Öngyilkosságról (beszélgetős fórum)

Köztem és a fiam között csak 20 év van, mégis más világban nőttünk fel. Ezért nem mi vagyunk a felelősek. Nem is várom tőle, hogy megértse az úttörőtábor és hasonlók előnyeit, nincs is már értelme, hogy megértsék.

Kiskoromban rengeteg depressziós verset írtam, pedig jobban éreztem magam, mint most. (Most jobban szeretem a szerelmes verseket :D)

Nekem vannak élmény-számaim. Biztos más is így van vele. Vannak olyan számok, amik elrepítenek egy adott helyre, egy adott időbe. A jó ezekben az, hogy az érzést is átélem, amit akkor átéltem. Vannak rossz ízű élmény-dalaim, és jó ízűek, de mindegyiket csak ritkán hallgatom, hogy ne tűnjön el a varázsa.

Minden emberrel lehet beszélni, de mindenkivel más hangnemet kell megütni. Nyilván az ő szülei nem találják, vagy nem akarják ezt a hangnemet megtalálni.

Nekem sokszor a szememre vetik, hogy gyenge vagyok, de ugye ez olyan, mint a kutyától való félelem: mutathatod, hogy nem félsz, de belül rettegsz. A gyengébb embertől sem lehet elvárni, hogy egy életen át játsszon, legalább a szülők, rokonok segíthetnének ebben. Szerencsére nekem sokat segítenek, így jobban tudom tartani magam a VILÁG előtt. Igen, az életem egy hazugság, de ezt várják el tőlem.

Mert már az is "bűnnek" számít a vallás szerint,ha a házaspár védekezik...És mert akiket ismerek hitoktatókat,mindegyiknek legalább kettő gyereke van.Az egyiknek hét van.A katolikus vallásról beszélek,illetve hadoválok össze meg vissza.

Az egyke...Ha valaki egyke,vagy első gyerek,leginkább rázúdul minden,irreális elvárások,ami a szülő szeretett volna lenni,meg ilyenek.Pláne,ha fiú az utód.És az egykék kényesek!Ezt valaki mondá vala nekem,csak megfeledkezett arról,hogy én is egyke vagyok.Csak azt nem mondta,mi van azokkal a kényesekkel,akiknek van tesójuk...

Ha szétnézel az ilyen témában,hogy milyen helyzete van a gyerekeknek érkezési sorrend szerint,akkor az elsők és az egykék érzékenyebbek,a másodikak már nem,a harmadik asszem egészen okés,de az első nem egyezik meg a másodikkal,inkább a harmadikkal van jó viszonyban,és fordítva.A második riválisnak számít.A negyedik gyerek,ha jól emlékszem az olvasottakra,hasonló helyzetbe kerül,mint az első,legalábbis ami az érzékenységet illeti.Nem tudom miért olvastam el anno a cikket,de ez megmaradt.

Tudod,bambulom itt a képernyőt,szeretnék segíteni,de egyfolytában arra gondolok,hogy egy anyuka,aki majd' húsz éve depresszióval vacakol,grátiszba jött hét és fél éve a pánik,aki dolgozott az apa helyett is,és egy döntés miatt most egyedül van,a gyerekek az apát választották,azt,aki megfeledkezett arról,hogy apa 17 és fél,illetve 10 és fél évig,vajon egy ilyen lúzer mit tud segíteni...?

Az apukádról nem mesélsz.Az enyéim sem meséltek róla egészen tavalyig.Passzív alanya volt a családnak,ami csak látszatra volt család.Nem vert,de nem is nevelt.Most pótolja...Sok esetben nem az a mumus,aki a hangot adja.

Anyukád nagyon félthet Téged,lehet történt vele valami,amit esetleg nem mesél el,de az adja az okot a túlzott féltésre.

Van a sulidban pszichomókus?Szerintem egy szakember többet tudna segíteni,megtalálni a baj forrását.

Sziasztok!

Nincsen tesóm. Miért ne maradnának a a "vallásos" emberek 1 gyerekkel?!

Szia Helena, arról még nem írtál, vannak-e barátnőid, van-e társaságod, akikkel meg tudod beszélni a Téged nyomasztó érzéseidet.

Csak remélni tudom hogy van, mert már attól jobb szokott lenni ( nekem legalábbis igen), ha az ember ki tudja beszélni magából ami fáj neki.

Az, ha önmagadnak fájdalmat okozol más bűneiért,az semmin nem segít, hidd el, tapasztalatból mondom, mert én is csináltam, nem "pengézést", mást.

Nagyon fiatal vagy ahhoz hogy ekkora fájdalmakat cipelj, nem szabad belenyugodni hogy ez van, és nem a halálon kell elgondolkodni, hanem azon, hogy az életben milyen segítség lenne az, amire számíthatsz, illetve amiben bíznál.

Ajaj...Tudod,ha nem is éltem a szüleimmel,csak szünidőkben láttam Őket,meg karácsonykor,de rám sosem erőltették a véleményüket.Egy-két esetben igen,de azért hálás is vagyok nekik.

Egyik nyáron megnéztem a Help! c. filmet.Naná,hogy nekem Beatles lemezek kellettek!Anyám átjárta velem Hannovert,hogy majd' mindegyik lemezem meglegyen a Beatles-től.Később lett a rock(Mármint a zenei ízlésvilágomban.),akkor már itthon voltak,és tűrték...

Ami a vallást illeti...Amikor elsőáldozónak készültem,kidobott a pap hittanról.Nem szószerint kell érteni:)Aki nevelt,az kötelezővé tette a hittanozást,én meg az unokatesómmal ellógtam párszor,mert kicsit sem volt kedvünk menni hittanra.Egyszer az unokatesóm megbetegedett,nem volt hová mennem,hát elmentem mégis hittanra.Megkérdezte a pap,hogy hol voltunk.Meglógtunk,mondtam őszíntén.Köszönöm,az őszínteségemért időben megkaptam a magamét,mert azt is őszíntén megmondtam,hogy a nagyi kedvéért járok hittanra,erre elküldött.Majdnem nem lettem elsőáldozó,de aki nevelt,elment és lecseszte a papot,hogy a gyerek őszínte volt,hát nem így kellett volna vele viselkedni...Majd jött a bérmálkozás.Apám ajánlotta,jobb lenne,ha megbérmálkoznék,ki tudja,hátha kell majd egyszer,hogy voltam én bérmálkozó is.Nem tette kötelezővé!!!Farmerben,három fülbevaló a fülemben,és a barátnőmmel a legjobb hittanosok voltunk:)

A nagyobbik lányom mikor kezdett diszkóba járni,észrevettem,hogy cigizik(Jómagam erős dohányos vagyok,épp ezért nem ajánlom senkinek a cigizést.Átkozott szenvedély...).Szólt Ő egy idő után,meg is engedtük neki.És a diszkóban egy ital is meg lett engedve.Azt mondta,olyan ciki,hogy mások isznak,neki pedig nem szabad.Eredmény:Egy doboz cigi elég neki majd' egy hétig,és az sem rendszeres.Most már nagykorú,de már előtte is alkalmanként,haverokkal ivott ugyan,de nem tért le a jó útról.Hasonlóan néz ki mint Te,jó tanuló.

Érzékeny Ő is,a kisebb lányom is,de ezért mi szülők vagyunk okolhatók.Ez már egy másik téma lenne,mert egy családnak nevezett valamiben éltek eddig,most az apjukkal élnek.

Nagyon sokat vétettem a gyerekeim ellen,főleg a nagyobb sínylette meg a viselkedésemet.Szerény vígasz ez számára,számukra,de ellentétben édesanyáddal,én legalább beismerem.Mit érek vele,igaz...?

Sokan nagyot tévednek ott,hogy nem veszik figyelembe:A szülő nem azonos a gyerekkel,és viszont.Én szültem Őket,de nem kell,hogy olyanok legyenek,mint amilyen én vagyok.Hogy Ő emót hallgat(ott),vagy mit,legyen az Ő dolga.Nekem nem tetszik,de neki sem az én retro zenéim,főleg a "nyálasak".De ezzel semmi gond!

És ha most az jön le neked,hogy laza szülő vagyok,akkor tudnod kell,bántalmaztam a nagyobb lányomat,és nem is egyszer.Tudom,szóval még nagyobb sebeket lehet ejteni.Nem akartam bántani,az öngyilok próbálkozásaim is ebből...Ez van.

Mondd már meg,mit jelent a pengézés?Sebeket ejtesz magadon,hogy fájjon,hogy azzal büntesd magad?Jól értem?

A komolyzene nekem sem tetszik,de azért akadnak kivételek,mint pl. Ravel Bolerója.Nagyon jól kiakaszthatod mellette az agyadat:)

Akkor anyukáddal tényleg nehéz lehet :/ Én szüleimmel csak annyi a probléma, mint az összes szülővel: 30 év korkülönbség van köztünk, ergó ők egy teljesen más világban nőttek fel, állandóan azzal jönnek, hogy az ő idejükben...meg nem volt bicikli se, nem, hogy autó, meg sok ruha, nem jártak nagyon bulizni (na, max. bálok XD)-a lényeg az, hogy ők csak azt látják, hogy megvan mindenem- így anyagi téren, jó nem vagyunk gazdagok, de igyekeznek mindent megadni nekem meg tesómnak. Ezért persze hálás vagyok, de amikor először kiderült inkább dühös volt anya, apa nem foglalkozik az ilyenekkel. Szóval ki volt akadva első felindultság...teljesen kiakadt, hogy fiatal vagyok és mit depizek, milyen dolog, hogy a szobámban ülök, hülyeségeket rajzolok, írok (versek)-bár egyiket se olvasta, de egyből hülyeségnek nevezte-pedig nem csak sötét témájú verseket, novellákat írok.

Egyszer nekem is megtalálta egy régi naplómat, na az szívás volt. Meg itt van a nappaliban a gép (notebookom most meghalt -.-), és ha meglát egy képet a fotelból már egyből jön, hogy milyen baromságokat nézek, milyen ronda, stb.- ez csak azért idegesítő, mert pld. fogalma sincs mit nézek, egyből rávágja, hogy baromság. Szóval nem is tudnám meggyőzni, hogy ezeket művész szemmel is lehetne nézni.

Szerencsére én anyum nem ért annyira a géphez, hogy nyomozzon, igaz notebookomhoz nem is nyúl hozzá senki- szerencsére.

Hát, ha van kedved elmesélheted, lehet jobb lenne. Nekem 1x véres zsepiket talált, mert siettem, csak bedobtam a szekrény mögé. Tiszta élmény arra haza jönni, hogy ez meg mi???

Jaja, mp3-at én is :) bár...pengés korszakomban bekapcsoltam valami szomorú számot, az le is kötötte a figyelmem. A végén már az volt a legrosszabb, hogy hiába tudtam, hogy van akinek fontos vagyok úgy voltam vele, hogy én csak szomorúságot okoznék másoknak, meg a semmiből rámtörtek ilyen nagyon lehangolt érzések, éjszaka közepén ott bőgtem, pengéztem- pedig előtte nem vesztem össze senkivel, csak az érzések kavarogtak bennem.

Szerintem hallgas vidámabb zenéket is :) Nekem segít, hogy ha tornázok, futok a kutyámmal, vagy csak úgy ilyen ugrándozós popot hallgatok- pedig alapból rock, alter vonalat szeretem- de a Beatles is mindig felvidít. Csak vigyázz, hogy a kontrollt meg tudd tartani, mert nehéz...ha nagyon kivagy akadva nehéz megállni, hogy az ember ne tegyen olyan butaságot, amit önmaga nem tud már visszafordítani.

Én például utáltam volna ezért kórházba kerülni...

Sziasztok!

Megpróbálom az előző 3 bejegyzésre összegezve válaszolni,vagy valami ilyesmi.

22-es:anyám 38 éves,vallástanár,és minden áron rám akarja eröltetni a konfirmálás,de én nem szeretném,és a komoly zene a mindene.

öregnéneőzikéje:mi is kívülről minta családnak látszunk.sajnos nekem ilyen sors jutott,nem tudom én sem,hogy hogyan fogok ebből "épen" kijutni =/.örülj neki,hogy a párod szeret! :)

Athie:nekem a gépem van tele hasonló képekkel,és anyámnak hobbija,hogy leüljön a gépem elé délelőttönként,és átkutassa a cuccaimat a gépemen,az előzményektől kezdve a képekig mindent. Amin csak lehet jelszó van. És a szobámmal is ez a helyzet. Írok naplót/blogot is egyszerre :). A naplóm szinte mindig velem van,nehogy beleolvasson,mert kinézem belőle... Nekem is volt olyan időszakom,hogy vagdostam magam pengével,nekem "csak" egyszer vette el a pengémet. Ennek is külön sztorija van xD. Majd ha gondoljátok elmesélem xD. Sokat szoktam esténként hallgatni az MP3-amat,és agyalni a dolgokon,sírni stb. Utána egy ideig jobb lesz. De aztán minden kezdődik elölről. Picit félek magamtól =/.

Ennyi lenne. Hálás vagyok nektek,hogy segítettek nekem. Tényleg!

Szia!

A szülök már csak ilyenek -.- Régen sok sötét témájú képet rajzolgattam, halál, penge, vér, stb. Amikor megtalálta anya eléggé kiakadt, de érthető...Kiderült, hogy pengéztem, már vagy 3x vette el a pengéimet, de komolyabb szintre nem jutottunk kiabálás, máskor emg tiszta megértő volt, hogy beszéljük meg, kell-e pszihológus, mi a bajom, stb. De én valahogy nem tudok erről beszélni szemtől szembe senkivel :/ Vagy leírom fórumon, vagy távolabbi ismerősömnek elmondom msn-en, írok blogot, és ez elég is nekem, muszáj néha leírni, hogy ne legyen nagyon sok a végén. Sokáig kedveltem a feketét így ruhák terén is, de most már imádom a színes ruhákat, a kicsit vagányabb cuccokat, a szoknyákat :) Kb. 2 éve még hánytam ezektől, de úgy látszik az is csak egy korszak volt. Szerintem Helena te is sokat fogsz még változni. Tudom nehéz, de próbálj meg a céljaidra koncentrálni. Ha ülsz a szobádban és sírsz, agyalsz a vélt/valós hibáidon nem oldódik meg semmi. Persze jó néha elmondani a problémáinkat valakinek, ha máshol nem itt fórumon, a sírás is segít, de ne zuhanj bele a depibe, az csak hátráltat.

Szia, sejtettem hogy itt van a gond, nem volt nehéz kitalálni a soraid alapján.

Sajnos rám sem úgy figyeltek a szüleim ahogy kellett volna, pedig pedagógusgyerek vagyok(!) mégsem vették észre hogy nyaklok idegileg össze, és hogy az öreganyám szívgyógyszereit meg altatóját lopkodom 16 évesen, hogy alkalom adtán ha nem bírom tovább, majd azzal nyírjam ki magamat.

Ők abban a szent tudatban éltek, hogy minden a legnagyobb rendben, s mi mintacsalád vagyunk. A "kirakatban" azok is voltunk, erre ugyanis folyamatosan és gondosan ügyeltek.

Nem tudok okosat írni, mert míg otthon laktam én se tudtam semmit tenni, csupán annyit, hogy igen korán férjhez mentem és így kiszabadultam, de ez se jó megoldás, így és ezért fejest ugrani egy házasságba, nehogy azt hidd hogy erre bíztatlak, eszemben sincs.

Szerencsére a Párom nagyon rendes és szerető férj, de ami trauma ért az otthon töltött 18 évem alatt, az sajnos egy életen át el fog kísérni.:(

Nem vagyok az édesanyák legjobbika,de ami az öltözködést illeti...Valamikor volt olyan felsőm,amin az a szöveg volt,hogy ahol én vagyok,ott háosz van,csak az a baj,hogy nem lehetek mindenhol ott.Ma már nincsenek ilyen feliratok a cuccaimon,de inkább a farmer a jellemző,és az egyszerűség,amiért a trampli jelzőt szoktam kapni.Ahogy Te kinézel,számomra teljesen normális.Ahogy a lányaim kinéznek,az is,bár én sosem viselnék olyan holmikat.

Nem tudom,hogy édesanyád milyen idős,lehet maradi,vagy csak egyszerűen más az ízlése,de lehet sátánista az is,aki öltönyben,kosztümben jár.Közhely,de nem a ruha teszi az embert.

Mondd,nem lehet,hogy "csak" egyszerűen félt Téged?Ha dolgoznak mindketten,akkor Ők is fáradtak lehetnek,és akkor meg az van,hogy nem marad idő a gyerekre:(

Amúgy,miért nem mutatod meg neki,hogy kik az ismerőseid az iwiw-en?Pláne,hogy ott nem nick-et használ az ember.

szia!

eltaláltad,szinte semmit nem tudunk megbeszélni.sőt.annyi a téma,amikor hazajövök,hogy mi volt a suliban,aztán kész.nem tudom,hogy miért nem látják,hogy nagyon ki vagyok,és már semmi kedvem élni.szerintem nem vesznek komolyan vagy nem is tudom.aztán itt van a mai termés,ami egy másik topikban is leírtam,de lényegtelen:

kezdek kikészülni, mióta hazajöttem. anyám kiabál velem, és mindenféle sátánistának összehord. kérte, hogy szerezzek neki iwiw meghívót, és kutakodik az ismerőseim között, és letol, hogy milyen sátánista "ferde hajlamú, isten káromló" emberek az ismerőseim. nem igaz. 15 éve vagyok a gyereke, nem igaz, hogy nem ismer annyira, hogy tudja, hogy nem vagyok sátánista. nem bírom megérteni, hogy miért nem tudja elfogadni, hogy ilyen vagyok (amúgy 'iwen is ugyan az a kép van kint, mint ami itt, szal). nem tudom, hogy meddig tudom magam "tartani", hogy ne kapjon el jobb esetben a sírógörcs, vagy valami kárt tegyek magamban. :"(

Szia, nem, nem normális, hogy el akarod üttetni Magadat meg hogy nyugtatót akasz beszedni, de én azt mondom, a szüleiddel is komoly gondok lehetnek, ha nem veszik észre hogy ennyire fáj Neked az élet.

Nem beszélgettek el soha semmiről?

Ha igen:miért nem látják hogy ennyire ki vagy borulva????

Figyelnek Rád egyáltalán????????

Szia Helena, háát ha én újra annyi idős lehetnék mint te...

Anyádéknak mit sikerült elérni az életben? Nem lehet, hogy a saját vágyaikat akarják benned kiteljesíteni? Nekem ez volt, engem is állandóan kiakasztottak. A saját félelmeiket kivetítették rám.

Ezt a nyugtatós dolgot felejtsd el, mert hülyeség, hogy azzal el tudod magad tenni láb alól. Max kihányod, vagy tönkremegy a májad, legjobb esetben is csak intenzívre kerülsz.

Az ember agya meg sokszor elborul, engem leginkább az aggaszt, hogy megölni magam is legalább olyan nehéz mint élni. Hallottam már olyanról aki a sínekre feküdt, aztán hopp utolsó pillanatban megszólalt az életösztön, és azóta lábak nélkül éldegél.

Most kb ennyi jutott az eszembe, de ha ismét elbizonytalanodsz magadban, szívesen megosztom veled a gondolataim.

Nagyon útálom,ha valaki a korával jön nekem,de mint majdnem 42 éves,most én is ezt teszem:A lányom lehetnél korodat tekintve.Az öngyilok gondolatot megértem,de nagyon megértem a szüleidet is.Kezedet a szívedre:Mit vársz az Ősöktől?Dícsérjenek meg,mert elhanyagolod a tanulást?Nyugodtan nézzék végig,ahogy a lányuk lehet épp a jövőjét cseszi el?

Valóban van nehéz suli,ezzel egyezem.Biztosan lesz aki megneheztel ezért rám,de jómagam többre tartom a gépészmérnöki diplomát,mint pl. a divattervezőit.Nekem egyik sincs.Magánúton fejeztem be a szakközépet,azt is három évest(Vagy háromévest?Mondd már,hogy helyes?).Nekem nem volt ki rám szóljon,hogy milyenek a jegyeim.

Addig örülj,míg van aki törődik veled.Törődtek az enyéim is velem,de túl messze voltak tőlem.Én meg visszaéltem a bizalmukkal...

Móni néni jól kiosztotta,de nincs megelégedve magával,nehogy azt hidd.

Tessék tanulni!Kül,megkövetelik,hogy színtiszta legyél?

Ment a privát levél.

A kérdésedről,hogy jól vagyok-e, eszembe jutott az a válasz,amit kérdés formájában szoktam adni:"Mihez képest...?".

Köszönöm,a körülményekhez képest jól vagyok,és igyekszem talpon maradni:)

Köszönöm Mindenkinek a hozzászólásokat. Most jól érzem magam, most el se tudom képzelni, hogy "elborulhat" az agyam, és újból mérges legyek, és megüssem a gyerekem. És ettől félek igazán, hogy ez már egy kezdődő személyiségzavar jelei. Mert amikor dühös vagyok, annyira már ember lakik bennem. Olyan mintha kilépnék önmagamból és tehetetlenül szemlélném a dühöngő örültet a testemben. Tegnap vettem a gyógyszertárban homeopátiás nyugtatót, ezzel ártani nem tudok magamnak, és remélhetőleg segíteni fog.

Óvoda csak szeptembertől jöhet szóba.

Addig is félre kell raknom a vezetéssel kapcsolatos félelmeimet, be kell ülni az autóba a gyerekekkel és közös programokat csinálni.

Klárcsi, igazad van, egyedül vagyok. A világot számomra az internet jelenti, csak itt beszélek emberekkel, ezért kell újból vezetnem és emberek közé menni a gyerekekkel.

22-es, Te jól vagy már? Nem szeretném verni a gyerekemet, Ő nem tehet semmiről, akivel baj van az én vagyok. Tudom, hogy segítségre van szükségem, de tényleg csak a kifogásokat keresem én is. Régebben voltam pánikbeteg, akkor sikerült orvos nélkül kilábalni belőle.

Az a baj, hogy a férjemnek el se tudom mondani hogy mi van velem, mert az elején leállít, és igazából szégyenlem is az egészet, és félek is hogy mit szólna ha mindezt megtudná. Csak annyit mondtam Neki, hogy pszichiáterre lenne szükségem, mert problémám van magammal.

Köszönöm mégegyszer a hozzászólásokat!

Én is vertem a gyerekemet.A kicsi ritkán kapott,inkább olyan seggrepacsi volt,de a nagyobb...Az már a bántalmazás kategóriájába tartozik.Valamikor azt mondtam,soha,egy ujjal sem fogom a gyerekeimet bántani.Az nem nevelés.

Amiről mesélsz...A férjed szerint nincs szükséged áterre...?Akkor neki ez így nagyon megfelel.Menj orvoshoz,mielőtt sorsomra jutnál!Elfajul,lesz súlyos depressziód,személyiségzavarod,pánikod,és amit teszel,nem lehet majd visszafordítani.És megtanulsz belül sírni...Ne találj kifogásokat,hogy nem érsz rá,meg ilyeneket,hanem kérj segítséget.Lehet megúszod az átert és elég lesz a pszichomókus is.

Vigyázz magadra...

Úgy érzem segítségre van szükségem. Nem tudom, hogy hova, kihez fordulhatnék. Van két kisgyermekem és egy férjem.

Sajnos a gyerekekkel én vagyok itthon egész nap, mert a férjemnek sokat kell dolgoznia, és gyakran a munkahelye miatt 24 órában távol van. A gyerekeim teljesen kikészítenek, vagyis a nagyobbik. Ő még csak 3 éves, és nem is rossz gyerek, csak eleven és minden érdekli. Falun élünk, így nem igazán tudunk elmenni sehova és barátaink sincsenek.

Szeretem, imádom a gyerekeimet,, de nem bírok együtt élni velük. Ezt nem lenne szabad kimondanom, és ezért a legsúlyosabb megvetés jár, de nem tudom hogy mit tegyek. Nem akarom bántani a gyerekemet, de ha rosszat tesz kénytelen vagyok a fenekére ráütni. Komolyabb verést pl vessző, fakanál nem alkalmazok, mert azzal nem érzem hogy mekkorát ütök és nem akarok Neki fájdalmat okozni. Nem tudom, hogy hogy kell megnevelni egy 3 éves gyereket. A kicsivel semmi baj, Ő még nincs egy éves, őt is nagyon szeretem és Ő az aki miatt még nem tettem magammal semmit. Sajnos a nagyobbik gyerekemmel való problémám miatt egyre gyakrabban előjön bennem, hogy nem vagyok erre a világra méltó, és nem tudom hogy a jó Isten miért ajándékozott meg két gyönyörű és egészséges gyermekkel, mert én nem érdemlem meg Őket. Ilyen anya nem való senkinek! Szeretnék nyugtatót szedni, hátha az segítene és nem gerjednék olyan hamar haragra, de félek ha lenne itthon nyugtató ahhoz nyúlnék hogy véget vessek az életemnek.

Igazából ahhoz is gyáva vagyok, hogy tisztességesen véget vessek az életemnek, és nem akarok a családomnak bánatot okozni, de ez így nem mehet sokáig. Félek hogy egyszer elborul az agyam és olyat teszek amit örök életemben megbánnék. Most még egy darabig tudom kontrolálni a viselkedésem, de mi lesz ha nem. Mit tegyek hogy ez ne forduljon elő?

A párommal próbáltam már sokszor beszélni erről, meg hogy úgy érzem pszichiáterre lenne szükségem, de mindig azt mondta hogy nekem nincs ilyenre szükségem, mert semmi bajom.

Lehet hogy nagyon kesze-kusza amit itt leírtam, de kavarog bennem minden, most is fel vagyok dúlva mert kihozott a sodromból a gyermekem. Nem akarom bántani, de ha nem teszek valamit félő hogy nagyobb baj lesz.

Kérem, aki tud, adjon tanácsot.

Tényleg szeretem a gyerekeimet, de érzem hogy aki bennem lakozik, az nem Én vagyok. Már arra is gondoltam, hogy valami rossz szellem vagy átok munkálkodik bennem. Én nem ilyen vagyok, és nem ilyen voltam. Az egész akkor kezdődött amikor a második fiammal terhes voltam. Akkor reménykedtem, hogy csak a megváltozott hormonok teszi ezt velem, de azóta már megszültem és már a szoptatásnak is vége, de ez a "rossz, gonosz én" -em nem múlt el.

Mit tegyek???

Pszichológushoz vagy pszichiáterhez kellene mennem, de mivel falun élünk és a férjem sokat dolgozik, nem tudok elmenni orvoshoz. A gyerekekre se tudna addig senki se vigyázni. Patthelyzet!