Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Meghalt a kutyám fórum

Meghalt a kutyám (beszélgetős fórum)


2008. jún. 6. 17:28

Sziasztok!

Sajnos nekem is csatlakoznom kell a hozzászolásokhoz.8éves koromban kaptam egy alaszkai malamut kiskutyust.13éven át akkora szeretetet kaptam töle mint soha senkitöl.elmondhatatlanul fantasztikus egy kutyafajta.2évvel ezelött lebetegedett és annyira legyengült egyik naprol a másikra h mindenki el akarta altattatni.önzönek tartottak mert én nem engedtem.reggeltöl estélig melette voltam.ennek az önzöségemnek köszönhetünk még2boldog évet.egyik reggel arra ébredtem h ugat,ugrál,ekkor lett jobban és az ajtot kaparva jelezte h menjek ki hozzá mert Ö jobban van.Ettöl kezdve teljesen megváltozott a viselkedése.Sokkal ragaszkodobb lett mint azelött.Minden procikájában látszott mennyire hálás volt h vigyáztam rá.Persze az idö felette is eljárt.Ennek ellenére ugy viselkedett mint egy kölyök kutya,pedig a látása se,hallása se az igazi volt már és a hátso lábánál az izmok begyulladtak,nehézkesen ment,volt h napokig pihent.5napja még semmi nagyobb baja nem volt,kint ültem melette én is beszéltem,Ö is mondta a magáét.Reggel arra ébredtem h sir,elöször csak kinéztem h mi lehet...Láttam h nem bir felálni,probálja felhuzni magát de nem megy.Tudtam h ez ellen nem tudunk mit tenni,sirva mentem ki hozzá.Akárhányszor bajom volt kimentem hozzá, nagy buksiját az ölembe hajtotta és tudta h megnyugszom.MOst is látta rajtam h sirok és probált bujni hozzám pedig most nem nekem volt bajom.10perc mulva jött az állatorvos.Probáltuk felállitani de a hátso lábai nem reagáltak.A mai napig nem tudom eldönteni h amit akkor láttam a szemében az azért volt-e mert megrémült h miért vannak ennyien körülötte,vgy pedig a fájdalmat láttam.Bementem a házba.Pár perc mulva ki akartam menni,de szoltak h ne,mert már beadták neki az injekciot 5-6perc és vége.Sirogörcsöt kaptam és nem tudtam kimenni hozzá elbucsuzni sem.Apum20perc mulva jött h felhivja az állatorvos mert a kutya még mindig lélegzik.És ez miatt nem tudom h jo döntést hoztam-e,h küzdött mert élni akart vagy azt várta h kimenjek elbucsuzni.A legjobb barátom volt,a legszebb éveimet élte át velem és nem simogathatom meg többet nem bujhatok oda házzá,nem vár többet a kapuban h mikor érek már haza,a megmaradt csontokat sem tudom kinek adni.ezek után ha hazaérek valahonna én megyek hozzá,oda ahova el lett temetve.Még a megrágott csontok is ott vannak az udvarban amit elözö este adtam neki és ö nincs már.Csak fényképekröl néz a szemebe.Sokszor kiülök éjjelenként ugy mint mikor együtt tettük és elképzelem h kopognak a körmei az aszfalton,de kinyitom a szemem és nem jön már felém.örülök annak h szép kutyaélet élt,volt ideje megöregedni,de a tudat h nekem kelett döntenem az életéröl...nem tudom feldolgozni.13év ami igy visszagondolva egy pillanatnak tünik,rengeteg emlékkel,sok csinytevéssel,sok küzdéssel és boldogsággal.születésem ota van kutyám és nem is tudom elképzelni máshogy az életem,most mégis ugy érzem h egy másik négylábut nem tudnék elfogadni,nem tudnám megsimogatni mert ö nem az enyém.Borzalmasan fáj ,hogy leküzdöttem vele egy sulyos betegséget és aztán teljesen más miatt lett vége.Köszönöm,hogy ezt leirhattam.

2008. máj. 21. 16:36

Sziasztok!

Véleményem szerint kétféle ember van:akinek van kutyája és akinek majd lesz...

Ezt tapasztalatból írom.Nekem is már volt egy olyan kutyám, aki szinte a társam volt./Azért használom a szinte szót, mert bár néhány hetes korától én neveltem őt mégsem volt az enyém, mert a barátom már évek óta nagyon szeretett volna egy kutyát és hát el kellett döntenünk, hogy melyinkünknek lesz kutyája.Neki lett! Így kicsi korától úgy neveltem, hogy "mellé neveltem".

Sikerült, bár szinte minden "hozzáértő" állította: nem lehetséges.../


Aztán tavaly július 28-dikán beteg lett és bár nap mint nap hordtuk az orvoshoz, nem tudtunk segíteni rajta...


Azóta nincs "mi kutyánk".És hát valahogy most még nekem sincs "kedvem" ahhoz, hogy SAJÁT kutyám legyen.

2008. máj. 15. 17:47

Nekem tegnap ment el az én drága kis kutyusom, 12 éevsen.. a szívem meghasad, beteg volt ugyan, két éve tudtuk, hogy előbb utóbb eljön a rettegett nap, de hála a lelkiismeretes gondozásnak, az állatorvosunknak és a sok gyógyszernek, az utóbbi időben, hónapokban mérve ismét teljesen tünetmentes volt. Aztán tegnap reggelre rosszul lett, este ismét el akartuk vinni orvoshoz, de mire hazaértünk, már csak a drága kicsi testét találtuk, élettelenül.. Isten teremtményei egyedül születnek és egyedül halnak meg... felfoghatatlan érzés, hogy utoljára láthattam, simíthattam, soha többé nincs, utólag megbánja az ember a lerövídített sétákat, az esetleges szigorokat, mindent..mindenkit szeressünk amíg van..Nagyon fáj ami történt, azóta véresre sírtam a szemeim, nem tudom, mikor lesz enyhülés, de egyelőre felfogni sem tudom, első kutyusom volt és vele nőttem fel.. ha az ember tudná, mikro reggel felkel, hogy az utolsó nap jön, az utolsó reggeli séta, reggeli elbúcsúzás, .. :((

Emléke örökké velünk marad. Szeretjük, örökké.

2008. ápr. 26. 09:25

Sziasztok!

Bőgve olvasom az újabb hozzászólásokat és majd megszakad a szívem az én kiskutyámért akivel már soha többé nem lehetek együtt, nem simogathatom és nem néz rám a hűséges barna szemeivel.

50. alyce
2008. ápr. 15. 17:48

Én már három kutyusomat veszítettem el. Volt egy tacskónk, ő végelgyengülésben pusztult el, az annyira nem is tört meg. Viszont a másik kettő kutyust el kellett altatni, és az szörnyű volt...A gyönyörű kaukázusi juhász kutyánkat 2005. május 6-án altattuk el, a spiccet pedig most 2007. december 6-án:( Az utóbbit még nem nagyon sikerült feldolgozni, még mindig hiányzik, de most már elértem azt a szintet, hogy nem törnek rám sírógörcsök, csak nagyon-nagyon hiányzik.

Van egy nagyon jó idézetem erre:

"Egy jó kutyának halála után a legjobb helye a gazdája szívében van."

49. f290b382c2 (válaszként erre: 47. - 0c97fbb607)
2008. ápr. 3. 11:34
Még a boltba is képtelen vagyok lemenni,mert nem tudom abbahagyni a sírást.Annyira félek,hogy megint meghal valamelyik kisállatom,már csak ők vannak nekem..Pedig annyira vigyázok rájuk..
48. Munya
2008. ápr. 3. 11:34
Soha sem lesz olyan kuttyuk mint amilyen Manó volt! Még most is hiányzik, pedig már 10 éve elment :(((((
47. 0c97fbb607 (válaszként erre: 46. - F290b382c2)
2008. ápr. 3. 11:26
Sirasd is el,mindet,gyászolni kell és fontos,így egyszer csak "kisüt" majd a nap és tovább tudsz lépni....mindenen ami most még fáj.:)
2008. ápr. 3. 11:24

Annyira hiányzik Gandalf,közben elpusztult az egyik hüllőm is,ráadásul a férjem is elhagyott..

Maddig lehet ezt fokozni?

Tudom,hogy ez kutyás fórum,de őket ugyanúgy szerettem...Nagyon fáj.Tegnap kimentam Gandalf sírjához,sirattam mindent,őt,a régi életünket,nincs vigasz..

45. ea9bff1b44 (válaszként erre: 26. - Adry72)
2008. ápr. 2. 14:08
Ez a szó tényleg durva egy kicsit, már ha úgy éltél együtt a kutyáddal, mint egy családtaggal. Mi úgy éltünk. Belfegort-rottweiler kan-édesanyám halála után öt nappal kaptam a férjemtől. S a hat hetes szőrgolyó, mintha tudta volna, miért került hozzánk, az első pillanattól kezdve a lelki társam volt. Ha sírtam, sírt velem, később pedíg ha látta szomorú vagyok, az ölembe dugta akkor már termetes fejét. Bérházban élt velünk, de úgy alakítottuk az életünket, hogy az mindhármónknak jó legyen. Belfegort úgy kezeltük, mint a saját gyerekünket. Ugye nem tartottok lökének: de még a fa alá is került ajándék, vagy a születésnapjain "tortát csináltam" neki dobozos tápból és nyalánkságokból. Mikor terhesen bekerültem a kórházba, kivittük anyósomékhoz kertes házba-de olyan kennelbe, hogy némely embernek a háza nincs olyan. Ott tartottuk a másik két rotinkat is, ők soha nem éltek velünk. Minden előírást betartottunk, a szomszédnak azonban mégis szúrta a szemét. Egy reggel Belfegort halva találták, vércseppel a száján. Megmérgezték. Kimentünk a férjemmel eltemetni a kertbe. Míg a párom ásta a gödröt, és gugoltam Belfegor mellett, ömlött a könnyem-most is sírok-és megköszöntem neki azt a tíz évet, amit együtt tölthettünk vele. Soha nem láttam addíg sírni a férjemet. Betemettük a sírt, s az én 190 cm magas nagy mackómat elkezdte rázni a zokogás...Kisfiunk Bence nem emlékezhet rá, mert még csak egy éves volt, de beszélünk Belfegorról, képeit és emlékét mindíg megőrizzük.
2008. ápr. 2. 10:57

Kedves Kutyabaratok es Allatszeretok!

Oszinten osztozom minden gazdi fajdalmaban,akit az a vesztesseg ert,hogy elvesztette negylabu tarsat.

Szamomra is friss meg ez a leirhatatlanul kegyetlen erzes.Igazabol meg nem is tudok irni rola.

"Minel tobb embert ismerek meg,annal jobban szeretem a kutyamat"

Termeszetessen a kivetelek erositik a szabalyt.

2008. márc. 31. 17:52
Szegénykém. Nagyon sajnállak.
2008. márc. 30. 17:51
Ez az egyik legrosszabb dolog a világon, persze ezt csak a "kutyások" értik:(
2008. márc. 10. 12:22
Nekem volt egy ír-szetter és labrador turmix kutyum. Úgy nézett ki, mint egy fekete ír-szetter. Gyönyörű kutya volt, kedves, hűséges, soha senkit nem bántott. Rengetegen meg akarták venni tőlem, annyira szép volt. Büszke voltam rá, hogy ilyen kutyája senkinek sincs. Soha nem morgott senkire, amikor játszottam a kiskutyáival, akkor sem bántott, csak a pofijával arrébblökte a kezem, hogy inkább őt simogassam. 3 éves volt. Egyik este petárdáztak az utcánkban. Éreztem, hogy valami baj lesz. De nem foglalkoztam vele különösebben. Kimentem, megsimogattam, hogy megnyugodjon, aztán bejöttem. Be kellett volna engednem. De én nem tudtam... Az ír-szerret kutyák hajlamosak a szívinfarktusra... Én tényleg nem tudtam. Ha tudtam volna, esküszöm, behoztam volna a házba estére. Reggel iszonyatos látvány fogadott. Kedvencem nyitott szemekkel, kinyújtott nyelvvel mozdulatlanul feküdt a házikójában. Aznap sírva mentem suliba. Azt hittem, elpusztult. Mikor hazajöttem, az előszobában feküdt betakarva, a nővérem simogatta. Elmesélte, hogy volt kint a doki, azt mondta, hogy infarktusa volt. Adott neki 1-2 injekciót, infúziót meg még 1 csomó dolgot. És megmutatta, hogyan kell tartani a kutyát, ha epilepszia-rohamok törnek rá. Ahhoz, hogy az infarktust kezelje, olyan gyógyszert adott be Leának, aminek a mellékhatása epilepsziarohamokat idéz elő. Örültem, hogy még él. Azonban jött az első roham. Aztán a másik. Végül már olyan sűrűek voltak a rohamok, hogy nem volt mit tenni, el kellett altatni. Soha nem fogom elfelejteni, amint ott rángatózott és vonyított az előszoba padlóján... Szörnyű volt. Ez 2001.02.01-jén történt. Azóta is sűrűn eszembejut. Én hibásnak érzem magam a halála miatt. Ha behoztam volna a házba azon az estén, talán még ma is élne... De én nem tudtam...
40. Zsuzsa88 (válaszként erre: 33. - F290b382c2)
2008. márc. 10. 12:08
Ne hibáztasd magad Gandalf halála miatt. A nimfákat kemény kőből faragták, biztos nem azért pusztult el, mert magára hagytad egy kis időre. Biztos a szíve rendetlenkedett, vagy az idegrendszere. Vagy valami régi betegsége lehetett, ami lassan öl, de amíg nem fordul komolyra, nem is látszik meg az állaton. Tehát ne érezz bűntudatot, amiért eltávozott. Nem te tehetsz róla.
39. Adry72 (válaszként erre: 37. - Gerna)
2008. márc. 6. 13:44
Ismerős helyzet!Sztem ez azért van mert életben akarjuk tartani az emléküket:))
38. Adry72 (válaszként erre: 36. - F290b382c2)
2008. márc. 6. 13:42

Ne is hasonlítsd hozzá soha!Nekünk is van egy másik kiskutyánk Hetyókánk után,de Harma teljesen más.Bár fajtáját illetően Harmi is egy collie,de mégis tök más.Nem pótolja Hettykénket,de segít a seb begyógyulásában és fénnyel tölti meg a mindennapokat!

Te is az új madárkádban keresd a vígasztalódást és örizd emlékét Gandalfnak:)))Ne szomorkodj!Gondolj a szép évekre a kedvességére és arra mennyi szeretetet adtál és kaptál viszont tőle:))Szeresd éppúgy az új madárkádat,hisz ő nem tehet Gandalf haláláról!!!

37. gerna
2008. márc. 3. 19:37
A mi kutyánk 13 éves korában halt meg, de váratlanul...:( Hetekig, hónapokig álmodtam vele, úgy, hogy él megint.
36. f290b382c2 (válaszként erre: 35. - Adry72)
2008. márc. 3. 19:35
Kaptam egy új madarat,de ő nem Gandalf...:(
35. Adry72 (válaszként erre: 33. - F290b382c2)
2008. márc. 3. 13:59
Igazán sajnálom:( Kívánom,hogy mihamarabb megnyugodjon a lelked!Hidd el Ő sem szeretné,hogy szenvedj!!!
2008. márc. 2. 22:32
sajnalom :(
2008. márc. 2. 22:30
Én Valentin nap reggelén találtam meg az én drága nimfámat,Gandafot meghalva.Sírva simogattam,ő várt haza,együtt ettünk,puszit adott,még a wc-re sem engedett egyedül,ha pedig v.hova mennem kellett,vérig volt sértve.Azt hiszem,sosem teszem rajta túl magam,és azon sem,hogy akkor nem voltam mellette.Nagyon fáj,mert ő tényleg engem szeretett,én pedig cserbenhagytam őt.
32. Adry72
2008. febr. 2. 20:34

Szia korall33!


Megértelek! Borzasztó az a vívódás.És még aztán a sok álmatlan éjszaka."Mi lett volna ha??" "Mit csinálnék máshogyan??" A sok-sok gyötrő gondolat.

Miközben tudjuk,hogy a legjobbat tettük, hogy nem hagytuk a végsőkik szenvedni a mi kis Drágánkat.

Nekünk is úton van az új családtag,de még miatta is fúrdal a lelkiismeret.És ismét azok a rohadt kérdések és önmarcangolás.Aki kutyás mind bolond,de jó bolond:))És jó bolondnak lenni!!Nem igaz??

2008. jan. 28. 10:41

Sziasztok!

Nekem is volt egy törpe uszkárom!14 éves volt amikor, hosszú vivodás után úgy döntöttem elviszem az állatkórházba!Borzasztóan szenvedett, már nem birta legyőzni a kórt, hiába műtötték többször is.Nem tudom mi fájt jobban,hogy szenvedni látom, vagy az hogy nekem kell döntenem,hagyjam szenvedni a végig, vagy pedig egy injekció szabaditsa meg őt a szenvedéstöl,azonnal!Utána hónapokig nem tértem magamhoz!Ő is több volt számomra mint egy kutya!Nagyon szerettem!Egyött nőttünk fel!Z 4 éve történt.Az élet ment tovább.Nemrég családi házba költöztünk újra és újabb kutyust tervezünk tavasszal.Már nagyon várom!A sebek begyúgyulnak idővel!

2007. dec. 6. 09:39

Nekem volt egy 19 éves puli kutyám,aki már annyira beteg volt,hogy el kellett altatni.A szívem meghasadt érte,de az élet megy tovább.A jelenben kell éljünk,nem cipelhetjük a múltunkat magunkkal,mert bele roskadunk.

Nehéz,persze,hogy neház,de el kell tudnunk engedni,mert valójában a ragaszkodás az,ami fáj.

Én a kutyámtól többet kaptam érzelmileg,mint a saját szüleimtöl,úgyhogy számomra nem csak egy KUTYA volt,hanem sokkal több.

29. lily3 (válaszként erre: 27. - Adry72)
2007. nov. 27. 21:54
Mintha nekem irtad volna.Nagyon megható.(számomra)
28. lily3 (válaszként erre: 26. - Adry72)
2007. nov. 27. 21:50
Egyetértek!!!
27. Adry72
2007. nov. 27. 21:30

Az állatokról

Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van

lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba,

komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: „Az

emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!” –

ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan

barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és

egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni.

Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is

van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék

gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban

maradsz; s Isten tudja ezt.


/Márai Sándor : Füves könyv

26. Adry72 (válaszként erre: 25. - Adri25)
2007. nov. 27. 21:20
mi az,hogy megdöglött???én sosem tudnám ezt a szót használni,mikor a kutyámról beszélek
25. adri25
2007. okt. 27. 21:30
az én kutyám 8 éves volt,de valami idióta megmérgezte és megdöglött

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook