Szerelemi történetek (nyílt klub)

12 voltam mikor egyik rokonom által megismertem Gabit.

Ő akkor 17 volt, jóképű, vicces kicsit kisfiús stílussal. Megismerkedésünk után 2 hónappal egy este azt kérdezte tőlem:

- Anikó járnál velem?

Csak néztem rá nagy szemekkel, mert eléggé meglepett a közelsége. De aztán igent mondtam, és gondoltam milyen jó nekem ilyen fiatalon nem sok mindenki mondhatja el, hogy párkapcsolata van.

Titokban szerettük egymást , mert tudtam a szüleim úgy is, elleneznék a kapcsolatunkat a fiatalságomra vonatkozóan, és igazuk is lett volna de nem tudtam mit tenni szerelembe estem és mint tudjuk a szerelem nem válogat kort jön magától és nem lehet ellene tenni semmit.

A találkozásokat könnyen megoldottuk, apám nagyon megszerette Gábort, már amolyan apja fia kapcsolat volt közöttük. Napról napra éreztem, egyre jobban szeretem, úgy éreztem magam, mint aki vagy 20cm- el a föld felett lebeg.

Mikor megcsókolt a szívem a torkomban dobogott, minden percben ő járt az eszembe,

Tudtam lassan ki fog térni a testiségre, mert tett rá utaló jeleket de én nagyon féltem, mint mindenki az első együttlét előtt, Egyik este mikor sokáig beszélgettünk kint az udvaron, megcsókolt éreztem hogy ez most valahogy más, mint a többi, és lassan elkezdett keze vándorolni testemen, először hagytam magam majd egyszer csak, mint valami harang megszólalt a fejemben és abban a pillanatban eltoltam magamtól és egész testemben remegtem.

- Várj! Kérleltem

- Nem szeretsz? .- miért ellenkezel mindig mikor én szeretnék már végre veled lenni teljesen , Válaszolta.

- Én is szeretném de, még érzem, nem vagyok kész rá!

Látszólag megérttette, mert többet nem kezdeményezett. Tervezgettük a jövőnket, mint minden boldog pár, összeköltözés. Házasság, gyerekek.

Szeretünk tervezgetni és álmodozni a közös jövőnkről, akkor még mit sem sejtve,

2 éves évfordulónkra úgy gondoltam meg lepem és megadom neki azt, amire olyan rég várt a testemet, éreztem már kész, vagyok, rá szerettem Gábort és ezt be is, szerettem volna neki bizonyítani. Megtörtént az első együttlétünk és még jobban kötöttünk egymáshoz vadul szerettük egymást, Nehezek voltak az esti búcsúzások és még nehezebbek az egymás nélkül eltöltött éjszakák. Két és fél év után valami megváltozott kettőnk között,

Elkezdett apró dolgokon kibukni. Féltékenységi rohamokat idézni egyszer pont a rokonoméknál.

- Ide eltudsz, jön? Bőszült fel a hangja, és mint akinek villámokat szór a szeme. Megijedtem tőle elkezdtem hátrálni aztán végül odamentem hozzá hosszú gyengéd csókot leheltem ajkára és ettől ő megnyugodott. Nem tudtam, mit tehetnék valahogy zavarban, éreztem magam, így lejáratni! Mondtam magamba, így gyorsan el is búcsúztam Brigitől és elindultunk.

- Hogy gondoltad te, ezt hogy így lejáratsz, kicsit túlzásba vitted nem gondolod?

Csak jött mellettem, mint egy kisgyerek, mint akit épp most szidott le az anyja, mert rossz fát tett a tűzre. Idegesített mikor így viselkedett de ezt ő is nagyon tudta és éppen ezért tette.

Imádtam ennek ellenére, még ha idegesített is, hogy mindig a nyomomban van és nem hagy levegőhöz jutni sem, nem mehettem el a barátnőimmel sehova, mert akkor az volt. Biztos megcsalom, lassan kezdtem elveszíteni minden barátomat és ez őt láthatólag boldoggá tette.

Pár hétre rá meguntam, azt hogy nem hagy semmi nyugalmat nekem tudtam beszélnem, kell vele de, nem tudtam hogyan, míg egyik sétánk alkalmával rászántam magam.

- Szeretnék veled beszélni!

- Hallgatlak. – szeretném, ha tartanánk egy kis szünetet a kapcsolatunkban!

- Tessék? El akarsz hagyni?

- Még nem tudom, épp azért kérek egy kis szünetet, úgy érzem, megfojtasz az örökös, majd hogy nem üldözési mániáddal.

- Megváltozom, ígérem csak ne hagy el.

Kért már majd nem sírva.

- Akkor esküszöm, megölöm magam. Hangzott a fenyegető válasz.

Láttam a szemeiben, hogy nem viccel és tudtam, hogy tiszta szívéből szeret, így hát nem hagytam el. Nem hagyhattam, hogy miattam, vessen véget az életének azt nem bírtam, volna ki.

Próbáltam mindent megtenni, azért hogy kapcsolatunk újból olyan legyen, mint a legelején.

Több időt töltöttem vele, hanyagolva ezzel a tanulást, aminek persze szüleim nem örültek romlottak a jegyeim, nem törődtem senkivel a baráti körömből, és ezt nem nézte senki jó szemmel, sokat sírtam, ott volt Gabi de mégis mérhetetlenül egyedül éreztem magam.

Sok - sok hét telt el így egyre befelé fordulóbb voltam, míg nem arra a döntésre kényszerültem véget, kell vetnem ennek a kapcsolatnak, ami már talán nem is annak volt nevezhető, hanem inkább megszokás legalább is akkor ezt éreztem.

Felhívtam Gabit, hogy találkozzunk a barátnőméktől nem messze való téren ezt ő nem furcsállta, sokszor jártunk oda elbújni a világ zaja elől.

Felkaptam a kabátom, és elindultam azon tűnődtem egész úton hogy mondjam meg neki hogy vége! És mi lesz, ha megint elő áll az öngyilkossági kísérlettel, nem érdekel akkor is véget vettek ennek a kapcsolatnak. Gábor már ott várt a megbeszélt helyen és mosolygós arccal közeledett felém az úton mikor próbált megcsókolni elfordítottam a fejem!

- Mi történt baj van?

- igen baj van nagy baj. Szeretném, ha nem találkoznánk egy darabig, szeretnék szakítani veled, mondtam ki nyíltan, amit szerettem volna.

- Hogy mondod vége? Nézett rám Gabi értetlenül.

- Nem teheted ezt velem, hisz szeretlek!

De én már nem. Mondtam úgy hogy a szemében, sem néztem. Hátat fordítottam és elmentem, hazáig sírtam, mert tudtam, innentől nem táncolhatom vissza, mert akkor ismét az lenne, ami volt kalitkába zárna. Én még fiatal voltam élni akartam és nem úgy, mint egy apáca, hanem úgy, mint a hozzám hasonló 14 éves lányok.

Gábor nem tudott és nem is akart egy könnyen bele törődni, abba hogy köztünk mindennek vége a barátnőmmel üzengetett, hogy menjek hozzá vissza. Szerettem, szenvedtem én is a hiányától, rá jöttem, hogy egyre jobban hiányzik de valamiért még is próbáltam elfelejteni őt.

Sokáig sírva néztem utána, mikor láttam, valahol úgy éreztem, meg kell vele beszélnem a dolgokat, de nem tettem.

Szakításunk után 5 hónappal kiderült hogy terhes vagyok, megállt bennem a vér is nem tudtam, mit tegyek, mert tudtam, azt hogy a szüleim biztos elítélnének. Az egyik rokonom ment el Gáborhoz hogy elmondja neki, hogy terhes vagyok, nem engedték, hogy velük menjek, azt mondták jobb lesz, így pedig ma már tudom, lehet, azt kellet, volna.

Gabi letagadta még azt is hogy mi valaha együtt voltunk mesélték még a nap a rokonomék.

Azt hittem nem jól hallok szóval letagadja a saját gyerekét a torkomon volt a sírás de nem szerettem volna mindenki előtt sírni így fej fájást szimulálva kimentem a házból.

- Mért kellett ezt mondania?

Már nem szeret? Ezek a kérdések kavarogtak bennem.

Sok- sok éjszakát átsírva és gyötrelmes sok gondolkodás után meg kellett hoznom egy igen nehéz döntést. Tudtam, hogy én a kicsit nem tudom, felneveli hisz még csak 15 éves voltam

Meg az anyagi javakat nézve sem volt rózsás a helyzet. Gyűlöltem Gabit tiszta szívemből, mert nem volt velem mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá!

Probléma mentes terhességem volt csak a lelkem sajgott és a szívem fájt, egyre jobban éreztem Gábor hiányát de, tudtam, hogy őt már nem érdeklem sem, én sem a gyerek így próbáltam nem gondolni rá.

A keresztszüleimnél laktam a terhességem alatt egy este komoly beszélgetést, folytattunk

- Anikó mi örökbe fogadnánk Eriket, ha te is szeretnéd?

- Tényleg. Néztem rájuk kicsit meglepődve, tudtam, hogy kereszt szüleimnél jó helye lesz, és hogy mindent meg kaphat tőlük, amit tőlem nem jó anyagi hátteret és szerető családot.

Egyből igent feleltem, mert tudtam más lehetőség, nem igen lenne, mert a gyámhatóság is ellenem volt.

Sok várt nap után 2004. július 26.-án délután megszülettet Erik és az óta is keresztszüleim, nevelik családban maradt az örökbe fogadás, így minden nap láthatom. Sokat van velem! Még nem tudja az igazságot, hogy én vagyok az édesanyja, hisz még csak 4 és fél éves, de ha nagyobb lesz, persze nem marad előtte sem titok. Nagyon bízom abban, ha megtudja az igazságot, nem fog elítélni. Hisz én csak az ő javát akartam, és ha majd megkérdezi ki az apja, nem fogom eltitkolni, hogy Gábor az. Azóta már ő is belátja nagyot hibázott 4 évvel ezelőtt, hogy nem állt ki mellettünk! Sok- sok évig rá sem bírtam nézni gyűlöltem, amiért ezt tette, de megtanultam megbocsátani 1 éve, hogy szoktunk beszélni, és mindig azt mondja, hogy nagyon szeretett és még most sem múlt el az irántam való szerelme. De már késő én már nem szeretem őt és nem is, tudnám, mert aki nem vállalja fel a saját gyerekét az nem érett meg a kapcsolatra az én szememben.

Négyévnyi egyedül lét után megtaláltam életem párját ő mellette boldognak érzem magam. 2 évnyi együtt élés után 2008. július 15.-én megszületett a kisfiunk, akit én nevelek, nagyon szeretik egymást Erikkel biztos, vagyok benne, valahol érzik hogy ők ketten testvérek.