Versek gyerekeknek (beszélgetős fórum)

Cirmos cica, haj.

Hová lett a vaj?

Ott látom a bajuszodon,

majd lesz neked, jaj!

A kicsi macska

Egyszer volt hol nem volt,

egy kis macska dorombolt,

süni hátán heverészett,

madárkával cseverészett,

evett- ivott gömbölyödött,

megette a kisgömböcöt,

gurult mint a pöttyös labda,

nagy hasát már ő sem bírta,

jöhetett a fogyókúra,

lett belőle nagy tortúra,

sárgarépa görögdinnye,

nagyon gyorsan hírbe vitte,

hiába sok húsos falat,

de ő ugyan rá nem harap,

le is fogyott egy kettőre,

uzsgyi fel a háztetőre,

belemászott a kéménybe,

kipróbálta belefér-e,

beesett a nagyszobába,

a gazdasszony bánatára,

seprűnyéllel megkergette,

de utol már nem érhette,

azóta is szól a mese,

találd ki hogy megfogta-e.

Tréfás mese

Mondja egyszer

édesapám:

-- Hallod, fiam,

Péter!

Kifogyott már

a padláson

a jó kolbász-

étel,

rakj szekérre

két pár ökröt,

s fogj be négy zsák

lisztet,

eredj vélük

a malomba,

s hoztok, amit

visztek!

Én a széna-

hányó villát

két marokra

kaptam,

az ökröket

sürge-fürgén

szekérkasba

raktam,

befogtam a

négy zsák lisztet,

s: -- Gyu te! hojszra!

csára!

Oly igaz, mint

hogy a nevem

Bokorugró

Sára.

Pali molnár ül a parton,

s mint a szeszgyár,

úgy pipál.

Ráköszönök:

-- Szép jó estét

fényes délben,

Senki Pál!

A minap még

itten láttam,

-- hová lett a

malma?

Egykettőre

megkerítse

élve avagy halva!

Mondja erre:

-- Biz a malom

meghult a sok

víztől,

reggel-este,

éjjel-nappal

köhécsel meg

prüszköl,

láza is van,

s mint egy dézsa,

földagadt az

orra;

-- elment tán a

korcsomába

egy kis forralt

borra. --

Indulnék, de

jön a malom

szembe:

hát hóttrészeg!

S azt rikoltja:

-- Itt se vagyok,

megyek és

eprészek!

Úgy elszaladt,

hanyatt-homlok,

kecskebukát

vetve,

mintha várná

az oldalban

eprészni a

medve.

Uccu, én se

voltam lusta,

a hátára

szöktem,

fölzabláztam-

kantároztam,

aztán --

köd előttem,

köd utánam,

elnyargaltunk,

s hogy megtértünk

este,

Pali molnár

pipált még s a

csillagokat

leste.

Az ám, de a

két pár ökör!

s hol a négy zsák

lisztem? --

Elmentek volt

megfürödni

lenn a patak-

vízben,

arra úszott

épp egy apró

szivárványos

ökle,

s bendőjében

eltunt a liszt

s apám két pár

ökre.

A molnárnak

fájt a foga

egy kis szekér-

húsra,

nosza, nyomban

leütötte,

aztán meg is

nyúzta,

nyársra húzta,

megsütötte,

istenesen

beevett!

Mondta is, hogy

nem kóstolt még

ilyen finom

szekeret.

Mit tehettem?

hazamentem,

édesapám

várt már:

-- Hát te, fiam,

ugyanbiza

hol a sújba

jártál? --

Elmeséltem,

hogy volt, mint volt,

Ő meg nagyot

nevetett,

s úgy megdicsért,

majd letépte

kétfelől a

fülemet.

Október

Ősz szele zümmög,

aluszik a nyár már,

aluhatnál, falevél,

hogyha leszállnál.

Aluhatsz, falevél,

betakar a tél,

reggel a kacagás

az egekig ér.

