Hárman párban (beszélgetős fórum)

Mindenki csak azt tudja leírni ő mit tenne ha abban a helyzetben lenne....mert hogy nem ismerünk így tanácsot nem adhatunk.

Mindenki saját vérmérséklete szerint cselekedne...ezek csak példák az életből...aztán persze lehet ha benne lennénk még sem úgy reagálnánk, mert a körülmények megváltoznának.No mindegy is szemezgetni lehet belőle, meg esetleg tanulni is.Én kíváncsian várom, hogy mi lesz veletek és szorítok, hogy rendben tudd tenni a házasságod.

Igen az élet nem csak fekete és fehér!!

Nagyon sok kompromisszumot kell felvállalni, de ez nem jelenti azt hogy bármit elfogadok. Nem arról van szó hogy én görcsösen ragaszkodom ehhez a kapcsolathoz, de amig van remény addig nem adom fel. Egyébként sem azért inditottam ezt a fórumot, hogy megkérdezzem ki mit tenne a helyemben. Senki nincs a helyemben, ez az én döntésem lesz egyedül. Csak arra voltam kiváncsi, hogy az emberek általában hogyan vélekednek egy ilyen szituáciról, amit köszönöm mindenkinek meg is kaptam.

Egy biztos most elindítottam valamit aminek a végére kell járnom, addig nincs nyugalmam. Majd beszámolok az eredményről.

Ne mást keressen ha a férjét szereti.....inkább a férje hagyja békén azt a nőt vagy a nő a férjét hogy ne okozzon több konfliktust...

Magamat ismerve lehet megkérném ne találkozzon vele többet kettesben(kivéve munkahely)

Igen pontosan azt írtátok le,amit már én is mondtam, ha egy pár barátkozik egy párral, vagy akár többel.

Amikor két éve átbeszéltünk mindent én még felvetettem, hogy hívjuk meg a családot, én is had ismerjem meg, ha ilyen sok a közös vele, akkor lehet én is kedvelném. Akkor valami olyasmit mondott, hogy amin ők beszélgetnek, röhöncsölnek az leginkább a munkával kapcsolatos és én nem érteném. Ma már azt mondom hogy nem akarok ismerkedni, mert olyan indulatok vannak bennem amit nem tudnék kontrollálni. Egyébként is én olyan vagyok hogy nem tudok szinészkedni az érzéseim az arcomra vannak írva.

Azt gondolom hogy igenis van még remény, sokat változott ő is az utóbbi időben, szerintem ha egy kicsit én is el tudok egy kicsit "családtól" kapcsolni lehet minden rendeződik magától.

Nagyon köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, tulajdonképpen megkaptam azt amit ettől a fórumtól vártam. Kíváncsi voltam mások hogyan reagálnának az ilyen helyzetben, és rájöttem, hogy nem annyira szörnyű az, hogy nekem ez nem tetszett. Lehet meg fogom mutatni a páromnak ezt a fórumot.

Szép napot mindenkinek!

Gyerekek le vagyok döbbenve! Tegnap írtam, gondoltam megnézem hátha van egy két hozzászólás ennyire nem gondoltam volna!

Mindenkinek köszönöm aki hozzászólt akár pozitívan, akár negatívan.

Igen egy kicsit leegyszerűsítve írtam le a történetemet, egy kicsit pontosítanék.

Abban igenis hibáztatom magam, hogy az első években a gyerek miatt elhanyagoltam a párom, de nekünk sajnos nem öröm volt a gyereknevelés, hanem sok-sok gond, nagyon nagy a baj a gyerekkel, sajnos sokat kell azon gondolkoznom, hogy mi lesz vele, ki vigyáz rá ha én nem leszek, mert nem biztos hogy önálló életre képes lesz. A gyerekkel soha nem hagyott egyedül együtt mentünk mindig ha valami komoly kivizsgálásra kellett vinni a gyereket. A baj az volt hogy én nem tudtam feldolgozni a történteket, és tudtomon kívül belegolyóztam. Ezt akkor nem vettem észre, csak most hogy visszagondolok. Lényegében azokról az évekről nem nagyon vannak emlékeim. Nagyon rosszul reagáltam a gyerek fogyatékosságára, de nem tudom hogy lehetett volna jól csinálni, az vesse rám az első követ, aki ugyanebben a helyzetben jobban meg tudta oldani. Ezt én már nem is akarom elemezgetni az a múlt, megváltoztatni nem tudom, akkor volt hogy olyan baromi jóbarátok lettek azzal a nővel. Kb 2 éve döbbentünk rá tudatosan, hogy a szakadék felé megy a kapcsolatunk. Azóta figyelünk egymásra és mindketten eldöntöttük, hogy megpróbáljuk helyrehozni. Többször volt köztünk veszekedés azóta is - szerintem 99%-ban a hölgyike miatt - de átbeszéltük, és kibékültünk. A veszekedések egyre ritkábbak, és egyre könnyebb a békülés, és egyre könnyebb kibeszélni.

Ami engem most zavar az az, hogy most már szépen mászunk kifelé a gödörből, mindketten sokkal jobban figyelünk a másikra. Jókat beszélgetünk, elmondjuk este mi történt velünk, sokat viccelődünk. Egyszerűen jól érezzük magunkat együtt. Azonban a mai napig nem képes beismerni, hogy az a nő okozza köztünk a legtöbb bajt. A hölgyikének nagyon jól jön, hogy valaki külön foglalkozik vele. A párom szerint és valószínűleg a nő szerint is ez teljesen helyén való, semmi rossz nincs benne.

Nem tudom hogy volt e köztük valami, olyan szinten ragaszkodik még mindig hozzá, hogy bennem is felmerült, hogy lehet hogy volt, a gyerekről annyit, bennem is felmerült már, de azt gondolom, hogy ha tényleg az övé lenne, akkor már nem velünk élne, bár lehet hogy a hölgyikének csak szórakozni kell, vele nem élne. Nem tudom, ezek már csak fantáziálgatások. Egy biztos én már nagyon belefáradtam, most úgy döntöttem "le.....om" a barátnőjét, elkezdek én is egy kicsit nyitni a világ felé, többet foglalkozom magammal, mert eddig én voltam az utolsó helyen, vagyis sehol. (elnézést a durva kifejezésért, de van amit nem lehet szépen írni)

Vagy maga észreveszi, hogy ez nem folytatható így, vagy hagyjuk az egészet, és éli mindenki a maga életét, a maga értékrendje szerint. Én nem utasítom semmire, nem parancsolok, nem szabom meg mit tegyen, kivel barátkozhat, szerintem ez csak úgy működhet ha ő maga jön rá.

Én is,és pont ilyen problémák miatt.

Vagyis ilyen jellegű,de nem a gyerek születése miatt.Szerencsére nem sok problémám volt azzal,de látom sokaknak mennyi van.

Viszont a férjem nem volt megfelelően egyenrangú partner,gondolkodni kellett helyette mint egy gyerek helyett,rettenetesen egoista volt(ami nagyon sok férfira jellemző),nem szembenézett a problémákkal,hanem elmenekült előlük...stb.

Én meg úgy gondoltam,nekem ilyen férjre nincs szükségem,gyorsan rövidre zártam egy válással.

Persze akkor már kapálózott,de késő volt.

Mert nem is normális.Én amúgy is úgy gondolom,hogy gyerekeket a szülők vállalnak,és nem csak a nők.Közös feladat,öröm és gond kell,hogy legyen,minden gyügével változásával együtt.

Ebben a helyzetben pedig,ahol beteg gyerek van,kifejezetten undorítónak aljasságnak tartom,hogy az apuka magára hagyja a feleségét a bajokkal,és más nő után szaladgál,más nő fontos neki.Én sem tartom egyébként lehetetlennek a leírtak alapján,hogy az övé lehessen a nő gyereke.

Ez így van.Együtt kell(ene) megoldani mindent,legyen bármiről szó.Én úgy gondolom,egy házasságban 2 felnőtt fél van,akik egyenrangú partnerek,józan ésszel,ítélőképességgel.És nem kisgyerek egyik sem,akivel akként kellene bánni.Ha pedig problémák adódnak,mert adódnak,aki ezt tagadja hazudik,mert nincs olyan házasság amiben ne lennének,akkor felnőtt módjára szembe kellene nézni a dologgal,megoldást keresni,és nem elmenekülni magára hagyva az egyik felet,én önző módon saját szórakozást keresni.Most mindegy miről van szó,egy életen át lehetnek bármelyik félnek gondjai.Csak ugye a nőknél a gyerekek születése az egyik ilyen krízis forrás,a gyes ideje.Hát egy normális érett férfi fel tudja ezt is fogni,hogy milyen változásokon megy keresztül ebben az időszakban a felesége,milyen problémái lehetnek,és nem hátat fordít neki,elmenekül,hanem segíti,támasza ebben az időszakban is.

Mondjuk én elítélem a megcsalást,szerintem soha nincs rá megfelelő indok.De aki ebben az időszakban képes rá,azt nem tartom embernek.

A máshoz menekülés,árulás,kibújás a problémák megoldása alól,a saját önző igények kielégítéséről szól.Egy házasságban ez nem megengedett szerintem,közösen kell megoldást találni mindenre.

Ez így van, kár egyik vagy másik oldalt pártolni.Elolvasgattam is a kis vita-párbeszédet, de nekem túl szélsőséges.Hibázhatnak és helyrehozhatják mindketten:)Együtt, hiszen házasok, hiszen gyermeket vállaltak.

Bár a topicindító problémája ettől kicsit eltér.Azt nem nézem jó szemmel, sem nem tartom normálisnak ami ott megy.

Minden jó kapcsolathoz és persze a rosszhoz is két ember kell.Mindkettő ugyan úgy fele mindenért.

Ha tönkre megy akkor sem csak az egyik a hibás hanem mindkettő....

Úgy érzem, Te vagy inkább önző, és a hozzád hasonló nők. Akik azt gondolják, hogy a gyerekvállalás "teher", óriási "gond" szakad ezzel a nyakukba, "többet" várnak a férjüktől, csak akkor nem értem, milyen egyenrangúságról beszéltél.

A gyerekvállalás közös öröm, mert kell a gyereknek anya is és apa is egyformán, nyilván. És kettőjük szerelmének a beteljesülése.

Csakhogy ezt a szerelmet érzik elveszettnek azok a szerencsétlen férfiak, akik a szülés után Józsiból "apucikák" lesznek, a szeretett Kati meg "anyucika" lesz, és aki sír - rí egy idő után, hogy jaj, megcsal az a szemét férjem, pedig én gyereket szültem "neki", és mindent megtettem érte. Mindössze annyit felejtettem el, hogy férfiként szeressem, mert ugye a gyerek a legfontosabb és nem az a csúnya szex, és egyébként is mit bizonygattam volna ... :S

Na mindegy, a lényeg, hogy én mindenképpen magamba néznék először, ha mellettem nem jó valakinek, nem önzőzném meg egoistáznám.

Igen többről,önzésről.Egy férfinak,aki valóban férfi,nem kell semmit bizonygatni mint egy gyereknek.Egyértelmű neki,hogy szereti a felesége,hiszen ezért ment hozzá,ezért szült gyereket neki.Nem kellene idiótának beállítani a férfiakat,akiknek nincs agyuk,és nem tudnak gondolkodni,mint valami ösztönkények.Egész életünk során változunk,amikor anyává válunk,akkor főleg,és szembetűnőbben.Ez járhat nem csak örömmel,de sok gonddal problémával is.Amelyik férfi ezt nem tudja megérteni elfogadni,annak nem való család.Ebben a helyzetben pont a férfinak kellene többet törődni a feleségével,jobban figyelni rá,türelmesebbnek lennie...stb,és nem fordítva.

Én a te gondolkodásmódoddal nagyon nem tudok egyet érteni,és nem szeretnék ilyen férjet akiről te írsz.

"Számomra nagyon visszataszító, amikor olyanokat olvasok, hogy egy anya azért nem tudta megtartani a férjét, mert nem ugrálta körbe kisbaba mellett, nem a szex volt a legfontosabb az életében, hanem a gyerek."

- nem egy malomban őrlünk.

Szerintem nem körbeugrálni kell egy férjet, hanem egyszerűen csak szeretni, épp úgy, mint a baba születése előtt, és éreztetni vele, hogy PONT ANNYIRA, fontos, mint a gyerek, se jobban, se kevésbé. Nincs és nem lehet rangsor. Erről beszéltem. Egy nő nem lehet csak anya, mikor a férfi nőnek szerette meg, és nem anyának.

Ha valaki "kifelé kacsintgat", akkor ott "bent" nem boldog, és hiányzik neki valami. A szeretet, a törődés, a gondoskodás, az intimitás, azok a dolgok, amik előtte megvoltak az életében.

Szomorú, ha a félrelépést valaki csak egy p ... utáni vágyban látja. Mert ennél sokkal többről van szó.

Sajnálom:(

De én úgy gondolom,hogy azoknak a férfiaknak szabadna csak családot alapítani,gyerekeket vállalni,akik érettek rá,és az önzésük elé tudják helyezni a családot.Fel tudják fogni,meg tudják érteni milyen változásokkal jár az anyaság,és támogatni segíteni tudják a párjukat,nem egy nagy gyerekként vesznek részt a család életében,hanem férj,apaként.Számomra nagyon visszataszító,amikor olyanokat olvasok,hogy egy anya azért nem tudta megtartani a férjét,mert nem ugrálta körbe kisbaba mellett,nem a szex volt a legfontosabb az életében,hanem a gyerek.Egy érett férfi ha problémái vannak ilyenkor,akkor segíteni próbál,megérti a feleségét,megoldást keres,és nem önző módon szórakozást magának egy másik nő társaságában.Ez gusztustalan.Sok nő feje felett csapnak össze a hullámok abban az időszakban,amikor kismama.És ha a férje ilyenkor nem áll mellette,hanem kifelé kacsintgat,azzal tönkretesz mindent,még akkor is ha együtt maradnak.Mert ki bízna meg egy olyan férjben,aki ha baj van félrelép ahelyett,hogy helyt állna?