Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Ami már nem kell a gyerkőcnek fórum

Ami már nem kell a gyerkőcnek (beszélgetős fórum)


2010. nov. 9. 22:17

Rengeteg cumisüveget kaptunk. Ebből párat elvitetek az egyik egyesülettel a devecseri rászorulóknak. Van 4-5 hintőporom is. Azok is mennek oda. Sajnos a lányom bőre igen száraz és a köldökcsonkon kivül semmit nem hintőporoztam, de azt sem szabadott volna annyira. Nagyon kiszáradt, repedezett a babám bőre tőle.


Ruhák: Kaptunk kis ingeket, amik szintén mennek Devecserbe. Utáltam őket.

A többi megy majd kis tesónak. Szívesen elcserélném őket, mert egyedülállóként nem könnyű nevelni egy gyereket. Vagyis akivel élek és hívok apának az nem a vér szerinti apja és megpróbálok mindent egyedül megoldani, hogy ha szétmegyünk ne tudja azt mondani, hogy ezt ő vette és kéri vissza. Soha nem lehet tudni mit hoz ki egy férfiból a "válás".

Szóval mivel tervezünk tesót, ezért mindent vehetek meg turikba és barátnőktől.

2010. szept. 29. 12:47
Mi még most járunk ott először,hogy vannak kinőtt ruhácskák.Néhányat odaadunk egy hamarosan megszülető babának,a többit eltesszük a tesónak illetve decemberben lesz a Mikulásgyár,oda is tervezek vinni.De lehet a védőnő is tud rászoruló családról a környéken.Majd megkérdezem.
13. b7086b1501 (válaszként erre: 12. - 68b1114f6e)
2010. szept. 29. 12:20
:))
2010. szept. 25. 17:12

Az jó lesz nekem.:)

Imádok legozni.:)

2010. szept. 25. 16:59

Vagy elajándékozom,vagy eladom.

Most például a kinőtt őszi ruhákat feltettem egy aukciós oldalra,és ami összejön abból veszek neki valamit.

10. MMea (válaszként erre: 1. - Indián lány)
2010. szept. 24. 21:19
Én a jobbakat elrakom ha majd a húgomnak is lesz babája. Eladni nem érdemes, mert nem kapnék érte sokat.
2010. szept. 24. 20:57
Elajándékozom, vagy eladom, vagy bedobom a máltai szeretet-szolgálat konténerébe,ami az óvoda elött van:)
8. Tamianyu (válaszként erre: 1. - Indián lány)
2010. szept. 24. 20:49
elajándékozom.
2010. szept. 24. 20:46
el csere berélem vagy elajándékozom.Ha cserélem olyant kérek ami számomra hasznos.
2010. szept. 24. 20:39
én mindent elrakok a testvéreimnek
2010. szept. 24. 20:37
Mostanában jótékonykodunk és eladom, mert nekem már nem lesz több babám, na és van azért, amit félre rakok, hátha végre a barátnőimnek és a családtagjaimnak is megjön az esze és lesz végre baba!:)
4. 25117645d2 (válaszként erre: 1. - Indián lány)
2010. szept. 24. 20:35
Én eladom, ami bejön,azt meg visszaforgatom.
2010. szept. 24. 20:34

félreraktam a következő generációnak .)))

ha ő is meguja, kinövi...stb felajánlom pl itt, és odaadom az érdeklődöknek

2010. szept. 24. 20:34
Én elajándékoztam a jobbakat, a többit kidobtam.
2010. szept. 24. 20:33
Ti mit csináltok azokkal a kinőtt,megunt dolgokkal(pl ruha,bútor,játék)ami már nem kell a gyerkőcnek?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook