Parlagfű (beszélgetős fórum)


1 2
2012. márc. 20. 17:26

A parlagfű a parlagon maradt területeken üti fel a fejét.

Az összeesküvés-elméletek viszont leginkább a pszichiátriára valók - szerintem.

2012. márc. 20. 12:12

Ezt olvasd végig és akkor megérted amit már többször leírtam.


Titkok és összefüggések, amit ismerni kell

A magyaroknak pusztulniuk kell a Kárpát-medencéből


Magyarság története meghamisításának kizárólag egy célja volt - jelentette ki egy német történész csoport: Megszerezni, és elvenni a Magyaroktól a Kárpát medencét. Magyarország a földi paradicsom!


A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön, és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell. Vagyis mi jelentjük Európa közepét. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva!


Az energiaközpont


A NASA kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk szívcsakrája (Föld szíve) a Kárpát-medencében, a Pilisben (Pólus) található. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (Jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta: "Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak." Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura. Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.


A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal-áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló. A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik!


Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olajkitermelés busás hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye. A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület. Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt.


A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem változott. Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni.

Privatizálás - így vagy úgy


A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását. Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével.


Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, földművelő gazdáknak több tízmilliós hiteleket adnak gépvásárlásra, majd manipulálják a jövedelmezőségüket a mezőgazdaságból, mindezt az EU kézi vezérlésével, aminek eredményeként az elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni. A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket, melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le. 2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát.


Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés. A 2007 évi kevés termést látva, a magyar gazdák abban bíztak, hogy a maradék 2006-os termést (amit az állam és az EU 2500 Ft-ért vásárolt fel és tárolt be) feletetik az állataikkal, a kevés megtermettet pedig 5-7 ezer forintért el tudják adni, amivel fellélegezhettek volna az EU megsemmisítő nyomása alól. Ehelyett az illetékesek azonnal utasítást adtak a 2500 Ft-os gabona erőművekben történő elégetésére, tették mindezt akkor, amikor tudták, hogy néhány hónap múlva ugyanezt dupla áron eladhatta volna a paraszt!


Bizonyára abban gondolkodtak, hogy a hús árának meghagyása mellett a paraszt ember képtelen a háromszoros áron adott gabonából egy disznót is megtartani! De ez azt okozta, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket, házaikat, autóikat. A szőlősgazdákat arra buzdítják, illetve kapnak EU támogatást, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek. A gazdálkodók tudatos ellehetetlenítésére az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni. Ez egy újabb olyan trauma a földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.


A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában "teljesen ártatlan". Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat.


Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70%-ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!). A génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és kozmetikumként magára ken az emberiség, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb. Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, - hatalmas összegeket áldozva - reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok. Becslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el- és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, illetve nő, abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek. Somogyban már van olyan terület, ahol falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is! A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!


Mi a baj velünk, miért fél tőlünk a világ? Könnyen megkapjuk a választ >>> ma.hu

2012. márc. 2. 14:38
Ahol rendben tartották a földeket, ott nem volt.
34. 6b006fc769 (válaszként erre: 33. - Bionet58)
2012. márc. 2. 14:14
Azért a parlagfű elég új a kontinensünkön, a XX. század elején érkezett, de csak a hetvenes években terjedt el ész nélkül.
2012. febr. 29. 21:59
Mindenki maga tudja. Én a magam részéről inkább az ősit részesítem előnybe mint az ujjat.
32. frue (válaszként erre: 31. - Bionet58)
2012. febr. 29. 19:02

Én szedtem gyógyszereket a parlagfű allergiámra, de egy idő után már nem akartam. Akkor átálltam az alternatív megközelítésre. Homeopátia nem jött be. Ezt követően próbáltam c vitamint és kalciumot szedni, valamelyest enyhítette a tüneteket, de sajnos vesekövem lett...valószínűleg ezek miatt.

Nem vagyok híve az ész nélküli gyógyszerfogyasztásnak...de a másik véglet, ez a parlagfűevés sem meggyőző. :-(

31. bionet58 (válaszként erre: 30. - Frue)
2012. febr. 29. 18:55

Egy hetet voltam közöttük. Egyébként a kutyaiskola az erőssen szennyezett. Tudod igazad van, hogy óvatosan. Viszont a gyógyszerekkel is óvatosan. Van több patológus ismerősöm, aki magánbeszélgetések alkalmával elmesélték, hogy az elhalt emberek több mint 70%a félre diagnosztizálás, gyógyszerek mellékhaásai, félre kezelés miatt hal meg.


Egyébként a napokban száműztek Japánból egy szívsebészt, aki elfelejtette a betegét tájékoztatni, a különböző alternatív gyógymódokról, és csak a kemikálét írta fel.


Európába, vagy USA -ba kell költözzön. Ugyanis Japánban, Kóreában, Kínábam, az Arab országokban először a természetes gyógymódokat kell alkalmazni, ami számtalan féle van. És csak ezek mellett a kemíkálét. Ezek helyett soha.


Európában, Amerikában pedig pont fordítva.

Nem is élnek az emberek hosszú, minőségi életet ezen a két földrészen.

30. frue (válaszként erre: 29. - Bionet58)
2012. febr. 29. 17:24

Érdekes amit írsz, mert én meg éppen az ellenkezőjét tapasztalom. Vidéken élek, tiszta a levegő...és a pollenallergiát is egy nagy tiszta "mezőn" szereztem be először. Még sok évvel ezelőtt egy minden autótól messze lévő kutyaiskolában, ahol bizony a parlagfű is burjánzott a terep szélén. Na, nekem ott kezdődtek a tünetek.

Sokan kirándulunk, nem városban:-))) Ugyanúgy előjön.


Nem merném megenni a parlagfüvet. Erről sokat lehet olvasni. Ha valaki erősen allergiás, akár bele is halhat az anafilaxiás sokkba. Szóval tök jó, hogy leírod a történetet, elmeséled a tapasztalataidat (???? Ott voltál, láttad, vagy csak hallottad a sztorit?), de azért óvatosan ezekkel a nagy ötletekkel, mert VESZÉLYES.

2012. febr. 27. 11:01

Olyan szinten voltak allergiásak, hogy gyógyszer, és pumpa nélkül ki sem mozdulhattak otthonról. A tesztek alapján parlagfűre is. Arra a legerősebben.

A gyerekeknek szerveztek egy tábort, ahol is ez a két gyerek is ott volt. Ez a tábor egy természetvédelmi helyen volt. Mentes minden városi, országúti szennyeződéstől.


Egy gyógynövény szakértő aki maga is minden nap fogyasztja a parlagfüvet, bebizonyította a gyerekeket kísérő orvosnak, és a szülőknek, hogy a tiszta helyről származó parlagfű nem okoz allergiát, sőt gyógyítja.

Allergiát a szennyezett növény okoz. És ezt tapasztalták is, hiszen amikor hazamentek újra kezdődött minden előlről.


Ezután megszerezték a tiszta helyről származó füvet, és a mai napig is napi szinten fogyasztja ez a két gyerek, minden gyógyszert, pumpát elhagyhattak.

A többi szülő még félve próbálkozik, látva ezt a két gyereket, de már próbálkoznak. Ugyanis többen voltak ebbe a táborba két hétig.


Egyébként mindezt saját magamon is tapasztalom. Meg azt is, hogy enyhén szólva is érdekes ez az allergia teszt. Az én szervezetem 14. évvel fiatalabb a koromnál. Nem vagyok beteg, egészséges életmódod folytatok.


Elvoltam pár éve allergia teszten is. Érdekes módon a nyárfának az a sok pihéje zavarta az orrom, és prüszköltem tőle, ha sok volt, és ellepte szinte az egész fejem, nos akkor könnyezett a szemem, és folyt az orrom.


Hát ez az allergia teszt még vagy öt félére is erősen allergiásnak mutatott ki. Gyógyszert és pumpát is akartak felírni. Amikor rákérdeztem a doktornőre, a válasza az volt, hogy HÁT..............Mégis mi ez a HÁT? Nem szedtem a gyógyszert, ki sem váltottam, sem a pumpát. Mert úgy gondoltam és ez be is bizonyosodott, hogy avval, ha hozzászoktatom magam örökre függő leszek. Iparkodtam a nyárfától másképp megvédeni magam.


Mindez egy városban volt, nem messze Budapesttől. Azóta vidéken élek, ahol is a nyárfa ugyan azt teszi mint a városba. Én nekem semmi bajom. Mi is ebből a levont tanulságom, következtetésem? Az, hogy tiszta környezetben, a nyárfa sem allergén.


Allergén a kipufogógáz, a cigi kátránya, és még sorolhatnám.


Elmondok még egy esetet. Itt ahol élek vidéken van egy fiatal nő, aki nem dolgozhat annyira asztmás. Milyen érdekes, hogy mindez csak késő ősztől tavaszig van, amikor is az apja, meg az összes hozzájuk menő ember a csukott ajtó mögött füstöli be a lakást, és Ő is fázik nem igazán megy ki.


Igaz náluk akkora a dohányzás mértéke, hogy egész nap, meg fél éjszaka kinn lehetne.

Egyszóval, ahogyan az ajtó nyitva tartható, és náluk nyitva is van egész nap, amikor már nincs hideg. Ennek a lánynak nincs szüksége semmire, újra ajtócsukásig.


És mindez nem tűnik fel az Öt kezelő orvosnak, orvosoknak. Pedig nem megy a pumpáért akkor.

Ő meg megszokta, hogy nem kell eljárni dolgozni.


Tudok másokról is, hogy városból tiszta vidékre költöztek, ahol még az élettet is olcsóbbá, és minden szempontból egészségesebbé lehet tenni elmúltak az allergiás panaszok.


Igaz a vidéki élet, bizony nem mindig kényelmes, ha egészségesen akar élni az ember.


Egyébként van más megoldás is!!!

28. frue (válaszként erre: 20. - Bionet58)
2012. febr. 26. 16:41
Milyen betegségből gyógyultak fel a gyerekek? Milyen kezelést kaptak még a parlagfű mellett?
27. frue (válaszként erre: 24. - Lilibeth59)
2012. febr. 26. 16:40

"A parlagfű pedig olyan, mint a legtöbb gyógynövény."


A többi gyógynövénynek van leírása: mire jó, hogyan kell fogyasztani stb. Ez a varázslatos parlagfűnél mintha nem lenne fellelhető. Miért is?


Valaki válaszoljon már: mit gyógyít ez a "gyógy"növény????? Mivel keverhető, mivel nem? Hogyan fogyasztható? Milyen gyógyszerekben használják fel? (mint a gyógynövényeket általában...) SATÖBBI.

26. frue (válaszként erre: 20. - Bionet58)
2012. febr. 26. 16:36
TV2 mint hiteles forrás? Ne nevettess már!:-)))))))))
25. 6b006fc769 (válaszként erre: 24. - Lilibeth59)
2012. febr. 25. 22:45

Akkor most vedd fel a szemüvegedet és olvasd el, amit a 19-es hozzászólásban írtam, utána háborogj.

Semmi bajom a gyógynövényekkel, sőt.

Azt kifogásolom, amikor egy gyomot minden előzmény nélkül csodaszerként állítanak be. Az orbáncfűről, a mentáról, a bodzáról stb. lehet tudni, hogy mi a hatóanyaga, melyik része mire hat. Erről a behurcolt gyomról csak azt, hogy Lajos atya és barátja a főtermészetgyógyászúr ezt fogyasztja. Így köszönöm, nem kell.

Egyébként sok gyógynövény van, de a növények zöme nem az.

24. Lilibeth59 (válaszként erre: 23. - 6b006fc769)
2012. febr. 25. 22:28

Én is voltam beteg, nagyon beteg. Nekem is a gyógynövények segítettek, hiszed, vagy sem, a statisztika szerint 90 % nem éli túl, amit én túléltem. Jól vagyok, tünetmentes, már évek óta. A gyógynövényeknek nincs mellékhatása, bár oda kell figyelni, hogy mit hogyan készítsünk el (forrázat, áztatás, alkoholos- vagy olajos kivonat stb.)

Én tudom, hogy jók a gyógynövények, használnak, mindenkit csak rábeszélni szeretnék, hogy használják ezeket a természet adta lehetőségeket. A természet tudja, mit tesz, segít, ha éhes vagy, ha szomjas vagy, ha beteg vagy..., csak élni kell vele.

Azt ne mondd, hogy a szintetikus élelmiszerek-, italok-, gyógyszerek, vitaminok, étrend-kiegészítők, műanyag palackba zárt ásványvíznek nevezett csapi vizek jobbak a természetes dolgoknál.

A sok vegyszer a háztartásban, a tisztálkodásban, a hajfestékek, a műkörmök, ezek is hozzájárulnak a betegségekhez.

Sorolhatnám, de hosszú lenne.

A parlagfű pedig olyan, mint a legtöbb gyógynövény. Akinek erre van szüksége, annak segít, ha nincs rá szüksége, akkor nem. Ha beteg vagy, vagy éppen rossz passzban,esetleg csak fáradékony, vagy ingerült vagy, akkor meg kell keresni azt a növényt, gyümölcsöt, zöldséget, ami segít. Hidd el, működik.

23. 6b006fc769 (válaszként erre: 22. - Bionet58)
2012. febr. 25. 21:55
akkor egyed, nekem nem fáj
2012. febr. 25. 21:53

Milyen jó, hogy az orvosok lassan már semmit nem tudnak gyógyítani.

Egy csomó mindenre azt mondják együtt kell vele élni. A fiamat ha csak az orvosokra hallgatok 12. éves korára eltemethetem.

Azóta az olyan betegeknek mint Ő volt táborokat szerveznek. És még ragozhatnám.

21. 6b006fc769 (válaszként erre: 20. - Bionet58)
2012. febr. 25. 13:13

Nem olyan. A TV2 nem hiszem, hogy hitelesebb ilyen szempontból, mint a Blikk vagy a Nők Lapja.

Ha orvosi kutatások bizonyítják, leírják a hatóanyagot annak hatásaival akkor elhiszem.

20. bionet58 (válaszként erre: 18. - Frue)
2012. febr. 24. 20:59

Meg kellett volna nézni a TV2 adását, amiben ezt több eset kapcsán bebizonyították. Azonkívül két gyerek a szemem láttára gyógyult ki evvel a módszerrel. Ez pont olyan mint annak idején Semmelweis és még sorolhatnám. Mennyi asszonynak kellett meghalnia, mire elfogadták.


Hát most sem tanult még az emberiség.

19. 6b006fc769 (válaszként erre: 17. - Bionet58)
2012. febr. 7. 21:03

Ennek a szövegnek azon kívül, hogy összeesküvés-elmélet szaga van semmi értelme.

Mi is a probléma az allergia-tesztekkel? Kimutatja, hogy mire allergiás az ember. Ez biztos nagyon hitvány és aljas dolog.

Ezen kívül rengeteg gyógynövényről tudunk, ismerjük a hatóanyagaikat, hatásukat, használjuk és fel is dolgozzák őket, semmiféle tiltás, titkolózás nem övezi őket, csak a csodanövényt.

Ja mielőtt megkapnám, hogy elkötelezett gyógyszerzabáló vagyok, elmondanám, hogy ismerem és használom a gyógy- és fűszernövényeket, a házi praktikákat, a test és lélek egészének és nem a tüneteknek a gyógyításában hiszek.

18. frue (válaszként erre: 17. - Bionet58)
2012. febr. 7. 18:37

Gondolom, te nem vagy allergiás. Kíváncsi lennék, ha fulladásos allergiás tüneteid lennének, vajon ugyanígy vélekednél-e.

Én NEM szedek gyógyszert már, mert nem voltam tőle jól. Próbálok alternatív megoldást találni, de nem azzal, hogy tagadom a nyilvánvalót.

Nem vagyok orvos, de elképesztő nagy hülyeségnek tartom - és egyben felelőtlenségnek is - az olyan javaslatokat, hogy egyem meg a parlagfüvet, mert nekem az majd jó lesz. Ne bolondozzunk már...

2012. febr. 7. 18:14
A parlagfúű és egyéb allergia teszteket a modern orvostudomány találta ki. Fizetni pedig a gyógyszergyárak fizetik, és nekik nem érdekük, hogy bármelyik természetes növényt is megegyük, vagy teába, táplálékkiegészítő formában megegyük. Ezért ez a nagy titkolózás, tíltás az egyik oldalon, és a másik oldalon viszont a rendkívül hangos féretájékoztatás. Ha a gyógyszerek gyógyítanának, akkor mi lennénk a legegészségesebb nép, hiszen első helyen vagyunk a gyógyszerfogyasztásban.
16. frue (válaszként erre: 15. - 6b006fc769)
2012. febr. 2. 19:34
Jaj, de jó.:-) Már kezdtem elbizonytalanodni, hogy nem jól keresek a témára.:-))) Valóban, ezt az egyetlen cikket lehet csak megtalálni különböző oldalakon. :-)
15. 6b006fc769 (válaszként erre: 14. - Frue)
2012. febr. 2. 10:00

minden szavaddal egyetértek.

egyébként régebben keresgéltem kicsit, na jó, csak a jóbarátom, a gugli segítségével, de az első huszonszáz lajosatya és főtermészetgyógyász úr találat után nem akartam több időt erre áldozni.

14. frue (válaszként erre: 13. - 6b006fc769)
2012. febr. 1. 15:27

Ez egy cseppet tág fogalom...csodákra...???


MILYEN CSODÁKRA??? KONKRÉTAN???


Olvastam ezt az írást teljes terjedelmében is, sehol egy konkrétum, csak a nagy hangzatos dicsőítés.

PONTOSAN milyen gyógyhatása van? Hol s kik végeztek ezzel kutatást? Milyen betegségeket gyógyított meg? Hol lehet a gyógyultakról olvasni?


A gyógynövényeket az orvostudomány is elismeri, sőt sok gyógyszerben van gyógynövénykivonat is. (Nem a gyógyszernek nem minősülő szerekről beszélek.)

A parlagfűről mint CSODASZERRŐL mi az orvostudomány véleménye?


Szerintem nagyon nagy felelőtlenség egy parlagfűallergiásnak azt ajánlgatni, hogy egyen főszezonban parlagfüvet. Ki vállalja a felelősséget, ha rosszul lesz tőle???


Én is alkalmazok gyógynövényeket, és érdekel is a téma. De ez a parlagfű dicsőítés érthetetlen számomra. Az, hogy Lajos atya azt mondta, hogy jó...hát az nem bizonyíték.


Ha van róla hiteles feljegyzés, staisztika, adat, kutatás stb., akkor küldd már el a linkeket, kérlek, mert tényleg érdekel a téma.

2012. jan. 31. 19:05

Lajos atya és Weixl-Várhegyi László /természetgyógyász Mérnök-radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta, életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta, a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének, valamint a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja /

számomra nem az a forrás, ami alapján elhiszem egy behurcolt gyomról, hogy csodákra képes.

12. frue
2012. jan. 30. 21:54

Érdekes, amit írsz. Azért ezt nem próbálnám ki. Semmilyen szakirodalom nem támasztja alá a növény gyógyerejét.

Nem is értem ezt egyébként. Ha egy lisztérzékeny gabonát eszik, egyből rosszul lesz, ha egy méhcsípésre allergiást megcsíp egy méhecske, életveszélybe is kerülhet, és még sorolhatnám...Miért pont a parlagfű-allergiás lenne a kivétel?

Ha egy parlagfű allergiás megeszi,mondjuk szezonban, akkor félő, hogy anafilaxiás sokkal végzi. Azért ez elég veszélyes dolog!!!

Nehogy félreérts, nem azt mondom, hogy nem írsz igazat, csak ez számomra érthetetlen, és nehezen elképzelhető.

Egy ideje mondogatják már ezt a parlagfű-gyógyhatást, de semmi bizonyíték nincs rá.

A hasonlót a hasonlóval elv is megdőlt nálam, a homeopátia nem működött...

2012. jan. 30. 20:56
Nem tudom milyen betegségekre való, de egy emil hatására 2010-ben allergia ellen ettem. Szó szerint amikor már nem láttam az allergiás tünetektől, megettem egy friss levél parlagfüvet, 10 perc múlva normálisan néztem ki. Nem mondom, hogy egyet sem tüsszentettem, de nem szedtem semmilyen más gyógyszert vagy homeopátiás szert. Én hiszek benne, bár az öreg növény egy kicsit keserű, de amikor nincsenek tüneteim, hajlamos vagyok megfeledkezni az allergiámról.
10. frue
2012. jan. 29. 12:54

Ha gyógynövény, akkor valaki elárulhatná, hogy milyen betegségekre gyógyír? Mert erről sehol nem találtam semmit, és a cikk sem részletezi.


Én allergiás vagyok rá. Olvastam már ezt a cikket régebben is, ritka nagy hülyeségeket tartalmaz. Van egy hosszabb változata is...Azt írja, hogy a tej is káros, és ha nem isszuk, akkor meggyógyulunk.

Én kipróbáltam a teljes tejmentes étrendet, mert ugye azt írja, az megoldja a problémát. SEMMIT nem ért. Pedig kb. egy évig nem fogyasztottam tejterméket. Szezon előtt kezdtem jóval, és persze szezon alatt és után is folytattam.

2012. jan. 29. 12:19
Így igaz, a parlagfű gyógynövény. Egyébként nem csak a parlagfű az, hanem számtalan más kaszált, irtott növény is. És csodálkoznak az emberek, hogy ilyen beteg ez a gyógynövényekben, gyógyvizekben gazdag ország lakosai.
2011. máj. 28. 21:22

Európában csak az ezerkilencszázas évek elején jelent meg, Magyarországon a húszas években, robbanásszerűen a hetvenes években terjedt el, akkorra sikerült alkalmazkodnia az itteni időjárási viszonyokhoz.

Sajnos pionir faj lévén pont a sűrűn bolygatott talajon jelenik meg, pl. a napraforgó között, szóval nem csak a vad ugaron, hanem a friss szántásban is. A zárt vegetációban már nem él meg.

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook