Gyermekem, a hősöm (beszélgetős fórum)

sziasztok

köszi szépen a reagálásokat Mindenkinek

sajna a pót apuka, apának való szólítása sansztalan,mert nem optimális a kapcsolatuk.próbáltam nekik segíteni,de sajnos ez az az eset amikor a probléma nem a gyerekkel van.Ő hihetetlen barátságos és segítőkész,Laci viszont borzalmasan nagyra tette a lécet és iszonyat magasak az elvárásai.

Lépni nem tudok,mert összeköt vele a lányom és a lakáshitel.tudom csúnyán hangzik,de szerintem sokan élnek így.nem vagyok kivétel.És a lányáért ölni is tudna annyira szereti.ezt szó szerint lehet venni...

Ugyanakkor még mindig azt gondolom,hogy egy gyermek elvesztése a legfájdalmasabb dolog,így sok embernek nagyobb a bánat a szívében,mint nekem.Volt anyósom és a férjem testvére a mai napig nem heverte ki a történteket.

Sajnálom,hogy ennyi szörnyűség történt veletek!:(

Kitartás!Nagy baráti ölelést küldök!

Most olvasom először hogy történt veletek mindez,nagyon sajnálom,elhiszem hogy nem volt könnyű egyikőtöknek sem ezt feldolgozni:(

Kitartás és sok sok ölelést küldök!

Nagyon sajnálom, szörnyű dolgokon kellett keresztül mennetek. :(

Az én nagyszüleim is mind nagyon korán mentek el, és bevallom, és 4-7 évesen még fel sem fogtam semmit az egészből. Nem voltam szomorú, és nem sírtam, nem volt bennem gyász, mert nem tudtam, mi az a halál.

Tudtam, hogy ilyenkor elmennek valamerre, és nem látom őket többé, és tudtam, hogy ez rossz, de valójában még nem fogtam fel. Azt hittem, hogy boldogok valahol máshol. És lehet, hogy tényleg így van, lehet, hogy tényleg azok, csak valahol máshol....

Gondolom egy édesapa elvesztése sokkal keményebb dió. Kívánok kitartást mindkettőtöknek. És szerintem érdemes beszélni róla. Ami fáj, arról érdemes beszélni, és a felszínre hozni.

megkönnyeztem az írásodat:-(((

nagyon sajnálom, hogy ilyen szörnyűségeken mentetek keresztül.

ez egy emberöltő alatt is rettenetes, nem még ennyi idő alatt elszenvedni.

nagyon jó egészséget és boldogságot kívánok Nektek a továbbiakban.

mert megérdemlitek.

Az utolsó évet kezdte meg a fiam középiskolában tőlünk 30 km-re.

Szeptember utolsó péntekjén megkérdezte az egyik osztálytársa, aki kocsival járt át, hogy hazahozná. Ő azt válaszolta, hogy nem még dolga van. A másik társa viszont sietett haza, így együtt indultak el. A város határától nem messze kihajtott egy fát szállító pótkocsis teherautó. A kocsi vezetője megúszta az ijedtséggel, az osztálytársa súlyosan megsérült, január közepéig kómában, míg meg nem halt. Az osztály állaandóan járt be hozzá.

Amikor megtudta, hogy mi történt, éjszakákon át rémálmai voltak... Ma már 30. éves, mégsem tudta/tudja igazán feldolgozni a halál tényét.