Aki fázik

Aki fázik, vacogjon,

fújja körmét, topogjon,

földig érő kucsmába,

burkolózzék bundába,

bújjon be a dunyhába,

üljön rá a kályhára -

mindjárt megmelegszik.

Elment Péter

Elment Péter tököt venni,

elfelejtett pénzzel menni.

Hogy a sült tök? Ennyi s ennyi.

De nem volt mit elővenni.

Elmaradt a sülttök-vétel,

étlen maradt szegény Péter.

Három székláb

Van egy kisszék,

háromlábú,

három lába:

három bábu.

Egyik: Billeg,

másik: Ballag,

harmadik meg:

Billegballag.

Így a kisszék

meg nem állhat,

szidja is a

három lábat.

Állj meg, Billeg!

Nyughass, Ballag!

Ne li[{[{[A HREF=" [link] TARGET="_blank"]}]}]pink[{[{[/A]}]}]ázz,

Billegballag!

De ők aztán

csak azért se,

nem hallgatnak

a kisszékre.

Billeg ballag,

Ballag billeg,

s Billegballag

ballag-billeg.

Jár csak jár

a három tébláb,

ringatózó

három székláb.

Kedvébe

eképpen járnak

a kicsi szék

gazdájának

Róka-mondóka

Volt egy kicsi kakasom,

elvitte a róka.

Jércém is a tavaszon,

elvitte a róka.

Volt egy ludam, jó tojó,

elvitte a róka.

Récém, tóban tocsogó,

elvitte a róka.

Gácsérom és gúnárom,

elvitte a róka.

Semmim sincsen, tirárom,

vigye el a róka!

Csillag

Ott egy csillag az égen

S én csak nézem, csak nézem

Egy csillag, két csillag, sok csillag van a sorban

És a sötét égen csak úgy ragyognak.

Erdő

A erdő csendes

Semmi nem bontja a rendet:

Ott szalad egy nyúl.

Répáért nyúl,

A sólyom köröz az égen.

Kiszúr egy pockot a réten,

Róka somfordál a bokrok között.

Libát akar, rögtön.

Lufi

Szétdurrant egy lufi.

Mert a lufi pufi.

És a pufi lufi

SZÉTDURRAN!

Az átok csípje meg!

Rossz az ördög, irgum-burgum,

Az átok csípje meg!

Rosszat csinál velünk,

Az átok csípje meg!

Utálom az ördögöt,

Az átok csípje meg!

Keresek egy verset!

Valamilyen Borbála: Megkérdeztem a cicát....

Aki tudja kérem küldje el nekem privátban!

Köszönöm!

Nem hívott senki, magamtól jöttem én

Színezüst vonattal keresztül hét megyén

Játsszunk most együtt, amíg csak lehet

Remélem nem felejtesz sokáig el, ha egyszer elmegyek

Nem várt rám senki és mégis itt vagyok

Hétmérföldes csizmám sarka elkopott

Játsszunk most együtt, amíg csak lehet

Remélem nem felejtesz sokáig el, ha egyszer elmegyek

Nem érkezett hozzám gépelt üzenet

Nem kért fel senki, hogy daloljak neked

Játsszunk most együtt, amíg csak lehet

Remélem nem felejtesz sokáig el, ha egyszer elmegyek

Ne kérdezd tőlem, hogy meddig maradhatok

A játék vége előttem is titok

Játsszunk most együtt, amíg csak lehet

Remélem nem felejtesz sokáig el, ha egyszer elmegyek

A napsugár, ha vidáman ébred

beköszön az ablakon

Felhőtlen tiszta arccal

mosolyog az ágyamon

Jó reggelt kívánok – mondja

s nevetve szemembe néz

Gyerünk gyorsan, ugorj az ágyból

vigyázz, hogy el ne késs

A tükör szélén táncra perdül

kibontja sok színét

S a szobám falát körbejárja

szivárványt szórva szét

A porszemek életre kelnek

s levegő felpezseg

s valahogy minden arra vár

hogy én talpon legyek

Ó, napsugár, ó, napsugár

én szeretlek nagyon

Jöjj el hozzám minden hajnalon

Ó, napsugár, ó, napsugár

én szeretlek nagyon

Olyan jó lenne, ha így kezdődne

minden új napom

Ha reggel, mikor felébredek

kinn zuhog az eső

Semmi kedvem sincs felkelni

azt hiszem ez érthető

Ha borús felhők lógnak az égen

az ágyból kimászni kár

De egész más, ha már korán reggel

mosolyog a napsugár

Kézmosó-vers

Cuk-ros, ra-ga-csos, ta-pa-dós, ma-sza-tos

ez a kicsi tappancs.

Hozd hát ide most, nos hát, gyere, mosd,

adom is a szappant.

Hékás-békás! Fogd meg már!

Csúszós kis hal, megtréfál!

Mosd meg gyorsan, egy-két-hár!

Jujj, jujj, de csikis!

Kicsúszik a szappan!

Hopp, már esik is,

ide-oda pattan!

Hékás-békás! Nem megmondtam?

Nosza, gyerünk, csípd el,

kapd el gyorsan!

Famese

Volt egyszer egy facsalád,

nem volt családfája,

a sok kicsi facsemete

csak felnyurgult, úgy nőtt bele

a faiskolába.

„Értitek a faanyagot?

Minek vágtok fapofát?”

Így faggatta őket legott

a fatanáruraság.

De a sok kis facsemete

inkább csak fagottozott,

fabulákat fabrikált, vagy

fafagyit falatozott,

de a fatudományokhoz

fajankónak bizonyult,

a többi fakockafejhez

sehogyan se viszonyult.

Eladdig, hogy a fatanár

elfakulva kifakadt:

„Hű, favilla, fakarika!

Ki, fakanál, ki, fakard!

Azt a fancsali fajzatát! Na, majd megraklak, ne félj!

Fakupa lesz belőletek, vagy fakutya, sőt, fahéj!

Nem famulus! Mért kupáljam hát akkor fafejetek?

Ilyen fanyar és fantaszta fákat nem is ismerek!

Faramuci, faragatlan farizeus farakás!”

Addig-addig ordított, míg berekedt a fatanár,

belefásult, és belátta, hogy fatális tévedés

ennyi bunkó, tuskó fattyat tovább nyesegetni, és -

„Fabatkát se ér”-t kiáltva -

nem engedte őket többet

soha a faiskolába.

Így telt hát be a fa-fátum

a pofátlan fapofákon.

Nyelvtörő

Icipici fakatica,

facipőbe’ cicafoci -

ha a cicafoci pici,

vajon milyen icipici

az a fakaticafoci?

Gyermeki köszöntő

A hóvirág fehér csillag,

Vele a tavasz kacsingat,

Kék csillag az ibolya,

Ő a tavasz mosolya.

Ahány virág van a réten,

Számlálj te is annyit évben,

S mint a virág maradj vidám

És fiatal, édesanyám!

Állj meg vándor!

Légy akárhol,

Tartsál velünk,

Anyákat köszöntjük

Életükre áldást kérünk,

Kiket úgy szeretünk.

Isten adjon minden jót,

Meghallgatva a gyermeki szót:

Éltesse az anyákat,

Fogadják a hálánkat.

Csokor

Édesanyám szeme

Olyan a te szemed,

Mint a nap az égen,

Őrködve kíséri

Minden kis lépésem.

Ragyogó sugarat

Szór minden utamra –

Őrködő szemedet

Felhő ne takarja.

Jóságos két szemed

Őrizőm, oltalmam:

Mint a fényes csillag

Mindig úgy csüng rajtam.

Jóságos két szemed

Könnyet ne hullasson,

Mint a fényes csillag

Mindig mosolyogjon.

Csokor

Mamának este nincs ideje a gyerekekre,

és papa, õ is rosszul áll idõvel,

és a nõvérem,

neki aztán semmi ideje taknyos kölykökre.

A könyvtáros néninek

nincs ideje beszélgetni velem,

mert annyian jönnek könyvért.

Csak a részeg, öreg bácsinak

a könyvtár elõtt,

annak van ideje beszélgetni a gyerekekkel.

Még jó, hogy a részeg öreg bácsira

nincs ideje senkinek se.

Ingrid Sjöstrand: A felnõttek furcsák néha

A felnõttek

furcsák néha.

Azt hiszik,

elég összeterelni

két "alkalmas korú" gyereket,

és a két gyerek

automatikusan jó haver lesz.

Szeretném összeterelni

papát

találomra egy "alkalmas korú"

bácsival

és megnézni, összehaverkodnak-e

- biztosan nem akarna

engem se többé összeterelni

Ulla-Gullával pédául.

Sokkal szívesebben játszom

Lill-Pärával,

pedig Lill-Pära kis tökmag,

de ugyanazt szereti

és ugyanazt utálja, mint én

- Ulla-Gullát például.

Õzike a vadászházban

Volt egy erdõszéli ház,

ott lakott a vén vadász.

Nappal mindig szundikált,

éjjel meg vadászni járt.

Egyszer, egyik éjszaka

késõn érkezett haza.

Asszonykája már várta,

vacsorával kínálta.

De a vadász nem evett,

hamiskásan nevetett.

Megpödörte bajuszát,

elõvett egy tarisznyát.

Asszonykája mérges lett:

ej, ki látott már ilyet?

A bolondját járatja?

Mozog ez a tarisznya!

Az öreg csak somolygott,

néhány csomót kioldott.

Kinyílott a tarisznya,

s elõbújt egy õzgida!

Felesége kiáltott:

hát, ilyet meg ki látott?

Örömkönnyet hullatva

szaladt ki a konyhába.

Ölbe vette a gidát,

adott neki vacsorát.

Langyos tejjel kínálta,

bevitte a szobába.

Mikor késõ este lett,

öreg vadász álmos lett,

de a hitvesi ágyban

asszonykája nem várta.

A vadász csak nevetett:

nahát, ilyen esetet!

Asszony helyett õzgida

nyújtózik az ágyamba?!

Gazdag Erzsi: A bohóc köszöntője

Jancsibohóc

a nevem.

Cintányér a

tenyerem.

Orrom krumpli,

szemem szén.

Szeretném, ha

szeretnél!

Velem nevetsz,

ha szeretsz.

Ha nem szeretsz,

elmehetsz.

Szívem, mint a

cégtábla,

ruhámra van

mintázva.

Kezdődik a

nevetés.

Tíz forint a

fizetés.

Ha nincs pénzed,

ne nevess!

Azt nézd, innen

elmehess!

Karácsony

Mikor gyermek voltam

Már alig vártam a fenyőfát,

Hogy beköltőzzön a szobába,

S felöltőzzön az alkalomra,

Csillogó - villogó ruhába,

Feldíszítve az ünnepre.

Csodaszép volt. Az ablakon át

Esténként rá ült a félhold.

Alatta piros alma és dió.

Meg minden- minden, ami jó.

Ágain gyertya égett.

Arcomon a pír.

Mert ebben az évben

Sok rosszat tettem,

Így év végén biztos, hogy

Számot kell vetnem.

Eszembe jutott, hogy tavaly,

Mi minden jutott. De ezek után!

Lesz-e a fa alatt ólomkatona?

Vagy nagyapám kézzel faragott falova?

Kitudja? Ki tudja? Ki tudja?

Ezen a szent napon a sok rokon

Egymásnak adták a kilincset.

Én meg, vártam a kattanó bilincset,

Mert tudtam, hogy a bűnre jő büntetés.

Vajon mennyi lesz? - Sok, vagy kevés.

A búbos kemencében ropogott a venyige,

A szobát átjárta, betöltötte annak melege.

Én mégis fáztam, dideregtem,

Az nap nem is ittam, nem is ettem.

Eszembe jutott mind az, amit tettem.

Ezért félrehúzódva egy sarokba,

Magamba roskadva, vártam az ítéletet.

Ehelyett, valaki megfogta kezemet,

Majd felemelt. - Én csak szálltam, szálltam

Senkit sem láttam, csak a fenyőfát,

A hold sugarát, a gyertya táncoló fényét.

Éreztem a kemence melegét,

Valaki tenyerét, de legfőképpen,

Isten, a lélek örökké való szeretetét.

Attila: Betlehemi királyok fel

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!

Három király mi vagyunk.

Lángos csillag állt felettünk,

gyalog jöttünk, mert siettünk,

kis juhocska mondta - biztos

itt lakik a Jézus Krisztus.

Menyhárt király a nevem.

Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!

Nem vagyunk mi vén papok.

úgy hallottuk, megszülettél,

szegények királya lettél.

Benéztünk hát kicsit hozzád,

Üdvösségünk, égi ország!

Gáspár volnék, afféle

földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!

Jöttünk meleg országból.

Főtt kolbászunk mind elfogyott,

fényes csizmánk is megrogyott,

hoztunk aranyat hat marékkal,

tömjént egész vasfazékkal.

Én vagyok a Boldizsár,

aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,

boldogságos kis mama.

Hulló könnye záporán át

alig látja Jézuskáját.

A sok pásztor mind muzsikál.

Meg is kéne szoptatni már.

Kedves három királyok,

jóéjszakát kívánok!

"Ezüst szánkót hajt a dér hófehér határon,

deres szánon didereg, fázik a Karácsony.

Zendül a jég a tavon, amin átal jönnek,

decemberi hópihén fénylik már az ünnep.

A kályhánkban láng lobog, gyere be Karácsony!

Gyújtsd meg gyetyád, fényszóród itt a fenyőágon!

Melegedj meg idebent, légy vendégünk mára,

Karácsonyi csillagod tedd a fenyőfánkra!"

Mackó bácsi

megsebesült

A fatörzsön

kesereg:

-Tüske ment a

tenyerembe!

Segítsetek

gyerekek!-

Nem kell ám

kétszer szólni,

már ott is van

Jancsika.

Kezében a

mentőláda

valóságos

patika.

Kivette a

rózsatüskét,

kötést tett rá

ügyesen.

Már nem is fáj.

Jövő nyárra

nem látszik a

helye sem.

A fejkendős óriás

Jártomban, keltemben

mindenfélét láttam.

Sok mesét hallottam,

sokat kitaláltam.

De egyik mese se

volt olyan érdekes,

mint mi történt velem

minap, vagy száz éve.

Akkor még a földön

más szokások jártak.

Az asszony főkötőt

csavart kobakjára.

A férfi se volt rest,

ahogy estelledett,

bajuszkötőt tekert

pofalemezére.

Így volt ez a rendjén,

nem is volt ez furcsa,

mígnem egy óriás

költözött falunkba.

Nem nagyon örültünk,

ezt be kell vallanom,

főleg, hogy szomszédom

lett ez a behemót.

A templom tornya csak

válláig ért neki,

ha tüsszentett, féltem,

házunkat elsepri.

A szeme is nagy volt,

két taligakerék,

két orralyuka meg

két jókora bili.

Szája se volt kicsi,

kábé csak akkora,

hogy a süldő disznót

kettőben bekapta.

Azt se mondhatom, hogy

minket zsarolt volna.

Oly nagy volt félelmünk

bármit, ha kért tőlünk,

duplát adtunk nyomban,

vasárnap kamattal.

Nem is kért ő sokat:

„Minden nap egy malac,

hogy éhen ne haljak,

mert ez meg se kottyan.”

Így éltünk rettegve

s lestük a kocákat,

lesz-e elég malac

vagy belőlünk lesz az.

Az óriás pedig

búsongott magában.

Nem mert barátkozni

senki behemóttal.

Hát egy nyári este,

amikor a pásztor

a csordát terelte

s fehérnép, férfinép

az utcán ment fel-le,

gyönyörű gondolat

jutott az eszébe.

„Sze még kalapom sincs,

nemhogy szép főkötőm.

Bajszom is lelóg,

Nem kunkorodik elő.

Ezért nem szeretnek,

mert más vagyok mint ők.

Másnap reggel éppen

vasárnap reggel volt.

A templomban furcsát

szóltak az asszonyok.

Szombaton mosás volt

s vasárnap reggelre,

amennyi lepedő

ki volt teregetve,

eltűnt mind egy szálig,

s egy paplanhuzat is.

Amikor kifele

jöttünk a templomból,

ott ült az óriás

arcán boldog vigyor.

Bajsza kackiásan

csavarodott körbe,

a falut átérte

hosszában, széltében.

Torzonborz fején meg

fejkendőbe kötve,

sok fehér lepedő

villogott a fénybe.

Előbb a gyermekek

dőltek nevettükben,

de átragadt a kedv

a templom népére.

Olyan kacagás lett,

rosszul lett pár öreg

s a fiatalabbja is

érezte, pusztul meg.

Dörgött a sok ha-ha,

visongott a hi-hi,

s a szomszéd faluban

a hangok alapján

nyári fergeteget

véltek közeledni.

Nocsak, a végén még

itt kezd záporozni.

Néztünk a kék égre

s hát az óriás sírt.

Csendes könnyeket sírt,

mint egy nyári eső

s fejkendőjéből lett

óriás zsebkendő.

Ó, megszántuk szegényt,

Oly’ volt, mint egy gyermek.

Mondta is valaki:

„Ne nevessük többet.”

S hát az egyik kölyök,

mihaszna zakota,

felkapaszkodott az

óriás bajszára.

A sok könnycsepptől az

úgy megsikosodott,

mint egy jó nagy csúzda,

s a kölyök lecsúszott.

Nosza a többi is

kapaszkodott sorra,

óriás kedve is

megjött a játékra.

Így lett az óriás a

a falu hasznára,

játszótérként élt még

sok évet utána.

Hetedhét országban

híre ment nékije,

se szeri, se száma

nem volt gyermekinek.

Nem is kellett többé

éhségtől félnie,

szívesen adtunk már

innia, ennie.

Borjút evett reggel,

disznó volt ebédre,

este könnyű szárnyas,

húsz libát kapott be.

Aztán egy reggelen

házának tetején

híres fejkendője

hirdette elmentét.

Tele volt az írva

ákombákomokkal,

búcsúlevél volt az

kedves falujának.

„Elmegyek tőletek,

-így írta ezt nekünk-

mert már öreg vagyok,

erőmben is gyengült.

Nem meghalni megyek,

mi sose halunk meg,

mi csak átváltozunk,

hegyláncokká válunk.

A világ végénél

két lépéssel odább

Óperencia vár

minden vén óriást.

Annak mély vizében

változom hegylánccá,

fejemből sziget lesz,

hajamból kis erdő,

két taligaszememből

édesvizű, kék tó.

Titeket, felnőttek

már nemigen látlak.

De minden gyermekért

születése napján

álmában sajkán megy

egy szép, vizi leány.

Egy egész éjszakát

tölthettek ott velem

szép sziget csücskében,

óriás kezekben.”

Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,

repülőgép, amin jár,

szél röpíti, az a gépe,

így ül a ház tetejére.

Ház tetején sok a drót,

megnézi a rádiót,

belebúj a telefonba,

lisztet rendel a malomban.

Lisztjét szórja égre-földre,

fehér lesz a világ tőle,

lisztet prüszköl hegyre-völgyre,

fehér már a város tőle:

fehér már az utca

fehér már a muszka,

pepita a néger,

nincs Fekete Péter,

sehol

de sehol

nincs más

fekete,

csak a Bodri

kutyának

az orra

hegye-

de reggel az utca, a muszka, a néger,

a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter

és ráadásul a rádió

mind azt kiabálja, hogy esik a hó! Fel

Öreg őznek nénikéje

Mátraalján, erdőszélen,

öreg őz élt nyáron, télen.

Szeme barna, háta őszes,

eső veri, ha majd ősz lesz.

Öreg néne egyszer régen

barangolt az erdővégen.

Megbotlott egy mohás kőben,

„Francba! – mondta – lábam törtem!”

Jaj, most mi lesz? Lassan gyógyul,

úgy eltört, hogy attól koldul.

Mindkét szeme könnybe lábad,

„Hogyne sírnál, fáj a lábad!”

Szegény néne gondol rája:

bárcsak jönne unokája!

Ölbe venné, megsajnálná,

aki költő, megírkálná.

Szerencsére (mivel ősz lett),

segítője épp egy őz lett.

Őz is tanult emberséget,

gyógyítja a vén vendéget.

Hallott rólunk jót és szépet,

látott ő már puskavéget.

„Meggyógyítunk, bár már látnád!

Itt van-e a tébékártyád?”

Orvosokért szalad az őz,

gyorsan fordul, alig időz.

Néne ágya puha pázsit,

egyszer pislog, máskor ásít.

Tarka harkály kopogtatta,

fülesbagoly meghallgatta,

méh forgatta mézbe-gézbe,

végül két őz vette kézbe.

Gyógyítgatták, babusgatták,

visszarakták térdkalácsát.

Vérnyomását, lázát mérték,

kenegették, ahol érték.

Hat hét múltán lábra állott,

toppantott, majd így kiáltott:

„Meggyógyultam, bárki lássa,

megköszönöm, őzapácska!”

Épp mikor a harang kondul,

sántikálva útnak indul.

Köd előtte, köd utána,

belevész az éjszakába.

Mátraalji faluszéle,

gyógyultan él öreg néne.

Egyszer te is légy vendége,

jó a lába, fussál véle!

Az én anyukám

Szeretem, amikor felkelek,

jó lesz a kedvem, ha felnevet.

Szeretem, amikor enni ad,

azt is, ha álmából felriad.

Van úgy, hogy ilyenkor morcosabb,

és persze kicsinykét kócosabb.

Nem bánom azt sem, ha mérgesebb,

ilyenkor talán még édesebb.

Szeretem, amikor jót mesél,

azt is, ha énvelem mendegél.

Szeretem, amikor ad puszit,

s húsvétkor hozza a kisnyuszit.

Szeretem, amikor megdicsér,

És ha a suliig elkísér.

Szeretem, amikor rám hajol,

homlokon csókol és átkarol.

Szeretem, amikor dolga van,

meglátom rajta, ha gondja van.

Szeretem, amikor ölbe vesz,

azt is, ha esténként kádba tesz.

Szeretem, amikor kérdezem,

jó-e ha öleli két kezem?

Szeretem nagyon, ez nem vitás,

annyira és úgy, mint senki más

Kicsinyke vágyak

Figyelj rám, mintha jel volnék,

Keress úgy, mintha nem volnék,

Vigyázz rám, mintha gyöngy volnék,

Fizess úgy, mintha szolgálnék,

Evezz úgy, mintha tó volnék,

Idébb ülj, mintha tűz volnék,

Melengess, mintha jég volnék,

Etess úgy, mintha éheznék,

Itass úgy, mintha szomjaznék,

Olvass úgy, mintha vers volnék,

Hallgass úgy, mintha dal volnék,

Szeress úgy, mintha jó volnék.

Zöldellő szép karácsonyfánk

Zöldellő szép karácsonyfánk,

küldte Kárpát rengeteg,

zöld ágait ott növelték

forró nyarak, zord telek.

Édesapánk, édesanyánk

díszítette fel nekünk,

csillogj újév hajnaláig,

csillogj kedves fa nekünk,

csillogj újév hajnaláig

akkor aztán leszedünk.