Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Egy hely ahol a mosoly születik fórum

Egy hely ahol a mosoly születik (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Egy hely ahol a mosoly születik

30. hippi62 (válaszként erre: 27. - Dbcsenge)
2010. nov. 15. 15:43

Én 15 éves voltam, mikor kihúzták a felső négy metszőfogamat, azóta volt hidam, és egyre több pótlandó fogam, míg mára eljutottam odáig, hogy nem maradt elég tartófogam a rögzített híd elkészítéséhez. Most kaptam egy ideiglenes kivehető fogsort, míg a frissen húzott fog helye gyógyul és többit kezelik. Közben meggondolhatom, hogyan szeretném az új fogakat megcsináltatni. Mondanom sem kell, hogy ez a kivehető fogsor most annyira kényelmetlen, szörnyű érzés, hogy nagyon nehéz elképzelni hasonló módon a végleges megoldást. Azt hittem, meg lehet szokni, de rágni nem tudok vele, nyom, szúr, feszít, evésnél alá megy az étel, a be- és kivétele pedig kész kínszenvedés, így inkább itthon be sem teszem. Ezt könnyen megtehetem, mert munkanélküli lévén nem is nagyon kell emberek közé mennem. Azonban, ha a másik oldalát nézem, emiatt anyagilag nagyon komoly megterhelést jelent a fogaim megcsináltatása. Ha implantátumban gondolkodom, szinte a teljes megtakarításunk rámegy és ez talán meggondolatlanság lenne ebben a helyzetben, mert sajnos egyre kevesebb esélyt látok mostanában arra, hogy állást találjak. Ilyen bunkóval a számban pedig most még el sem mennék egy állásinterjúra, hiszen még megszólalni is nehéz vele.

Ha mégis vállalnám az implantátumok beültetését, még mindig ott a kockázat, hogy valamiért nem válik be, és akkor aztán már tényleg vége a dalnak.

29. moonlight13 (válaszként erre: 28. - Moonlight13)
2010. nov. 14. 09:23
bocs, implantátum
28. moonlight13 (válaszként erre: 27. - Dbcsenge)
2010. nov. 14. 09:22

Szegény Te! Állítólag az én fogaim is a gyerekkorban kapott erős gyógyszerektől mentek tönkre. Nem is tudtam, csak egy fogorvos egyszer rákérdezett, h. nem kaptam-e akkor amikor a maradandó fogaim jöttek volna erős gyógyszereket. Kaptam, és sokat.

Azért a mai fogbeültetéses módszerrel már talán megoldható a problémád, csak rettentő drága! Én is most már ott tartok, h. a következő lépés az implantátium lesz, csak még össze kell gyűjteni a rávalót!

2010. nov. 13. 23:08

Gyerek koromban egy betegség miatt rengeteg antibiotikumot kaptam, így a vesém és a fogaim bánták.

Sajnos a kirakat 20 éves koromban már bolti volt.

Egy nagyon rendes és becsületes fogorvosom van, akivel együtt sírtunk mikor megszabadította fogaimtól.

A jelenlegi hidam is megingott az idő folyamán. Most 27 éves leszek és rettegek, hogy egyszer fütyülve mosok fogat, mert egy orvos anno beadta nekem a penicillint...pedig tudta, hogy allergiás vagyok.

2010. nov. 13. 22:36
Nekem most valaki azt mondta, hogy az sztk-ban megint ingyenes a fogtömés. Bár én az sztk-t fogorvos ügyben már kerülöm. Tisztelet a kivételnek!
25. linzerke (válaszként erre: 24. - Tótágas)
2010. nov. 13. 21:07

Igen,abszolút igazad van!Eddig szerencsém volt,de mostantól bizony nekem is kell majd fizetnem mindenért ha majd bajok kezdődnek a fogaimmal.

Nagyon sok ismerősöm van aki ugyanebben a cipőben jár hogy egyszerűen nincs rá pénze és így szégyellik magukat hogy nem tudják megcsináltatni.

Ilyenkor arra gondolok hogy a fenébe azzal hogy ennyi pénzzel megpumpolják az embereket a normális fogakért:(:(

24. Tótágas (válaszként erre: 23. - Linzerke)
2010. nov. 13. 12:26
Tündér vagy :) de Neked mostanáig INGYEN volt...Tanácsodat szívesen megfogadná az a 30-50 év közötti is aki 2-3 gyermeket nevel,minimális bérből.Rezsi,kaja,iskola,esetleges hiteltörlesztés stb után legföljebb egy olcsóbb fogkrémre ha marad pénze!
2010. nov. 13. 11:50

Én szerencsére kicsi korom óta járok fogorvoshoz,és bennem nem alakult ki ez a félelem.

Volt fogszabályzóm is és ott is mindig konzultációra kellett járni,meg ilyesmik.

Tanácsolom mindenkinek hogy a maga egészsége a legfontosabb és a fogai ápoltsága is!

2010. nov. 13. 08:39
Sokan inkább elmennek és kihúzatják INGYEN a fájó fogukat,holott kezeléssel megmenthető lenne,de azért fizetni kell,és NINCS erre pénzük!A tömés csak néhány helyen és csak akkor ingyenes ha az ósdi tömőanyaggal (amit az eü fizet)csinálják,ha már jobbat szeretnél fizess!
21. Tótágas (válaszként erre: 19. - Venezuela)
2010. nov. 13. 08:32

Már bocs Te hol élsz? Nincs már olyan,hogy "körzeti".Az "SZTK"-ban is magánfogorvosok vannak,csak bérelik a helyet,a rendelőt,és úgy szerződnek,hogy a kerületi,biztosított betegek ellátásának bizonyos %-át az EÜ.megtéríti nekik.DE

ott is fizetni kell az e fölötti összeget.És az se kevés.Csak 1-2 alapellátásos dolog "ingyenes",és a 18év alattiak, a kismamák alap ellátása!De ha már korona,vagy fogszabályzó kell azért fizetsz!Még 1 fog röntgene is kb 1000.-ft.

20. 07c4794583 (válaszként erre: 13. - Ad04b33206)
2010. nov. 12. 19:59

Nálunk is ez van, egy gyökérkezelést, amire az ember 2-3-szor megy vissza, körülbelül 800-1200 frankból lehet megúszni (160 000 - 240 000 Ft)...


Azt hiszem, én vagyok a reklámozott klinika céltáblája, el is megyek hozzájuk :)

2010. nov. 12. 18:00

Nekem nincs bajom a fogdokival!Nem is parázok,ha menni kell:):)

De itt többen is írják,hogy fizetni kell,ha nem akartok fizetni,akkor miért nem mentek a körzeti dokihoz,ott nem kell!!!

2010. nov. 12. 11:38

Én nem a fogorvostól félek, hanem attól a pillanattól, amikor fizetni kell...

Nyomorúságos világ ez, hogy nagyon sok embernek ez is gondot okoz...nekem is többek között...

17. moonlight13 (válaszként erre: 16. - 6532c775dd)
2010. nov. 10. 20:46
De mitől félsz?
16. 6532c775dd (válaszként erre: 15. - Moonlight13)
2010. nov. 9. 19:19
hehe én épp forditva vagyok, aki fél, annak semmi se drága o.O
2010. nov. 9. 18:16
Hát...én soha nem féltem a fogorvostól, mivel ezer éve folyamatosan járok sajnos. Mindig is inkább az árától féltem!
14. kri76
2010. nov. 9. 13:39

Én pl. fogínysorvadástól féltem, megvettem minden terméket, mostam a fogamat napi 15*ször, foggél, szájvíz...stb.

Elmentem a magán fogorvosomhoz, otthagytunk a férjmmel 2 hónap alatt 200.000,-Ft-ot. Fogíny sorvadásom nincs, hála. Érzékeny fogra való fogkrémet használok + kaptam kettő koronát (hátra) és most minden rendben. De egy 1 éves gyerek mellett nem mindenki engedheti ezt meg magának!!! Sajnos!!!!

2010. nov. 9. 13:04

gyönyörü cikk. Szep es jo, meg 10 szazalek is jar. Juhhhu, akkor mar csak a maradek 90 szazlekot kell valahogy összesporolni. Talan ha az ember elkezdi az elsö munkabereböl felretenni, össze is jön neki mire mind kihullik...talan :S


En meg szerencses vagyok, mert külföldre költöztem es ha az itteni penzemhez nezem az otthoni fogorvost, akkor meg talan el is megy. De innen meg nem tudok lejarni fogorvoshoz. Sima kezelesekert nem eri meg, fogpotlas, fogszabalyzas, es egyeb nyalaksagokra meg nincs idöm a melo mellett.


De hogy megnyugtassak mindenkit, itt /Nemetorszag/ meg dragabb mint otthon. Egy beültetett fog pl 700 Euronal kezdödik, egy fogszabalyzas fent-lent mindenestöl talan megvan 4000 Eurobol. Ugyhogy nem kell csodalkoznunk hogy a külföldi hozzank jar, mert neki meg a sajt orszagaban megfizethetetlen.


Szerintem 18 eves korig kene nagyobb gondot forditani az szajapolasra. Több felvilagositas, több KÖTELEZÖ vizsgalat, es mindezt 18 eves korig ingyen!! akkor nem lenne ennyi gond kesöbb a felnöttek fogaival.


+ az sem artana ha a fogorvosok nagyresze jol vegezne a munkajat. Tisztelet a kivetelnek, komolyan. De eddig en mondhatom hogy csak penzehes dokikba botlottam. A legdurvabb ami eddig volt: anyukam vegre raszanta magat hogy bizony kiadja a horribilis összeget az uj fogsorara. Gyönyörü, keramia, hetekig fogorvosi kezeles, ami ugye plussz költseg. Vegeredmeny: doktor bacsi menne mar nyaralni, de meg nem feltehetö a fogsor, a gyökerkezelesek utan meg nem ment le a duzzanat. Kit erdekel, felrakjuk igy! Jaaa, hogy utana leesik esetleg, vagy ala tud menni minden? Foglalkozik ö ezzel? neeeem. Alig 1 ev mulva folyamatos gyulladas, fajdalom. Az orvos közölte, uj fogsor kell. ismet ugyan annyi az ara. Nem vallal felelösseget. Mi meg nezhetünk butan, mert nem tudunk semmit tenni. Nem volt szamla...igy megusztuk az afat az amugy is meregdraga fogsornal. Bebuktuk. Ö meg röhög a markaba. Undorito. Ujabb sporolas az uj fogsorra, mert igy nem mardhat. Vegre összejön x ev mulva, addig folyamatos kezelesek. Erre ujra gaz. A fogsor nem zarodik rendesen felrakva. Es a korrialasert ujra penzt akar!! na na hogy nem kapott. Minden hivatalosan ment, csinalja csak meg. Nos ilyen sztori utan meg kerdezi valaki hogy miert nem szeret az ember fogorvoshoz jarni??


/bocsanat ha kicsit hosszura sikeredett/

2010. nov. 9. 10:32

Nekem szerencsére remek orvosom van, bár már magánpraxisa van, így is olcsónak mondható. Nekünk még kedvezményt is ad, mivel anyukámmal együtt nőttek fel. :)

Nagyon ügyes keze van, még az olyan fogamat is kihúzta sima fogóval, aminek már alig volt meg a koronája (1-2 mm). Más már véste volna, vagy szájsebészetre küldött volna.

Szóval nekem ő húzott ki 4 fogamat. Amiket nagyon szeretnék pótolni, de sajnos nincs miből. :S

Annyiban szerencsés vagyok, hogy elöl szépek a fogaim, hátul hiányosak, az meg nem látszódik ha nevetek.

A páromnak is rosszak a fogai, nagyon szeretnénk mindketten megcsináltatni, de a kettőnk fogsora bele sem merek gondolni mennyibe kerülne. Albérletben élünk, én nem régóta találtam munkát, most próbálunk talpra állni. Nagyon remélem, minél hamarabb hófehér és tökéletes mosollyal nézhetünk szembe a világgal. :)

2010. nov. 9. 07:22
A mérhetetlen fájdalom, ami a kezeléssel, együtt jár az pácienseket joggal elriasztja. A magánklinika sokkal többe kerül és az embereknek ilyesmire nem telik. A tévé is foglalkozott ezzel a témával, mert semmi sem olcsó manapság. A lakosság zömének még a megélhetés is gondot okoz. Üdv.Ágnes
2010. nov. 8. 22:16
Igen, olyan is van, aki nem törődik a fogaival, de a többség törődne, csak nincs miből. Az előttem szólók ezt szépen megfogalmazták. Egyetértek velük.
9. Sly001 (válaszként erre: 8. - Nevesincs)
2010. nov. 8. 17:51

Igen,sajnos ez a nagy átlag helyzete...

Én meg 6 éve gyesen vagyok itthon a koraszülött fiammal,mindenféle emelt összegű ellátással kapok havi 51.795 ft-ot.Egy darab fémmentes korona ára meg 50 ezernél kezdődik...

2010. nov. 8. 15:35

Csak néhány gondolat a cikkhez:bizony én is félek a fogorvostól,de ennek ellenére boldogan csináltatnám meg a fogaim.Igen valóban a foghíjas ember nem mer mosolyogni,de ez "csak" esztétikai kérdés,bár meglehetősen lélek keserítő,

ettől sokkal rosszabb az,hogy megfelelő rágás hiányában gyakran szenved az ember a gyomorfájástól is,de mit is tehetnék?Jócskán elmúltam 50 éves ,van

38 év ledolgozott(sztk.fizetett)munkaévem,de sajnos

nyugdíjas még nem vagyok.Még férjem halála előtt úgy döntöttünk,hogy állandó ápolást igénylő édesanyámat itthon látjuk el-tehát most ápolásin-

vagyok így a jövedelmem 33.530-ft.Igaz anyám

nyugdíja is van(107000.-ft életjáradékkal együtt) ebből ketten élünk,

rezsit fizetünk,pelenkát és gyógyszert veszünk.

Hát igen ebből még az sztk-fogra sem telik,tehát

marad a fogatlanság a félmosoly és a szégyenkezés

azért mert igénytelennek hiszik az embert,pedig csak csóró.Ja,hogy ebben a helyzetben miért van mégis internet-hát mert így olcsóbb a telefon és tv.előfizetés!



-

vagyok ezért kapok 33.530.-ft-ot

7. Sly001 (válaszként erre: 6. - Alfoldi13)
2010. nov. 8. 12:12
Az osztrák vendégeknek azért elérhető luxus,ha nekünk nem is...
2010. nov. 8. 11:54
sajnos ma a fogorvos luxus lett
2010. nov. 8. 10:43

Nekem szerencsére nagyon jó dokim van az SzTK-ban.

Tömés,fúrás,húzásért nem kell fizetni,mert TB támogatja a kerületi lakosoknak.

Sajnos hónapokkal előre kell bejelentkezni,ami azért is rossz,mert az ember általában akkor megy fogászatra,ha már nagyon fáj:(

Magánklinikát természetesen én sem tudnám megfizetni,két gyerekes anyuka révén,sok kiadásom van-párom nyugdíjas.

2010. nov. 8. 10:30

Szép a fórum,de sajnos negatív tapasztalatom is van

a magán "világgal".A hatéves gyermeknek,akinek éjszaka fájt a foga és félelmében nem nyitotta ki a

száját..a SEMMIÉRT 5000Ft-t kértek.Nem minősítem..

3. Tótágas (válaszként erre: 2. - Kriszti1212)
2010. nov. 8. 10:23

egyetértek Veled!

Az emberek nagy részének nem hanyagságból,nemtörődömségből rendezetlenek a fogai,hanem már az SZTK árakat sem tudják megfizetni,nemhogy az ilyen "luxus"fogászatokat!!!Akinek az a gondja,hogy enni mit ad a gyerekeinek,annak sajna még a 600-800.-ft-os fogkrémre-fogkefére sem telik!!!De ezekből legalább van olcsóbb!!!

2010. nov. 8. 10:15
Ez mind szép és jó, de olyan horribilis összegekért, hogy csak :( Már kezdtem volna össze szedni minden bátorságom, elég barátságosnak tűnt a leírás, de hát ez a "luxus" nekem megfizethetetlen :(
2010. nov. 8. 10:08
Sajnos nem túlzás kijelenteni, hogy a lakosság nagy része nem törődik fogai egészségével. A fogazat csak akkor kerül előtérbe, miután probléma merült fel, fájdalom jelentkezik. Egy két fájdalommal eltöltött nap után a többség bátorságot merít és szakorvoshoz fordul. De miért félünk ennyire a fogorvosoktól?

Ugrás a teljes írásra: Egy hely ahol a mosoly születik

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook