Tanévnyitogató versikék dalok mondák szólások (beszélgetős fórum)

Agnyija Barto: Első nap az iskolában

/Képes Géza fordítása/

Mennyi, mennyi érdekesség,

mennyi, mennyi izgalom!

A tanító néni belép,

fel kell állni? Nem tudom.

Hogy nyílik fel szépen, csendben

a pad fényes fedele?

Ha felállok, mit kell tennem,

hogy ne csapjak zajt vele?

„A táblához gyere ki csak!”-”

szól a néni s kimegyek,

a kezembe krétát is ad,

a krétával mit tegyek?

Megtanít ő türelemmel,

hogy kell húzni vonalat,

s hogy a táblát tenyeremmel

letörölni nem szabad.

Mennyi lány van itt! Lassacskán

tudom mindnek a nevét:

négy Annácska van, meg aztán

Sárikák és Erzsikék.

Első nap az iskolában,

padban ülök, figyelek,

nem moccantom fejem, lábam -

nagy dolog ez, gyerekek!

Donászy Magda:Iskolában

Az első osztályban

lóg a fali tábla.

Mint a fényes korom

fekete a háta.

Évek óta ott áll

a fekete tábla.

Sok gyerek kéz írt már

betűt, számot rája.

Én is megtanulok

írni nemsokára.

Tudom, jó barátom

lesz a falitábla.

Fekete Zoltán

ÉVNYITÓRA

.

Macis táska a hátamon,

szorongás szívembe’.

Mintha a Nap fenn az égen

nem ugyanaz lenne.

Feküdj, Bodri, a lábamhoz,

cica az ölembe,

vallassuk meg ezt a táskát,

lássuk, mi van benne?

Ceruza, toll, füzetek és

könyvek garmadája,

ha kinyitjuk, tátva marad

cica, kutya szája.

Itt meg betűk, irkafirka,

semmi rendszer benne:

bogár, hangya,

tücskök halma összekeveredve.

Olyan ez az egész, mintha

mesevilág volna.

Összeraknám, minden titkuk

mindjárt megoldódna.

Nem elég csak megugatni,

dorombolva nézni,

varázspálcát ad majd hozzá

a tanító néni.

.

. Tófeji Vali

SZEPTEMBERI HÍVOGATÓ

.

Ezüstpillantással nézz vissza a nyárra!

Legszebb emlékeid tűző Nap vigyázza.

Alkonysugáron visszajárnak emlékképeid,

vitorlavászon repíti szélvész gondolataid:

Vízparti játék! Táborok tüze lobban!

Játszótér, hinta! Szíved meg-megdobban.

Esténként hallgatod emlékpatak csobogását…

fenyőerdő fürtökbe fonja dúslombú tűhaját…

hegyi tó tükrébe belenéz az ezüstszemű Hold…

selymes nyárfaerdő felborzolt pihe hajat hord…

Szivárvánnyá sűríti színeit a múló nyár,

minden gyerek érzi az ősz hívó szavát.

Most itt a szeptember!

Hogy múlik az idő!

Mögöttünk szép nyár,

előttünk dolgos jövő.

Hívó csengőszóra mind idesiettünk,

hogy sok jót, szépet magunkba építsünk.

Vertarany csodákkal lassan érlelődjünk,

hogy szeretet legyen harapás kenyerünk.

Ha az őszi szelek befutják majd a tereket,

és elfújják mind a nyári napmeleget,

egymást melegíti fénylő, csillagszemetek.

Igaz-e ez, pajtásaim, kedves gyerekek?