Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Pajzsmirigy túltermelés fórum

Pajzsmirigy túltermelés (beszélgetős fórum)


2009. febr. 20. 18:26

Szia!


Már azt hittem teljesen eltűntél. Kíváncsian várom az UH diagnosztikádat. Remélem, hogy a diéta segít, mert a gyógyszertől valóban csak hízni lehet, mert átállítja az egész anyagcserédet. Én december 1-től nem jártam dolgozni, mivel az első műtéti időpontom december 5-e volt, mely elmaradt az orvos szabadsága miatt, így a január 9-es időpontra már +5 kg-al többel érkeztem. Mozgásom a minimálisra csökkent a munkahiány miatt. A 9-i műtét azért nem jött össze, mert én lettem beteg, így vártunk még kb. 2 hetet, hogy teljesen meggyógyuljak, ekkorra, azaz 23-ra még feljött 2 kg. Tehát dec. 5-jan 23-ig 7 kg. Ami azt jelentette esetembe, hogy 70 kg lettem. A kórházi idő alatt 10 nap lement 4 kg. Volt a műtét miatt egy kis komplikációm, mely miatt szteroidoztak, így kaptam +5 kg-ot. Most 71 kg vagyok. Utálom is magam rendesen, de sajnos még nem vagyok 100-as, így nem bírok tornázni, futni, stb.

Azért a vérképedet nézesd meg néha! Barátnőm azt mondta, hogy a túlműködést kezelni kell, és műteni ha máshogy nincs eredmény, mert sok mindent tönkre tehet bennünk. Csak annyit tett hozzá: műtét nélkül egyszer csak elaludnál örökre. Tulajdonképpen ezért egyeztem bele a műtétbe. Ő nővérke és már túl esett előttem 4 évvel a műtéten. Ő jól van a műtéttől én nem. Esküvődhöz gratulálok, de vigyázz magadra! Férjem mindig azt mondja " ha öreg leszel és ráncos én akkor is szeretni foglak", "inkább kövér legyél, mint beteg, akkor is a feleségem vagy!" A gyerekem elfogult neki sosem vagyok kövér. Szerinte az agyammal van baj nem a súlyommal, még most 70 kg-nál is azt mondja, hogy pont jó vagyok így:-)

2009. febr. 16. 20:03

Szia!

Elmentem a magánorvoshoz. kb. 10percet voltam ott 8000ft-ért és mondta, hogy nem az ultrahang, úgyhogy meg kell ismételni...azóta arra várok. Holnapra kaptam időpontot, úgyhogy holnap derül ki, hogy pontosan mi is lesz velem.

Nagyon sajnálom a veled történt, akkor én szerencsésnek mondhatom magam......mert nekem is azt mondta a doki kb 6 éve tarthat, de a komoly tünetek csak fél éve kezdődtek.

Már fel is írta nekem methotyrint...de nem szeretném beszedni még egy darabig, mert áprilisban lesz az esküvőm és azt mondta a bácsi, hogy hízni fogok tőle.....és ezt most nem engedhetem meg. Valahogy majd kibírom még másfél hónapig.....

Mondjuk azt hozzá kell tennem, hgoy a párom apukája táplálkozás szakértő és amióta tudom, hogy ez a baj, azóta diétára fogott...és természetes jódot csepegtetek és máris sokkal jobban vagyok. Úgyhogy aki még kezdeti stádiumban van az ilyen természetes "gyógykezelésekhez" folyamodjon, mert felesleges a szervezetünket hormonokkal bombázni...szerintem. Hiszem már én is érzem a változást.

Köszönöm, hogy válaszoltál fegu.!

Szia Tina777

15. b9fb9d38f8 (válaszként erre: 14. - Tina777)
2009. febr. 5. 20:00

Szia!

Nem tudom jelentkezett e valaki privátba, így reagálok hozzászólásodra. Sajnos ez ilyen, ha egy orvos nem kelég alapos, átsiklik a megfelelő diagnosztika felett. Ők már csak ilyenek. Nálam is úgy kezdődött 1996-ban, hogy lefogytam. Küldtek mindenféle kivizsgálásra és semmi. 6 év karcsúság. Nagyon jól éreztem magam. Aztán elkezdtem hízni. 6 év teltség. Direkt nem írom, hogy duciság, mert inkább csak telt vagyok +20 kg-mal is., de mindig képes voltam kb. 1 hét alatt is akár leadni 5-10 kg-ot. Aztán a második 6 éves turnusomban, valaki azt mondta, hogy van valami a nyakamon. Persze azt gondoltam, hogy izom, de annyira erősködött, hogy elmentem orvoshoz PM specialistához. Aki közölte, hogy meg van nagyobbodva, de mivel én mindent másként csinálok, mint kéne (hízok a fogyás helyett, nem szapora a pulzusom, magas a koleszterinem a minuszos értékek helyett, stb.) nem tud mit tenni. Megvonta a vállát és elbocsátott 1 év műlva kontroll. Aztán elkezdtünk 2008-at írni és február végén már 23 kg-val könnyebb voltam, így elmentem ismét orvoshoz. Na egy kánaán volt nekik. Mindent úgy csináltam, ahogy előírták (remegett a kezem, lábam, magas volt a pulzusom, de rendesen (140/perc), karcsú voltam, mint egy nádszál, dagad a nyakam, mint egy libának a töméstől. Boldogságában közölte az orvos, hogy műtét, ahogy beáll a működésem. Most január 26-án műtöttek. Ezentúl nem fogok elvileg túlműködni, hanem alul. Ami azért jobb, mert teljesen természetes hormont tudnak adni, és megszűnnek a panaszok.

Miért nem vették észre? Mert nem érdekli őket. Nem elég felkészültek, csak azért rendelnek, mert máshoz még ennyire sem értenek. Ha nem vagy elég tájékozott, te sem tudsz ötletelni, hogy hova küldjön. Mert ugye tudjuk azt is, ha van valami tudott betegséged, akkor már mindent arra fognak. ez nálam is így volt. 20 éve van porckorong sérvem, akármivel megyek orvoshoz, ráfogták, hogy attól van. Még az első nagy fogyásomat is annak tudták be, pedig akkor már PM beteg voltam tünetek nélkül. De engem sem küldtek el egy speciális vérvételre, így nem derülhetett ki. De mit tud tenni az ember. Most legalább van már internet és ha valami van rákeresel és találsz valamit, sőt a forumozóktól a csupasz valőságot is megtudod.

Ha minden igaz gyógyszert kell majd szedned kb. fél évig methotyrint, ha nagyon meg van nagyobbodva a PM-ed valószínű, hogy műtétet is javasolnak. Itt sajnos nincs időben, nem időben. Beindul a PM, aztán megint, és egyszer csak annyira, hogy meg kell operálni.

Írd majd, hogy mi lett.

2009. jan. 29. 14:57
Sziasztok! Kb. fél éve nagyon komoly hasmenésem kezdődött, volt olyan, hogy napi 7-8szor jártam a mosdóba....Egy pár hónap után megelégeltem, gondoltam ez nem vírus...minden féle fajta vizsgálatra elküldtek. Azt hitték hogy glutén és laktóz érzékeny vagyok, mert az öcsém is az (bár neki semmi ilyesmi tünete sosem volt) ezért gyomortükrézés stb.... És negatív lett, minden negatív. Négy hónap után elküldtek egy szimpla kis vérvizsgálatra, szerintem azért mert már fogalmuk sem volt, de úgy kéne tenni, mintha tennénk valamit... A vérvizsgálat kimutatta, hogy pajzsmirigy túltermelésem van, nagyon komolyan. Ezután elküldtek ultrahangra, ahol az orvos mondta, hogy kb 6-7éve tarthat, hiszen nagyon rossz állapotban vannak....A tüneteimet mindig felsoroltam az orvosnak: hasmenés, szívdobogás, izzadás, bőrpirosodás, étvágy növekedés...stb. Ha ezek a nyilvánvaló tűnetei miért nem vették észre???? Mindegy remélem még időben. Pénteken megyek endokrinologushoz, természetesen magánhoz, hiszen kórházban nyárra kaptam volna időpontot. Várom a további fejleményeket. Kiváncsi leszek:)....
13. Tibi31
2009. jan. 2. 16:08
Sziasztok még agusztusba voltam orvosnál csupán egy vérvételen és ezek után elküldtek egy teljes vérkép kivizsgálásra majd vissza vittem a körzetihez és azt mondta hogy bár ö nem látja hogy beteg lennék mivel nem fuladok és nem izzadok néha van szapora szivverés amikor futok vagy olyasmit csinálnlok de még is azt mondta hogy a leletek alapján ö pajzsmirigytulmüködésre gyanagszik bár még hozzáteszem nm fogytam nem hiztam és annyi mindent irtak már ebbe a forumba hogy még jobban félek elmenni arra az ultrahag vizsgálatra mert mi van ha mind annak ellenére hogy nincs panaszom az lenne PM tulmüködés.Mivel semmi nem látszik lekogom meg ilyen hogy fogyás vagy reggel felkelek és nincs fulladás hogy ez most tulajdonképpen szivre veszélyes?
2008. nov. 27. 15:43
Sziasztok! Nekem is pm-túlműködésem van, egyelőre kezeletlen. Az én tapasztalatom az, hogy az orvosok tesznek rá magasról, ha fiatal vagy. Voltam vérvételen kétszer, ultrahangon és izotópvizsgálaton is, diagnózis még nincs, csak az a biztos, hogy túlműködik a pajzsmirigyem, be is van gyulladva és tele van göbökkel. Gyógyszert nem írtak fel, mert minek is? Viszont kaptam, egy időpontot egy hónappal későbbre, és telefonos érdeklődésemre azt a tájékoztatást, hogy majd elküldenek biopsziára, meg (MAJD) gyógyszert kell szednem. Közben egyre rosszabbul vagyok. Jó lenne magánrendelésre elmenni, de az meg nagyon drága.
11. csacsa
2007. aug. 7. 14:25
Azert inditottam a forumot mert azt hittem hogy az van nekem. Beilyesztett egy doki. De szerencsere a mult heten kiderult hogy a pajzsmirigyem ugy mukodik ahogy kell neki, nagyon orulok!!!!!
2007. aug. 1. 19:19

Mazsola1!

Ha alul müködik, lelassul a mozgás olyan vagy , mint egy 100 kg -os maci semmi nem tud kihozni a sodrodból. Egy ilyen teljes lenyugvási állapot a jellemző rá. Sajnos nekem volt már ez is , mert túlmüködés után teljesen lelasították és akkor is gyógyszert kellett szednem.... Mindkét esetben orvoshoz kell menni, mert veszélyes a többi szerveinkre, de a szívre a legjobban, meg a vérnyomásra. Vigyázzatok az egészségetekre, jó egészséget kívánok Mindenkinek! Évi

2007. jún. 20. 11:03
A csökkent pajzsmirigyműködésnek milyen tünetei vannak? Olyankor kell a jódozott sót enni?
2007. jún. 20. 09:55

Hát elég borzasztó, de egy ismerősöm saját szakállára elkezdett szedni egy gyógyszertárakban recept nélkül kapható készítményt, mivel készült vizsgákra, és állítólag ez jó memórianövelő....

Nem is tudom a nevét ideírjam e..

És lényeg az, hogy utána 34 !-re emelkedett a TSH-ja!

2007. jún. 12. 18:55

Minden tüneted megvan?

Szapora szívverés, sokat eszel mégsem hízol, izzadás?

Vagy gyógyszeres kezelés, ha a kezdeti stádiumban vagy, vagy műtét, ha előrehaladott az állapotod.

Mindenképpen érdemes felkeresni az orvost, mert ő tudja diagnosztizálni és megmondani, mit is kell ilyenkor tenni!!

2007. jún. 6. 21:28

Ma ebből a betegségből vizsgáztam :)

Persze elég szomorú betegség :((

2007. jún. 6. 20:05

Sajnos személyes tapasztalataim vannak:

remegés, állandóan melege van az embernek, izzad, hirtelen lemegy jópár kiló, pedig nő az étvágya, ingerlékenység, heves szívdobogás, nagyon gyors anyagcsere (napi 4-5 nagyvécé...)

Ha pedig Basedow-kórral társul, akkor sajnos vannak szemtünetek is (dülledt, nagyon fényes, csillóg szem, mintha lázas lenne az ember).

Nekem azt mondták az orvosok, hogy a teherbeesést nem befolyásolja (ellenben a csökkent pajzsmirigy-működéssel, aminél nagyon nehéz teherbe esni), viszont nagy mértékben megnő a spontán vetélés és a koraszülés kockázata.


Tehát, mielőtt babát szeretne vállalni az ember, mindenképpen be kell állítani a hormonszintet!


Hát, ennyi jutott most eszember hirtelen. Szerencsére nekem már másfél éve helyreállt a dolog csekély 6 évnyi gyógyszeres kezelés után...


Arra gondolsz, hogy esetleg neked is ez van?

4. csacsa (válaszként erre: 3. - 0c89f979f8)
2007. máj. 26. 17:23
koszi :o)
2007. máj. 25. 19:50
Az apósomat most műtötték emiatt, megpróbálok infót megtudni róla! Még jelentkezem! ;-)
2007. máj. 22. 15:23
Nem tud nekem segiteni senki?
2007. máj. 22. 14:13
Valaki tudna nekem segiteni? Mirol van itt szo? vagyis elkepzelheto hogy ezert nincs baba? Mik a jelei? Van valaki akinek volt ilyen vagy a kornyezeteben volt ilyen?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook