Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Rák után.... fórum

Rák után.... (beszélgetős fórum)

10. Szaffy1 (válaszként erre: 8. - Pteri)
2011. ápr. 22. 23:55

Mindent megteszek anyukámért. Ha kell takarítok nála, mert nem tud felkelni, ha kell mosok, bevásárolok. Elhiszem, hogy nagyon rossz neki, és szörnyen érzi magát.


Egyetlen egy dolgot nem nézek el neki, amikor ezt a gyerekeimmel érezteti, az unokáival.



És már leírtam, ez az egy dolog fáj nekem. Miért kell egy kétéves és egy négyéves és egy tízéves gyereknek azt mondani, hogy nem kapsz puszit, mert elkapok tőled valamit. Én elhiszem, hogy fél a még a náthától is, azok után, amin keresztül ment, de erről nem az én gyerekeim tehetnek.


Ők még kicsik. Ők még csak azt látják, hogy mama szól ne menjenek hozzá közel, mert beteg lesz, ne adjanak neki puszi. Hozzáteszem, ha beteg valamelyik is mi nem megyünk hozzá. Ő jön hozzánk.


Egyébként, ha nem szólna lehet nem is ragaszkodnának a puszihoz. És elmondja nekik, hogy Ők most betegek és nem akarja elkapni. A gyerekek meg este nekem sem adnak puszit, mert nem akarják, hogy én is beteg legyek.


Szerintem ez nagy teher a gyerekeimnek. Én boldog és felhőtlen gyerekkor akarok biztosítani nekik, mint nekem volt.

9. Szaffy1 (válaszként erre: 7. - Tzsuzsmo)
2011. ápr. 22. 23:44

Hidd el én ott voltam anyukámmal. A hét három napján (kétszáz km-re volt a kórház) egész nap, amikor a kezeléseket kapta. Én magam is láttam, hogy a szobatársai mit élnek át. Láttam orvosokat berohanni, majd a szobatársát letararták és csendeb kivitték. Az nap este már másik beteg feküdt az ágyán. Én elhiszem, hogy már ez is megviselne egy embert, engem egészséges embert is megviselt.



Én is tudom, hogy Ő maga szenved, és szenvedek én is mert nem tudok neki segíteni. Ha azt javasolnám, hogy forduljunk szakemberhez az egész életében nem szólna hozzám. Próbáltam, támadásnak vette.



Szörnyű ez. Segíteni akarok neki, de nem tudok.

2011. ápr. 18. 12:44
Szerintem is édesanyád az átélt szörnyűségek után depressziós lett, ami ugyanolyan komoly betegség és kezelendő, mint bármi szervi baj. Tehát nem megbántódni kell vagy a viselkedését elemezni, hanem valahogy segíteni. Nem tudnál beszélni a háziorvosával, hogy ezt látod, beszélje rá ő , hogy menjen szakemberhez, vagy Te rávezetni, hogy saját érdekében kérjen segítséget? Vannak rákbeteg klubok is, ahol talán más így járt emberekkel beszélgethetne.
2011. ápr. 18. 10:28

Vajon mi, akik nem szálltunk szembe ezzel a kórral, fel tudjuk fogni min ment keresztül? A kórházban mikor látta a többi beteget küzdeni, meghalni, gyógyulni...mit gondolhatott vajon? Este mikor lehunyta a szemét és aludni készült mi járhatott a fejében? Vagy amikor a kontroll vizsgálatokra járt, mik juthattak eszébe?

Sajnos a mamámmal végig csináltam ezt a betegséget, de mi nem győztünk....1 hónap alatt elragadta...

Hidd el, ez a betegség komoly megterhelés a szervezet számára, mint fizikailag, mint lelkileg. A félsz már örökké édesanyádban lesz, mi van ha újra előtör a betegség....?

2011. ápr. 17. 13:48

Szerintem is meg kell értened anyukádat, és örülj, hogy él!

A gyereke és te is lehetnél megértőbb. Egy ilyen betegséget túlélni nem kis dolog! Az, hogy jobban fél mindentől természetes, bár lehet túlzásokba esik, de ha ő igy érzi jól magát, hogy ennyire óvatos, akkor legyen az. Ne akard megváltoztatni, mert lehet ezzel ismét visszaesne.

Nem lehet tudni, hogy mitől volt ilyen betegsége, lehet valóban a megfázások miatt, és 4 éve volt ez még nem elég, ahhoz, hogy gyógyultnak nyilvánitsák.

Egy ismerősöm múlt évben halt meg, mert 15 év után kiújult neki a nyirokmirigyrák és most vesztett. Pedig csak 44 éves volt.

5. e31f48b5f6 (válaszként erre: 4. - Marel2)
2011. ápr. 17. 09:35
Szerintem nem kell őt elfogadni ilyennek, mert saját magának árt vele. Örökös rettegésben élni nem lehet, mert attól is gyengül az immunrendszer és a végén ténleg kiújul. Segítség kell neki, hogy változzon a szemlélete, mert ennek nem lesz jó vége. Az, hog a gyerekek nem kapnak puszit, szerintem a legkisebb probléma.
4. marel2 (válaszként erre: 2. - Szaffy1)
2011. ápr. 17. 06:17

Szerintem a gyerekeiddel és a mamáddal is le kéne ülnöd beszélgetni. Talán a gyerekekkel könnyebben lehetne, természetesen az ő korukhoz mérten.

Édesanyádat pedig meg kell érteni! Aki egyszer ezen átesett, soha nem szabadul tőle. A legelső pici tünet is újra feleleveníti benne az átélteket. Talán egy enyhe nyugtató segíthet bár bevallom nem biztos, hogy egyetért majd ezzel. Vannak segítő klubok, mint pl. a támaszadó szolgálat ahol akár lelki akár orvosi segítséget is kaphat és olyanokkal beszélhet akik hasonló problémával küszködnek.

Egyébként azt mondod, hogy látod a leleteit, meggyógyult. Sajnos ez a betegség még 10 év után is kiújulhat bár az orvosok azt mondják, hogy 5 év tünetmentesség után gyógyultnak tekintik. Hát mára ez a szemlélet erősen megdőlt.

Abban pedig igaza van édesanyádnak, hogy ha az immunrendszere újra legyengül akár valamilyen fertőzés vagy stressz miatt könnyen újra beteg lehet. Szóval nagyon sok türelem és megértés kell.

Ne feledd, Te még nem néztél szembe a halállal, nem tudhatod, hogy nálad ez hogy jönne ki.

A gyerekeket meg ne féltsd, magyarázd el nekik a helyzetet és azt, hogy a nagymamájuk ugyan úgy szereti őket csak nem akar beteg lenni mert az számára végzetes lehet.

3. bige
2011. ápr. 17. 02:44

nem tudom, hány évesek a gyerekeid, de úgy gondolom, hogy az Édesanyád megteheti. Ebbe mások belehalnak, Melyik lenne a jobb? megmagyarázni a gyerekeidnek, vagy az Édesanyádat eltemetni?

Miért nem ülsz le vele megbeszélni? hogy megérted, nem kell puszizkodni, örültök, ha jön. ..és tényleg tedd össze a két kezed, míg él

2. Szaffy1 (válaszként erre: 1. - Szaffy1)
2011. ápr. 17. 02:04

És ami a legjobban bánt.


Ha beteg egy-egy gyerek itthon, felhív, hogy ne menjünk. ezt még meg is értem.


De néha Ő eljön. A gyerekeket kerüli mint a leprást. Elindul és hangosan mondja, hogy nem ad puszit senkinek, mert nem akar beteg lenni.



Na ez a legrosszabb.


mert kiosonhatna, a gyerekek észre sem vennék. De amikor felszólal, hogy nem kapnak puszit, mert betegek, akkor az én gyerekeim érzik magukat rosszul. És szerintem Ők ezt nem érdemlik meg. Ők gyerekek. Ők nem kérték, hogy a mamájuk eljöjjön, Ők nem kértek puszit. De az én gyerekeim rosszul érzik magukat, amikor a nagymamájuk azt mondja, hogy nem ad puszit, mert nem akar betegséget elkapni tőlük.

2011. ápr. 17. 01:49

Édesanyám négy éve győzte le a rákot. A tüdőrákot, ami a legveszélyesebb. És erős volt, és akart. Ő soha nem tört meg. Naponta órákat sétálgatott a kórház kertjében (decemberben is) a kemó, sugárkezelés ideje alatt. Nem adta fel, Erős volt, akart, küzdött, és győzött.



De ma, egy gyenge nő. A rák ideje alatt soha nem panaszkodott, de ma már szerintem egy hipohonder. Ha az egyik gyerekem köhög, megkér, hogy két hétig ne vigyem hozzájuk. Volt, hogy egy hasmenéses, hányós vírus dúlt a gyerekek között. Ő nem is volt a környékünkön sem, de mégis orvoshoz ment vele. (Semmi panasza nem volt.) Nem is talált semmit az orvos.


Reggelente felhív, hogy Ő milyen gyenge, hogy nem bír felkelni az ágyból még délután sem.


(Közben látom a leleteit, meggyógyult)


És szégyenlem magam mert azt érzem, hogy elárulom, de ezt már nem bírom.


Szerintem depressziós, és ezt senki nem látja rajtam kívül, És főleg hiphohonder. Egyet tüsszent és máris a lázát méri, máris a dokihoz fut reggel. És ha a doki azt mondja, hogy nincs baja, hát az a doki minden, csak ép nem ember.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook