Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Iskola és a fűtés fórum

Iskola és a fűtés (beszélgetős fórum)


2022. dec. 6. 05:11

Tovább olvasgattam a lehetőségeket, a geotermikus hő, tökéletesen megfelelne az iskolák fűtésére, ami egy pár milliós(?) beruházással megoldható lenne, sőt van olyan is, ahol már volt ilyen, csak akkor valamiért átálltak a olcsó gázra, ami most ingyen energia lenne, aminek az ára tíz, tizenöt év múlva megtérülne!!! Van azonban egy nyúlfarknyi probléma, a gáz megmaradna mint kiegészítő fűtés, ha netán mégsem lenne elég és ez így van mindegyikkel, fő a biztonság, persze a gáz megtartása is,

kikötése is horror összeg, az EON jól számolt, ha nem használod a gázt, vagy a villanyt, neki akkor is FIZETSZ!

tehát célszerűbb lenne, egy 100%-os fűtés, ami a FA vagy a SZÉN!!!! A villamos energia persze elkerülhetetlen, így megint semmi gond a napelem sem oldható meg ingyen, az EON nélkül, tehát csöbörből vödörbe, megyünk előre!!!!!

Úgy látszik ezen a téren is valaki túl járt a mások eszén, ez olyan mint a találmányoknál a harmadik szint, a japánok nélkül senki sem találhat ki forgódugattyús motort, mert a wankelt, ami csak egyesek szerint jó, előre levédették, és levédik minden lehetséges változatát, így hiába hullanak le a kis gépek, az akku még a kiút, had "játszanak" vele!!!!!!!

Így aztán máris nem a takarékosságról szól a dolog, mert más érdekcsoportok döntik el, nekik mi a jó!!!! az iskola már csak eszköz, ahonnan mindenkit ki lehet rúgni!!!!

Az-az mindenkit mégsem, csak a szaktanárokat, mert a képesítés nélküli, még idomítható, akár diplomát is kaphat, ha betartja a felső utasításokat!!!!!!

Már készülnek a kazánok Ausztriában, jövőre talán lesz fűtés, mert pénz, hitelből biztosan lesz!!!!! INGYEN!!

2022. okt. 30. 12:25

Mivel én a TV-t halkan nézem, a hallásommal nincs baj, de

amikor bejött a feleségem, azt kérdezte: "Magadban beszélsz?" Nem csak hangosan válaszolok, hátha valaki meghallja!

Ma már tovább lépek, mivel az írásokat általában nem olvassa senki, vagy ha olvassa is, elhúzza a száját, MARHASÁG!!!!

Mivel ez egy beszélgetős fórum, nem feltűnő ha írok, válasz meg úgysem jön!!!!!

Kitől is jönne, ha azzal kezdi, Ő három diplomával rendelkezik, környezetvédő és a karbonsemlegesség híve!!!

Nem akartam megzavarni azzal, hogy a fa fűtőértékét is a CO okozná, ha ez nem a kéményben, akkor a ház leégésében

tapasztalható, micsoda ENERGIA van benne!!! Újra szaporodnak a koronavírusos betegek, ugyanis a fatűz

mikropora, alapozza meg, hogy a vírus terjedhessen!!!!!

Iskolafűtés: Elég bonyolult dolog, de már látszik az alagút vége, majd lesznek import kazánok, jövő évkezdésre!!!! Mármint annak, aki az idei telet túléli!!

Kazán gyártóval beszéltem, nem vitatkoztunk csak eltűnt!

Talán azt nem értette, napi 5-10 kazán kellene, talán ez tűnt soknak kémény, tüzelő, radiátorok ahol még nincs!!!

Egy cégnél jött egy főnök, azt mondja: "EMELEK EGY FORINTOT"- Közbevágtam: HOL ÍRJAM ALÁ? "Nem így készültem, de máris hozom!!!!

Az iskolákban is így kellene fűtést csinálni , olcsót egyszerűen, SZAKÉRTELEMMEL és nem DUMÁVAL!!!!

2022. okt. 25. 17:44

Kár, hogy így telik az idő, már azt sem merik odaírni, hogy 2022 van, végtére is tök mindegy, a probléma, ma is ugyanaz! Karbantartó voltam sok intézményben, néha arra se volt elég egy nap, hogy odaérjek! Reggel jelentkeztem, majd

felvázolták a lehetőségeimet, mert 7-8 óra között még nem volt aki eligazítson, aztán mire megtudtam hova menjek, már nem volt busz!!! Aztán igyekeztem vissza, hogy leigazolják a munkaidőmet! Gondolom nem kell magyarázni, minden szerszám nélkül, mennyit dolgoztam, aztán jöttek a bajok! Sikerült megegyezni, hogy az egyik iskolát lelakkozom (6 tanterem túlórában, vasárnap!!!) Hát nem nevezném sikeresnek az akciót, ugyanis a takarítónő analfabéta volt, vasárnap szellőztetett és fűtött a cserépkályhákban! Persze nem csak ilyen munkák voltak!!

Az egyik ovi, éppen fel akart robbanni, a gázfűtést szénnel fűtötték, míg megjön a kazán és természetesen keringető szivattyú, majd a gázkazánban lett volna, de aki fűtött, csak megrakta a kazánt és mehetett haza!

Tavaszra megjött a kazán, a gáz! Átvedlettem gázszerelőnek, már három nyomáscsökkentőt szereltek fel de mind 'rossz volt'! Persze az úttörő segít, megmutattam

mi a probléma!!! Az egyik suliban, nem volt világoskék

szín! Persze mire odaértem, már a plafonon voltak, majd a

rajzos azt mondta ne szóljak bele, mert én csak egy karbantartó vagyok, Őt meg 3 éve nem vették fel sehova!!

A mindennapos viták úgy értek véget, a matekos megkérdezte, van diplomám? Igen. Ugyanis egy harmadik suliban matekot helyettesítettem, és futótűzként terjedt,

visszamentem a régi munkahelyemre, ahol leginkább kaszálni kellett, a természet nem vitatkozott!!!!!

Azért sokat lehetett ott is tanulni, aminek ma sok haszna lenne, de a sok diploma nem előny, pláne ha fűtésről van szó. A XVIII. kerület polgármestere nem akar vissza

menni, mert bár szénhegyek vannak, de a karbonsemlegesség

ezt nem engedi meg, így inkább nem fűtenek, a TV besegít,

"a fel nem használt energia a legnagyobb takarékosság!"

Tényleg itt tartunk, mindenki energiát termel és ezt nem hasznosítjuk, akkor már évszázadokat megyünk vissza!!!!

A SZÉN A LEGTISZTÁBB ÉGÉS? CSAK TUDNI KELL AZ ENERGIÁJÁT

HASZNOSÍTANI!!!!!!!!! FŰTENI TUDNI KELL!!!!

2022. aug. 15. 14:24

Az ISKOLA és a FŰTÉS két dolog!! Aki tanulni akar válassza az elsőt, aki TUD, az válassza a másodikat!!

Mit kell tudni a fűtéshez, egyszerű dolog, HŐT kell előállítani, ha ez nem megy, ezzel sem érdemes tovább foglalkozni!!!! Miből lesz a HŐ, ha az energiahordozóból kivonjuk az energiát, CO-t és ezt égetjük el, a biztonság

kedvéért hidrogénnel, ezzel érjük el, hogy az égéshez szükséges gázt, tisztán égessük el, gyors-égéssel, ha ez sikerült, a két huzattal beállítjuk a kívánt HŐFOKOT!!!

Ez a hőfok elmegy a radiátorig és FŰT!!!!!

Ha valakinek ez nem jó, a neten fog találni néhány jó megoldást, amik persze nem működnek, de olcsók, vagy ingyenesek, vagy a kéményük leégeti a házat, van választék! Most az iskolák következnek, tehát ha gyermeke iskolába jár, a tankönyvek (éghető anyag!!!) vigyen magával egy tűzoltó készüléket!!!!!

Tűzoltó leszel vagy katona, birkákat terelő juhász,

TANULJ, hogy ez legyél KIS BALÁZS!!!!!

23. Anka71 (válaszként erre: 22. - Csicsi25)
2010. okt. 20. 14:46
Oké, megírom majd. Kedden úgyis megyek a suliba, akkor majd csodálkozva mondom az ofőnek, hogy milyen hideg van, és csak kibök valamit.
22. Csicsi25 (válaszként erre: 21. - Anka71)
2010. okt. 20. 14:05
Azért majd írd meg, jutottatok-e valamire, kíváncsi vagyok rá!
21. Anka71 (válaszként erre: 19. - Csicsi25)
2010. okt. 19. 14:17

Igazad van, lehet, hogy más szülők is otthon puffognak, mint én is, amíg meg senki nem jelzi, hogy ez nem oké, addig a suli nem izgatja magát:((

Ma beszéltem egyik anyukával az osztályból (vele barátok vagyunk), azt mondta, úgyis megy be a suliba valamiért, és majd rákérdez a fűtés dologra az igazgatónőnél.

Ma is fagyosan jött haza a lányom. (Milyen rossz lehet olyan 17 fokban a közérzet:((

2010. okt. 19. 13:23
minden iskolának van felügyeleti szerve,vagy valami ilyesmi.Az önkormányzatnál biztosan tudnak segiteni,hogy hova kell fordulni
19. Csicsi25 (válaszként erre: 18. - Anka71)
2010. okt. 19. 12:50

Figyu, valamit akkor is tenni kell! Most még oké, nincs mínusz sok fok. Persze el tudom képzelni milyen sz*r lehet bent ücsörögni szegény gyerekeknek a hidegben, de mi lesz télen a legnagyobb hidegben...?

Hidegben az embernek az ujjai sem mozognak, hogyan fognak azok a szerencsétlenek írni?

Egyébként meg nem hiszem, hogy a szülők közül egyedül neked tűnt fel, hogy hideg van.

Valamelyik tanárral beszéltél erről? Ofő?

Nem tudom sajnos, kihez lehet ilyen esetben fordulni. Nem hallottam még ilyen esetről és csodálkozom, hogy egyáltalán ilyet meg mer kockáztatni az iskola vezetése.

18. Anka71 (válaszként erre: 11. - Csicsi25)
2010. okt. 19. 11:03
Az a baj tudod, hogy a szülők többsége baromi sznob, senki senkivel szinte nem érintkezik. De szerintem ez sznobnak és nem sznobnak ugyanúgy gond lesz:(
17. Anka71 (válaszként erre: 10. - B99048cdfc)
2010. okt. 19. 11:01

Nem poénkodott, mert egy humortalan, savanyú idős hölgy a diri, "bocsánat, hogy élek" stílussal.

Valahogy úgy mondta, hogy mivel nagyon jó lett a szigetelés, nagyon valószínű, hogy télen sem lesz fűtés.

Ez három hete hangzott el, akkor is meglepődtem, de úgy voltam, kivárom az okt.15-ét, addig nem ugrálok.

Közben persze voltak bazi hűvösek is, de nem izgatott. Most viszont már 19-e van, és sehol a semmi, valóban:(

2010. okt. 19. 10:43
felháborító! tesiórához a diákoknak át kell öltözni és oké hogy akkor mozognak de nincsenek túlöltözve. annyira nem tökéletes a szigetelés sem 800gyerek + tanárok nyitja-csukja az ajtót reggeltől délutánig. ami meleg bent van az is mind kimegy, őrület!
15. Csicsi25 (válaszként erre: 14. - B99048cdfc)
2010. okt. 19. 10:42

:D

Egyetértek - szerintem is lázadjanak!

14. b99048cdfc (válaszként erre: 13. - B99048cdfc)
2010. okt. 19. 10:34
Ja bocs nem te voltál a topic nyitó. De akkor is ez a véleményem.
13. b99048cdfc (válaszként erre: 11. - Csicsi25)
2010. okt. 19. 10:33
Ha tényleg így van,viszont lázadjatok. Egész télen utána meg beteg a gyerek. A gyógyszert meg nekünk kell fizetni:O(
2010. okt. 19. 09:50
A mi iskolánakban nappal 20 fok van a termekben és éjjel 18 fok.Van egy nagy aulánk,azt nem tudják ennyire felfüteni,mert hatalmas költségekkel járna,de a termekben és az elöttük kialakitott zsibongóban 20 fok van.Csukni kell az ajtót az aula felé,de ez érthető és a gyerekek is így tesznek.Ma pedig befütöttek a cserépkályhába is,ami 2 termenként segit a fütésben,igy kevesebb gáz fogy majd!
2010. okt. 19. 09:50

Ha még mindig nincs fűtés a suliban, tuti, hogy nem viccből mondta.

Mondjuk számomra ez annyira felfoghatatlan, hogy még mindig nem tértem magamhoz. És nagyon furcsállom, hogy még senki sem tette szóvá. Hideg van kint, esik az eső, fúj a szél, a gyerekek meg fagyjanak meg az iskolában?

2010. okt. 19. 09:43
Nem lehet ,hogy csak poénból mondta a gyerekeknek? Tudom nem vicces,de csak nem mondta komolyan:O(
2010. okt. 19. 08:56

Köszönöm, hogy megírtátok a véleményeteket.

Szerintem is biztos, hogy több szülő is ki van akadva, majd beszélek pár agilis anyukával az osztályból.

Amúgy a mi házunk is "be van csomagolva" hungarocellbe, még sincs több 17 foknál, ha nem fűtenénk.

Én is fel vagyok háborodva a suli miatt:((

2010. okt. 19. 08:33

Mindig a kinti ÁTLAG hőmérséklet alapján kapcsolják be a fűtést, és KÖTELEZŐ fűteni, bármilyen hiper-szuper szigetelést is csináltak!!


Ha az iskolában nem érsz el eredményt ( persze pl a szülői mk bevonásával, és ne egyedül! ), akkor jelentsd az esetek az önkormányzatnál!

2010. okt. 19. 08:26

Nálunk az ált. isk-ban már szeptember vége óta fűtenek. Jóval előbb kezdték a fűtést, mint a lakásban.

Egyébként meg már fűtésszezon van, mindenhol kellene fűteni! Nem is értem, hogy gondolta az igazgató, hogy nem lesz az iskolában fűtés! A gyerekek egész nap bent üljenek a hidegben? Felfoghatatlan és felháborító!

6. giga455 (válaszként erre: 5. - Anka71)
2010. okt. 19. 08:24

igen kinti hőmérséklet. Itt nálunk a városban is tartós 13 foknál bekapcsolják.

Csak az a bosszantó, hogy a gyerekek egész nap egy hideg tanteremben ülnek, ráülnek, az éjjel áthűlt padokra. Én bemennék a helyedben a suliba, és beszélnék az ofővel, esetleg több szülőt is bele vonnék. Tuti hogy másnak sem tetszik ez.

5. Anka71 (válaszként erre: 4. - Giga455)
2010. okt. 19. 08:12

Köszönöm, az infót.

Most lehet, hogy bugyuta dolgot kérdezek, de a kinti hőmérséklet függvényében kapcsolják be a fűtést?

Mert pl. férjem úgy logikázik, hogy biztosan bent mérik a suliban a hőfokot, és mert nem ment pl. még akárhány fok alá a tantermekben, addig nem kell fűteniük.

Mondjuk lányom szerint 17 fok körül lehet, van egy benti vastag kardigánja direkt ezért.

Amúgy meg tényleg nem értem, mert unokahúgom okmányirodában dolgozik (másik városban), és ott már október elején fűtöttek, sőt a csajszi mondta, hogy 26 fok van az irodában. Ez is túlzás.

Szóval, azért figyelni fogom ezt a sulis dolgot, lányom azt mondja, többször megfogta a radiátort folyosón is, tanteremben is, jéghideg mindig.

4. giga455 (válaszként erre: 2. - Anka71)
2010. okt. 19. 08:03

Nem!

Amúgy meg közintézményben nem tudom pontosan hány foktól, de kötelező fűteni. Ezt rendelet határozza meg. Onnan tudom, hogy pár éve nyáron dolgoztam uszodában, és elég hűvös idő volt, jó hosszú ideig. Mégis meglepődtem, hogy bekapcsolták a fűtést, hisz július volt. Mikor rákérdeztem, akkor mondták, hogy mivel közintézmény, így KÖTELEZŐ!

2010. okt. 19. 08:00
Nem... :-(
2010. okt. 19. 07:58

Lányomék iskolájában (8 osztályos gimi), 800 gyerek jár oda, még nem fűtenek.

Ez még nem is nagyon izgatna, de volt egy összejövetel a diákoknak, és ott mondta az igazgató, hogy a nyáron, mint látják, nagyon szépen fel lett újítva a suli (ez igaz is). Többek között szigetelték is. Úgyhogy annyira jó lett a szigetelés, hogy nem lesz fűtve egyáltalán, télen sem.

Normálisak????????????

2010. okt. 19. 07:56
Iskola és a fűtés

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook