Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Munkaügyi Bírósággal kapcsolatban lenne egy két kérdésem, ki tud ebben segíteni? fórum

Munkaügyi Bírósággal kapcsolatban lenne egy két kérdésem, ki tud ebben segíteni? (tudásbázis kérdés)

1 2
2012. máj. 3. 12:22
igen, a jelenlegi szabályok szerint igen.
2010. márc. 9. 09:38

Most nézem a munkaszerződésemet, melyben az áll, hogy a munkavégzés helye Miskolc, Arany J. u....

De a cég ott megszüntette a telephelyét már évek óta. Szerintetek köteles lett volna írásban értesíteni engem és a munkaszerződésemet módosítani, hogy már nem az a munkavégzés helye?

37. 454872fc77 (válaszként erre: 35. - 409f3dc117)
2010. márc. 9. 08:13
Azelőtt nagyon sokat dolgoztam munkaidőn túl, azért hogy minden megfelelő legyen. Én voltam aki hamarabb bement reggel, hogy kitakarítsa az irodákat én voltam aki hazahozta a munkát és sokszor még éjszaka is adatrögzítet, és én voltam aki hétvégente is sok időt áldozott az idejéből, úgy hogy ezekért egy fillért se kaptott. De csináltam, mert szerettem dolgozni, viszont ma már a kislányom mellett ezt nem tudom megtenni. A napi nyolc óra munka + 1 óra utazás ezen kívűl minden időmet a lányomra akarom szánni, és nem pluszmunkákra.
36. Myrthil (válaszként erre: 30. - 409f3dc117)
2010. márc. 9. 08:10
Azért, mert így beperelhetnéd, és meg is nyernéd.
35. 409f3dc117 (válaszként erre: 34. - 454872fc77)
2010. márc. 9. 08:05
Ja igen az könnyen előfordulhat. Vagy elküldik 2 hét szabira amig téged dobnak ki.....
34. 454872fc77 (válaszként erre: 33. - 409f3dc117)
2010. márc. 9. 08:02
Én úgy gondolom, hogy mivel akit felvettek próbaidőn van simán elküldik amikor én munkába állok.
33. 409f3dc117 (válaszként erre: 32. - 454872fc77)
2010. márc. 9. 08:00

Ja most már teljesen világos!


Hát igen, szerintem is így lenne, de a felmondást szerintem nem tudod belőlük úgysem kicsikarni.

Ha pedig a munkádba kötnek bele az már nem túl jó.

Csak azt nem értem, hogy azt írtad már más valaki dolgozik a helyeden..... akkor,hogyan tudnál visszamenni??

32. 454872fc77 (válaszként erre: 31. - 409f3dc117)
2010. márc. 9. 07:47
Nem jelentett ki, azt mondják, hogy azok a papírok amiket kiküldtek érvénytelenek, mert én nem írtam alá a közös megegyezést. Most azt akarják, hogy az eddig eltelt napokat igazolt nemfizetettekne tekintsük és én amikor akarok menjek vissza dolgozni, csakhogy szerintem ezek után úgyis az első adandó alkalommal kirugnának, sőt csinálnának alkalmat. :(
31. 409f3dc117 (válaszként erre: 30. - 409f3dc117)
2010. márc. 9. 07:41
Én bemennék az APEH-hoz (mert, hivatalosan az EMMA-t is már az APEH működteti) és megkérdezném,hogy vajon ki is jelentett a munkahelyről? ....mert bízott benne hogy aláírod a közös megegyezést.
30. 409f3dc117 (válaszként erre: 29. - 454872fc77)
2010. márc. 9. 07:38

Rendes felmondás esetén a munkáltatót indoklási kötelezettség terheli, pl..átszervezeték a munkakört, de mivel a te helyedre mást vettek fel, ezért erre nem hivatkozhat nyilván nem hivatkozhat, és mivel GYES-en vagy arra sem, hogy rosszul végzed a munkádat...

Én azt gondolom, hogy jelen helyzetben mindenképpen jogellenesen cselekszik a munkáltatód.... és szerintem végkielégítést sem akar fizetni.


Semmiképpen ne írd alá a közös megegyezést, és azzal, hogy ezeket a papírokat neked elküldte, a felmondási szándékát jelezte feléd! nem tudja letagadni, ez bizonyíték.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy az EMMA-ból kijelentett-e már.

29. 454872fc77 (válaszként erre: 25. - Sajert)
2010. márc. 9. 07:17
4 éve vagyok ennél a cégnél. A probléma csak az hogy hiába kaptam meg a leszámolási papírokat meg a tb-kiskönyvet kitöltve lepecsételve, mert ők ehez közös megegyezéses munkaviszony megszüntetést mellékeltek, de én azt nem írom alá. Csak azt nem értem miért nem töltenek ki egy rendes felmondásról szólót...
28. 409f3dc117 (válaszként erre: 27. - Doxikri)
2010. márc. 9. 06:57

az előtted lévő hozzászóló ugyanezt mondta, tudomásul vettem elsőre is!

köszi!

27. doxikri (válaszként erre: 5. - 409f3dc117)
2010. márc. 9. 06:36
Egyáltalán nem kötelező...nekem sem volt, én indítottam a pert. Meg is nyertem! :))
26. agis (válaszként erre: 5. - 409f3dc117)
2010. márc. 8. 21:42
Nem kötelező, a munkavállaló maga is elláthatja képviseletét.
25. sajert
2010. márc. 8. 21:22

Ha jól értem, akkor írásban, levélben megkaptad a tb kiskönyvedet, az összes kilépő papírjaidat?

Amennyiben ezt megkaptad, akkor aláírtnak tekintendő. Nekik visszament a tértivevény, ezzel ők bizonyítják, hogy az összes papírjaidat megkaptad. Munkaügyi Felügyelet is elfogadja ezt a felmondási módot!

Egyébként hány éve vagy bejelentve ehhez a céghez?

24. 454872fc77 (válaszként erre: 23. - Myrthil)
2010. márc. 8. 20:28
Az állás miatt nem bánkódom, bármikor találok ilyet, csak attól féltem hogy a végén engem büntetnek meg amiért nem járok dolgozni. De nem azért nem járok mert nincs kedvem, hanem mert a munkáltató közölte velem, hogy nem foglalkoztat tovább és kiküldte a papírjaimat.
23. Myrthil (válaszként erre: 22. - 454872fc77)
2010. márc. 8. 20:23

Remélem, tudtam segíteni.

Az állásod már biztos nem marad meg, de így megkaphatod, ami törvényileg jár...

22. 454872fc77 (válaszként erre: 21. - Myrthil)
2010. márc. 8. 20:22
köszönöm szépen a segítséget
21. Myrthil (válaszként erre: 20. - 454872fc77)
2010. márc. 8. 20:19

Nem neked kell igazolni a felmondást, hanem nekik.

Ha ő ezt beírta, akkor felmondott.

Ezt tértivevényes levéllel kell igazolnia, hogy megtörtént.

Ha ez nem történik meg, szabálytalanságot követ el.


Mellesleg szerintünk semmit nem írtak be, csak téged akartak ezzel megijeszteni.

Ha fel akarnak mondani, akkor azt hivatalos úton, írásban kell megtenniük, és akkor jár a végkielégítés.

Ne egyezz bele a közösbe!!!!

2010. márc. 8. 20:16
A cégnél a munkaügyes azt mondja, hogy attól, hogy ők a tb- kiskönyvembe beírták, hogy febr. 20.-ával megszünt a jogviszonyom, meg a többi leszámolási papírra is ezt a dátumot írták, azzal még nem tudom bizonyítani, hogy ők nem akartak tovább foglalkoztatni, úgyhogy írjam alá a közös megegyezést. Más esetben igazolatlanul vagyok távol a munkahelyemtől.
19. Myrthil (válaszként erre: 18. - 454872fc77)
2010. márc. 8. 20:15

A törvény szerint a munkáltatónak kell munkát biztosítani.

Ez olyan, mint pl a bolt. Ha nem jön vevő, akkor épp azért nem dolgozol, mert nincs munkád. De attól még megkapod a fizetésed.

18. 454872fc77 (válaszként erre: 17. - Myrthil)
2010. márc. 8. 20:12
de akkor én vagyok büntethető azért mert nem járok be dolgozni, vagy nem?
17. Myrthil (válaszként erre: 16. - 454872fc77)
2010. márc. 8. 20:11
Akkor is állományban vagy. Az mindegy, hogy van-e valaki már a helyeden.
16. 454872fc77 (válaszként erre: 15. - Myrthil)
2010. márc. 8. 20:09
De, ha jár a bér akkor dolgoznom is kéne, de hogy dolgozzak ha felvettek valaki mást a helyemre, és velem közölték, hogy nem foglalkoztatnak tovább?
15. Myrthil (válaszként erre: 14. - 454872fc77)
2010. márc. 8. 20:02

Párom üzeni, amíg írásban nem modnanak fel, addig állományban vagy, és jár a bér is.

Ha azt nem fizetik ki, akkor már mehetsz a bíróságra.

Addig nem.

2010. márc. 8. 19:58
Az a problémám, ami miatt a bíróság segítségét fontolgatom, hogy a munkáltató nem rendes felmondást kezdeményezett, hanem a szabadságom lejárta után kifizette az addig járó bérem, kitöltötte a tb kiskönyvem és a leszámolási papírokat és közös megegyezést akar. De én szeretném a rendes felmondást a végkielégítéssel. Eltelt már 3 hét én nem írom alá a közös megegyezést ők meg ülnek ölbetett kézzel. Szeretném végre ha megszüntetnék a jogviszonyomat, de nem tudom, hogyan kényszerítsem rá őket.
13. mmacus
2010. márc. 8. 19:52
GYES lejárta után 30 napra köteles visszavenni a munkáltató. Általában -sajnos- ezt a 30 napot lefedi az időközben felgyülemlett szabadság. A közös megegyezést nem szabad aláírni, ha nem kívánnak, vagy nem tudnak foglalkoztatni, akkor rendes felmondás a munkáltató részéről, annak minden következményével. -> Felmondási idő, aminek ledolgozása alól felmenthetnek, de ki kell fizetniük. Időtartama a munkaviszony hosszától függ. Valamint végkielégítés. Minden járandóságot az utolsó munkában töltött (illetve esetedben fizetett szabadságon) napon kötelező kifizetni a munkavállaló részére.
12. Myrthil (válaszként erre: 10. - 454872fc77)
2010. márc. 8. 19:52

Szia!


Nem tudsz mit csinálni.

Nem vagy védve, így elküldhetnek, mert már megkaptad a szabadságod.

A közös megegyezésbe ne egyezz bele, mert akkor legalább végkielégítést kapsz, de arra nem kötelezheti senki a céget, hogy tovább foglalkoztasson.

Ezért kár a bíróságra menni, mert úgy is csak mosolyogni fognak....

11. 409f3dc117 (válaszként erre: 10. - 454872fc77)
2010. márc. 8. 19:46

huhh szerintem gyes alatt nem küldhetnek el...

munkajogból kicsit hüle vagyok,

DE

írj ájrin -nak, ő biztosan tud segíteni akár itt a hoxán is.

de a babaterv.hu oldalon ájrin blogja ott hamarabb megtalálod....

2010. márc. 8. 19:42
abban tud valaki segíteni, hogy a tb-kiskönyvel és a leszámolási papírokkal tudom e bizonyítani, hogy a munkáltató nem akart tovább foglalkoztatni. Ugyanis csak szóban közölték, hogy a gyes lejárta után nem foglalkoztatnak tovább és ahogy lejárt a szabadságom kiküldték a leszámolási papírokat és kérik írjam alá a munkaviszony közös megegyezéssel megszüntetést. De én dolgozni akartam, így nem írom alá. Szeretném ha legalább a végkielégítést kifizetnék...
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook