Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » A óvoda, a szülők és a gyermek jogai!! Meddig mehet el egy óvoda? fórum

A óvoda, a szülők és a gyermek jogai!! Meddig mehet el egy óvoda? (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5
139. emitter
2014. okt. 31. 12:59

Sziasztok,


Tegnap beszélgettem egy ismerősömmel, aki óvónőnek tanul, most másodéves. Az oviban, ahol a gyakorlatokat végzi 8 másik társával együtt, elég hihetetlen dolgok zajlanak elmondása szerint.


Az ő csoportjukban 2 óvónő van, egy 35 és egy 45 körüli. Egyrészt kezdettől fogva éreztetik a gyakornokokkal (és az arcukba is mondják), hogy ők a profik, a tutik, és hogy a gyakornokok meg semmit nem tudnak, mindent rosszul csinálnak, alkalmatlanok a pályára, így sosem lesz belőlük jó pedagógus, stb. Állandóan leszidják őket, olyanokat várnak el tőlük, amiket meg sem mutattak előtte (hogyan kell mesét olvasni, verset tanítani, stb.)


De a gyerekekkel is szörnyen bánnak, meg vannak félemlítve. Egy kislány bepisilt, mint kiderült, azért mert nem mert szólni az óvónőnek, hogy ki kell mennie pisilni, félt tőle. Az óvónő mindenki előtt megalázta, leszidta hogy bepisilt. De nem rakta tisztába. Sőt, amikor az egyik gyakornok ezt akarta tenni, akkor megtiltotta neki. Órákon át a pisis ruhában ben hagyta a gyereket!

Az ismerősöm tudott volna mondani egyéb sztorikat is, de számomra ez is elég volt ahhoz, hogy utánajárjak a dolgoknak, mit lehet ilyen esetben tenni.


Az ismerősöm egymaga nem meri jelenteni a dolgot a gyakorlat szervezőjének, mert ha az óvónő fülébe jut, hogy ő köpte be, elássa magát örökre nála, és még 1,5 évet lesz ebben a csoportban gyakorlaton. Akkor lenne esélyük tenni valamit, ha mind a 8 gyakornok egységesen lépne fel és jelentené fel az óvónőt. Ez majdnem sikerült is, de az egyikük nem érezte olyan rosszul magát a gyakorlatokon, valószínűleg ővele nem gonoszkodtak az óvónők, és a gyerekek terorizálását sem látta (annyira), vagy nem tudom. A lényeg, hogy ő megvétózta az óvónők feljelentését..


Mit tanácsoltok, hova fordulhat az ismerősöm, hogy utána ne üsse meg a bokáját ennél az óvónőnél..? Lehet névtelenül feljelentést tenni, kivizsgálást kérni?


Ettől függetlenül érdekes a sztori, hogy a szülők ebből vajon érzékelnek valamit? Ha képben vannak, vajon miért nem jelzik az illetékeseknek a problémákat, hogyhogy ezek az óvónők még itt lehetnek ebben a csoportban? Szóval a töketlenkedő szülők esete itt is fennállhat..

2013. jún. 18. 12:14

Köszönöm mindenkinek a vélemény nyílvánítását! Sajnos nem tudom kivenni a gyereket az oviból, mert nincs a környéken lévőkben hely, a magánovit meg nem engedhetem meg magamnak, minthogy egyedül nevelem a fiaimat.

Az ügy annyiban oldódott meg, hogy mind az ovi pszihológusa, mind a védőnőnk beszélt az óvónővel, hogy ha rossza napja van ne más gyerekén vezesse le. Persze bocsánatkérést nem kaptam. A pelenkás ügy miatt váltottunk csoportot.

Most remélem a nyár alatt változik mind a gyerek, mind az óvónő hozzáállása a témához.


És én nem általánosítottam. Természetesen vannak olyan szülők akik problémásak, nálunk is vannak. Én nem állítottam, hogy csak a pedagógus a rossz. A nagyobbik fiam óvónénijét példának állítanám, mindenki elé. Kedves ám határozott személy, aki mind a 27(!) gyermekkel egyformán képes szót érteni.

Ez egy egyedi eset, ami sajnos velem esett meg. Máshol másfajta problémák vannak. Tanácsot kértem, nem pocskondiázni akartam. Aki erre válaszolt annak köszönöm, aki úgy érezte ezzel őt támadom, annak csak annyit mondok, hogy sajnálom.

137. Kismanó86 (válaszként erre: 136. - E32d76b828)
2013. jún. 17. 21:45
Azért ez nem ilyen egyszerű szerintem.
2013. jún. 17. 14:05

birosagosost jatszunk...remek!

nem kene kisse vissza emlekezni mirol is szol az ovodai tortenet?h jon ide a jog?

vedd ki onnat ha nem vagy elegedett es lotumfaktum

135. Noarashi (válaszként erre: 134. - Ez van és kész)
2013. jún. 17. 14:02
Nagyon merem remélni, hogy nem alázzák itt sem a gyereket. De ha igen, akkor az olyan óvodapedagógust kirúgnám, hogy a lába se érje. De remélem az ilyen ritka, mint a fehér holló.
2013. jún. 17. 13:54

Timi mama történetéhez fűztem kommentet azért nem egyenlő a kettő egy hiányos öltözék vagy az hogy megalázzák a gyereket ( ?)

Az ilyen eset ritka!

szerintem!

2013. jún. 17. 13:43

Miután csak egyik oldal véleményét olvashatjuk, jogos, hogy fenntartásaim vannak. Óvodapedagógusnak tanulok, gyakorlóhelyemen is láttam ilyen meg olyan szülőt. Pedig ott nagyon rendes óvónénik voltak. Nem kirakat volt nekem, hanem tényleg szeretetteljes légkör volt. De volt olyan szülő akinek úgy kellett szólni, hogy télen adjon már a gyerekre télikabátot meg kesztyűt, és akkor sem adott. No comment. Ilyenkor óvónő vegyen a gyereknek?

Na szóval ha ennyire szar abban az oviba, miért nem viszi máshova?

132. ez van és kész (válaszként erre: 130. - Ageeeka)
2013. jún. 17. 13:30
A legtöbb óvónő nem ilyen! És ezzel általánosítok? Nem. Aki ezt a szakmát választja az legyen elhivatott és szeresse a munkáját! Ennyi!
131. ez van és kész (válaszként erre: 126. - Timi mama)
2013. jún. 17. 13:21

Természetesen kivizsgáltatnám az ügyet nem hagynám anyiban!

Még egy kérdés állami ökormányzati ovoda vagy magán ovoda?

Esetleg ovoda váltáson nem gondolkodtál?

130. ageeeka
2013. jún. 12. 21:02

Na erròl beszélek, az àltalánosìtásròl!!! Az òvònő mindig hülye meg szar! És mi òvònénik mit tehetün a problémás szülők ellen? Én hová mehetek panaszra? Éppen ezen az oldalon olvastam ilyan fôrumot amit ismerős szülő indìtott picskondiázva az òvònénijüket a saját felelősségét nem elismerve persze! Aztán ugye mindenki adta alá a lovat ùgy, hogy a történet szépen ki volt szìnezve!


Az òvònéni pedig az egyik legjobb a szakmában!! Imádják a gyerekek!

129. Kismanó86 (válaszként erre: 127. - Ageeeka)
2013. jún. 12. 14:19
Van ilyen is, olyan is. Csak az a baj, hogy szólsz az óvónőnek, hogy ez a bajod, akkor az nem úgy volt, meg a gyerek kitalálta. Szóval: napi szinten ott hagyod rájuk a gyerekedet és tulajdonképpen azt csinálnak vele, amit akarnak.
128. Kismanó86 (válaszként erre: 126. - Timi mama)
2013. jún. 12. 14:17

Szia!

Remélem, azóta már megoldódott a helyzet. Ha nem, akkor azonnal lépni kell. Ha sem az óvónővel, sem pedig a vezetővel nem lehet beszélni, akkor irány a fenntartó. Írásbeli panasz és akkor kötelesek kivizsgálni az ügyet. Tudom, hogy az óvónők is leterheltek, de ilyen szinten megalázni egy érzelmileg amúgy is instabil gyereket...

Ja, én már a pelenkás esetnél kivertem volna a balhét.

127. ageeeka
2013. jún. 9. 12:23
Szégyeljék magukat azok a szülők akik azt gondolják, hogy a pedagógusok a gyereken torolják meg a sérelmeket!(Persze sajnos biztosan vannak ilyenek is!) Megint csak azt tudom írni, hogy az lenne a korrekt, ha ilyenkor a másik fél is meghallgattatna!!! Érdekes, hogy olyan fórum sosem indul hogy "Problémás szülők az óvodában..." Pedig lehetne mit írni, mert nem csak mindig az óvoda a hibás (persze vannak kivételek!!!)
2013. jún. 4. 19:24

Üdv mindenkinek!

Én azért kerestem fel ezt a fórumot, hogy segítséget kérhessek más szülőktől. A problémám a következő:

Elvált, egyedül élő két gyermekes anyuka vagyok. Sajnálatos módon munkanélküli is. Két éve kínlódok az óvodával a kisebbik fiam ügyében, aki válásom következtében érzelmileg visszamaradott a fejlődésben, ami annyit tesz, hogy bár öt éves mégis három évesként reagál az őt érintő hatásokra. Óvodába kerülése előtt szobatiszta volt majd valami negatív érzelem érte, melyet a szobatisztaság visszafejlődésével reagált le. Ekkor három éves volt. Az ovi vezetőjével megbeszéltem a dolgot és igyekeztünk itthon is fejleszteni gyermekem érzelmeit, pszihés felfogását. Elvittem orvoshoz, hogy nem- e allergiás valamilyen ételre, bár a magasabb rosttartalmú ételekre a mai napig érzékenyebben reagál az emésztése, kiderült se allergiáról, se érzékenységről nincs szó, teljesen egészséges. Ezek után zsinórban több betegséget elkapott, így felfüggesztettem az ovit Februárban. Tavaly előtt szeptemberben frissen és erősebben visszatértünk. Két hétig nem volt probléma, majd minden kezdődött előlről. Fiamat folyamatosan megszégyenítették az óvónők a csoport előtt, plusz PELENKÁT adtak rá, melyet reggel ráadtak és ESTE amikor hazavittem én vettem le róla. Gyakorlott anyukák tudják mivel jár az ilyesmi. Nem elég, hogy tele lett kiütésekkel és sebekkel, érzelmi szintje ismét zuhant. A tavaly nyár arra ment rá, hogy gyermekemet erősebben adjam be újra az oviba. Közben jártunk pszhihológusnál is, akinek a tanácsára csoportot cseréltünk, így új csoportban kezdtük az új évet. Novemberig még fennállt a bekakilós bepisilős helyzet, ám fiam folyamatos fejlődést mutatott itthon. Az óvodában továbbra is megmaradt a probléma, így ismét a pszhihológusnál kötöttünk ki. Újfent megállapították, hogy a gyermekemnek nincs semmi baja, ám az oviban folyamatosan megalázzák az óvonők a csoport előtt. És itt értünk el a legfrissebb gondomhoz. A mai napon az ovi kirándulni vitte a gyerekeket az állatkertbe. Kisfiam az indulás pillanatáig retteget ( szó szerint) hogy nem viszik el őt. Megjegyzem 1000 forintot fizettem a túráért, melyet az ovi szervezett, és a pénzt természetesen nem adják vissza. Miután kora reggel a szemem láttára a óvónő az egész csoport előtt alázta meg a fiamat,amit ki is kértem magamnak, délután egy zokogó gyermeket kellett hazahoznom. Az óvónő úgy döntött, hogy megvonja tőle mindazon játékot és jutalmat amit mellékesen minden más gyermek megkapott, mert állítólag a gyerek nem szólt, hogy pisilnie kell és bepisilt. Természetesen ezt ő az öt éves gyermek nem tudta elmondani nekem annyira zokogott. Ezután visszamentem és feltettem a kérdést, miért kaptam egy zokogó gyerket és miért nem kaphatta meg a "jutalmakat". Erre az óvónő közölte, hogy neki joga van ahhoz, hogy úgy nevelje az én gyerekemet, ahogy neki tetszik, továbbá büdös, piszkos és elhanyagolt a fiam. A gyerek napi kétszer zuhanyozik, naponta tiszta ruhát húz, fogat mos indulás előtt, fésülködni csak nyári frizurája miatt nem fésülködik. Ha a gyermeket elhanyagolja valaki annak látható nyomai vannak, úgymint kiütés, koszfolt, és bogárcsípéshelyek, rosszabb esetben tetvek.

Tanácsot kérnék, hogy ilyenkor milyen megoldás létezik, hiszen a vezető óvónő és a tagovi vezetője meg sem hallgat csak fújja a magáét. Tehát ez az út nem járható. Mit tegyek? Kihez, milyen szervezethez fordulhatok ilyen esetben?

Fiamat nem vehetem ki mert nem engedhetem meg magamnak, ráadásul már csak egy éve lenne az oviból hátra.

Előre is köszönök minden segítséget!

2012. okt. 18. 21:05

Gyermeki jogok


6. § (1)32 A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez.


(2) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy segítséget kapjon a saját családjában történő nevelkedéséhez, személyiségének kibontakoztatásához, a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéséhez, valamint önálló életvitelének megteremtéséhez.


(3) A fogyatékos, tartósan beteg gyermeknek joga van a fejlődését és személyisége kibontakozását segítő különleges ellátáshoz.


(4) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön.


(5)33 A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak.


(6)34 A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a médiában fejlettségének megfelelő, ismeretei bővítését segítő, a magyar nyelv és kultúra értékeit őrző műsorokhoz hozzáférjen, továbbá hogy védelmet élvezzen az olyan káros hatásokkal szemben, mint a gyűlöletkeltés, az erőszak és a pornográfia.


stb....



[link]

124. Tina87 (válaszként erre: 123. - Rella82)
2011. márc. 14. 18:51
Hát nálunk is van ilyen, morog mindenki magában meg a többi szülőnek e a szájukat ki nem nyitnák...
123. rella82
2011. márc. 14. 13:09
Ezek szerint jót tettél másokkal is. Hiába, szólni kell, ha valami gond van, csak ezt kevesen megtenni, inkább hallgatnak. Nálunk is az oviban már másnap érezhető volt, hogy megérte bemennünk 'helyre tenni az óvónőt'. Nem szabad azzal foglalkozni, hogy majd más szól és rendet tesz, mert abból nem lesz semmi. Sokan félnek, hogy majd a gyereken lesz megtorolva, pedig az óvódának is jobb, ha megoldják a problémát és nem az utcán beszélik ki az ovit a szülők..
122. Tina87 (válaszként erre: 121. - Rella82)
2011. márc. 13. 21:07
Nyitvatartás...mert hallottam kerületi anyukáktól, hogy hiába van az ovi 17:30ig, 4 után ott egy lélek nincs, na én kifejtettem a problémám, meg az első beszoktatás hogy bölcsiből jött át és két hétig húzták teljesen feleslegesen.Ismerem a lányom és első nap élvezte és sírt hogy elmegyünk...aztán idő miatt mentem az önk-ba, és láss csodát másnapra megjavult minden.Sőt, mesélték anyukák, hogy most már több gyerek ott van 5ig is :)
121. rella82
2011. márc. 12. 14:15

Szia Tina!


Megbeszéltük férjem, Kisfiam + én a helyzetet az óvónővel. Remélem több konfliktusunk nem lesz senkivel, mert mindenkit nagyon megviselt az eset. Nálatok mi volt a probléma ami miatt szóltál?

120. Tina87 (válaszként erre: 119. - Rella82)
2011. márc. 11. 19:21

Én azért nem a gyereket venném ki előre hanem csak az óvónővel közölném félrehívva, ha esetleg a továbbiakban sem változik a hozzáállása, akkor lehet munka utánj kell néznie, jöhetsz pár névvel az önkormányzattól, sőt ezt lehet a vezetővel is közölném.


Én bementem és láss csodát, másnapra megtudta mindenki és hipp-hopp normálisak lettek, Kira szereti az ovit és normálisak.


Remélem nem lesz gondotok és bírja az 1 évet suliig :)

119. rella82
2011. márc. 11. 14:15

Szia Tina!


Köszi a válaszod, teljesen igazad van. Mi a fegyelmi tárgyalásig jutottunk, és saját kérésre pszichológushoz vittük a fiunkat, aki igazolta, hogy a gyermekünk nem hazudik. Ennek következményeként az óvónő szóbeli 'ejnyebejnyét' kapott.. Ez egyértelműen a vezető rossz hozzáállását igazolja. Tegnap bementünk az óvónőhöz megbeszélni a helyzetet. Ki akartuk venni, de végül nem visszük másik oviba, mert szeret ide járni és ez a legfontosabb. Persze, ha a jövőben bármi hasonló megtörténik azonnal kivesszük. Csak nem könnyű helyzet, mert már csak 1 éve van iskoláig, itt szokott meg és nagyon közel lakunk az ovihoz.

118. Tina87 (válaszként erre: 116. - Rella82)
2011. márc. 11. 11:02

Szia!


Ha önkormányzati oviról van szó, mindenféleképpen elmennék az óvoda fenntartójához, oktatási ügyekkel foglalkozó osztály az önkormányzatnál, szerintem én fix hogy kirúgattam volna...nem vok egy ideges típus de ha a gyerekemet én magam nem ütöm meg egy nevelőnek hogy van ehhez bármilyen joga, elvileg őt anno nem így tanították, hogy amelyik gyerek rossz annak durr egy pofon, plusz a nyitott ablak elé, télen, nem semmi.

Nem lesz itt békesség hiszen tudja az óvónő hogy biztonságban van, egyébként meg ha bizonyítani tudod hogy fizikailag bántalmazta fel is lehet jelenteni...tegyél legjobb belátásod szerint, de azért én nem tudnám ezeután oda járatni a gyermekem, legalábbis amíg a rossz óvónő ott van.

117. rella82
2011. márc. 9. 14:46
Kíváncsi vagyok mindenki véleményére akit ért ehhez hasonló vagy bármilyen más rossz tapasztalattal járó eset az oviban. Az is érdekelne, hogy aki elment a 'végsőkig' meddig jutott, mit lehetett tenni a nyugalom érdekében?!
116. rella82
2011. márc. 9. 14:44

Sziasztok!

Szeretnék megosztani Veletek egy nem mindennapi, felháborító és egyúttal szomorú esetet. Sok jó óvoda van, ez tény. De a legszomorúbb, hogy hiába képzett egy óvónő, attól még nem biztos, hogy óvónői pályára való!

Kisfiamat a múlt hónapban fegyelmezés címén a pólójánál fogva kirántotta az óvónő a tornafoglalkozáson a többi kisgyerek közül, pofont adott neki, szóban megalázta, 'befejezésül' pedig a nyitott ablak alá állította büntetésből. Az eset után bementünk férjemmel megtudni mivel érdemelte ezt ki a fiunk, válasz: 'nem csináltam semmit'. Kiderült olyannyira csinált, hogy a többi kisgyerek is látta. Na, azután annyit sikerült elérnünk, hogy bevallotta az óvónő, hogy 'több kisgyerek szaladgált, valakit meg kellett fegyelmezni'. Az óvónőről tudni kell, hogy idegileg labilis, középsős a fiam, és a kezdetektől több szülővel-gyerekkel volt konfliktusa. A gyermekünkkel szerencsére eddig nem volt konfliktusa, jó kapsolat volt közöttük. Mivel aztán a 'vallomása' másnapján megtudtuk, hogy letagadta a kollégái között az egészet, és még minket hozott ezáltal kellemetlen helyzetbe, ezért kértük a vezető óvónőtől az eset kivizsgálását, hiszen lényegében nekünk kizárólag az volt a célunk, hogy kiderüljön mi is történt azon a bizonyos tornaórán, ki mond igazat, az óvónő vagy a fiunk. Lényeg a lényeg, hogy lezajlott az eljárás, a o. vezetőnk az óvónőt védte, nemigazán jutottunk dűlőre, a jegyzőkönyv elkészült, de mi kértük ezen felül a gyermekünknek pártatlan pszichológiai vizsgálatot. 4 féle vizsgálatot végzett az óvoda által meghatározott pszichológus, kizárólag a Fiunk jelenlétében, az eredmény pedig a gyermekünket igazolta. IGAZAT MONDOTT, valóban érte bántalmazás az óvónő részéről. Az eset után másnap az óvónő, aki állítólag nem csinált semmit, kezét tördelve kért a Fiunktól és tőlünk szülőktől bocsánatot, na és persze az óvodavezető is. Mi ezt elfogadtu, mert a történtek ellenére a legjobb a békés szándék. Múlt héten már kimért, de a maga módján normális volt az óvónőnk, de tegnap kimutatta előttem a foga fehérjét. Eszében sincs békességben lenni, és ahelyett, hogy szégyellné magát, hogy ilyen szomorú ügyben felmerült egyáltalán a neve, még felemelt fejjel közli, hogy részéről nincs békesség. Az óvodánk vezető helyettese azt kérte az ovivezetőnktől, hogy kerüljön át az óvónő másik csoportba, de mivel az óvoda taníttatja az óvónőt, ezért 'védőszárnyak' alatt áll. Az esetet azért írtam meg, mivel igen van olyan, hogy a kisgyerek ferdít és van olyan, hogy igazat beszél! Figyeljetek nagyon oda a szemetek fényére, mert Őt/Őket csak mi, szülők védhetjük meg! Hozzátenném, hogy a gyermekem minden elfogultság ellenére nem problémás gyerek, semmi konfliktusunk nem volt. Minden bűne az volt az eset kapcsán, hogy pont őt kapta ki az óvónő a többiek közül fegyelmezés címén. Nálunk még nem zárult le az ügy, mivel az óvónő viselkedése újabb fordulatot vett és nem állszándékunkban ovit váltani, hiszen a másik óvónénink kedves, a dadusunk is, és a fiamnak itt vannak a csoportban a kialakult baráti kapcsolatai. Szégyenérzetünk viszont nem nekünk szülőknek kell, hogy legyen. Remélem mindenki számára tanulságos a mi nem mindennapi, de mégis szomorú 'kálváriánk'. . :-(

115. Talian35 (válaszként erre: 110. - Tikki87)
2011. febr. 16. 17:20
Nekem semmi rossz tapasztalatom nincs. Nekem mindent megtesznek az óvónők amit kérek :-) Pedig én egy ritka faksznis anyuka vagyok :-))))
114. Tina87 (válaszként erre: 113. - Sivilla)
2011. febr. 16. 12:28
Tényleg muszáj, hogy lássak nem tehetnek meg bármit és egyből ugrasz ha szólnak vagy valami van.
113. sivilla (válaszként erre: 112. - Tina87)
2011. febr. 16. 10:30
Hát igen, sajnos muszáj megtenni, mert vérszemet kapnak és majd azt gondolják bármikor bármit megtehetenek
112. Tina87 (válaszként erre: 111. - Sivilla)
2011. febr. 15. 17:47
Azért pórbálj kiállni a gyermekedért és magadért és ha látják, hogy igen is erős vagy és szólsz ha bármi van akkor nem bunkóznak.Nekem bevált :)
111. sivilla
2011. febr. 5. 13:28

Amióta a fiam óvódás, gyűlölöm az ovit!!!

Mi sem kezdtünk fényesen, bár ennyire nem volt durva.

Nekem a legnagyobb gondom, hogy az egyik óvónő a sajátjának érzi az ovit. Pletykál és megjegyzéseket tesz. Engem nagyon irritál a személyisége.

Idősebb már....nem oda való...

Falusi ovi mi úgy költöztünk ide....totál hátrányban érzem magam ez miatt.

Nem rég szóvá tettem egy incidenst ahol a fiam is hibás volt nem kicsit, de még az óvónő nem megfelelően kezelte a szituációt. Sajna én sem vagyok az a veszekedős típus, de mától ha kell mindig mindent szóvá fogok tenni.

Nem fogok semmit sem tenni az oviért sem.....majd ha úgy állnak ők is hozzánk akkor majd én is.

Most én vagyok az óvódáért vagy ők vannak értünk?

Sajnos folyton azt érzem hogy hálával és köszönettel tartozom nekik amiért ott lehet a gyerekem......számomra ez elfogadhatatlan

110. tikki87
2011. jan. 17. 11:03
Jézusom, nagyon durva történeteket írtok :S:( Kezdek félni az ovitól... A fiam szeptemberben kezdi, igaz, már bölcsis, de ott is le kellett futnom tavaly pár kört, mire végre komolyan vették amit mondok, mindegy, nem is tartozik ide, csak most már tényleg azon idegeskedem, hogy nehogy az oviban ilyenek legyenek, mint amiket itt meséltetek. Ez ennyire általános dolog, vagy azért ez inkább a kivétel lenne?
1 2 3 4 5

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook