Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Tanítanád tanárként elsőtől negyedik osztályig gyermeked, ha lehetőség adódna? fórum

Tanítanád tanárként elsőtől negyedik osztályig gyermeked, ha lehetőség adódna? (tudásbázis kérdés)


1 2
2011. jan. 30. 20:50

ilyen lehetséges egyáltalán???


amikor én ált.iskolás voltam, adódott (volna)ilyen helyzet, de azért tették át a másik osztályba a gyereket, mert a törvény nem engedi, hogy szülő tanítsa.

Vagy csak szöveg volt??

2011. jan. 30. 20:43
Azt látom, hogy az én sulimban azzal nincs gond, ha a másik osztályban van a gyerek, már 5-6 tanárgyerek felnőtt ott mióta én tanítok, és soha nem volt ilyen gond, egyik kollegám sem mondta hogy megbánta volna.
30. benvik
2011. jan. 30. 13:09
Soha!!!! Én abba az általánosba jártam, ahol anyukám tanított. Engem soha nem tanított szerencsére, max helyettesített, de 8 éven át utált engem az egész suli, mert tuti kivételeznek velem. Pedig nem így volt, vagy amikor éreztem, akkor én kértem, hogy ne tegyék, de ez senkit nem érdekelt. Ha anyukám valakinek rossz jegyet adott, akkor azért is én kaptam. Pokoli 8 év volt, a legnagyobb kiszúrás, amit a szülő elkövethet a gyerekével!!!!!!! A középiskola már Hawaii volt, és akkor megfogadtam, hogy ha egyszer véletlenül tanár lennék, soha nem tenném meg a gyerekemmel. (Nem lettem tanár)
29. sajert
2011. jan. 30. 12:55

Az átalánosba járt az osztályomba egy srác, akinek az Anyja éneket tanított nekünk. Stréber volt a lelkem, de nekünk, többieknek semmi se volt jó vele kapcsolatban. Ha jó jegyet kapott, akkor tuti Anyuci miatt, ha nem jó jegyet, akkor meg miért nem tanult jobban, Anyuci pici fiaként?? Semmi csínyt nem engedhetett meg, mivel Anyuci ott volt, és nehogy szégyent hozzon rá. Visszagondolva szerintem Anyuci hibás döntést hozott, hogy tanította a gyerekét. Szegény fiú lélegzetett nem mert venni szinte. Ez a 80-as évek közepe tájékán volt, nem most :-)). Én havi/kétheti szinten voltam az igazgatónál kisebb "bűnök" miatt, a fiúnak meg tele volt dicsérettel az ellenőrzöje. Mindketten értelmes felnőttek lettünk, az igaz :-))).


Én - ha tanár lennék - tuti nem tanítanám a gyerekemet. Többet várnék el tőle, mint a többiektől, és rosszul esne, ha nem lenne jó fejű gyerek (pedig jó fejű lesz, punktum :-)))).

28. gabika79 (válaszként erre: 1. - Megryan)
2011. jan. 30. 08:41
Én láttam ilyet is olyat is a suliban ahol tanítok! Nagyon kényes kérdés ez! Aki bevállalta, hogy saját gyereke az osztályába fog járni, sokat támadták elfogultsággal, és nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek is egymás között. Én azt sem tartom jónak, ha ugyanabba a suliban van a gyerek, mint a szülő, szerintem nem egészséges, ha minden mozdulatáról tud az ember a gyereknek, nem beszélve az önállóságról...
27. misz
2011. jan. 30. 08:22

Én is tanító néni vagyok, és nem tanítanám a gyerekemet.


A barátnőmet tanította az anyukája alsóban, felsőben meg az apukája rajzból. Csak rosszat mesélt. Ha jó jegyet kapott, a többiek azt mondták, kivételezés. Ha rosszat kapott, azt mondták, biztos összebalhézott otthon az anyukájával. Néha egyik-másik szülő is beszólt neki finoman.

A bizonyítványát sem tudta soha teljes lelkesedéssel és büszkén megmutatni otthon, mint más, hisz az anyukája osztotta a jegyeket.

Ha a suliban konfliktusa volt a társaival, akkor nem mert az anyukájának szólni, hogy ne bántsák érte a többiek. Ha mégis szólt, az anyukája került nehéz helyzetbe, mert ha a lánya pártjára állt, újabb gondot csinált neki. Ha meg ellene, akkor a barátnőm érezte úgy, hogy az anyukája cserben hagyta.

Egyszerűen nem lehet egy időben anyukának és tanító néninek, lenni. De szétválasztani sem lehet teljesen.

és a barátnőmnek is iszonyú nehéz volt a suliban azt mondani: Erzsike néni, és úgy is viselkedni. Otthon meg anyának hívni és kislányának lenni.


Szóval én nem javaslom.

2011. jan. 29. 23:28
A gyerektől is függ, de inkább én is párhuzamos osztályba iratnám.
25. megryan (válaszként erre: 24. - Vikianya)
2011. jan. 29. 22:16

Ez is igaz :)


Az hiszem maradok az első verziónál, a párhuzamos osztálynál.

24. Vikianya (válaszként erre: 22. - Bichi)
2011. jan. 29. 21:37
meg egy kicsit furcsa lenne a dolgozat írás. Mert hiába nem mondod el a kérdéseket, de csak igyekszel tudatalatt is felkészíteni őt a helyes válaszra. És ez nem becsületesség kérdése
23. megryan (válaszként erre: 22. - Bichi)
2011. jan. 29. 21:34

Igen, ez is igaz.


Én is úgy gondoltam, hogy a párhuzamos osztályba menne, akkor nem kell kétfelé vinnem reggel 7-kor őket és a harmadik irányba mennem, hanem csak az övé vagyok még 30-40 percig amíg a suliig odaérünk.

Csak ma összefutottam egy barátnőmmel, és elbizonytalanított, hogy mit törődök vele ha azt mondják, meg hogy ő bizony a saját szakértelmében bízna és tanítaná a gyerekét stb.

22. Bichi
2011. jan. 29. 21:31
Én nem tanítanám, mert ha jó tanuló, akkor az lenne, hogy csak azért jó, mert kivételezel vele, és elfogult vagy, ha meg rossz tanuló, akkor hogy lesz szived neki rossz értékelés, jegyet adni. Szerintem ez nagyon gáz helyzet...
2011. jan. 29. 21:31

De amúgy szerintem ez iskola-, gyerek-, szülő- és tanítófüggő.

Ha az iskola engedélyezi, a többi szülő is normálisan áll hozzá (ez főleg egy kisebb helyen, pl. faluban tapasztalható, ahol azért ezt előre meg lehet beszélni), és a tanító-szülő is úgy áll hozzá, hogy nem fog kivételezni a gyerekkel, és ezt a gyerekével is meg tudja beszélni.

Én nem tanítanám a saját gyerekemet, viszont ha párhuzamos osztályba járna, örülnék neki, mert azért rajta tarthatnám a szemem.

2011. jan. 29. 21:31
nem.
19. Molyka
2011. jan. 29. 21:30
Dehogy is. :)
18. Vikianya (válaszként erre: 15. - Megryan)
2011. jan. 29. 21:28
pont ez az indok
17. Vikianya (válaszként erre: 16. - Boszy28)
2011. jan. 29. 21:27
egy iskola lehet előny, főleg ha jófej a szülő, de egy osztály nem
2011. jan. 29. 21:25

Volt egy napközis tanárnénink, az unokája járt velünk egy osztályba.

Szegény csajszit nem szerettük, mert a Mama állandóan kivételezett vele, a délelőttös tanítónéni is, meg a többi tanár is (negyedikben már több tanárunk volt).

Ha egy iskolába, de nem egy osztályban van szülő és gyerek, szerintem jó.

15. megryan (válaszként erre: 9. - Vikianya)
2011. jan. 29. 21:25
Igen, ezt látom hogy másként viselkedik ha ott vagyok, és ha nem a csoportban vele.
14. megryan (válaszként erre: 10. - 9c1b9b7ead)
2011. jan. 29. 21:24

Ezzel baromi sokat segítettél.


Ha nem kapok indokokat, nem segít az igen vagy a nem.

2011. jan. 29. 21:24
a mi iskolánkban nem is engedik meg ezt
12. 9c1b9b7ead (válaszként erre: 5. - Boszy28)
2011. jan. 29. 21:23
Nekem is ez a munkám most!
2011. jan. 29. 21:23

Ötödiktől meg nehezebb lenne neki...

Majdnem kizárt, hogy el tudj határolódni benn...

Az én válaszom: igen is meg nem is, nem tudnék válaszolni most.

2011. jan. 29. 21:23
NEM. Punktum.
2011. jan. 29. 21:23

semmi képpen.

A gyerek teljesen máshogy viselkedik otthon, mint közösségben. Szerintem nem tudna kibontakozni

8. megryan (válaszként erre: 5. - Boszy28)
2011. jan. 29. 21:21
Milyen hátrányokra gondolsz?
2011. jan. 29. 21:21
Osztályban, 23-25 gyerek között minden további nélkül.Bár lehet, hogy a gyermek nem érezné jól magát: pl.nem viselkednének vele őszintén és természetesen a többiek.
2011. jan. 29. 21:21

ezek általánosságok... persze mondhatnák hogy kivételezik vele az ember, de mindig mondanak mindent


Amúgy én sem hajlanék felé, de ma győzködött egy barátnőm, hogy hű milyen jó lenne, hát nem tudom.

2011. jan. 29. 21:21

Nem egészséges szerintem, és inkább hátránya van, min előnye.

Tanítónő vagyok, most épp napköziben dolgozok.

Jövőre elsőseink lesznek, a délelőttös kolléganőm kislánya is elsős lesz, de nem a mi osztályunkba fog járni.

2011. jan. 29. 21:20
miért?
2011. jan. 29. 21:20
Soha mert annak nem lenne jó vége.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook