Túlsúllyal üzen a testem... (beszélgetős fórum)

Simán. Ezek akut tünetek ..... de hosszú távon is van hatása, az nem ilyen látványos .....

Igen ..... és ők azok, akik főleg evéssel, ivással, az élet örömeivel kompenzálnak ..... az aszkéta típus az inkább önsanyargat ..... :o))

Nem a különbözőség a baj sosem ..... hanem a SZÉLSŐSÉG .....

Az anyagcserét nem befolyásolja, bár hasmenést, hányingert okozhatnak lelki tényezők.

A kövérkés, hízásra hajlamos embberek gyakran jó kedélyű emberek. A szangvinkus típus, aki habzsolja az életet...

Hehheheeee ...... sajnos ők a problémáikat nem tudták evéssel kompenzálni ..... :o))

A viccet félretéve .... van, aki evéssel jutalmazza magát, így pótolja az élete egyéb területein elmaradt örömöket ..... normális határokon belül nincs is ebből baj .....

Senki nem vitatja a pozitív energiamérleget ..... de persze ehhez még az anyagcsere gyorsasága vagy lassúsága is közrejátszik, amit szintén befolyásolhat a lelkiállapot, lelki alkat .....

:o))

Hízni az túl sok evéstől, és a mozgáshiánytól, azaz pozitív kalóriamérlegtől lehet.

Ezeknek persze lehet lelki oka.

A saját példámból - és mások tapasztalataiból is tudom - elsősorban nem az számít, hogy mit vagy mennyit eszünk, hanem hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Persze, ha kólán és sütin élünk, nincs mit csodálkozni, ha meghízunk. De ez már maga is egy tünet, nem pedig az ok.

A rossz érzéseinket gyakran kajával együtt nyeljük le, és a külvilágból várt támadások ellen növesztünk magunkkal hordozott pajzsot.

Nekem nem volt gond a súlyommal, míg el nem költöztem otthonról. Az evésem nem változott, a méreteim annál inkább. Sokat "meditálgattam" rajta, hogy mi lehet a gond. Tudtam, hogy védekezem, és sejtettem is, hogy az elköteleződéstől, a férfiaktól való félelem bujkálhat valahol mélyen bennem.

Komoly lelki munkát szenteltem annak, hogy előhozzam az okokat.

A legtöbb kövér embernek nyilván meg sem fordul a fejében, hogy az elhízása oka lehet tudalatti érzelem, például:

- fél attól, hogy kicsi, gyenge és ezért esetleg kiszolgáltatott legyen (okozhatja gyermekkori megfélemlítés élménye)

- nő esetében elutasítja a saját nőiességét, nem tud azonosulni vele (pl. mert negatív férfimintákat látott a családjában, vagy bármilyen módon bántalmazta egy férfi)

- nem akar közel engedni magához senkit, elutasítja a többieket, távolságot akar tartani ( nem bízik senkiben

És még sorolhatnám.

Meggyőződésem, hogy a fogyáshoz nem önsanyargatáson keresztül vezet az út. Ha lelkileg valóban jól érezzük magunkat, és a testünknek azt adjuk, amire szüksége van, a súlyunk normális lesz.

Ehhez viszont az is kell, hogy a mélyben megbúvó érzéseinket, félelmeinket felismerjük és kezeljük.

Még nem sikerült visszanyernem a normális súlyomat, de tudom és látom, hogy a belső munka meghozza a gyümölcsét. Ahogy egyre inkább elő tudom hívni magamból azokat az érzéseket, amik miatt a testem "nem akar" vékony lenni, egyre inkább becsülöm és elfogadom a testemet függetlenül a méretétől és egyre jobban érzem magam a bőrömben.

Minden túlsúlyosnak tanácsolom, hogy ne a diétákkal és a mérleggel, ne a testével legyen elfoglalva, hanem inkább befelé, a lelkére figyeljen egy kicsit, mert a megoldás valahol ott van elrejtve.

Ma már rengeteg cikk és könyv foglalkozik azzal, hogy a betegségek által, a testünkön keresztül akarja felhívni a figyelmet valamilyen problémára a tudatalattink.

A kényszeres evésről és a hízás mögött álló lelki okokról viszont eddig én összesen 2 könyvvel találkoztam, pedig biztosra veszem, hogy inkább ebben a témában kéne keresni a népbetegségnek számító elhízás megoldását, és nem a könyvtárakat megtöltő fogyókúrás-diétás irodalomban.