Dohányzás - leszokás (beszélgetős fórum)

Sziasztok.

Mi újság, ki hogy halad?

Bummihatka örömmel olvasom, hogy szépen haladsz az úton, nagyon ügyes vagy !

Biztatásként elmondom, hogy alig egy-két hónapos "leszokott" dohányosként elmentem egy egész hétvégés baráti találkozóra, mert az régóta le volt már fixálva.

Nem támadt különösebb ingerem rágyújtani. Pedig ittam sört is, és ott volt sok kedves,de dohányos ismerős, akikkel szeretek beszélgetni, ők dohányosként egy külön asztalnál ültek.

Odaültem hozzájuk (igaz, a szélére), de nem történt baj!

Köszönöm szépen! Ooo igen, én is így érzem, hogy egyre jobb a helyzet. Gondolatban még várom, hogy átkattanjon, az érzés, hogy ne egy nem dohányzókként, gondoljak magamra, aki letette, hanem egyszerűen egy nem dohányzó nőként,csak így simán. De ez még nyilván több idő lesz, nem baj, kivárom, megcsinálom.

Amúgy jó ez a fórum, tényleg már lassan hiányozna, ha nem jelentkeznék be itt néhány naponként. Mindig egy megerősítés, hogy csinálom és haladok és magam mögött fogom hagyni ezt az egész dohányzós macerás életet. :-)

Erről van szó! Mindenki azt az utat választja, amelyik neki jobban megy, egyik út sem könnyebb a másiknál, mindegyikkel meg kell dolgozni! De annál nagyobb öröm a végső győzelem érzése, amikor elérjük a célunkat, és ez a lényeg!

Hát ne hagyjátok abba, bárhogyan is, minden megnyert nap = 1-1 kis lépés a teljes győzelem felé. Mindig csak azt az 1 napot kell megnyerni, amelyet éppen megélsz! Ha másnak sikerült, nektek is megy.

Az egész leszokási folyamat nálam kb. 4 hónapot vett igénybe, mert dec. közepén kezdtem el csökkenteni a napi adagokat, és köv. év. április 8.-a volt húsvét másnap, amikor azt a bizonyos utolsót elszívtam.

Másnap délelőtt (=húsvét után kiskedden) valamikor 10 óra körül jutott eszembe, hogy: jééé, a reggeli kávé után eszembe sem jutott keresni a cigit. Így akkor nem vásároltam cigit csak azért, hogy legyen itthon. Eltelt kb. egy hét is, hogy akkor már nem éreztem a hiányát, nem jött rám a rágyújtási kényszer, akkor döbbentem rá, hogy HEURÉKA!!! Azok után vettem meg azt a bizonyos, eltemetésre = az egész dolog lezárására szánt dobozzal. Azért, hogy ne csak a valóságban, hanem gondolataimban is vessek véget, zárjam le!!! az egész cigis-korszakot. Mert ugye minden fejben dől el! És így, ezzel a kis szertartással tettem pontot az egész végére. Azóta ügy lezárva!

Persze ez, hogy nálam mintegy 4 hónap, másnál meglehet, hogy akár fele annyi idő alatt lemegy az egész. Én előtte 43 éven át igen kemény dohányos voltam, napi másfél dobozról indultam. Kezdetben nehezen indult be, hogy naponta ritkábban gyújtsak rá. Ez függ attól hogy ki mennyi napi mennyiségről indul, milyen erős dohányt szív, mennyire erős az akarata... de meg lehet csinálni. :)

Bár én még csak az út elején vagyok, de azt gondolom, hogy különböző emberek vagyunk, különböző szintű akaraterővel és elhatározással. Kinek így, kinek úgy működik könnyebben.

A magam részéről inkább végletes vagyok. Amikor elkezdtem futni, mindenki azt mondogatta és millió egy edzésterv kezdődik azzal, hogy gyalogolj és fuss felváltva. Ismerem magam annyira, hogy tudjam, hogy nekem nem ment volna ez a módszer. Egyszerűen tudtam, hogy ha megállok és sétálok egy kicsit, akkor én nem fogok újra futni. Legalább félévig nem álltam meg. Mindig annyit futottam, ami bennem volt, de nem sétáltam bele. Ma van, hogy megállok, ha kényelmetlen az övtáska, vagy ha nem tudom kiszedni a zsebkendőt, vagy pl pont a héten egy hajnali futásnál elfelejtettem kiiktatni a normális ébresztőt a telefonomból és útközben megszólalt, megálltam. A mai napig nem sétálok bele, gyorsan kibányásztám a telefont, leállítottam és futottam tovább. Mások pedig úgy tanulnak meg futni, hogy megtanulnak sétálni is. Megint mások az ultra távok közben sétálnak. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Egyszerűen mások vagyunk, másképp működünk. Ma már tudom, hogy tovább tudnék menni séta után is, sőt tudom, hogy ha egyszer olyan lesz, akkor sétálni is fogok, attól még nem vagyok rossz. DE 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a legjobb utat választottam, hogy nem a séta-futás váltogatással kezdtem.

Pont ezt gondolom a dohányzás lerakásával kapcsolatban is, ugyanez az analógia. Kinek így, kinek úgy működik, mert mások vagyunk.

Egyik út sem könnyű. Én az azonnali utat választottam. Nem könnyű. Tudjátok, látjátok, megosztom a küzdelmeimet. De azért nem is akkor pokol, hogy ne lehessen megcsinálni. Sokaknak, sok millió ember meg tudta tenni, hogy leteszi, akkor nekem is sikerülni fog! Így 43 nap után kezdem elhinni, hogy talán tényleg!

Amikor tudatosult bennem, hogy napok óta nem érzem azt az érzést, hogy rá kellene gyújtani, csak az eszemmel tudom, hogy ha mégis, akkor először vásárolni kellene, de ez az érzés elmaradt.

Ezek után még vettem egy dobozzal. A házunk előtt a játszótéren, az egyik fa tövében szépen eltemettem a doboz cigit. Gondolatban megköszöntem neki, hogy több évtizeden keresztül velem volt, amikor stresszeltem, amikor pánikba esetem, mindig kéznél volt, ha szükségem volt rá. Ültettem rá 1-2 szál sárga kikirícs virágot is. Ezzel lett a tudatomban is lezárva végleg a cigis korszak. Bármikor is rágondoltam életemnek arra az időszakára, rögtön előjött a kép a temetésről: ennek vége! Nincs tovább! És attól kezdve az sem zavar, ha közvetlen közelemben több ember is dohányzik. Az ő dolguk. Az én életemnek már nem része. :))

Igazad van - de a nikotinférget könnyebb okolni, mint magunkat. (Ennyit ír a könyv, a gusztustalan zöldet én találtam ki magamnak.)

Képzelt féreg nélkül is le lehet szokni. Én is csak kitartást kívánhatok azoknak, akik elhatározták magukat.

Az kell mindenképpen, mert azt is meséltem már itt, mennyire váratlanul is feltör még a régi vágy. Engem több év (talán 5-6?) elteltével lepett meg, mennyire kellemesnek éreztem egy mellettem elhaladó dohányos füstjét.

Még ennyi idő elteltével is majdnem kértem tőle egy szálat.

De inkább megvártam, míg jobban eltávolodik.

Azt mondja a tanítás: nincs ráhatásod semmi olyan dologra, helyzetre, amíg azt a valamit nem ismered el magadénak.

Amennyiben elfogadod, hogy egy bizonyos helyzetet te magad hoztál létre, akkor tudni, érezni fogod, hogy van hatalmad felette, és képes vagy azon változtatni is!

Vagyis a kialakult helyzetért nem holmi zöld szörnyecskéket kell okolni, ahogy abban a bizonyos könyvben írja a szerző, hanem el kell fogadnunk, hogy mi magunk nyúltunk anno a cigi után, és nem a szörnyecskék dugták a szánkba! Sőt, még csak nem is a cigi jött a helyünkbe!!!

Amikor belátjuk, elismerjük, hogy a kialakult helyzetet mi magunk teremtettük meg, képesek vagyunk annak megváltoztatására is. És mivel a rászokás sem ment egyik napról a másikra (milyen sokat gyakoroltuk, mire profi bagósok lettünk!), hát elhagyni, leszokni róla is időbe telik. Persze kivétel erősíti a szabályt, de ne vegye el a kedvét senkinek sem, ha kiderül, hogy nem tartozik a kivételek közé! Semmi gond! Kezdd el és csináld! Menni fog! :))

Én sem hajtogattam, hogy semmi az egész. De azt sem akarom, hogy feleslegesen tartsanak a leszokástól az elszántak.

Abban igazad van, hogy a sikerért meg kell dolgozni, de félni vagy szorongani sem szabad.

Ha te erre azt mondod, hogy pánik keltés, nagyon sajnálom. Rosszul értelmezed.

Hogy kinek mennyire egyszerű és mennyire nehéz letenni, sok mindentől függ.

Rajtad kívül még senki nem hajtogatta azt rendületlenül, hogy semmiség az egész! Inkább lesz kudarc élményük, ha azt a hitet erősítjük bennük, hogy semmiség az egész, és majd amikor szembesülnek a nehézségekkel, elbátortalanodnak, elvesztik az önbizalmukat, a hitüket, mert hogy Guruljka azt mondta, egyszerű az egész. Nem annyira egyszerű, meg kell a sikerért dolgozni!! De ahogy már kismillió embernek sikerült, sikerülni fog másoknak is, csak legyenek kitartóak.

Úgy, hogy rákattintasz az illető nevére.

vagy beírod a Hoxa-keresőbe.

Megnyílik az illető adatlapja és ott találod a privát üzenet lehetőséget.

Még Te is ezt írtad pedig...

Inkább azt kellene talán erősíteni, hogy esetleg nem lesz egy wellness-élmény, de sokan megcsinálták, és mind azt mondja, érdemes volt!

Nem vagyok átlagon felüli szuper, csak mázlim volt.

De az sem biztos, hogy a fokozatosság a könnyebbik út, hiszen nap mint nap megvívtad a magad harcát. Nem lehetett könnyű.

A lényeg a leszokás, és attól sem szabad megijedni és elkedvetlenedni, ha elsőre nem megy.

Viszont ha eleve elhiszem, hogy kutye nehéz lesz, azzal a tudatalattimat programozom, azaz sokkal nagyobb eséllyel fogom nehéznek érezni a folyamatot.

Ezért teljesen elhibázott az a felirat is a cigis dobozokon, hogy "A dohányzásról nagyon nehéz leszokni, ezért ne is szokjon rá." - Mégis, ha már megvette azt a dobozt, akkor egyrészt késett kicsit a jótanács, mástrészt valahányszor látja a feliratot, mindig azt érzi, hogy ő már eleve elveszett.

A negatívumok hangoztatását kellenme elkerülni. A dohányos sem hülye, tisztában van a szenvedélye hátrányaival.

Ha én anno állandóan azt hallgatam-olvastam volna, hogy borzasztó elvonási tünetek várhatóak, akkor tán még ma is dohányoznék, mert nem vagyok az a hős partizán fazon.

Én azért nem próbáltam a fokozatosságot, mert attól tartottam, hogy könnyen viszacsúsznék.

Nem akarok senkit az egyik vagy a másik módszerre rábeszélni, és arra is jól emlékszem, amikor az egyik itteni tag rettenetesen szenvedett a leszokás során és itt osztotta meg. Kemény csaj volt, tudtommal végig vitte.

Ő úgy érezte, valami régi baráttal készül a kapcsolatot megszakítani - én ezt sem akkor, sem azóta nem értem, én a barátaimat nem gyújtom meg és nem szívom el. Mindenestre sajnáltam őt a sírógörcsökért.

De gyerekek, pánikot sem kell kelteni meg ijesztgetni, hogy ilyen-olyan kemény lesz (főleg saját tapasztalat nélkül nem), mert még a végén tényleg megijed az illető.

Én egyik napról a másikra hagytam el azonnal.

Ne jelentsétek ki kategorikusan, hogy az iszonyat, mert sem én, sem a férjem semmi drasztikus tünetet nem tapasztsaltunk.

A sokat emlegetett sóvárgást én könnyedén leküzdhető mértékben tapasztaltam, a férjem kicsit engedett ennek és kért egy szál cigit a szomszédból, de el se szívta egészen, nem esett jól neki. (Pedig ő nem is olvasta a Carr-lönyvet.)

Csak akkor lesz nagyon kemény, ha azt az utat választod, hogy egyik napról a másikra teszed le.

Ha az én általam bejárt úton indulsz el, és fokozatosan vonod meg magadtól a nikotint, akkor nincs mitől tartanod. Ami nehézségek itt adódnak, abban tudok segíteni.

A másik módszert nem próbáltam, nem tudom milyen lehet.

Oké! Amiben tudok szívesen segítek.

Mikor kezded? Vagy már lépegetsz?