Mit olvasol/olvastál mostanában? - Könyvajánlatok (beszélgetős fórum)

Rupert Isaacson: Lóháton

/Egy gyógyulás igaz története/

˝Rupert és Kristin Isaacson szíve megszakadt, amikor megtudták az egyértelmű diagnózist: hároméves kisfiuk, Rowan autista.

Az első sokk után terápiák egész sora következett, ám a gyerek növekvő elszigeteltsége és egyre gyakoribb fékezhetetlen dührohamai miatt be kellett látniuk, hogy minden addig kipróbált kezelés hasztalan. Egy nap aztán Rowan elszökött, és a szomszédos földeken kószáló ménes vezérkancája mellett kötött ki. Édesapja, aki értett a lovakhoz és ismerte a kanca zsémbes természetét, halálra rémült, amikor rájuk talált. Legnagyobb meglepetésére azonban a lovak szeretettel fordultak Rowanhez, és a fiú is hozzájuk.

A hihetetlen egymásra találás láttán az apának merész ötlete támadt, amelyből életre szóló kaland lett. A család elhagyta otthonát, és Mongólia hegyei közé költözött, ahol a lovak és sámánok kultúrájának gyógyító ereje csodákra képes. A lebilincselő és inspiráló utazás célja, hogy megmentsék autista fiukat és önmagukat…˝

John Knittel: Via Mala

Ez az a fajta könyv, amit néha le kell tenni. Amit ki kell heverni, amit meg kell emészteni Háromszor tettem le, háromszor kellett időt hagyni magamnak arra, hogy átgondoljam a történteket, és újra bele tudjak fogni. Egész végig próbáltam Silvelievel azonosulni, megérteni őt, de mind jellemábrázolásában, mind karakterében messze áll tőlem. Távol áll tőlem ez az áldozatkész szolgalelkűség, távol áll tőlem a tartsd oda a másik orcádat is felfogás. Nem véletlen, hogy mind a 620 oldalon keresztül kitűnik, hogy Silvelie idegen az övéi között. Ha választanom kellene akkor Niklaus vagy Hanna bőrébe bújnék bele. Ők voltak azok, akik mindvégig olybá tűntek nekem, mint a vad lovak, kiket erőszakkal tartanak fogva. Ők voltak azok, akik űzött vadak lettek saját maguk által. Ők voltak azok, akiket arra kényszerített a sors, hogy önmagukból kivetkőzve, hogy emberi mivoltukból kivetkőzve elkövessenek egy szörnyű bűntettet. S mégis… Hihetetlen ez az egymás iránt érzett odaadás, szeretet és önfeláldozás, ami a kimondani nem mert vádak súlya ellenére is összetartotta őket. Ugyanakkor hihetetlen az is, hogy Andi milyen mélyen megérezte rajtuk a pórusaikon keresztül kiáramló titok szagát. Ahogy hallgatásba burkolózva nézte őket, és nézte velük együtt ez a torz, elkorcsosult világot. Hogy nem bírt lélegezni, hogy nem bírt létezni. Hogy annyira megbénította a félelem, hogy nem volt képes sem aludni, sem ébren lenni. Hogy mindezek ellenére megtette azt, amire csak néhányan lettek volna képesek. Hogy belátta ők összetartoznak. Hogy nem szakíthatja el őket egymástól, mert ők együtt alkotnak egy kerek egészet. Mert ők tényleg, valójában, testestül-lelkestül összetartoznak.

Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt

Meseszép történet az igaz, feltétel nélküli szeretetről. Arról, amikor még szavak sem kellenek, mert még a csend is jól esik a másik mellett. Arról, amikor a kimondatlan szavak ereje köt össze minket.

Sebastian Barry: Messze, messze

Sok volt nekem ez a könyv, rettenetesen lefárasztott. Soha többet nem fogok világháborús könyvet olvasni, ez már biztos. Steinbeck Lement a Holdja nagyon sokat kivett belőlem, mindannak ellenére, hogy tény és való, hogy a második világháborús német benyomulás egyik legszebb szimbólumát jeleníti meg. Már akkor is azt gondoltam, hogy világháborús könyvet az életben nem fogok többé a kezembe venni. Mégsem tudtam Sebastian Barry Messze, messzéjére nemet mondani. Pedig kellett volna. Mert akárhogy is nézem, itt van ez a szerencsétlen fiatal fiú, aki nevetve indul az első világháborúba harcolni, mondván nem tarthat az pár hónapnál tovább, elszakítva szülőtől, testvérektől, szeretőtől, és aki a halál kopár mezsgyéjét járva válik férfivá. Egész végig az ő szemszögéből éljük meg a háborút, közvetlen közelről; annak minden iszonyatával átitatva, kezdve a kötelező gyilkolásokkal, az egymásnak feszülésekkel, a gáztámadásokkal, a halállal.

Nem tudom, egyszerűen nem tudom egy erős közepesnél többre értékelni ezt a könyvet, nem akarom látni se többet, olyannyira legyengített. Ezerszer inkább éljek egy mocsoktalan álomvilágban, mintsem egyszer is megtapasztaljam a háború borzadalmait. Sok volt nekem, végig csak az lebegett a szemem előtt, hogy harcoltak, de maguk sem tudták, hogy miért. :/

Elizabeth McNeill: 9 és 1/2 hét

Egy pár napos kórházi kezelés kapcsán volt „szerencsém” újra olvasni. Továbbra sem tudok rá mást mondani, csak azt, hogy ez a könyv valami csodálatos. Úgy ahogy van csodálatos. Borzongok tőle, a hideglelés jön rám mikor olvasom. Egy 1978-as könyvhöz képest nagyon magasan üti a lécet az erotika terén. A BDSM világa manapság kezdett csak nyílttá válni, nemrég kezdett óvatosan, lopakodva befurakodni mindennapjainkba. Erre itt van ez a ’78-as könyv a maga alig 118 oldalával és pofán veri a Szürke ötven árnyalata meg a Hozzád kötve trilógiákat, és még lehetne sorolni a Meztelenült, a Hátsó bejáratot és még tucatnyi más egymásról koppintott ponyvaszemetet. A lényeg: totál kész vagyok ettől a könyvtől. Nem is írok róla mást, mert az már egyenlő lenne egy erotikus regény konkrét kitárgyalásával. Inkább olvassátok :)

John Steinbeck: Lement a Hold

Első és utolsó találkozásom volt ez a Lement a Holddal, nem fogom soha többet újra olvasni, túl sötét és túl fekete ahhoz, hogy újra neki adjak a lelkületemből egy darabot. Ezt a könyvet úgy ahogy van ki kell heverni, ezen a könyvön túl kell esni. Gonosz mű ez, magába szippant, eléri, hogy közvetlen közelről éljük meg a háborút olvasás közben. Pont emiatt igen erősen gondolkoztam azon, hogy öt csillagból mégis hányat adnék neki, mert bár a kisregény úgy ahogy van tökéletes, mégsem tudtam rossz érzés nélkül végig olvasni. Lemezteleníti számunkra a háborút, megmutatja az igazi arcát, hogy lássuk itt megszálló és megszállott egyaránt áldozat, mindannyian ugyanúgy fuldokolnak a halk kétségbeesésben. Csak magasabb szinten létezik olyan, hogy a háborúnak két oldala van, a valóságban – azok számára akik nem csupán felsőbb szintekről dirigálnak, és nem csupán az asztal mögül élik meg elméletben a háborút – a háborúnak csupán egy arca van. A háború mindenki számára rideg, gonosz, magányos, halállal teli. A karakterábrázolások miatt viszont megérdemli az öt csillagot ez a mű. Steinbeck igazán remeket alkotott azzal, hogy ilyen szereplőket állított egymással szembe, illetve egymás mellé. Hiszen a karakterek széles ellentétei egymásnak, mégis kénytelenek – és ezzel együtt képesek – együtt dolgozni, együtt élni, együtt gondolkozni.

De újra mondom, hogy egyszer épp elég volt ebből a könyvből, nagyon sokat kivett belőlem. Inkább távol maradok tőle.

John Steinbeck: Egerek és emberek

Fájdalmasan gyönyörű ez a kisregény. Steinbeck nem vesződik azzal, hogy megismertesse velünk a karaktereket, nem fejti ki őket nekünk. Arcon csap velük. Szenvtelenül a pofánkba vágja, hogy nesze itt van, vigyed ha kell.

A végkifejlet? A végkifejlet végig ott lóg a levegőben. Ilyenre csak az képes, aki tényleg szereti a másikat. Az ember valóban megbolondul, ha nincs senkije. Ezek után bele sem merek gondolni George sorsába… „Mert mi ott vagyunk egymásnak…”