Mért NE, NE, NE legyünk öngyilkosok?! (tudásbázis kérdés)

Tudod az a legnagyobb baj, hogy amit az utolsó mondatodban írsz, az nemcsak itt érvényesül egyre erőteljesebben, hanem a "való világban" is.

Itt könnyű kivédeni, mert fogod magad és nem lépsz be,annyi, de a hétköznapi egymás-gyilkolászást már nem ilyen egyszerű hárítani...

Igen, én is ezt hiszem, biztos hogy valami bántja Őt is.Csakhogy úgy nem lehet-- vagyis lehet de nem érdemes-- "kommunikálni" hogy valakibe ismeretlenül belerúgunk egy jó nagyot, aztán hadd szóljon!

A másik meg az, hogy teljesen ismeretlenül honnan mer olyant feltételezni valakiről hogy az "jódolgában" nyavalyog...mit akar, meséljem el, hogy mennyi borzalmon mentem keresztül? Felesleges, hisz erre is simán rá lehet kontrázni, nem, nem szállok be ilyesfajta "fájdalom-fitogtatásba" senki kedvéért.

B+ (hogy közvetlen stílusodnál maradjak) ha tudtam volna a jövőbe látni huszonévesen, akkor eszemben sem lett volna gyereket szülni, sőt férjhez sem mentem volna, s hogy még fokozzam, anno meg se születek!!!!!

Ha pedig te "k" ideges vagy ettől a topiktól--vagy uram bocsá' tőlem-- ki kényszerít rá hogy idelátogass és véleményezz ????

A sírás sokat segít nekem is. Bár abban az időben annyit sírtam, hogy már az sem tudott megnyugtatni.

Úgy éreztem magam, mintha egy sötét alagútban lennék, és nincs kiút.

Az önsajnálatról én is ezt gondolom, bár elég kényelmes benne tespedni:(((

Viszont nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy az ember kilépjen belőle, és tartson egy alapos önvizsgálatot.

Jódolgában van huszonpár munkaéve...Valami oka csak van,hogy a halálra vágyik!Nem is olyan régen még én is vágytam rá,pedig van két gyerekem.Épp miattuk akartam meghalni,hogy ne szenvedjenek már tovább miattam.És jött a megoldás,megváltás.Nem tettem érte semmit,csak jött.Csodaként,ajándékként fogadom a Sorsnak nevezett valamitől.Már nem akarok meghalni,sőt,nagyon is élni akarok.Az érzést viszont nem feledtem és nem is feledem,hogy milyen az,amikor nem látni a végét,csak szenvedsz,nincs kiút,nem tudsz a dolgok ellen tenni,csak fuldokolsz.

Kétszer próbáltam meghalni,nem mondtam előre senkinek,tutira mentem,nem sikerült.

Az,hogy Fáni jódolgában nem tud mit csinálni...Ez a "szórakozás" jut neki,hogy beugrik ide,ír nekem pár sort,én neki és mentünk tovább.Bő egy éve levelezem vele...Ismerem minden gondolatát.Mások a szomszédokkal kávéznak,mi itt vesézzük ki az élet dolgait.Komoly oka van az életundorra,csak kéne valami erő,ami elmozdíthatná erről a pontról.

Védem Őt?Igen.Mert megértem Őt...

Az önbizalmammal nekem is szoktak problémáim lenni, különösen, ha rossz passzban vagyok.

Sokat segítettek, akik mellettem álltak, de mindettől függetlenül saját magamnak kellett rendet tenni a fejemben.

De még most sem merném kijelenteni, hogy nem lesznek gyenge pillanataim.

Nem irigyellek, de a barátnődet sem.

Nem jár szakemberhez?

Mi váltotta ki belőle, hogy idáig eljutott?

Szia!

Én tartotam a lelket a volt barinömbe de talán másnak is kellene nem csak nekem,ja és az egyikpróbálkozásánal ott voltam,meghivott hozzájuk hogy dumcsizzunk,aztán olyan témárol beszélt ami bántja,egyszercsak mondja megy wc-re mindjárt jön( ez a fürdöben volt),várok várok nem jön,utánna megyek,hála égnek nem zárta be az ajtot,ott fekszik felvagdosott erekkel,azt hittem elájulok a látványtol,na gyorsan bekötöztem,egy két pofon mert nem volt magánál aztán mentöt hivtam,de kérdem én:hogy lehet helyzetbe hozni a másikat?Muszáj volt az én jelenlétemben tennie?Gondolta igen mert rátalálok,megmentem,és sajnálni fogom,de könyörgöm ezzel nem oldodik meg semmi,nem nekem kell bizonyitania hanem azzal leülni aki miatt tette.

Szia!

Sajnos én is voltam olyan helyzetben, amikor nem láttam más megoldást. A családom és a barátaim álltak mellettem, tartották bennem a lelket.

Emberek vagyunk, különbözőek; vannak akik nehezebben viselik az élet megpróbáltatásait.

Nehéz téma. Nem fórumba való. Ismerem a szituációt, sajnos.

És nehéz a gondolattól szabadulni csak úgy. Sok erőt kívánok mindenkinek.... Élni kell.

Priviben/e-mailben szívesen levelezek...

Szia!

Nyugi,voltam már én is olyan depis idöszakban mikor azt mondtam sz@rok mindenre,nem akarok élni,és igen megfordult a fejemben egy-két Hülye gondolat,de rájöttem hogy akik szeretnek nem érdemlik meg hogy csak ugy ukkmukkfukk megszünjek létezni,igenis szembenéztem a problémával amit legtöbb esetben csak az ember saját maga tud megoldani,akarás kérdése.Tudod az a közhely ha valaki ÉLÖ emberektöl kér "tuti módszereket" hogy tegye el magát láb alol,ennél röhejesebb nincs!Szóval az Élet nem egyszerü,de legalább meg kell próbálni küzdeni.

De örülök, hogy egyes embereknek mennyire egyszerű az élet. Komolyan mondom irigylésre méltóak vagytok.

De ebben a témában, csak akkor nyilvánítsatok véleményt, ha átéltétek már a másik oldalt is, vagy tapasztalatotok van benne.

A pálya széléről én is marhára okos vagyok.

Közhelyeket bárki tud írni.