Ducin már nem kellek senkinek? (beszélgetős fórum)
Szia!
Ez a sors keze volt biztos:)
Sajna nálam a volt férjem is mindig szapult, ha feljött rám 2-3 kg, pedig az még szinte nem is látszott. Ma már van egy olyan élettársi kapcsolata, ahol a párja csak hízik. Én hiszek a sorsban:) Nálam van egy hiúsági kérdés is ezen a téren, ha már nem érzem jól magam a bőrömben akkor mégjobban odafigyelek a mozgásra és arra mit eszem. Így tartom rendbe magam:)
Nem hagyom, hogy elszaladjon a ló velem. Itt nem érdekel más, csak az, hogy én jól érezzem magam a bőrömben. Sztem ez a lényeg, hogy ne másnak akarjunk megfelelni, hanem saját magunknak.
Hello Lányok!
Ez a "ducin nem kellek senkinek" érzés nagyon veszélyes. Én emiatt nem mertem randizni egy helyes sráccal, mert azt hittem, hogy úgy sem tetszenék neki 80 kilósan... (Neten ismerkedtünk meg és csak a jobb képeimet látta.)
A fiú ma már eljegyzett egy nálam jóval kövérebb lányt.
Tanulság? Nem a 15 kiló felesleg, hanem az idióta komplexusok tartanak vissza egy jó kapcsolattól. :D
Sziasztok!
A hétvégén arra kellett rájöjjek,hogy én se kellenék a páromnak, ha duci lennék valami miatt. Ez szomorú tény és felismerés volt számomra. Ezt ittasan mondta és sajnos ilyenkor őszinte az ember:(
Akinek nem kellesz ducin, az nem is érdemel meg. Azonban ha téged is zavar a duciság, akkor tegyél ellene!
Szerintem is magadat kell elfogadni. Le van tojva mindenki más... (Én csak tudom, 96 kg vagyok. Lehetne kifogás a 4 gyerek, de nem az. Egyszerűen szeretek enni és imádom az édességet!)
Szilisári ezen hozzászólásával teljesen egyetértek! Hidd el, egy új pasi nem tenne boldoggá, magadat kell rendbeszedned! Húzd kimagad a mocsárból, a hajadnál fogva! Novemberben maradtam egyedül a kislányommal, az első hónapokban én is azt hittem, hogy egy új kapcsolatban van a megoldás, de rá kellett jönnöm, hogy először magammal kell békét kötnöm, és nem mástól várni a megoldást. Talán most már kész vagyok egy új kapcsolatra is, nem görcsölök, jön, akinem jönnie kell! :)
Így van. Csak sokszor egy-egy felmerülő probléma hátterében más áll, de szerintem sosem baj, hogy elmondjuk egymásnak a véleményünket / tapasztalatainkat. És ez most nem arról szól, hogy valakinek igaza van, valakinek meg nem, nyilván.
Persze-persze. Én is így gondolom, de ő most mástól várja a megoldást.
Pedig mindenki magában hordozza a változást. A gondolataiban. De erre rá kell jönni. Minden helyzet más, mások a mikéntek.
igazad van tudom és nem értem magam a sok évnyi rossz bánásmod után én mondam ki hogy vége mert már nem szeretem sőőt de mégis megvisell ez az egész mert nem könnyiti meg kicsit sem és alig várom hogy végre eltudjunk költözni mert ettől várok egy kis lelki nyugalmat.
Persze, én ezt értem is, de mivel én is (meg gondolom sokan mások még) voltam hasonló szituációban, szülőként a legfontosabb a lakhatás / anyagi biztonság megteremtése volt, utána rendeztem a viszonyt a gyerek apjával, most saját magammal foglalkozom éppen egy kicsit (életmódváltás mi franc). Aki barátra nem számíthattam, azt hanyagoltam, akire igen, azt megbecsültem (mentek régiek közben, lettek újak). Volt közben pasizás is, amennyire kellett, de egyelőre még magamat szeretném lerendezni, mert most már egy kiegyensúlyozott kapcsolatra vágyom és ha én nem vagyok az, akkor a kapcsolatom sem lesz. Nem könnyű dolgok ezek, nem is két perc alatt oldódnak meg, én is volt, hogy padlón voltam, de hát gyerek mellett az ember muszáj felkászálódjon, egyedül is, nem?
Lehet, hogy elküldesz a viharba a hülye dumámmal, de tényleg azt tudom mondani, hogy szabadulj meg a férjedtől. Alakítsd ki az új életközösséget a magatok számára, ami tudom, hogy nem megy egyik napról a másikra. Majd ha nyugodtabb lesz a légkör, szállj magadba! Akkor már megteheted, mert lesz időd magadra. Iktasd be akár a fogyókúrát, és sport (akár kocogás közben is) új ismeretségekre tehetsz szert, akár barátokra. Amint megtalálod az egyensúlyt, eljön a boldogságod. Jelenleg azt sem tudod, hogy hol áll a fejed. Ahogy írtad a romok alatt heversz. Amíg nem mászol ki belőle, és nem porolod le magad, addig a törmelék alatt nem talál rád akit szeretnél.
ők adnak nekem erőt és igazatok van nincs rendben a lelkem
Gondolom, hogy azért, mert úgy érzi, hogy egy férfival az oldalán nem lenne egyedül. Hogy az volna a megoldás, ha kapcsolatban élne. Hogy az meghozná a boldogságot.
nem akét gyerekkel van problémám csak kéne egy társ akinél menedékre nyugalomra lelhetnék,az elmult 4 évben már nagyon magányos vagyok a gyerekeimen kivül senkitől sem kapok egy jo szot sem
Pedig nem vagy magányos! Magányra Te ítéled magad. Egyedül vagy. De egyedül is csak kapcsolati szinten. Ott vannak a gyerekeid. Miattuk érdemes! Mindent!
A barátok, akikre nem számíthatsz, NEM barátok!
A családodhoz nem tudtok elköltözni?
Abban Szilisárinak igaza van, hogy nehéz kezdett egy ennyire összekuszált élet egy új kapcsolat hajnalán.
Először rendbe kell tenni az életeteket, majd a lelkedet, ha úgy tetszik, a testedet is!
Viszont nem is tudod, hogy mennyire megértelek. Ismétlem magam, hogy a gyerekeid szemszögéből látok mindent, viszont anyukámból kiindulva értelek Téged is. Viszont én nem hasonlítok rá, így nem tudom mit csinált úgy, ahogy csinált, mert sosem volt magányos. Mindig azt mondta, hogy itt vagyunk mi, a gyerekei, ezért nem magányos. Pedig mára 6 éve egyedül van, de azt hiszem, hogy talán a Te látásmódod a jellemzőbb.
De ha jól értem, akkor van 2 gyereked, akinek igenis kellesz. Meg lesz más is, meg van jövő is, csak ez egy olyan helyzet, amit meg kell oldanod, nem? Vagyis bocs, de én tényleg azt nem értem, hogy 2 gyerekkel vagy ilyen nehéz helyzetben, akkor miért nem ezt írod, mint problémát, miért azt, hogy nincs pasid?
nem megoldást várok csak támaszt hogy ne érezzem azt a kutyának sem kellek,hogy van még számomra jövő.
Én nem szóltam le senkit, ha visszaolvasod, láthatod, hogy azt írtam le, amit én csinálnék. Viszont azóta árnyalódott a kép, amiből viszont tényleg egy kicsit úgy tűnik, hogy mástól várja a megoldást, ha elolvasod.
nekik probálom mindig a jot mutatni és hogy erős vagyok és hogy minden rendben lessz épp ezért nem félnek jövőtől b iznak bennem és félek hogy csalodást okozok én nem bizom magamban ennyire és annyira magányos vagyok per pillanat nem érzem magam semminek.a családom messze él egyedül vagyok olyan barátaim vannak akikree nem számithatok.az egész életem romokban hever és én alatta,azért irtam ide is mert nincs kinek elmondanom és állandoan egy nagy gomboc van a torkomban
Hát én tényleg nem akarok beleszólni, de ilyen kondíciók mellett tényleg az a legfontosabb baj, hogy miért nem írnak vissza a társkeresőn?
Mármint értem, hogy nehéz lehet, főleg így, hogy a férjednek van barátnője és neked nincs pasid, de én úgy érzem, hogy azért még jó pár dolgot meg kéne oldanod ezelőtt... meg gondolj bele azért ha te ilyen helyzetben vagy az elég nehéz indítás lenne egy pasi számára, nem?
Gyerek szemszögből tudom megközelíteni a dolgot. Tudom, hogy nekik is nagyon nehéz, de ha van egy anyukájuk, aki tűzön-vízen át harcolt értük és velük, az most nekik a lehető legjobb! Most nagyon nehéz, de azt is hidd el, hogy nem örök ez az állapot! A legfontosabb, hogy Te legyél saját magaddal tisztában! Így segíthetsz saját magadon, ezáltal rajtuk is!
Igazad van! Talán viszont, néha kell a külső megerősítés, az elfogulatlan vélemények, csak bármilyen kívülről érkező segítség, ami erőt ad elindulni az úton.
Most nem példáloznék mással, csak saját magammal. 2 éve egyedül maradtam egy 7 éves kapcsolat után, és görcsösen elkezdtem pár után kutatni. HIBA! Rögtön bele is ugrottam egybe, mert magányos voltam. Ezután életem legmagányosabb 1 éve következett. Miután véget ért elkezdtem sajnálni magam, pedig én 50kg körül vagyok mindig, mégis rondának, emellett értéktelennek láttam magam, az életet kényszernek fogtam fel. Majd jött egy betegség. Megműtöttek, és ez volt az, ami elindított a javulás útján. Már nem éreztem magam magányosnak, bár egyedül voltam, de felálltam, mert úgy éreztem, hogy képes vagyok rá. Ezután jött a szerelem, egy kapcsolat, amiben társra találtam, de még mindig nem voltam tisztában önmagammal. Majd újra kaptam egy pofont a sorstól, két új betegséget. Viszont fel akarok állni! Diétázom, mozgok, persze szedem a bogyóimat, és a külsőmmel egyre nagyobb barátságot kötök. Köszönettel tartozom az orvosomnak, a páromnak (aki szerint hordhatok rövid nacit :O), amit a régi kapcsolatomban nem szabadott, majd már én éreztem úgy, hogy a külsőm miatt nem tehetem meg), a családomnak, a barátaimnak, a fórumtársaknak, hogy elindítottak az úton. A legeslegfontosabb talán mégis az, hogy én akartam/akarom!
Ezért írtam az előbb, hogy rá kell nevelni a szemünket!
Szegény, nagyon is megértelek és együttérzek Veled:( Nem irígyellek. Sajnos tudom mi a lelki terror. Én 4 éve váltam el 17 év házasság után, mert nem bírtam tovább a lelki terrort. Volt egy idő mikor a volt férjem telefonon zaklatot, soha nem beszélhettem vele normálisan mindig kiabálás, vita lett belőle. Akkor lecseréltem a telefonszámomat és a fiam se adja meg neki az újat.
Nem egyszerű dolog, hogy még mindig egy fedél alatt kell éljetek vele. Nem tudtok elköltözni szülőkhöz, vagy rokonokhoz ideiglenesen?
Na igen.. így aztán tényleg nem könnyű.. :( de előbb próbáld meg rendezni ezt az ügyet.. és utána jöhetne egy új párkapcsolat. Lehet, hogy ha nem lesz ez a teher a válladon, könnyebben tudsz nyitni mások felé.
még nem találtunk a gyerekekkel albérletet ugy hogy egy fedél alatt élünk még és nagyon szemét velünk nem kjiméli a gyerekeket sem,nem fizikailag bánt hanem lelki terror.már az egyik gyerekem 4 éves és azt mondta szeretné ha este már nem jönne haza és hogy mikor költözünk már el és ilyenkor a szivem szakad meg értük.ja és ide akarja hozni az uj barátnőjét azt csinálni erre én kiakadtam hogy ez a gyerekek otthona is és ne alázzon meg minket ennyire na hát azota még bunkobb ha ez lehetséges :-((
Nem hiszem, hogy mástól várja a megoldást. Ilyenkor az ember csak afféle lelki megnyugvást/erősítést vár(hat), nem megoldást.
Amúgy meg nem mindenki gondolkozik egyformán. Te így gondolod, a kérdés feltevője máshogy. Ne szóljuk le őt :)
Meg egy kicsit olyan ez így, mintha lenne egy problémája valakinek és mástól várná a megoldást. Nem is tudom, nekem kisgyerek mellett, ducin nem az lenne a legfontosabb először, hogy legyen egy párom, hanem, hogy egyedül is megálljak a lábamon és hogy magamtól is jól érezzem magam.
További ajánlott fórumok: