Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Balu baba születése fórum

Balu baba születése (beszélgetős fórum)


2010. márc. 2. 12:26
Általában már egy valakit be engednek veled a szülésekre vagy apukát vagy valamelyik rokont. Ha az egyik barátnőm történetesen véletlenül pont szülésznő, nem kell arról a kórházban tudniuk hogy mi a foglalkozása. Nekem nagy segítség ha valaki mellettem van a vajúdás és a szülés alatt mert nincs annál rosszabb mikor órákra magadra hagynak a szülőszobában és azt se tudod mi fog történni.Én most kerestem fel a 10 évvel ezelőtti szülésznőmet és megpróbálok tőle valamilyen segítséget kérni, remélem tud segíteni.
6. vvicus (válaszként erre: 5. - Aszija)
2010. márc. 2. 12:18
Én úgy tudom, szülésznőt már nem lehet fogadni.
2010. márc. 2. 12:12
A Baross utcai klinikán voltam már 3 ágyas szülőszobában és egy ágyasban is de egyik alkalommal sem engedtek sétálni pedig milyen jó lett volna.Az infuzio miatt max az ágy mellé állhattam fel.Enni inni nem lehetett egy kortyot sem.Anno 10 éve mikor szültem volt gátmetszésem de a másik két szülésnél ezt megúsztam igy mindkétszer egy-egy belső varratom volt csak.Sajnos az a tapasztalatom, hogy akinek nincs fogadott orvosa az jóval nehezebben boldogul ott a barossban mint az aki megteheti hogy orvost fogadjon.Ezért most olyan kórházat keresek ahol lehet sétálni vajúdás közben és nem úgy kezelnek mint egy darab tárgyat.A barossra szokták mondani hogy gyerekgyár. Valóban sok anyuka szül a barossban de az is tény hogy nagyon dícsérik az ottani csecsemőintenzívet bár én ezt csak hallomásból tudom remélem soha nem ismerem meg közelről. És remélem hogy találok megfelelő kórházat de azt is megfogadtam hogy orvost nem fogadok, inkább szülésznőt hisz úgyis ő végzi el a dolog nagy részét.Legutóbbi szülésemnél mire leért az éppen ügyeletes doki már megszületett a baba.A barossban még az a rossz hogy oktató kórház és bizony sokszor nem vajúdhatsz vagy szülhet ahogy szeretnél mert ott állnak lesben az orvostanhallgatók.Mikor legutóbbi szülés után kértem hogy senki ne jöjjön be rám se figyeltek vassárnál egy medikus doktornő varrt a doki ott állt mellette hátuk mögött meg vagy hat medikus.Hát mit ne mondjak nem volt kellemes dolog. Na de elég is ennyi sokan dícsérik a kórházat úgy látszik csak én jártam meg ennyire de remélem most nem igy lesz.November háromra vagyok kiírva és gőzerővel keresgélem az új kórházat remélem meg is találom amit keresek
4. vvicus (válaszként erre: 3. - Aszija)
2010. márc. 2. 11:59
Jól megjártad. Nem riasztottál el tőle, mivel még nem is hallottam róla. Az én dokim az ÁEK-ben vezet le szüléseket, szóval majd ha aktuális lesz, legnagyobb valószínűséggel ott fogok szülni.
2010. márc. 2. 11:53
Szia! Megmondom őszintén a Budapesti I-es női klinikán szültem a baross utcában. Most, hogy a negyedik babámat várom, mikor kiderül elmentem a kórházba biztos ami biztos.Sajnos az éjszakai ügyeletre kellett mennem. A doki csinált UH-t meg vérvételt.A vérvételi eredményem normális volt az UH- szabó istván doktor azt mondta még nem látszik a terhesség olyan picike.megbeszéltük hogy másnap reggel bemegyek vérvételre ellenőrzik a hcg szintemet délre meglesz az eredmény addigra menjek vissza.Majd az eredmény láttán a doki megmondja mikor kell kontroll hcg-re mennem és a kettő eredményéből ki tudják szűrni hogy méhen belüli vagy kívüli a terhesség.Reggel bementem a vérvételre 8-ra ahogy mondták kijött a nővérke majd meglátta a beutalóm és azt mondta nem is oda kellett volna mennem hanem az endokrinológiára de azért levették a vért és átsétáltam átvittem a másik osztályra.Mondták délre menjek a terhesambulanciára ott majd jön a doki akivel megbeszélem a következő lépést.Délre visszamentem, még jó hogy férjem itthon volt mert tudott vigyázni a két gyerekre nagylányom suliban volt. Beadtam a papirokat a nővérkének és harmadszorra sikerült megértenie miért is jöttem. Leültem vártam sehol semmi.Kb egy órát vártam majd kinyitotta egy idősebb duci nővér szerű akárkicsoda az ajtót udvariasan felálltam odamentem és mondtam volna hogy: elnézést kérek----de csak edddig jutottam rámförmedt üljek le és várjak. mérgemben jó hangosan beszóltam neki hogy ANYÁD! MÉG VÉGIG sem engedte mondani mit akarok.Ideges voltam de picit vártam tovább.Kijött egy másik nővérke ekkor már több mint másfél órája vártam azt mondta türelem mindjárt jön az orvos a műtőben volt öt perc.Tovább vártam de ismét eltelt fél óra. Végülis beszélgettem anyukákkal nagy forgalom volt.Kiderült hogy a doki aki elvileg a műtőben volt már bent volt az ambulancián és behívta sorra azokat a kismamákat akik tejeltek neki gondolom engem meg elfelejtettek. Időközben rosszul lettem, meg sem vártam az eredményt és az orvost felálltam és hazajöttem. Soha többet nem vagyok hajlandó betenni a lábam a baross utcai klinikára most gőzerővel rajta vagyok hogy új kórházat és új orvost keressek, remélem találok is.Röviden ennyi. Remélem nem riasztottalak el a kórháztól de ez velem valóban igy történt.
2. vvicus (válaszként erre: 1. - Aszija)
2010. márc. 2. 10:24

Szia!

Nem semmi az autós baleseted, isteni szerencse, hogy "csak" egy töréssel megúsztad. Na meg a beszólásod az orvosnak, hát attól még mindig kész vagyok. :-D Én nem mernék ilyet mondani egy dokinak se, viszont igazat szóltál. :-)

Megkérdezhetem, melyik kórházban szültél, nem túl szimpi ez a hármas vajúdó, meg hogy a férjed nem lehetett veled.

2010. márc. 2. 08:49

Sziasztok! Nemrég megtudtam, hogy érkezik a 4. kisbabám, olvasgatom a fórumokat, gondoltam megírom én is első fiam születésének a történetét. 2005 februárjában az interneten megismerkedtem egy fiatalemberrel, Balázzsal. Akkor már mindketten szülők voltunk, nekem volt egy lányom, és neki is.Április hónaptól lett ebből igazi kapcsolat, de mivel ő pesten lakott és dolgozott én pedig pest mellett egy ideig ingáztam majd mikor meguntam kértem költözzön hozzám. Három hónap után sikerült rávennem, hogy kijöjjön egy hétvégére,ez annyira jól sikerült hogy azóta is együtt lakunk. Ez volt szeptember hónapban.Ekkor voltam én 27 éves.Nem is volt kérdés hogy szeretnénk kisbabát.Próbálkoztunk de csak harmadszorra sikerült, de majd kiugrottam a bőrömből annyira boldog voltam mikor megláttam a második csíkot.Szinte ugrálva kiabálva mentem a nappaliba és mutattam neki a tesztet és hajtogattam hogy apuci apuci mindezt olyan széles vigyorral, hogy ő sem bírta megállni, hogy el ne nevesse magát. Én elég érzékeny típus vagyok, azonnal elsírtam magam a boldogságtól.Terhességem korán sem volt problémamentes mert a 7-8 hét környékén volt egy kis vérzésem de otthoni pihenést javasolt az orvos a baross utcai klinikán.Ekkor még nem volt fogadott orvosom. Időközben új házba költöztünk volna, Egyik nap autóztam az új házunkhoz megnézni a munkásokat mikor is egy gyönyörű egyenes útszakaszon száguldott velem szemben egy német típusu autó. Időm sem volt felfogni mi történik csak azt tudtam hogy ütközni fogunk. Ekkor voltam 18 hetes terhes. Frontális karambol lett a vége a dolognak.Én csak arra emlékszem hogy nyújtott lábakkal azonnal a kuplunk-fék kombinációt használtam és nyújtott kézzel betámasztottam a kormányt lesz ami lesz alapon. nem rángattam a kormányt semerre. Csattanás. Átugrattam egy vizesárkot és egy ház kerítése fogta meg az autómat.A légzsákom mindkettő kidurrant és abban a pillanatban csak arra emlékszem hogy pereg életem filmje a szemem előtt de nemtudtam semmire sem gondolni.Be voltam kötve övv védő volt a vállamnál és a hasamon is.Mikor végre letisztult minden ki tudtam szállni az autóból arra emlékszem már sokan állltak körülöttünk én magamból kikelve kiabáltam hívjatok mentőt terhes vagyok.Az egyik ott lakó hölgy kísért be a lakásába és ott nyugtatott amig kiérkeztek a mentők és hívta fel a páromat hogy mi történt hova visznek a mentők.A doktornőtől tudtam meg a mentőben hogy eltört a csuklóm és égési sérülést szenvedett a kezem. Jött a mentő irány a baleseti sebészet ott megnézték a kezemet majd egy friss orvos a csuklómon lévő égési sérülésre tett egy gézlapot és körbegipszelte a kezem. már jöhettem volna haza de rosszul lettem bent fogtak. Elvittek a szülészetre csináltak uh-t és minden más vizsgálatot szerencsére a babának nem lett semmi baja, védett helyen volt, mázlink volt bevoltunk kötve.A rendőrök szerint ha nem kötöm be magunkat ma már nem élnénk. Visszakerültem a baleseti sebészetre egy hét megfigyelésre. Szóltam hogy nagyon fáj a kezem valami nem stimmel. De csak legyintettek. Na végül nagyvizitnél az osztályos főorvosnak tudtam elmesélni mi történt ő azonnal megkérdezte ki volt az a barom aki nyílt égési sebet körbegipszelt azonnal szedjék le a gipszemet. igy is tettek de a gézlap belegyógyult a kezembe amit az osztályon három nap alatt sikerült kiszednem.A bent töltött napok alatt mozdult meg a baba először és egy múanyag poharat tettem a hasamra úgy néztem hogy mozog és beszéltem hozzá. Miután kijöttem a kórházból már 20 hetes voltam gondoltam ideje dokit fogadni.El is mentem egy magánrendelésre igaz a doki nem örült hogy ilyen későn mentem hozzá de elvállalt.Igy hát a terhességem további szakaszában jártam hozzá szorgalmasan. MAjd elkövetkezett a hét mikor mehettem ctg-re.Valahogy egyik alkalommal sem kellett felébreszteni mert nem bírta a gépet és azonnal mocorgott ahogy rám tették.Miután megvolt az eredmény irány az alagsorba aláiratni a dokival az eredményt.2006 július 4-re voltam kiírva.Három héttel a szülés előtt ismét a ctg papírt irattam alá a dokimmal mikor közölte ő holnap szabadságra megy de ha visszajött megbeszéljük a szülés menetét és amit még kell. Vidáman köszöntem el tőle. ez volt egy pénteki napon.Addig autóztam de éreztem már nem férek a volán mögé akkora a hasam igy letettem az autót.Vasárnap még bementünk Demszky atyánk B M V-jével pestre anyósomékhoz. Azt a szenvedést nem kívánom senkinek. A buszra úgy támogattak fel ennyira fájt a hátam lépni nem bírtam. Hazaértünk feküdtem le pihenni. Hétfő reggel férjem elment dolgozni én pedig elvittem még a lányomat az ovodába majd hazaértem és éreztem hogy itt is fáj ott is szúr. Elkezdtem mérni az időt és ekkor már 10 perces fájásaim voltak, egyedül voltam otthon segítség nem volt hívtam a mentőket elmondtam második baba lesz 10 perces fájásaim vannak segítségem nincs. Nemsokára meg is érkezett a mentő és bevittek a kórházba ahol a szülőszobán megvizsgált az osztályvezető orvos és közölte egy ujjnyira nyitva vagyok nem megyek innen már ki pcibaba nélkül. Biztonság kedvéért rákötöttek a CTG-re ami igazolta a fájásaimat. Na eljött az előkészítés ideje ezután hívtam fel férjemet hogy tedd le a fűrészgépet és gyere a kórházba.Szerencsénk volt mert a rendes főnöke riasztotta a vállalati sofőrt aki kocsival behozta a kórházba. 3 ágyas szülőszobába kerültem függönnyel elválasztott szülőágyak voltak.Mellettem vajúdott egy anyuka elég nehéz komplikált szülése volt, addig férjem be sem engedték csak később. Na végre beengedték hozzám. Ekkor már infuzióra voltam kötve és feküdnöm kellett az ágyon hiába kértem had keljek fel nem lehetett.Pedig milyen jó lett volna sétálni.Férjem szegény iszonyatosan ideges volt és bizony kiszökött ilyeen -olyan mondvacsinált indokkal a kórház melletti kiskocsmába meginni egy-egy bátorító felest. a Második ilyen alkalomnál szóltak neki ha mégegyszer kimegy nemjöhet vissza igy maradt mellettem.Még terhességem félideje környékén szóltam neki előre bocs ha durva leszek kiabálni fogok ha csúnyát mondanék.Szépen jöttek a fájások egyre erősebben és erősebben de még bírtam őket szusszal hang nélkül. Enni inni nem lehetett semmit.Reggel tízkor kerültem a szülőszobára és mivel nemvolt fogadott orvosom igy aki arra járt megvizsgált. Este hatkor ezt már megunta a férjem. Múszakváltás után sétált egy doki a folyosón férjem megkérdezte szimpatikus-e mondom igen.Szó szerint megragadta a köpenyét és berántotta a szülőszobába és ráparancsolt addig innen ki nem megy mig nem lesz baba.Szegény doki arcát sosem felejtem el de nem ellenkezett ott maradt. Megvizsgált és este hat órakor burkot repesztett. Ekkorra már ismét ketten voltunk a háromágyas szülőszobában.Burokrepesztés után egy kis időre magamra hagyottt a doki had erősödjenek a fájások.Hát erősödtek elég rendesen egy ideig bírtam de később már igencsak kezdtem nyöszörögni és bizony szégyen nem szégyen kiabáltam kettőt hogy segítsenek fáj.Ekkor bejött egy "rém" szüésznő aki rámkiabált azonnal hagyjam abba mert elveszem a többi anyuka kedvét a szüléstől.Végre megérkezett az orvosom is aki megvizsgált és szólt a szülésznőnek is készíthetik el az ágyat mert szülünk. El sem tudjátok képzelni mekkora megkönnyebbülés volt ez nekem 12 óra vajúdás után.Halványan arra emlékszem hogy még az előtt elküldtem szegény orvos is a fenébe de szó szerint mielőtt nyomhattam volna annyira fájt. A doki nagyon kedves türelmes volt végig mondta mikor mit tegyek egyáltalán nem kiabált velem.A drága tündéri szülésznőnek köszönhetően nem volt gátmetszésem csak egy pici belső varratom volt. Harmadik nyomásra éjjel 23:35-kor megszületett Balázs fiam 37. hétre 3640 g-al és 58 cm-el, gyönyörű hajasbaba volt. azonnal a hasamra tették és én arra emlékszem hogy elsírtam magam és annyit tudtam mondani Isten hozott idekint édes kisfiam. Ezután apuka elvágta a köldökzsinőrt és elvitték lefürdetni és rendbetenni a babát.Ezalatt az idő alatt a doki összevart.Eléggé fészkelődtem és rámszólt a doki maradjak nyugton.Beszóltam neki Doktor Úr a maga f...át varrnák maga sem tudna nyugton maradni.Nem sértődött meg nevetett egy jó nagyot. Utána természetesen bocsánatot kértem mind a doktorúrtól mind a szobatársamtól a kiabálásért és a beszólásért. Ezután két óra pihenés következett a pici baba akkor már ott szuszogott mellettem az ágyon, de mikor már fáradt voltam szóltam a nővérkének vigyék el pihenni szeretnék. El is vitték a csecsemőosztályra én pedig saját lábamon átsétáltam gyermekágyas osztályra.Hajnali ötkor már hozták is a kisbabám szoptatni és szerencsémre semmi problémánk nem volt. azonnal jól szopizott a szentem.Csak a vizsgálatokra vitték el végig mellettem volt az én kis tündérkém.Balázs fiam azóta már 4 éves nagyfiú imádja a két évess öcsikéjét (Tomika születését is leírom a későbbiekben) és a nővérkéjét aki 10 éves.Most pedig a 4 kisbabámat várom de mivel csúnyán elbántak velem az eddigi szülészeten remélem az új kórház jobb lesz.

Bocsánat ha kicsit hosszúra nyúlt volna a beszámolóm

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook