Mik a komoly depresszió tünetei? (tudásbázis kérdés)
A Te anyósod nem is akar meggyógyulni, betegség tudata sincs.
Sürgősen fordulj orvoshoz!
Ugye, milyen jó érzés? Biztos vok benne, hogy akkor neked is nagyon nehéz volt, de büszkék lehetünk magunkra, hogy egyedül megoldottuk a problémákat! Sokan egy öngyilkossággal elmenekülnek előlük. De mi ügyik voltunk. :)
Detto ugyanez voltam,mintha magamat olvastam volna!Én is mindig erre gondolok ha manapság szarul alakul valami...hogy volt az a nehéz időszak,azt is túléltem,ahhoz képest a mostani nulla!Máris jobban érzem magam!
Ha vlki azt mondja másoknak, hogy hagyj békén, most depis vagyok, az nem depresszió, csak pillanatnyi rosszkedv. A depresszió hosszú ideig tart, és az ember nem feltétlenül tudja magáról, hogy depressziós. Nekem is néhány éve volt egy nagyon nehéz időszakom, pár hónapig nem voltam önmagam. Később, mikor kezembe került egy könyv a drogokról, a függőségről, depresszióról és egyéb lelki problémákról, akkor jöttem rá, hogy én tényleg depressziós voltam hónapokon keresztül. Nem beszéltem senkivel, csak ha nagyon muszáj volt, ha kérdezték, hogy vagyok, csak rávágtam, hogy jól, mert senkit nem akartam untatni a saját problémáimmal, nem mentem társaságba, hiába hivtak, aztán meg teljesen magamba voltam roskadva, hogy mennyire egyedül vagyok. Úgy éreztem, senki sem szeret, ez a világ is úgy sz*r, ahogy van, folyton rosszkedvű voltam, minden ok nélkül sirva fakadtam, rengetegszer tört rám sirógörcs nyilvános helyeken is, mindig azt hitték, hogy meghalt valakim. Akkoriban annyira magamba voltam fordulva, hogy a párom hülyeségét sem tudtam elviselni, a féltékenységet meg főleg, szakitottam vele (1 hónappal később kibékültünk). Öngyilkos akartam lenni, mert úgy éreztem, nincs senki, akinek a vállán kisirhatnám magam. És ezt a környezetem nem vette észre, hogy bajban vagyok, de ha valaki észre is vette, nem erőltetett, hogy kibeszéljem magamból a gondokat. Pedig azt kellett volna. Akkor kifakadtam volna, robbantam volna, mint egy momba, és előbb vége lett volna. Igy kicsit sokáig elhúzódott... De büszke vagyok magamra, hogy egyedl másztam ki a gödörből, és hogy nem csináltam hülyeséget (bár a vonat kb. 50m-re volt tőlem, mikor leléptem a sinekről). Azóta, ha úgy érzem, egyedül vagyok, mindig erőt ad a múlt, mindig felemelem a fejem, és azt mondom magamnak, "Zsuzsa, ennél mélyebb gödörből is kimásztál egyedül", és újra kisüt a Nap. Még ha kint rossz is az idő...
Én nem tudom mik a tünetei, én pánikbetegséggel mentem orvoshoz és súlyos depressziót állapított meg.. Nem is gondoltam, hogy az vagyok..
Hello Mindenkinek!
A mi életünket anyósom hosszú évek óta tartó depressziója keseríti meg, most már kibírhatatlan módon. Eleinte még TÉNYLEG akartunk rajta segíteni, lenyeltük a piszkálódásait, hogy mikor melyikünket akarta valamiért feljelenteni (volt, hogy tényleg megtette), másnap meg jött, mintha semmi nem történt volna... Nem lényeg, beteg. A folyamatos halálvágyáról lebeszélni a gyerekeim (3 és 6 évesek) füle hallatára... Nem lényeg ez sem, mert beteg. Kezelésre ugyan jár, de lehet, hogy a gyógyszert sem veszi be, mert "nem ő a beteg, hanem mi". Az alkohol persze mehet, mert ő azt szereti, bár tagadja, nem tudja, hova tűnik a spájzból a rövidital. Kórházi kezelésre már évek óta nem tudja rábeszélni az orvosa, meg mi sem. Legutóbb elborult, de teljesen, és baltával jött ránk... Innentől kezdve nem óhajtunk részt venni az életében, fontosabb a saját és a gyerekeink testi-lelki épsége. Költözünk. Jó messzire. Most lehet pálcát törni felettünk.
Menj el nőgyógyászhoz és kérj menstruációt csökkentő gyógyszert, Vagy ha nem akarsz gyógyszert kérj a természetgyógyásztól füveket.
Nekem is segítsen valaki! 2 éve mivel nem akart elállni a havi vérzésem elmentem nőgyógyászhoz és szükségesnek látta hogy fogamzásgátlót írjon fel hormonzavarra. Azóta szedem. Már az első hónapokban hisztisebb voltam mint normálisan. Majd elmúlt. Szegény szerelmem is nagy nehezen elviselt. Azután észrevettem hogy havonta mindig menstruáció előtt teljesen "beborul az ég felettem". Olyan mélyen depressziós szoktam lenni hogy öngyilkossági gondolataim vannak. Mit tehetnék. Akármennyire is tudatosan küzdök ellene rámtör. Ujabban bezárkózom a szobámba hogy ne bántsak meg senkit és ne kelljen annyira gyűlöljem magam. Ez megy is mert épp elvégeztem az egyetemet és nincs munkahelyem. De mit lehet tenni hogy túléljem és mások is túléljék mellettem azokat a napokat?
Üdv. mindenkinek!
Szakközépiskolából ragadta ki a betegség egy hölgy ismerősömet és mindössze annyit tudok mint kivülálló, hogy jelenleg zártosztályon van és állítólag elsumákolja a gyógyszerbeszedést és így nem is fog meggyógyulni (ezt az anyukája mondta nekem)! Mit is tudnék tenni mert nagyon sajnálom? Jobb hely, kórház mint most ahol van? Kimenteni onnan? Én laikusként úgy gondolom, hogy a gyógyszerekkel "lebutitják" ezeket a szerencsétlen betegeket és nemigazán foglalkoznak velük majd lesz ahogy lesz alapon!
Egyébként a klinikai depresszió diagnózisa elméletileg akkor mondható ki, ha a tüneteket nem magyarázza negatív életesemény, vagy az arra adott válasz nagyon elhúzódó, ill. nem arányos.
Nelem eddig két depressziós epizódom volt, az első olyan gyorsan alakult ki minden előzmény nélkül, hogy nem volt időm segítséget kérni, olyan állapotba kerültem, hogy elutasítottam minden segítő szándékot, az a 6 hónap a pokol volt, de aki ezt nem élte meg, annak fogalma se lehet róla. Mindenesetre az egyik jellemzője az, hogy az illető elveszíti azokat a képességeket, amelyek lehetővé tennék, hogy önerőből kilábaljon a bajból. A második epizódomat időben felismertük, és akkor antidepresszánssal megelőztük a legrosszabbat, sokkal enyhébb lefolyású volt.
Amit a köznyelv depressziónak nevez, az orvosilag nem mindig az, talán ez okozza a félreértéseket. Pl. ha valakit ver a férje vagy beteg a gyereke és ezért mindig szomorú, az nem depresszió.
Akinek nem tudsz és nem is akarsz segíteni, azt legalább ne akard lebeszélni arról, hogy valódi segítséget kérjen! Név nélkül se felelőtlenkedj.
Az agyban lejátszódó biokémiai folyamatokat részleteiben nehéz vizsgálni, mert be van zárva a koponyánkba, és nem szereti, ha abajgatják. Emellett természetesen funkcionális képalkotó vizsgálatok sora igazolja a neurotranszmitterek és receptorok különböző eltéréseit az egyes pszichiátriai betegségekben. A dolog oda-vissza működik: a környezetünk megváltoztatja az agyunk működését, és az agyunk rendellenességei is megváltoztatják a viselkedésünket és ezáltal a környezetünket, ennek mikéntje a világ egyik legizgalmasabb kérdése.
Thomas Szasz saját magát antipszichiáterként aposztrofálja, a pszichiátria egyik nagy hatású csodabogara, de ha egyvalakit kéne ajánlanom elolvasásra, nem ő lenne az. Ha tényleg érdekel a dolog, bármelyik új pszichiátria tk-ben utánanézhetsz. (Pl. Füredi, Tringer)
Voltak többen, pl. nálam. Viszont azért akit a háziorvos szakorvoshoz küld, annak rendszerint van is valami baja. Egy másik dolog: vannak olyan pszichés rendellenességek , amelyek a körülmények rovására írhatók (leginkább a szorongás), de az embereknek legtöbbször nincs lehetőségük megszüntetni azt az állapotot, ami fenntartja a problémájukat. Ők is elvárnak valamilyen segítséget, és ha annyit tudok tenni értük, hogy egy gyógyszerrel könnyebben el tudják viselni az életet, hát megteszem.
Orvosnál nem voltam,de kedélyjavítót szedtem. Egy biztos az embernek magán kell segítenie. Mellettem is ott voltak a barátok,de hiába akartak segíteni addid amíg én nem akartam igazán.Most próbálom magam összeszedni,de már nem vészes a dolog,már csak néha rossz napom van,és ennyi.
hát sajnos a depresziót én is közelről ismerem,másfél évig voltam depressziós,már most kezdek kiláballni,de még nem az igazi a dolog. Nekem hangulatváltozásaim voltak,egyik percben semmi bajom nem volt, a másikban pedig már bőgtem. Utáltam emberek közé menni,és szóba állni bárkivel. Ha ideges voltam állandóan ettem,híztam is 10 kg-t,ebből mostanra még maradt 5 kg,amit szeretnék leadni. Ez egy ördögi kör,mert vagy 1 hétig oké minden,aztán előlről kezdődik minden.
Hogy semmire sem reagál az illető.
Én is ezzel szoktam próbálkozni; mármint hogy kihúzom magam a hajamnál fogva, aztán poraiból feléledt főnixként folytatom egy ideig :P.
Velem az a gáz, hogy képtelen vagyok kimutatni, milyen szarul érzem magam, mert nem akarom ezzel terhelni a környezetemet. Ez már egyfajta beidegződés nálam év(tized)ek őta.
Én azért nem megyek újra dokihoz, mert nem bízom bennük; nem hiszem, hogy segíteni tudnának.
Egy barátnőm sok éve szedi a bogyókat, de szerintem csak egyre rosszabb lett az állapota.
Amikor boldogult ifjúkoromban (8 éve) elszakadt a cérna, és ellátogattam egy pszichobácsihoz, 5 találkozás után megállapította, hogy nincs velem semmi probléma, csak sajna reálisan látom az életet :P.
Azóta segítek magamon, isten is megsegít (vagy nem), és igyekszem jó értelemben irreálisan szemlélni az életet ;).
Köszi a biztatást csak az a baj nem egyedül rajtam mulik.
Amit Cica21 leírt, az nem úgy néz ki, hogy ki tudja saját magát rángatni... segítséget próbálna keresni, hiszen azért írta be ide a fórumra is.
Ne gyógyszerezd magad!
Hogy mit tegyél?
Azt amit Münchausen báró tett: kihúzta magát a saját hajánál fogva a mocsárból.
Gondold át és vidd véghez, bármilyen nehéz is :-(
Cica 21!
kldtem privát üzit.
Mrs Willi
Hát igen. Orvos, gyógyszerek. Nekem a Seropránnt. írta fel. Ha esz beveszem felőlem a világ is összedőlhet. Ez sem megoldás! Jó lenne tudni,hogy mi is az igazi. Nekem is vannak családi gondjaim. sajna nem tudom megoldani. Ez az amikor jó lenne tudni mit is tegyek..
Benne van az általad leírak végén a jó válasz: menjél orvoshoz vele.
Sziasztok!Kérlek segítsetek nekem,ezek a tünetek a depresszió tünetei vagy kezedekteljessen begyagyulni...Ez úgy fél éve kezdődött nálam,az előzménye szakítottak velem..7 év kapcsolat után...aztán fogytam 35 kg...utánna fĺek ,hogy vissza hízok és folyamatossan fogyózok azóta is...de sokszor rám tör a falás roham...sokat eszek ilyenkor,van hogy koplalok aztán meg csokit eszek rengeteget...utánna napokig fogyizok megint..kövérnek is látom magam ha tükörbe nézek,van amikor nem szólok egész nap senkihez a munkába,elfelejtek dolgokat,úgy érzem én semibe se vagyok jó,szóval egy senki vagyok,ithon is egy senki vagyok-anyám is ezt mondja...van úgy fekszem egész nap...,utánna jön egy újabb hét,akkor megfogadom fogyókúrázom mertmég fogynom kell 5kg ilynkor veszek fogyi teát,állandóan nézem magam a tükörbe,sokat sportolok-éjjel fekszem le-minden félére edzem,hogy jól nézzek ki- ilyenkor csökken az önbizalmam....nem járok kihívóanmertkövérenek érezem magam...aztis szoktam érezni,hogy engem nem hallgat meg senki,meg nem érdekli őket problémám,ha filozófálok anyámnak azt mondja ez baromság,van amikor anyámat rossznak látom,aput is,a pármat is ,a munkába az összes embert gonosznaklátom akik rosszat akarnak nekem...mindenbe bele szólnak,mert lassú vagyok azt mondják,valamikor nem tudok gyorssan dolgozni mintha valami meg gátolna benne,rám tör a fáradtság és alig bírom össze szedni magam....idegess leszek hasok a munkám-állandóan hasmenésem van...akkor sokatjárok vécére a melóba....rözög a kezem...közbe a koleganőm beszól,hogy ne´így csináld ne =ugy csináld én meg nem mondok neki vissza...aztán csak panaszkodom...utánna ha már az idegeim totál padlón vannak éreztem már azt is hogy megölöm magam pl..iszok méreget,meghasonlóak,vagy hogy leiszom magam,cigizni kezdek,vagy vad szexuális gondolataim vannak,vagy nem érezem a fájdalmat...vagy hogy cinikus vagyok az emberekkel szemben,szóval kétszínü vagyok,direkt úgy teszek mitha ha jóba lennék vele kuloneben csak tettem magam...ilyen gondolataim vannak....vagy ellenséges isvagyok valakivel szemben,megsértődöm bizonyos dolgokon,hirtelen elsírom magam...ha beszólnak vagy egyik nap össze pakolok a másik nap tiszta rendetlenségt hagyok magam után...aztán van amikor nincs kedvem semmihez van amikor van hozzá hangulatom...van amikor nem akarok senkivel beszélgetni van amikor akarok és bár kivel beszélek,van amikor félek az emberektől van amikor nyugott vagyok,van amikor szeretem magam,van amikor nem szeretem magam és utálom ha megnéznek a férefiak,de van amikor imádom és mutogatom magam szexis kihívó rucikba járok....van amikor direkt féltékennyé teszem a párom....mostnaplót kezdtem vezetnimikor tör ez az érzés rám....és az a legszörnyűb,hogy úgy érezem sokszor hogy minidg más más ember bőrébe bújok egyszer azt láto,hogy én egy híres színész vagyok aztán megint mást látok...utánna látom azt is kihogyan fog bizonyos dolgokra reagálni....pl.a párom anyuék mintha minden kezdődne elölröl...és ez már eze éve menne...a páromat ugyan ilyennek látom mint én magamat ugyan így viselkedik mint én- ugyanúgy beszél panaszkodik,elzárkózik,viccelődik,kritizál,aztán egyszer szeret hol nem szeret,aztán csipkelődünk,hol vadul szeretkezünk hol gyengéden,őrültségeket csinálunk együtt...nem vagyunk tiszták vagy valami problémánk van?nekem neki?Mi lehet ennek az oka?Azt mondjákithon mivanbeszívtál?Vagy nézzek a tükörbe...hogy milyen pofát vágok...amikor beszélek meg panaszkodok-és hogy nem kíváncsiak a panaszaimra -mert annyit tudok sokszor beszéln,hogymegőrülnek tőlem....én már totál kétségbe vagyok esve...hallgatom a tudatos dolgoról szóló cd-met-van amikorsegítt hogy szeressem magam-de amikor megint kapok egy beszólást,hogy te gyüge vagy anyámtól a melóba akkkor megint rosszul leszek...nemtudom ki vagyok,hogy lehetebből kimászni?Mi ez depresszió,vagy elmebaj?vagy mitöl van ez?Bocsi a hibákért!írjatok hogy ez mitől van nálam?Idegek?én már kitaláltam egy csomó betegségt magamnak...megyek orvoshoz vele?Vagy kigyógyulok magamtól?Egy barátnőm tud mindenről a pasim az kicsit tud róluk...meg hátugyis lássa meg én is látom hogy ő milyen/de az is lehet hogfy vele nincs gond csak én beképzelem/írjatok kérlek én le vagyok keseredve,nembírom!!!!!!!!!!!!!
"komoly depressziót az agyban fellépő rendellenes biokémiai reakciók okozzák"
Kifejtenéd részletesebben, hogy milyen biokémiai reakcióról beszélsz?
Pontosabban, hogy milyen az optimális "biokémiai reakció"?
Az orvostudományban elfogadott és nyilvánosan publikált, lehetőleg klinikailag maximálisan igazolt, nem kutatási fázisban lévő referenciát küldj légyszi!
Mert ugye, ha tudjuk az optimális értéket vagy folyamatot, akkor tudjuk mikor mi hiányzik vagy miből van többlet.
Ezt nem csak én kérdezem, hanem
Thomas S. Szasz, orvos, pszichiáter
Pszichiátria nyugalmazott professzor
SUNY Egészségtudományi Központ
Pszichiátriai Intézet Syracuse, New York12
és
Jeffrey A. Schaler, orvos, Ph.D.
Adjunktus
School of Public Affairs
Amerikai Egyetem Washington, D.C
és
Ron Leifer, orvos
Pszichiáter & Szerző
The Happiness Project könyv szerzője
Én azt próbáltam kifejteni,hogy manapság ,aki ezekkel a tünetekkel elmegy a pszichiáterhez,mindenkire kivétel nélkül rásütik a depresszió bélyegét.
Volt valaki úgy orvosnál,amikor elment ,hogy ne kapott volna kapásból gyógyszert??
Erre azért kiváncsi lennék.
Szerintem először érdemes belemerülnünk önmagunkba és megkeresni a miérteket a rosszkedvünkre,vagy a túlzott fáradékonyságra ,idegességre és ha nem megy akkor jöhet az orvos.
Veszélyes tanács... Sajnos ez egy olyan betegség, amiből nem lehet "akarattal" és odafigyeléssel kijönni. Egyszerűen azért, mert az igazi, komoly depressziót az agyban fellépő rendellenes biokémiai reakciók okozzák. Ezt megpróbálni "akarattal" legyőzni teljesen felesleges. Ezzel a beteg csak azt éri, el, hogy teljesen bezuhan és egyre mélyebbre kerül. A gyógyszerek a közhiedelemmel ellentétben pontosan ezért lettek kitalálva: az agyban megbomlott kémiai egyensúlyt hozzák rendbe. Nem véletlen (és nem is függőség), hogy az igazi depresszióban szenvedőknek egy életen át szedniük kell a gyógyszert, különben azonnal visszaesnek. Ez az a terület, ahol azon kívül, hogy orvoshoz küldjük a másikat (pszichiáter szakorvos), minden más felelőtlenség, és lehet, hogy az illető életével játszunk...
További ajánlott fórumok: