Versek gyerekeknek (beszélgetős fórum)

Szép Ernő: Csiga

Ez itten a csigaház,

Melyben a csiga tanyáz.

Ő nem Pali, se Zsiga,

Csak egy névtelen csiga.

Nincs a házán emelet,

Víz, se hideg, se meleg.

Nincs házmester, kapupénz

Végett nem nyúl itt a kéz.

Nincs villany, se lift, se gáz,

Ilyen egyszerű a ház.

S mert ily csöpp a ház: repülő

Reá bombát sose lő.

Boldog kis ház ez nagyon,

Benne békesség vagyon.

Nincs, aki irigyeli,

Hogy tán kincsekkel teli.

Tanítani merem én:

Egyszerű légy és szerény,

Ellenséged sose lesz,

Életed szép mese lesz.

Mondókák

Népdalok

Versek

Kapcsolódó oldalak:

Magyar

Olvasástársaság

Népmese Napja 2006

Támogatásával készült

Juhász Gyula : Azt álmodtam

Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről

Az ember és a föld csak élt tovább.

Tavasszal kicsíráztak a göröngyök

És kivirítottak a violák.

A madarak vígabban énekeltek

És gondtalanul járt a szende őz,

A gólyák télre ismét útra keltek

És százszor szebben múlt a csendes ősz.

A börtönök küszöbét dudva verte,

Kivirágzottak az utcakövek,

Illat tömjéne szállt áldón az estbe

S örökre elhervad a gyűlölet.

az „Csak búbánat” nótájára

1

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett

szebb dolog az végeknél?

Holott kikeletkor az sok szép madár szól,

kivel ember ugyan él;

Mező jó illatot, az ég szép harmatot

ád, ki kedves mindennél.

2

Ellenség hírére vitézeknek szíve

gyakorta ott felbuzdul,

Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is

vitéz próbálni indul,

Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,

homlokán vér lecsordul.

3

Veres zászlók alatt lobogós kopiát

vitézek ott viselik,

Roppant sereg előtt távol az sík mezőt

széllyel nyargalják, nézik;

Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,

forgókkal szép mindenik.

4

Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,

hogyha trombita riadt,

Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll,

nyugszik reggel, hol virradt,

Midőn éjten-éjjel csataviseléssel

mindenik lankadt s fáradt.

5

Az jó hírért, névért s az szép tisztességért

ők mindent hátra hadnak,

Emberségről példát, vitézségről formát

mindeneknek ők adnak,

Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,

vagdalkoznak, futtatnak.

6

Ellenséget látván örömmel kiáltván

ők kopiákot törnek,

S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon,

szólítatlan megtérnek,

Sok vérben fertezvén arcul reá térvén

űzőt sokszor megvernek.

7

Az nagy széles mező, az szép liget, erdő

sétáló palotájok,

Az utaknak lese, kemény harcok helye

tanuló oskolájok,

Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség

s fáradtság múlatságok.

8

Az éles szablyákban örvendeznek méltán,

mert ők fejeket szednek,

Viadalhelyeken véresen, sebesen,

halva sokan feküsznek,

Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója

vitézül holt testeknek.

9

Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek

dicséretes serege!

Kiknek ez világon szerteszerént vagyon

mindeneknél jó neve,

Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel

áldjon Isten mezőkbe!

Kapcsolódó oldalak:

Magyar

Olvasástársaság

Népmese Napja 2006

Támogatásával készült

Hanganyag Arany János : Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!

Feketén bólingat az eperfa lombja,

Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,

Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.

Mintha lába kelne valamennyi rögnek,

Lomha földi békák szanaszét görögnek,

Csapong a denevér az ereszt sodorván,

Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:

A gazdasszony épen az imént fejé meg;

Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,

Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.

Ballag egy cica is . bogarászni restel .

Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,

Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen

Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye

Oly hivogatólag süt ki a sövényre.

Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,

Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.

Benn a háziasszony elszűri a tejet,

Kérő kis fiának enged inni egyet;

Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,

Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:

ő a legnagyobb s szebb. a hajnali csillag.

Vasalót tüzesít: új ruhája készen,

Csak vasalás híja,. s reggel ünnep lészen.

Körűl az apróság, vidám mese mellett,

Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,

Héjából időnként tűzre tesznek sokat:

Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;

Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.

Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:

E fiúból pap lesz, akárki meglássa!

Legalább így szokta mondani az apjok,

Noha a fiú nem imádságon kapkod:

Jobban kedveli a verseket, nótákat,

Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;

Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;

Kutat az apró nép, örülne, ha benne

Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.

Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:

Jaj! valami ördög. vagy ha nem, hát. kis nyúl!

Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;

Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,

Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,

Homlokát letörli porlepett ingével:

Mélyre van az szántva az élet-ekével.

De amint körülnéz a víg csemetéken,

Sötét arcredői elsimulnak szépen;

Gondüző pipáját a tűzbe meríti;

Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,

Illő, hogy urának ennivalót hozzon,

Kiteszi középre a nagy asztalszéket,

Arra tálalja fel az egyszerü étket.

Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,

De a férj unszolja: .Gyer közelebb, édes!.

Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, .

Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? .Nézz ki, fiam Sára:

Valami szegény kér helyet éjszakára:

Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,

Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!.

Visszajő a lyánka, az utast behíván.

Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:

–Isten áldja meg a kendtek ételét is,

(Így végezi a szót), meg az emberét is..

Köszöni a gazda: .Része legyen benne:

Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne..

Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb .

Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.

Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,

Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;

Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,

Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,

Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;

Megered lassanként s valamint a patak,

Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.

Az idősb fiú is leteszi a könyvet,

Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;

És mihelyt a koldus megáll a beszédben:

–Meséljen még egyet. . rimánkodik szépen.

–Nem mese az gyermek., . így feddi az apja,

Rátekint a vándor és tovább folytatja;

Néma kegyelettel függenek a szaván

Mind az egész háznép, de kivált a leány:

Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,

Pirulva kérdezi tőle. testvérbátyját:

Három éve múlik, hogy utána kérdez,

Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van. a tűz sem világit,

Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;

A gyermek is álmos, . egy már alszik épen,

Félrebillent fejjel, az anyja ölében.

Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;

Közbe-közbe csupán a macska dorombol.

Majd a földre hintik a zizegő szalmát.

S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

Október

Ősz szele zümmög,

aluszik a nyár már,

aluhatnál, falevél,

hogyha leszállnál.

Aluhatsz, falevél,

betakar a tél,

reggel a kacagás

az egekig ér.

Lufi

Szétdurrant egy lufi.

Mert a lufi pufi.

És a pufi lufi

SZÉTDURRAN!

Erdő

A erdő csendes

Semmi nem bontja a rendet:

Ott szalad egy nyúl.

Répáért nyúl,

A sólyom köröz az égen.

Kiszúr egy pockot a réten,

Róka somfordál a bokrok között.

Libát akar, rögtön.

Ott egy csillag az égen

S én csak nézem, csak nézem

Egy csillag, két csillag, sok csillag van a sorban

És a sötét égen csak úgy ragyognak.

ess esö ess ,

búza bokrosodjon ,

azén hajam olyan élsz,

mint a a csiko farka,

még annál is hosszabb ,

mint a Dunna hossza ,

még annál is hosszabb

mint a világ hossza .

kicsi vagyok én

maj meg növök én

mint a tüdö a fazékbol kidagadok én

Bújj,bújj,medve

gyere ki a gyepre

Ha kijjötél szép csendesen

hogy a vadász megne lessen ,

bújj ,bújj medve

gyere ki a gyepre

kele kele füszfa

somogyvári füzfa egy kis gyerek sipot kér

adjunk neki majnem kér

azért varrták a csozmát

hogy táncoljunk benne .

ha rongyos is ,foltos is

illik a tánc benne .

kis kertembe az ürge,

rákapott a dinyére ,

megállj ürge megleslek ,

honap dérre megeszlek ,

ice-bice ,cibere

neked mondom,menj ki te

két kis kakas összeveszett

a verembe belesestt

szil-szál szalmaszál

eredj pajtás te hunyál

Sok kis testvéremmel járok

tüzes rostán pergő táncot.

Ám egy forró pillanatban

sárga bőröm nagyot pattan,

és kibontom - mily varázslat! -

habfehér tündérruhámat!

(Pattogatott kukorica.

Még meleg!

Van egy egész szakajtóval,

egyétek meg, gyerekek!

Nem ültettek, nem gyomláltak,

nem is növesztettem szárat,

gyökér nélkül is virágzom,

nem is bokron, nem is ágon,

nem is nyáron, hanem télen,

csikorgó fagy a kertészem,

s mint a mesék fehér bokra,

úgy hajolok ablakodra.

(Jégvirág)

Sok kis kapun átszaladok,

mégis mindben bent maradok,

s ha átbújtam üggyel-bajjal,

találkozom önmagammal.

(A cipőfűző)

Szárnyam nincs - de repülök,

szájam sincs - de fütyülök,

egyszer vígan, máskor zordul,

hetyke kedvem könnyen fordul.

Elfújom a nyárfa bolyhát,

széthordom a szénaboglyát,

kéményedben dúdolgatok,

sose láttál, mégis vagyok!

(A szél)

Dagasztanak, pofozgatnak,

szép kerekre kiszaggatnak,

kendő alatt elaltatnak,

jó melegen tartogatnak.

Meg is növök egykettőre,

beugrom a serpenyőbe,

irul-pirul a két orcám,

hófehér a szalagocskám.

(A fánk)

Elment Péter tököt venni,

elfelejtett pénzzel menni.

Hogy a sült tök? Ennyi s ennyi.

De nem volt mit elővenni.

Elmaradt a sülttök-vétel,

étlen maradt szegény Péter.

Aki fázik, vacogjon,

fújja körmét, topogjon,

földig érő kucsmába,

burkolózzék bundába,

bújjon be a dunyhába,

üljön rá a kályhára -

mindjárt megmelegszik.

Ősz szele zümmög,

aluszik a nyár már,

aluhatnál, falevél,

hogyha leszállnál.

Aluhatsz, falevél,

betakar a tél,

reggel a kacagás

az egekig ér.

Vigye el a róka

Volt egy kicsi kakasom,

elvitte a róka.

Jércém is a tavaszon,

elvitte a róka.

Volt egy ludam, jó tojó,

elvitte a róka.

Récém, tóban tocsogó,

elvitte a róka.

Gácsérom és gúnárom,

elvitte a róka.

Semmim sincsen, tirárom,

vigye el a róka!

Mókuska, mókuska,

felmászott a fára,

leesett, leesett,

eltörött a lába,

doktor bácsi,

gyógyítsa már meg,

igaz, hogy huncut a mókus,

s újra fára megy.

Belebújt a kis Bence.

Kormos volt a kemence,

Fekete lett kis Bence.

Odament a mamája,

Nem ismert a fiára.

Becsukta a kemencét,

Jól megszidta kis Bencét.

Kétezer-száztíz kiló,

Egy megtermett víziló.

Ez a súly már nem csekélység,

Reggelente nagy az éhség,

Alig győzi három pékség,

Még nézni is gyönyörűség!

A kis zebra csupa csík,

Az anyjára hasonlít,

Az apjára is kicsit,

Hiszen az is csupa csík!

Ha megnő, se változik,

Vele együtt nő a csík!

Rád mutat a pávián:

Rokonok vagyunk talán?

Nagyon hasonlítasz rám,

Orrod enyém, tied szám!

Jól csinálod, cimborám,

Ez a majomfintor ám!

páviján

Hogyha volna egy tál fánkom,

Megenné az elfántom,

Kevés lenne fele-fele,

Fánkból több is férne bele!

Éppen ezért nem is bánom,

amiért nincs elefántom!

elefánt