Hogyan működik az örökbefogadás? Mennyire nehéz pici babát örökbefogadni? (tudásbázis kérdés)
Már ne is haragudj, de te most tényleg olyan példákon keresztül próbálod bizonyítani, hogy mennyire szuper anya vagy, amik már a gyámhatóság hatókörébe tartoznának?
Attól vagy te jó anya, hogy nem vagy olyan, mint a példádban szereplők?
A jó anya-kategória nem itt kezdődik!
Egyébként pedig mindenki abból tud véleményt alkotni, amit itt elárulsz magadról. Teljesen felesleges megsértődni, "szépen" bemutatkoztál. :-(
Itt írta:
"És hidd el nekem, egy saját gyerek mégiscsak saját!"
"Természetesen nagyon szeretem a fogadott gyereket is, de a saját. . ."
"Egy szóval sem mondtam, hogy nem szeretem a nagyobbik fiamat! Nagyon-nagyon szeretem! De aki szült már gyereket, az tudja, milyen érzés az a 9 hónap, amig a pocidban van! Olyan érzelmi kötődés alakul ki benned, amit semmi sem pótolhat. Legalábbis én így voltam vele. Sajnos, a nagyobbik fiammal nem élhettem át ezt az érzést és ezért nincs is az a láthatatlan szál közöttünk."
Tudod, ez kicsit úgy hangzott, hogy nem foglalkozom annyit vele, mint a másikkal, vagy hogy elhanyagolom őt. Látszik, hogy nem ismersz!
Sokkal többet törődök és foglalkozok vele, mint más a sajátjával. Ezt naponta tapasztalom. Amikor otthon van az anya, mert 3 gyereke van és arra nem képes, hogy segítsen a fiának a tanulásban. Nyáron reggelente kirakja az utcára és csak este megy haza a gyerek, mialatt ki tudja mit csinál otthon az anyja. Vagy egy másik anya állandóan ordibál a fiával, leküldi az utcára, mert a kislánya alszik és addig nem jöhet fel, amíg a kicsi fel nem ébred. Vagy 8 évesen otthon hagyja egyedül, amíg ő elmegy vásárolni a TESCO-ba, este pedig arra figyelek fel, hogy a gyerek hangosan zokog és áll az ablakban, hogy hol van már az anyja... Ezek mind-mind megtörtént esetek.
Sőt, a nagyfiam panaszkodik sokszor, hogy hogy bánnak az osztálytársaival a szüleik, hogy mennyire nem foglalkoznak velük és nem figyelnek rájuk és örül, hogy mi nem olyanok vagyunk.
Ne ítélj hát ismeretlenül, amikor gőzöd sincs róla, hogyan neveljük a gyerekeinket és mennyit foglalkozunk velük! Nem hagyom, hogy néhány hozzászólásomból ítéletet mondj rólam, vagy a családomról! A sajnálatodra pedig végképp nincs szüksége a nagyfiamnak, hiszen mindent megkap, amire csak egy kisgyerek vágyhat, beleértve a szeretetet is!
"Lányok! Örülök, hogy van kit szidni, legalább nem a saját gondotokkal vagytok elfoglalva! Nem érdekel mit gondoltok rólam."
Nagyon felnőtt reakció! :-DDD
Nem tudok mit hozzátenni Eszterkat írásához, tökéletesen megfogalmaztra azt, amit nekem tegnap nem sikerült, mert annyira felháborodtam az írásodon. Rettenetesen sajnálom az öf. gyerekedet, mert valóban borítékolható ennek a történetnek a végkimenetele, ha nem változtatsz a gondolkodásodon!
Légyszíves, keresd fel a Tegyesz vagy az Ágacska valamelyik pszichológusát, a gyerek érdekében, és beszélgess el a szakemberrel ezekről a gondolataidról! Az, hogy te ilyen kifejezéseket használsz, hogy "örökbe fogadni kényszerül", ez azt mutatja számomra, hogy te soha nem is voltál igazán kibékülve a gyermekvállalás e formájával, te valójában egészen addig szégyelted az egészet, míg meg nem született a vsz. gyereked.
Nem az a gond, hogy neked született vsz. gyereked, tiszta sor, hogy MÁS az a kapcsolat, másként indult, de nem TÖBB. Amiről írtál, a láthatatlan szál köztetek a vsz. gyerekeddel, annak normális esetben az öf. gyerekeddel is meg kellene, hogy legyen ma már, hiszen kb. 10 éve fogadtátok őt örökbe!
Csak azt képzeld el, hogy ha neked ilyen gondolataid vannak, az mennyire megy át a gyereknek! A gyerekeknek hihetetlenül érzékeny kis antennáik vannak, de ezt nyilván te is tudod, a hang legapróbb rezdülését is megérzik! Akkor szerinted a nagyfiad nem érzi meg, hogy valami nem stimmel, valahogy nem ugyanolyan a kapcsolatotok, mint közted és a vsz. gyereked között?
Dehogynem érzi és ebből lesz később baj. :-(
Nem elég szerencsétlen kiskölyöknek megküzdenie a veszteség érzésével ("nem kellett a vsz. anyjának"), amit 99%-ban minden öf. gyerek átél egyszer, hanem még azzal is szembesülnie kell, hogy a te szíved bár nyitott felé is, elhiszem, hogy nagyon szereted őt, de a vsz. fiadat egy picit jobban, őt különlegesebbnek tartod. :-(((
Amúgy minden bántó szándék nélkül: ti otthoni szóhasználatban is a "saját" és "nem saját" kifejezéseket mondjátok?
ne haragudj de megtudnád mondani, hogy hol a... fenébe írta azt, hogy nem szereti a gyereket vagy nem sajátjaként szereti
csak mondjuk úgy mint egy gyereket
tudod van olyan aki nem végső elkeseredésében fogad örökbe. és ha igen is akkor is fel tud nőni a feladathoz és a gyereket nem szamárnak tekinti ha már nincs ló. a probléma a te esetedben az, hogy te erre nem voltál képes, sőt, még csak nem is érzed azt, hogy ez mennyire fontos és törekedni kellene rá.
még egyszer: én személy szerint sajnálom, hogy a gyerek nem egy olyan örökbefogadóhoz került aki ezt érti, érzi, elfogadnja és mindent megtesz azért, hogy a gyereket sajátjának elfogadja és hogy a gyerek is saját anyjaként/apjaként nézzen rá.
semmi gond nincs az égvilágon azzal, hogy mindenki más. nekem teljesen mindegy, hogy ki hogyan éli a SAJÁT életét. azonban ha valaki örökbefogad akkor nem csak a SAJÁT életéről dönt hanem egy gyerek életéről is aki aztán tényleg nem tehet arról, hogy adott esetben az őt nevelő nőnek nem sikerült elfogadnia az örökbefogadást mint egy MÁSIK családalapítási módszert.
tényleg nem a nő hibája. ez NAGYON SÚLYOSAN a hivatalban dolgozó ügyintézők hibája akik megadták neki az engedélyt az örökbefogadásra. NEM hiszem el, hogy ha elmondja mindazt (vagy akár a felét) annak amit itt most leírt (és miért ne tette volna, főleg az örökbefogadás ELŐTT amikor még sokan nem is igazán tudjuk, hogy mit vállalunk fel) akkor egy lelkiismeretes bármilyen ügyintézőnek nem a GYEREK érdekét kellett volna néznie és azt mondani, hogy drágám, két lehetőséged van:
1. belátod, hogy mint sokaknak (akiket úgyis megértesz tehát nincs gond) az örökbefogadás NEM a te utad,
2. vagy ha úgy gondolod, hogy de mégis (mert ilyenkor ám a legtöbben felháborodnak, hogy ŐK miért ne felelnének meg és rögtön bíróságra mennek - ez az amiért a hivatalnokok általában túl elnézőek, nem akarnak galibát), akkor el lehet végezni egy 250 órás IGEN ALAPOS felkészítő tanfolyamot aminek a végén kiderül, hogy az illető TÉNYLEG akarja, képes fejlődni a GYEREK ÉRDEKÉBEN vagy sem.
tényleg sajnálom az örökbefogadott gyereket. nem azért mert van vérszerinti testvére akivel összehasonlítva látszik a különbség - ha nem lenne, az őt nevelő nő akkor sem érezné őt saját gyerekének. IGEN, a kötődésen DOLGOZNI kell. ha nem dolgozol rajta, nem fog a gyerek kötődni. ha nem szereted a gyereked mint a sajátodat, nem is lesz soha az.
a probléma az, hogy azok akik nincsenek kapcsolatban az örökbefogadással (nagyon kevés kivételtől eltekintve) soha nem értik meg, hogy az örökbefogadott gyerek is saját és mindig másodrangúként kezelik őket. EZ VAN. a gyereket erre IS fel kell készíteni. de hogyan készítse fel az a nő aki saját maga is így gondolkodik?
és igen, a történet vége előre látható - egy újabb horrortörténet lesz az örökbefogadásról ahol a gyerek hálátlan lesz, kiütközik a vére és még sorolhatnám - pedig az örökbefogadó szülők mindent megtettek érte. FENÉT.
figyeljetek ide.... nem vagyunk egyformák...
ahogy nem hordunk ugyanazon stílusú ruhát, cipőt, úgy mindent másképp is élünk meg...
ezért senkit nem lehet megszólni..
a lányomat pl 5 éves kora óta neveli a férjem.... az ő lánya az első perctől, úgy is neveli...
de nem mindenki ilyen beállítottságú ám...
ismerek olyat is, ahol a férj első házasságából van gyerek, de az apa nem tartja a kapcsolatot vele, mert a második feleség nem akarja ezt.....csak így érzi sajátjának a férjét...ám közös gyerek sincs...
nem egyforma környezetben élünk, nem mindenütt úgy fogadnak el egy érkezettet, és biztos, hogy a faluk rosszabbak, mert ott mindenki azt is tudja, ki mikor megy wc-re...
szóval: csak szépen...mindekinek vannak érzései, történetei...nem lehet tudni, kiben mit váltott ki...
Lányok! Örülök, hogy van kit szidni, legalább nem a saját gondotokkal vagytok elfoglalva! Nem érdekel mit gondoltok rólam.
Egy szóval sem mondtam, hogy nem szeretem a nagyobbik fiamat! Nagyon-nagyon szeretem! De aki szült már gyereket, az tudja, milyen érzés az a 9 hónap, amig a pocidban van! Olyan érzelmi kötődés alakul ki benned, amit semmi sem pótolhat. Legalábbis én így voltam vele. Sajnos, a nagyobbik fiammal nem élhettem át ezt az érzést és ezért nincs is az a láthatatlan szál közöttünk.
Ítéljetek el ezért nyugodtan és nem kívánom, hogy hasonló helyzetbe kerüljetek mint én!
Tudjátok, az ember végső elkeseredésében dönt úgy, hogy örökbefogad, ha már nem lehet saját. De fél attól, hogy a környezete mit szól hozzá. Igen, nálunk is voltak fenntartások. Csak évek múlva ismerte be anyósom, hogy időbe telt, amíg megszokta az unokáját. Nem kis felelősség nyomja az ember vállát, amikor egy úgymond "idegen" gyerek a családba kerül. Lehet, hogy az idegen szóért megint csak elítéltek.
Szembe kell nézned a szüleiddel, a rokonokkal és az összes ismerőssel, hogy nem tudtál gyereket szülni, ezért örökbe fogadni kényszerülsz.
Sokatoknak fogalma sincs arról, milyen érzés, amikor egy régi ismerősöd azt mondja: "hát nektek van gyereketek? Nem is vettem észre, hogy terhes vagy!" Mert ugye, azt mondanom sem kell, hogy senki sem kürtöli világgá boldog-boldogtalannak, hogy nem lehet gyereke és örökbe akar fogadni.
Tudok olyanról, aki elköltözött csak azért, hogy a szomszédok ne tudják, hogy örökbe akarnak fogadni. És jó néhány olyan nővel beszéltem, aki azt mondta, hogy inkább sosem lesz gyereke, de nem fog örökbe fogadni.
Ilyenek is vannak. Csak ha nem vagy hasonló helyzetben, ezekről sosem fogsz tudni.
Mi nem költöztünk el, elfogadtuk a nagyfiúnkat és nem kérdés, hogy mostmár a saját gyerekünk és úgy is szeretjük. De mint mondtam - az a 9 hónap és az a tudat, hogy a hasadban lévő baba attól az embertől fogant, akit mindenkinél jobban szeretsz - nem pótolható.
Nah én is így gondolom pedig még nincsen babánk, de akkor ezek szerint nem csak nekem szúrt szemet ez a kijelentés. Komolyan mondom hogy a világban sok érdekes ember szaladgál:)
Olyan szépek a lányaid:) Szeretem Őket megcsodálni:)
csak egy szösszenet: még örökbefogadás előtt édesapám egyszer valamiről megjegyezte, hogy " a lányom nevelt gyereke..." - erre a felesége azt mondta, hogy "drágám ha így beszélsz róla a gyerek nem nevelt lesz hanem neveletlen" :)
no, hát nem mindig a szerencsétlen örökfogadott gyerek hibája miatt van az, hogy mindig mindenkinek van egy horrortörténete az örökbefogadásról miszerint a nagybátyám első feleségének a nővérének a legjobb barátja is..." :)
azért talán érdemes lenne a témáról IS beszélgetni. topikindítónak ajánlanám, hogy kérdezzen konkrétumokat :)
"Jól értetted. Aki azt mondja, nincs különbség saját és fogadott gyerek között, az hazudik. Természetesen nagyon szeretem a fogadott gyereket is, de a saját. . ."
Te nem százas!
Hogy tud ilyet leírni egy anya?!
Neked az örökbefogadott gyereked nem a sajátod?!
Olyat is lehet hallani, hogy valaki örökbefogad, megnyugszik, hogy van babája, és utána teherbe esik. Ez ugye azért lehet, mert nem görcsöl rá már arra, hogy gyereke legyen, megnyugszik...
Barátnőm, ha nem tudnám, hogy örökbe fogadott babája van, nem is hinném el. Teljesen sajátjaként neveli!
De azt mondta, hogy nem fogja titkolni elötte, hogy örökbefoadott baba. Csak egy rosszakarója legyen, aki elkottyantja magát...