Spirituális idézetek (beszélgetős fórum)

"Ha egy szem sosem alszik el, minden álom megszűnik magától; ha az elme kizárólagos, tízezernyi tárgyból lesz egy minőség."

/Zen bölcsesség/

"Kunyhóm tavasszal: igaz, nincs semmi benne - ott van minden."

/Zen bölcsesség/

"Az embereknek az élet mohó megmarkolások és kötődések sorozata, majd éppen e miatt, a fájdalom és a szenvedés illúzióját élik át."

/Zen bölcsesség/

"A tükör tiszta, és minden tükröz, ami elébe kerül, de mégis kép tapad hozzá. A Buddha-tudat ezerszer tisztább a tükörnél és megmagyarázhatatlanul csodálatosabb. Fényében minden ilyesfajta gondolat nyomtalanul eltűnik. Ha ebben a fajta megértésben hiszel, bármily erővel keletkezzenek is efféle gondolatok, nem tesznek kárt."

/Zen bölcsesség/

"Elegendő egyetlen ostoba képzet, hogy kirekessze a bölcsességet, ám egyetlen bölcs gondolat ismét előhívja azt."

/Zen bölcsesség/

"Eredeti természetünk, a legmagasabb rendű igazságban lakozik, üres, néma, tiszta; dicsőséges és rejtélyes, békés öröm – és ez minden. Merülj bele mélyen azáltal, hogy ráébredsz. Az, ami ott van előtted a maga befejezettségében, az végtelenül teljes."

/Zen bölcsesség/

"Ne pazarold az időt, úgy koncentrálj a zen gyakorlására, mintha csak ez a nap, ez az óra lenne. Azután már nagyon könnyű lesz. Feledned kell természetedből a jót s a rosszat, hatalmad erejét és gyengeségét."

/Zen bölcsesség/

"A járás zen, az ülés zen,

s az a beszéd s a hallgatás,

a mozgás és a mozdulatlanság,

a lényeg mindig nyugodt;

ha kardok és tőrök fogadják,

akkor sem veszti el nyugalmát."

/Zen bölcsesség/

"Magányos elvonultságban végzett szellemi erőfeszítéseidet lebecsülni éppolyan tévedés lenne, mintha egy-egy fizikai siker messze villanó tűzijátékát jelentős és tartós eredménynek tekintenéd. Az élőlények tudatába beoltott eszmék idővel kivirágzanak, és egész kultúrák alapjait képezik."

/Szepes Mária/

"A meditáció egy olyan út, amely az embert saját lénye örök, elpusztíthatatlan magvának meglátásához és megismeréséhez vezeti. Ilyen meglátáshoz csak a meditációval juthatunk el."

/Rudolf Steiner/

"A magasabb Én-ből megnyilvánuló ember teljesen "átlátszóvá" válik a környezete számára, semmit nem akar eltitkolni, elleplezni, nem akar szerepeket játszani, hanem azt mutatja, aki ő valójában."

/Váradi Tibor/

"A magasabb Én révén az ember elengedi az elvárásokat, örül annak, ami van, s a gondviselésbe vetett hit révén meggyőződése, hogy mindent megkap, ami a fejlődéséhez szükséges."

/Váradi Tibor/

"Az ego meg akarja őrizni jogosulatlan pozícióját, ezért azt szeretné, ha nem törődnénk vele, ha nem vennénk észre. Ha figyelünk, ha éberek vagyunk, és egyre többször leleplezzük földi énünk működését, akkor lassan kezd a háttérbe szorulni."

/Váradi Tibor/

"Az ego hatalmas színész. Általa mindig azt az álarcot veszi fel az ember, amit az adott szituáció megkíván. Az ego révén az ember valójában "sokéniség", mert mindig azt a szerepet játssza, ami az adott helyzethez a leginkább passzol."

/Váradi Tibor/

"Az ego olyan mint egy koldus, aki folyton kér, könyörög (figyelemért, megerősítésért, dicséretért, jutalomért, stb.), a magasabb Én viszont olyan, mint egy király, aki mindennel rendelkezik, s azt nézi, mit képes odaadni, továbbadni azért, hogy másokat segítsen és az üdvösség útjára tereljen."

/Váradi Tibor/

"Fontos megjegyeznünk, hogy amíg azt akarjuk, hogy ránk figyeljenek, addig nem tudunk igazán másokra figyelni."

/Váradi Tibor/

"Az ego többek között a környezeti hatásokból és visszajelzésekből tartja fenn magát. Az egónak fontos, hogy kívülről táplálják. Ezért könnyű az embert kívülről kontrollálni és manipulálni. Ezzel szemben a magasabb Én független a külvilág folyamataitól, miáltal a szabadság alapját képezi."

/Váradi Tibor/

"Az ego folyamatos figyelmet és elismerést akar. Ebből fakad az átlagember figyelmetlensége. Mivel az ember azt akarja, hogy őt figyeljék, ezért nem képes teljes mértékben másra figyelni. Az egót a figyelem táplálja, ezért az egoista ember nem figyelmes. A magasabb Én független a külvilágtól, így aki túllépett az egoizmusán, annak nem az a fontos, hogy őt figyeljék, hanem hogy ő figyeljen."

/Váradi Tibor/

"A meditáció lényege: a valódi centrum megtalálása, a középpontba való helyezkedés. Az ember igazi közepe a magasabb Én, a szellem. A magasabb Én megtalálása, a szellemhez való kapcsolódás tulajdonképpen a meditációs gyakorlatok végső célja. A meditáció alatt végig meg kell tartani a tudatosságot és a jelenlétet."

/Váradi Tibor/

"A szellemi világ az időtlenség és örökkévalóság világa. Régen a létezésnek ezt a szintjét nevezték "Isten országának", vagy "mennyek mennyének". Az embernek mint halhatatlan szellemi lénynek ez az igazi hazája. A szellemi világból ölt testet és ide tér vissza. Az emberi szellem születetlen és halhatatlan, akárcsak a szellemi világ. Buddha híres tanítása szerint "minden, ami keletkezett, mulandó". A szellemvilág nem keletkezett, mindig is volt, mindig is lesz, soha nem fog megszűnni. Az alsóbb világok (asztrális világ, éteri világ, fizikai világ) a szellemi világból születtek, s valamikor oda fognak majd visszaolvadni. Minden a szellemből születik, és minden a szellemibe fog visszatérni."

/Váradi Tibor/

"A szellemvilág megtalálható minden külső és belső folyamat mögött, még ha ezt a mai ember nem is érzékeli. Az emberiség aranykorában még tökéletes volt a kapcsolat a szellemi világgal és lényeivel. A későbbi korokban azonban egyre inkább megszakadt ez a kapcsolat, és az ember figyelme a fizikai világra korlátozódott."

/Váradi Tibor/

"A saját isteni eredetünkre való ráébredést, a tiszta önvalóval való azonosulást segítik a szellemi gyakorlatok. Semmiképpen sem elég pusztán a szellemi tanítások tanulmányozása - ahhoz szellemi praxisnak kell kapcsolódnia! A koncentráció, a kontempláció, a meditáció és egyéb fontos szellemi gyakorlatok a magasabb Énhez visznek közelebb."

/Váradi Tibor/

"Nem az egóval van a fő gond, hanem az egoizmussal! Az egoizmust kell megszüntetni, és nem az egót! Az egó megszüntetésével megszűnne az ember egészséges kapcsolata a földi világgal, és a legegyszerűbb hétköznapi cselekedeteket sem tudná normálisan véghezvinni. Ilyenkor az ember "három méterrel a föld felett lebeg", és megszűnik számára a praktikus, gyakorlati élet."

/Váradi Tibor/

"Az egó más néven "földi én", amely nélkülözhetetlen a mindennapi élethez. Az egó segít eligazodni a hétköznapokban, a világi életben. Az egóval önmagában semmi gond nincsen, hiszen nagyon hasznos segédeszköz lehet a mindennapokban. Az emberi tudat középpontjában azonban a magasabb Én erőinek kellene állnia, s az egónak a periférián lenne a helye. A magasabb Én a király, amelyet az egó a földi világba való testetöltés esetén szolgál. A gond az, hogy az egó a legtöbb embernél átveszi a magasabb Én szerepét, s a magasabb Én-t perifériára szorítva a középpontba törekszik, így lesz a szolgából király és a királyból szolga. Amíg az egó megmarad a szolgai szerepben, és nem lép túl a hatáskörén, addig értékes mankó lehet a földi létben."

/Váradi Tibor/

"Minden szellemi gyakorlatnál fontos, hogy a test laza és fesztelen legyen, a tudat viszont figyelmes és összeszedett. Hétköznapi szinten a testben feszességek vannak, a tudat pedig szétszórt."

/Váradi Tibor/

"A rendszeres meditációs praxis hatására megszületik az emberben az ok nélküli boldogság, amely nem zavartalan, de megzavarhatatlan. A meditációs praxis hatására az ember szeretettel képes tekinteni a világra és embertársaira, mindenféle hiányosságuk és tökéletlenségük ellenére."

/Váradi Tibor/

"A meditáció hatására csökken a bennünk lévő egoizmus, megváltozik az önmagunkról és a világról alkotott képünk."

/Váradi Tibor/

"Már a középkorban is úgy fogalmaztak, hogy minden jelenségnek, amit az ember a két szemével lát, van fizikai, szellemi és isteni oka. A beavatottak a fizikai okokon túl a szellemi és isteni okokat is átlátják. A látható világot a láthatatlantól, a fizikait a szellemitől elválasztó hártyát régen úgy hívták: Ízisz fátyla. A beavatásról azt mondták, hogy az nem más, mint Ízisz fátylának a szétszakítása, a fátyol mögé lépés, a fátyol mögé látás. Azonban a beavatottakat is két csoportra oszthatjuk. Vannak olyan beavatások, ahol az ember megtapasztalja ugyan a szellemi valóságot, megtapasztalja azt, hogy a létezés sokkal több, mint aminek odáig hitte, de miután visszatér "normál" tudatállapotába, megszűnik ez az átlátó képessége. Magyarán: nem marad meg az élő kapcsolata a magasabb világokkal, csak az a nagyon erős élmény, ami egész életét végigkíséri és megváltoztatja - mondhatni, pálfordulást idéz elő nála. S van a másik lehetőség, amikor is megmarad az ember ebben az állapotban, tehát a beavatás által szétszakad Ízisz fátyla, létrejön a kapcsolat közte és a magasabb világok között, s ez az állapot haláláig megmarad. Régen, Keleten két külön kifejezéssel utaltak az egyik, illetve a másik állapotra: a pillanatnyi megvilágosodást - a szellemi világok kapujának kinyílását, majd visszacsukódását - nevezték szatorinak, míg e kapu végleges feltárulását szamádhinak. Természetesen ez utóbbi az "értékesebb", de a szatorit sem szabad lebecsülni, amely után tulajdonképpen az átéltekből, az élményre való emlékezésből él az ember."

/Váradi Tibor/

"Az út nem olyan vándorlás, ahol a vándor mindig és mindenütt ugyanaz a személy. Az út metamorfózis."

/Hamvas Béla/

"Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,

s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,

ha kétkednek benned, s bízol magadban,

de érted az ő kétkedésüket,

ha várni tudsz és várni sose fáradsz,

és hazugok közt se hazug a szád,

ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,

s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,

gondolkodol – becsülöd a valót,

ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,

úgy nézed őket, mint két rongy csalót,

ha elbírod, hogy igazad örökre

maszlag gyanánt használják a gazok,

s életműved, mi ott van összetörve,

silány anyagból építsék azok.

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,

van merszed egy kártyára tenni föl,

s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,

nem is beszélsz a veszteség felől,

ha paskolod izmod, inad a célhoz

és szíved is, mely nem a hajdani,

mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,

csak Akaratod int: „Kitartani”,

ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,

királyokkal jársz, s józan az eszed,

ha ellenség, de jóbarát se sérthet,

s mindenki számol egy kicsit veled,

ha a komor perc hatvan pillanatja

egy távfutás neked s te futsz vígan,

tiéd a Föld és minden, ami rajta,

és – ami több – ember leszel, fiam."

/Rudyard Kipling: Ha.../