MONDAT játék - az előző mondat UTOLSÓ szavával kezdj új mondatot! (fórumjáték)

Megéheztem a mákos tésztára én is, nem volt szép tőled. hogy megemlítetted, tessék gondolni máskor az időpontra is, de neked nem lesz csontritkulásod, mert biza a mák nemcsak finom, egészséges is.

Teszek mákot a tésztára és eszem kicsit, mert megéheztem.

Bajaim nekem is vannak, jórészt köszönhetem magamnak, de már nem rágódom rajta, amin nem tudok segíteni eleresztem, amint tudok, azért meg teszek.

Kitűnően vagyok, jaa mégsem, vannak itt ott bajaim.

Kiteregetek minden szennyest, tudja azt meg ország-világ, ja mégsem teszem, a politika is szennyes takargatással működik kitűnően.

Lehet, hogy elmegyek egyet sétálni, de megvárom míg a mosógép befejezi a dolgát és kiteregetek.

Jó, hogy igaziból nincs protkóm, de persze az idő múlásával még minden is lehet

A protkómról ne is beszéljünk, van amikor alámegy az apró mag, na az nagyon nem jó.

nagyon gondolkozom, de nem jövök rá, hogy ki itta le a vizet a protkómról?

Az őszön, bizton lesznek még verőfényes napok, hiszen az elején vagyunk még nagyon.

Lesznek vajon még gyönyörű, verőfényes napok, ezen az őszön?

Temetőre gondolni nem bűn,nekem az a véleményem, hogy aminek kerekei vagy mellei vannak, azzal előbb-utóbb mindig gondok lesznek..-)

Önmagaddal biztos nem balhézol, de ki megszokta puha kezek ölelését, gyermekei nevetését, a lábuk trappolását, enélkül rátör a magány, akinek családja van, a lelkében nincsen fagy, ott mindig ott a tavasz, nem gondol az, se lepukkadt se a flancos Père-Lachaise-i temetőre.

A magány nem rossz dolog, békében vagy önmagaddal.

Kemence, nem látod, benne pattog a parázs, a gyermekkor távlatával, egyesek szívéből, lelkéből elmúlik a varázs, nincs már felhőtlen kacagás, felváltja a morgós, csipkelődő őszi nyálkás magány.

Erdő alján bandukolva, induljunk el Gemencre,ott vár Rád egy vén szipirtyó,meg egy izzó kemence,

Szeptember, mely unalmas lenne?.. ugyan már, figyelj rám, vedd a túracipőd, irány Gemencre, mesés az erdő, fogd a lány kezét kezedbe, érzelmileg feltölt a lány, s az erdő.

Szeptember, mely unalmas lenne?.. ugyan már, figyelj rám, vedd a túracipőd, irány Gemencre, mesés az erdő, fogd a lány kezét kezedbe, érzelmileg feltölt.

Pislog a manó alvósan, elment a kedve a dorombtól, cimbalomtól, tárogatótól, és a parti őrség is már messze jár a tótól, vége a nyárnak, de nem kell még fűteni, s nagyanyó mehet a piacra kelkáposztát venni, éljen az unalmas szeptember.

Izzókorongja már lecsillapodott, gyengéden pislog.

Kellett, hogy valaki igazat mondjon, mert majdnem feladtam a harcot, feladtam az álmom, és akkor jött egy manó, ki velem elballagott, elvitt a mesék földjére, álomra hajtottam fejem az ölében, álmom segítette dorombja miközben a hegy mögé bukott a nap izzókorongja.

Alakzatokat, csodás rombuszokat és végtelen köröket fogadnak örökbe Szent János parázsló fényében, remegő kezedből kicsúszik a tequilás pohár, és hiába jár táncot a mosógép centrifugája a sátor mellett, révülten piheged, igen, nekem pont ez kellett.

Rapszódia, mely bohém, hallatszik a távolból, én csukott szemmel ülők, és hallgatom a sátorból, kint ezernyi csillag, kis szentjánosbogarak táncolnak, rajzolnak az éjbe csodás alakzatokat.

Lopj nekem szentlelket, ha arra szenteltek, adok érte szivacsot, polipot, kaviárt, és mit Juliskám szem-szája megkívánt, és csak fél percig csallak meg a francia királynővel, míg feltölti a hőballonunk hővel, és akkor irány Bergengócia, a bohém rapszódia.

Neked adom a a szárimat, mely a hárfán szikkad, annyira süt a nap, attól vagyok tikkadt, ruha nem kell most, a patakban állok, kérlek a hátam finoman mosd, s a vállamra csókot lopj.

Vigaszra a kispadon a pipával, tequilával és a papa balkézi mostohalányával tuti benevezek, még ha birs is esik a fejemre a szőlőfáról, éljen a szüret és a farsang, mámoros mulatság, a barátratalálás igazi szezonja, hol az a hárfa, amire egyesek ruhát teregetnek, hogy azt kapjam kezembe pörgős csárdást játszani neked.

Fűteni nem kell még, nézd mily csodás kék az ég, érik a szilva, birs a szőlő, jönnek a szüreti bálok, többen most lelnek barátot, ha nem találok, akkor egy pofa tequiát bevágok, és sokkal szebbnek látom az egész világot, ábrándozom kiülők a kispadra papával, egymás szemébe tekintve találunk vigaszra.

Lehet, hogy végre vége a nagy hőségnek, de azért még ne kelljen fűteni.

Ragya a békán, akit a hercegnő csókolgat, hátha kék elefánt lesz belőle ott a kútnál, de az nem túl érdekes... Mások inkább rántottát sütnek, és erre tudok adni receptet: dobj a kontyod mögé egy pofa tequilát (nem kell se só, se citrom, az csak a fellengzős amerikaiak protokollja), aztán két záptojást a kukába, majd megint egy pofa tequiát magadba a cuppanós ajkaiddal, aztán egy oldal avas szalonnát a kukába zölderős miafranccal, és ezt addig ismételd, míg az agyad valami kellemes bizsergés nem borítja el és míg nem teljesen rózsaszínben látod a világot. Rántottád persze nem lesz, mert minden hozzávaló a kukában landol, de talán valami más, az lesz vagy lehet.

Véle ment az árnyéka Lalila, hogy vegzálja a zöldellő réten bóklászó Enissát, aki éppen a bolondgombát gyűjti, mert azt szereti nagyon a zölderőssel, kiskéket a guta ütögeti, fejét falba veri, öklével az asztalra csap, hogy inkább tényleg magát adta volna, minek neki a más tolla, tudhatta volna ennek a lánynak kattog az agya, sokakat ettől ver ki a ragya.