Öngyilkosságról (beszélgetős fórum)
Nem látom,mert nem ismerem a kedvenc könyved.Biztosan az a vámpíros,amit most minden fiatal olvas.Bezzeg az én megboldogult lánykoromban...:).
Azt a vámpírosat olvasod,amiből film is készült?Vagy fordítva...Nyilván egyszerre megy a film és a könyv...A nagyobbik lányom elmagyarázta egyik találkozásunk alkalmával,de egy mukkot nem értettem belőle.Csak annyit,hogy valamikor tavasszal kerül rám sor,mikor én is elkaphatom olvasni.Nem azért,mert nem akarja kölcsönadni,hanem sok a jelentkező már...
A "kölcsönadni" egybe vagy külön...?
Vicces vagy :)
De rossz az,aki rosszra gondol...
Egyébként a nevem a kedvenc könyvem főszerplőjére utal,de ha te nem ezt látod benne, akk egészségedre...
;)
Köszi. Igyekszem.
Ami nem öl meg, az állítólag erősebbé tesz...
Kedves Leni!
Köszönöm, hogy megosztottad gondolataidat, kitartást kívánok neked.
???:)Jópofa:)
Mondjuk,beszélhetnénk a nick-ed első szótagáról,de speciel én...Csak az emlékeimet írhatnám meg róla...
Huh, de brutál címe van ennek a topic-nak!
Am szerintem az már nem oszt nem szoroz h ki van a temetéseden... ;)
Az a lényeg h addig mit és hogyan csináltál!!!!
Azután meg gőzöm sincs mi van,de sztem ezeken a dolgokon majd ráérek akk filózni!
De most komolyan...
... éljetek, ne a temetésről dumáljatok!!! ;)
Leni,elvesztem a hozzászólások között!Vagy bennük..?
Na,szóval...Nyugi,az én temetésemen sem lesznek sokan.Tudod mér'?Mert olyan vagyok,mint Anyukád volt:szókimondó.Haragtartó csak látszatra,de hát ugye,ha a haragot látják,és nem ami a Páncél alatt van...És nem is akarok megváltozni a szókimondásban.Inkább legyenek kevesen,mikor leengednek kettő métert,vagy mennyit.Jobb lenne a hamvasztás,de arra úgyse fognak áldozni a lányok.Szépen szélnek eresztenének,és soha nem emlékezne rám senki,se jóra,de a rosszra sem.
Nem most kellene,de...A dédim mindíg szidta,átkozta az anyósát,és mikor meghalt az anyós,mondogatta,bár fordulna ki a sírjából.Az történt,hogy a dédit rátemették az anyósára...Még mindíg jobb egy nagynénin nyugodni...
:DDDDDDDDDDDD
Ez tipikus Feudi elszólás volt!:)))))
Nem ,sajna még boldogítanak téged egy ideig a duzzogásukkal!:))
Én sem éreztem sose félelmetesnek, meg szomorúnak a temetőt. Én inkább megnyugtatónak éreztem mindig is.
Úgy éreztem, hogy ott biztonságban vagyok. Oda senki nem jön veszekedni, meg kötözködni velem. Ott legalább békén hagynak.
Halottak napján pedig este olyan gyönyörű a temető. Nekem nincs az a kivilágított karácsonyfa, ami szebb lehet, egy csupa gyertyafénytől és mécsesfénytől világító temetőnél. Szeretek megállni ilyenkor a temető közepén, és nézni, hogy ameddig csak a szem ellát, világítanak a fények.
Egyszer ezt szeretném megnézni Munkácson, ahol a párom szülei vannak eltemetve a hegyoldalban. Az talán még sokkal szebb lehet, mint itt az Alföldön...
Tudod ,ha nem tehetik meg ,hogy oda,abba a földbe temessenek,ahol jártam és éltem,akkor megette a fene.
Miattam ne érezze senki ,hogy halálom után kertészkedjen,meg szépítgessen egy rakás kőhalmot,csak azért ,mert halottak napján illik.
Akkor inkább mulasson és igyon egyet a barátaival,és emlékezzenek vígan rám ,és mulasson egy jót azon,ami megváltozhatatlan ,és visszahozhatatlan.:))))
Amúgy én is szeretek kinnt járni a temetőbe halottak napján ,meg amúgy is sokszor barangoltam ott még fiatal koromban,de soha nem éreztem se szomorúnak ,se félelmetesnek,inkább csak gyönyörűnek.
A szobrok,a fejfák és a nevek,meg az évszámok,mind a véget érzékeltették velem.Mint megannyi felkiáltó jel a földbe döngölve.
Aztán mindig nagyot nevettem ezen a félreértésen,mert ha mélyen kiengeded a levegőt és elmosolyodsz ,akkor érzed,hogy az egész hangulat maga a folytonosság és az örökkévalóság...:))))
Végül is engedi a törvény, hogy ott temessenek, ahol szeretnéd. Vagy legalábbis valamilyen formában, merthogy ha valakinek urnába teszik a hamvait, azt hazavihetik a családtagok.
Az egyik ismerősünknek a férje hamvai is, és az anyukája hamvai is a kertjében vannak elásva. Rendes kis sírhelyet is csináltatott nekik.
Amúgy meg tényleg durva, hogy a halál is üzlet manapság, de végül is a születés is, meg a karácsony is, meg minden...
Azt mondjuk én se szeretném, hogy "sokba" kerüljek, ha meghalok. De azt szeretném, hogy legalább néhány számomra kedves ember összegyűljön a halálom után, és picit emlékezzenek rám...
Valahogy nem ártana változtatni ezen a törvényen, meg még jó páron egyébként... Mert durva, hogy sem a születés, sem a halál nem történhet úgy, ahogy az ember egyénileg szeretné, hanem elég rendesen bekorlátoznak... illetve korlátoz a pénz is persze...
Anyukámnak van ugyan sírja, de úgy, hogy az apukája mellé, a nagynénje koporsója fölé van temetve (szóval egy sírhelyen vannak ketten), és, hogy ne kelljen a rokonságnak kimenni kapálni a sírokat, ezért borostyánnak van körbefuttatva. Egy-egy fakereszt van ott még.
De csak a papának, meg Anyunak. Annak a nagynéninek, aki Anyu "alatt" fekszik, már keresztje sincs, talán mert senki sem emlékszik már arra, hogy hogyan hívták :(
A sírok pedig eléggé be vannak süppedve.
Az előtte levő sírok pedig annyira "ki vannak épülve", hogy szinte rálógnak Anyuék sírjára...
Úgyhogy olyan, mintha ott nem is lenne sír, hanem csak a sírok között lenne egy borostyánnal befuttatott rész, meg valami korhadó fakeresztek...
De a férjem szerint is olyan megnyugtató ott lenni. Főleg halottak napján...
Én mindig nagyon szerettem a halottak napi temetőhangulatot. Ha nem tudok elmenni Anyuhoz, akkor ott megyek el temetőbe, ahol éppen vagyok. Akkor is, ha nincs ott eltemetve senkim.
És ahol kevés mécses, vagy gyertya van, oda szoktam tenni egy-egy mécsest.
Ez remek ötlet!:))
Szerintem csináld meg!
Igazad van ,tényleg kell egy "más" nap ,amikor valóban eltemeted akik már elmentek.
de ne feledd azt ,hogy manapság a halál ,egy üzlet.
Kb cirka fél millió egy normális sírhely és sír.
Még Mk-ra sem pazarolnék ennyi pénzt,pláne ,hogy tudom ,hogy forogna a sírjába ,ha megtenném,és visszajönnék kísérteni ,ha én megyek el előbb ,és nem magukra költik !:))
Ha törvény engedné,akkor azt mondanám ,temessetek el a ott ,ahol éltem ,és ahol boldog voltam,de sajna ez nem így működik.
Így marad a cipős doboz ,és a hamvaim,szerintem a temetés is elveszítette a jelentőségét ma már.
Köszönöm az együttérzést Neked is!
Örülök, ha ilyen világátölelő érzésed van :)
Nem lehet velük ilyesmiről beszélni. Ha egyszer valamit eldöntöttek, akkor az úgy lesz és kész.
Anya (nevelőanyám) leginkább azért nem akarja szerintem, mert Őt sem sokan szeretik a családból (a család gyakorlatilag Apa családja, testvérei stb.), mert Anya szülei otthon maradnának, az apukája nagyon beteg, az anyukája meg nem meri otthon hagyni az apukáját.
Anya azt mondta, hogy Ő nem szeretné, ha mindenki azt figyelgetné a temetésen, hogy kin milyen cipő, ruha stb. van, meg kritizálnák, hogy miért ilyen temetés lesz stb.
Mindegy. Lehet, hogy az lesz, hogy összeszedek pár régi levelet a húgomtól, vagy valami apróságot, ami Tőle emlék, lehet, hogy írok Neki egy utolsó levelet, és eltemetem ezeket az udvarunkban, azután csinálok fölé egy sziklakertet (mindig szerette a sziklakerteket), és hagyok helyet gyertyáknak, mécseseknek.
Lehet, hogy Anyutól is összeszedek néhány dolgot, és Neki is írok egy búcsúlevelet, és azokat is eltemetem, akkor legalább nálam, egy helyen lesznek.
Mert az a baj, hogy Anyu meg tőlem 180 km-re van eltemetve, és ritkán tudok kijárni Hozzá a temetőbe.
Azt hiszem, csinálok egy saját kis "temetőt" itthon Nekik... Majd, ha kicsit összeszedem magam...
Egyszerűen érzem, hogy kell nekem már valami olyan szertartás, ami segít a gyász feldolgozásában, mert még Anyumat sem sikerült rendesen elengednem, vagyis ilyenkor mindig úgy érzem, mintha már megint "visszaráncigálnám"...
Kell egy hely, ahova időnként odaülhetek emlékezni.
Az a baj, hogy manapság az emberek inkább kihagyják a szertartásokat az életükből. Mondván, hogy: "minden nap emlékezzünk, ne csak a temetésen", meg "minden nap szeressük egymást, ne csak karácsonykor"... Pedig a szertartásokra, ünnepekre stb. szükség van. Nem azért, hogy csak azon az egy napon emlékezzünk, vagy szeressünk, hanem azért, hogy legyenek különleges napok, és legyen helye, ideje a gyásznak, emlékezésnek is, ne mosódjanak bele a mindennapokba, mert akkor mindez szürke és semmitmondó lesz...
Más:
Nem tudok segítséget kérni, mert a férjem dolgozik, és éjszaka neki is aludnia kell, különben fáradt lesz a munkahelyén.
De egyébként is, hiába megy megvígasztalni, megnyugtatgatni Edikét, Ő akkor is sírja, hogy "anyaaa", úgyhogy nem nagyon megy.
Persze, ha hazajön, játszik vele, akkor tudom megcsinálni a házimunkát is, vagy annak egy részét.
A múlt héten megpróbálta a keresztszüleihez átvinni a férjem Edikét, hogy picit tudjak pihenni, amíg Ők odaát a fát vágják, de kb. fél óra után Edike keresztanyukája már hozta is a picúromat, és hallottam, ahogy végig üvölti az utcán, hogy: "anyaaa".
Anyósomék meg most meg vannak sértődve.
A szüleim meg már április óta nem is látták Edikét. Nem tudom, hogy Edike tudja-e egyáltalán, hogy Ők is a mamafélék és papafélék családjába tartoznak...
Köszi, az enerdzsi jól jönne :)
Már kezd lemerülni az elemem azt hiszem...
Igen, ez így jól hangzik, hogy a közös barátokkal... csakhogy nincsenek igazán közös barátok... sőt, barátok sincsenek igazán...
Ismerőseink vannak, de barátaink nem igazán.
Nekem van egy barátnőm, akivel még az általános iskolában is barátnők voltunk, viszont Vele is volt pár év "kihagyás", amikor nem tudta elfogadni az életem, és a felfogásom olyannak, ami akkor volt... de Ő nem igazán szerette a húgomat.
A húgom barátja mondta, hogy gyakran mondta Huginak, hogy ne üljön folyton otthon, hanem menjen, találkozzon a barátaival, de Ő azt mondta, hogy nincsenek barátai...
Igazából nekem is több barátom van a "virtuális" világból, mint a "való" világból...
Volt sok barátom a Rock Klubban, ahova jártam még kb. tíz évvel ezelőtt, de csak azok maradtak meg, akik a férjemnek is barátai. Ők jönnek el időnként hozzánk. De nekem "saját" barátom nincs már a Klubból se...
A húgomat is sokan kedvelték, meg általában engem is kedvelni szoktak az emberek, de az ilyen "kedvelőkből" általában kedves ismerősök lesznek, de barátok nem... Szóval közös ismerőseink vannak, de közös barátaink nincsenek...
Gyakorlatilag az élete nagy részét én sem ismerem, mert titokban élte, hazugságok ködébe vonva... sejtek dolgokat, de a sejtéseim valószínűleg már sosem nyernek bizonyosságot.
De azt hiszem, leginkább magányos volt Ő, és talán mindenki elől ezt a magányosságát próbálta titkolni...
A családból voltak páran, akik nem szerették. De volt, akinek a neve említésétől még az intenzív osztályon is felderült egy pillanatra az arca. Pedig kb. kétszer találkoztak életükben...
Jó lett volna, ha az az egy-két családtag ott van a temetésén, akik szerették. Nem azok, akik udvariasságból jöttek volna el, hanem akik tényleg kedvelték...
Már csak azért is, mert amikor májusban a kórházban voltam, és Hugi eljött meglátogatni (Ő volt az egyetlen, aki mindennap eljött, a férjem csak kétszer jött, mert a picúrral nehéz lett volna gyakrabban jönnie, apámék nem jöttek, anyósomék nem jöttek, csak Hugi...), és akkor beszélgettünk mindenféléről, a halálról is. Akkor Hugi azt mondta, hogy Ő nem sok embernek fog hiányozni, azt mondta, hogy a temetésén se lesz sok ember, mert nem fognak sokan sírni utána...
És most olyan szomorú, hogy ez tényleg így lesz, ahogy megjósolta, hogy nem lesznek a temetésén.
Persze, lehet, hogy ez is lényegtelen. Végül is Anyukámat se nagyon szerették az emberek. A barátnője még előtte pár hónappal lett öngyilkos, az emberek általában pedig anyukámat kifejezetten utálták, mert szókimondó volt, és nem válogatta meg a szavait. És haragtartó is volt...
Mégis rengetegen voltak a temetésén.
Ott meg az bosszantott (hétévesen), hogy ott bömbölnek, meg jajveszékelnek azok az öregasszonyok, akik mindig is utálták Őt...
És olyan nénik sírták, hogy: "jajj, szegény kislányod árván hagytad el", akik előtte volt, hogy nem is köszöntek vissza az utcán...
Szóval nekem így se jó, meg úgy se jó :)
De Nekik már mindegy.
Akkor beszéld meg a szüleiddel,hogy te máshogy szeretnéd a temetést és kerül amibe kerül,de szeretnéd máshogy megadni neki a végtisztességet,vagy hogy a csudába hívják.
Kérj segítséget,hogy tudj pihenni is,mert ennek nem lesz jó vége!
Persze, tudom, hogy az anyagiak a meghatározók. Mint, ahogy egész életünkben is azok voltak...
A szüleink mindig csak saját magukkal voltak elfoglalva, és mindig is sajnáltak tőlünk mindent...
Mindegy... lényegtelen is ez most már...
Persze, az igaz, hogy az emlékezés nem helyfüggő. De a temetőknek akkor is van egy olyan hangulata, ahol én jobban szeretek a halottaimra emlékezni.
Ha ott emlékezem Rá, ahol sokat voltunk együtt, akkor úgy sokkal nehezebb elengednem.
Igen, a picúrom kiköveteli a figyelmet az biztos :)
És aludni se hagy az éjjel. Nagyon ki vagyok már merülve :(
És Ő persze kiköveteli, hogy reggeltől-estig Vele játsszak, hancúrozzak, és, ha egy pillanatra valami mással foglalkozom, már üvölt, hisztizik. Én meg úgy érzem, hogy szétszakad a fejem...
Leni Kedves! Képtelen vagyok szavakba önteni a gondolataimat és bölcseket sem tudok írni, csak akartam, hogy tudd én is nagyon sajnálom...:-(((
Köszönet Neked azért az érzésért ami most bennem van, úgy átölelném a világot...
Akkor küldök egy kis enerdzsit, jó? :o)
Szerintem most ne foglalkozz a külsőségekkel ..... nem az bizonyítja a tesód értékességét, ha most összegyűlik a nagy család ..... én nehezebben viselném, ha kötelességből, illemből lennének ott az emberek ..... ha viszont jól esne Neked így elbúcsúztatni, tedd meg a közös barátaitokkal - gondolom vannak páran ..... szervezz meg velük egy estét .... és beszélgessetek róla, egyetek, igyatok, legyetek együtt a "tiszteletére" .....
A hamvasztás és szétszórás ..... tudod, hogy nem kell egy sírhoz kimenni ahhoz, hogy "együtt" legyetek, ezt bárhol megteheted ..... nevezz ki egy helyet .... egy olyat pl. ahol sokat voltatok együtt, amihez közös emlék fűz .... valahol kint a természetben, de akár a lakásban is egy zugot ..... szóval ne szomorkodj ezek miatt, ezek mind megoldható dolgok ....
Mi itt vagyunk, nekünk bátran kiöntheted a szíved, mi meghallgatunk, és segítünk, ha arra van szükséged ... :o))
Leni ,az anyósékat hanyagold ,ne mérgelődj miattuk,legkisebb gondod is nagyobb annál,mint ,hogy azon is rágódj ,min,miért sértődtek meg,duzzogjanak csak,most nem fontosak.
A temetés ,gondolom nem kissé,az anyagiak is befolyásolják ,a szüleid temetik el,ők tudják ,hogyan szeretnék,és igazából nem számít hányan lesznek ott,vagy sem.
Ha szétszórják a hamvait,nem kell hely ,mert "mindenhol ott lesz",nem igaz:)))
Az emlékezés nem helyfüggő.
Jobbulást a kis rafkós picidnek,tudja ám ,hogy kell időzíteni :))))
Azt mondja,itt vagyok ,rám figyelj,ne a halállal törődj ,hanem velem!:)))
Kitartás leni drága!:))
Hiszek :)
Nekem sem könnyen jönnek a szavak mostanában. De legalább amiket most leírtam, azoktól kicsit megkönnyebbültem. Nem nagyon tudok kivel beszélgetni az érzéseimről ezzel kapcsolatban most sajnos, és, mint mindig, most is olyan jó, hogy itt van a Hoxa :)
Nehéz most nem elfojtanom, mert sok egyéb dolog is van körülöttem. Pl. anyósomék sértődőset játszanak, és cseppet sem érdekli Őket, hogy most nagyon nem jókor... a picúrom lázas, beteg... és intézkednem kell a rendőrségen is állandóan, mert minden vacak apróságot máshol kell intézni...
Most nagyon fáradtnak érzem magam.
Meg görcsben van a gyomrom, remeg a kezem egész nap. Nem tudom, hogy ez melyik fázis...
Nem tudom, olyan régen volt már, amikor valakit, aki hozzám ennyire közel állt elveszítettem. Már 23 éve annak is, hogy Anyum meghalt. És akkor még gyerek voltam.
Pedig nálunk sosem volt tabu téma a halál, most mégis olyan nyomasztó ez az egész, olyan... nem is tudom... valahogy nem is találom a szavakat, pedig nálam ez is ritka...
Meg szomorú is vagyok amiatt is, hogy a szüleink nem akarják meghívni a rokonságot. Elhamvasztják, szétszórják, és ott leszünk öten (apa, anya, a húgom barátja, a férjem és én), és kész. Én úgy érzem, hogy megérdemelte volna, hogy kicsit összeüljön érte a rokonság stb.
És ez a szétszórósdi is nekem olyan... nem tudom... valahogy kéne egy hely, ahol úgy érzem, hogy leülhetek időnként, és megemlékezhetek Róla...
És ez a sok gyakorlatias dolog is megőrít most. Minden este úgy érzem magam mostanában, mintha valami iszonyatosan erős szivattyúval kiszívták volna minden életerőmet. Olyan fáradt vagyok, mintha mázsás köveket cipelnék ide-oda egész nap...
Rendben, megpróbálom azt tenni, amit a szívem diktál. De ez most csak kalapál itt nekem össze-vissza...
Oh,Leni drága!:((
Sajnálom...
Szia Leni
Abban biztos vagyok, hogy neki nincs baja, ő jól van, én is hiszek a reinkarnációban, azt sajnálom, hogy mindezen ilyen módon kell átmennetek. Tudom, mit jelent elveszteni valakit, ismerem a fázisokat, mire a "képtelen vagyok felfogni"tól a bénultságon, tagadáson, a haragon, bűntudaton, a "szívem szakad meg"en át eljutunk az elfogadásig és a megnyugvásig. Leni, te egy okos csaj vagy, ne fojts el semmit, éld meg minden mélységét, tedd azt, amit a szíved diktál. Sok erőt kívánok neked!
:o)