Meghalt a kutyám (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Nekem is meghalt a kutyám az idén. Azt hittem jó lesz az új év, de nagyon szörnyűen kezdődött. A kutyusunk nem tudott felállni. Kapott egy injekciót és azt hittük minden rendben lesz. Majd estére furcsa hangokat hallatott. Az állatorvos azt mondta, hogy áttétes rákja van és ne kínozzuk tovább. Szörnyű volt meghozni a végső döntést de a kegyes halált választottuk. Örök álomba szenderült. Azóta mindennap kimegyek a sírjához a cicák pedig követnek. Sokszor beszélgetek vele, elmondom neki mi minden történt aznap.

" Miért múlik el minden ami szép?

Miért fáj szívünk a tegnapért?

Miért nem lehet örökös a ma?

Hisz akkor nem kellene elválnunk SOHA!"

Szia Garmo!

Még én is sirok sokat,minden nap.Szinte nem mulik el perc ,hogy ne gondoljak rá.A gyilkosai tárgyalása megvolt.Még nem tudni mit kapnak,de bármi is legyen az itélet ,én sajnos akkor sem leszek boldog.A legrosszabb meg az ,hogy estefele még mindig erre vezeti a kutyákat,nekem ezt rosz nézni nagyon.Bár nem is tudom minek sétál velük mikor egy jó nagy udvarban szabadon szaladgálhatnak.:(

Én 7 hónappal az előző kutyusom után hoztam az új kiskutyát, igazából nem is magam miatt, hanem egy hozzám tartózó miatt. :-(

Szívem szerint vártam volna még vele.

Én sem tudtam szeretni egy jó darabig, de aztán megjött az is. Most már nem adnám semmi pénzért, senkinek.

De az előzőt sose feledem el.

Kedves Garmo!

Sajnálom ami veletek történt!Mielőtt ide beléptem volna azelőtt olvastam az üzice azért nem említettem a válaszomban.

Az én véleményem az,hogy egyáltalán nem lenne hűtlenség ha új kutyusod vennél magadhoz!Persze ez még érthetően korai lenne. Ne legyél dühös senkire és semmire amiért elment a kedvenced!Inkább legyél hálás,hogy boldoggá tettétek egymás mégha csupán tíz évig is. Mindekiben más és más van kódolva.Kinek több kinek kevesebb idő jut!

A mi kutyánk Hetty 14 évig élt,mikor elment azt mondtuk soha többé,aztán azt soha többé collie és most van egy tünemény collienk aki merőben más mint Hetty volt,de imádjuk. Óhatatlan,hogy régi kedvencünket ne emlegessük vagy ne vonjunk hasonlóságot.Nekünk nagyon sokat segített gyászunkban,hogy elhamvasztattuk és hazahoztuk Hettyt.Itt van velünk akik szerették és akiket Ő is szeretett!Ne küzd a feledésért!!!Sírasd meg a kutyádat nem szégyen az!!!De ne mocskold az emlékéd azzal ,hogy dühös vagy a Teremtőre!!!

Én enyhülést kívánok háborgó lelkednek....

Nagyon is helyén van a szíved. Van lentebb ezen a fórumon egy másik versike az állatokról. Az mindent elmond. Hogy milyen társ a kutya.

Ugyanezt a fájó űrt éreztem én is, a tehetetlenséget. De én ott dekkoltam a sírja mellett, ott sírtam, azóta is mellette gugolok, beszélgetek a kutyámmal. Persze, a könnyek jönnek, de én azt nem bánom, nem akarom, hogy a kutyám emléke csak egy árnyalatnyit is halványuljon. A halála éjszakáján képeivel felszerelkezve bújtam ágyba és azokat nézegettem, amíg a fáradságtól elszenderültem, de aludni nem tudtam, mint már írtam a kutyám szuszogását hallottam.

Én még mindig úgy érzem, hogy van kutyám. Ha látok gazdit kutyát sétáltatni, összeszorul a szívem, hogy mi ezt iéyen formában már nem tehetjük. De a kutyám emléke elevenen bennem él.

Szia Mango2!

Tudom ,hogy örül neki,igazad van. Csak Én sajna mindig sirok akkor ha Őt látom.Igy egy picurit könnyebb. De azért az adatlapomon ott van,és minden nap ég érte gyertya itt a neten.De ha a hütőről is Ő tekintene rám,azt nem birnám ki, legalábbis még nem.Jó éjt.:(

Bocs! Az adatlapodra gondoltam a képekhez.

Otthon biztos vannak képeid River kutyáról. Csak hogy mi is láthassuk és hogy ki a te büszkeséged. Miután elment a kutyám, én egyből tettem fel róla képet, sokáig képernyővédőként is fenntvolt. De leszedtem nehezen, akkor is úgy éreztem, hogy hűtlen vagyok hozzá. De az élet megy tovább, legbelül a mai napig nem változott semmi. Jaj, annyi emlék az alomból való elhozatatltól a sok év alatt!

Tudsz feltenni képet a kutyádról? Nekem ez is segít, hogy bárhol, de velem van.

A hűtőn is mágnessel ott a képe és ha elmegyek előtte megsimogatom. Napjában számtalanszor.

Amíg igazán fiatal kutya volt a kutyám, nem aggódtam, csak gondolatban előrefutottam, hogy Istenem, mi lesz ha eljön az idő. De akkor még nem féltem a veszteségtől. Aztán teltek az évek. Már 10. Már 12. És innentől kezdve már bennem élt a rettegés, hogy vajon mikor, hogy.

Az édesanyám hasonlóan érzett mint te, mert ő 18 évesen tudta volna nyugodtabb szívvel elengedni a kutyát. Ő ezt a 2 évet siratta nagyon.

16 év az nagyon szép. Ha ennyit élt volna a kutyum, keservesen megsíratva, de megnyugodva engedtem volna el az örök vadászmezőkre. De igazad van...kétségbeesettség, és hitevesztettség jellemez most engem. Az ítélet kemény volt, és érthetetlen.

A kutyám emléke természetesen megmarad nekem is, de ezt a kegyetlenkedő döntés a sornak(vagy istennek) sosem bocsátom meg. Nem érzem, hogy rászolgáltam volna, vagy akár a kutyusom. De abban is igazad van, hogy sok ember is meghal érthetetlen módon jóval idő előtt, pedig példátlanul jó emberek voltak.

Igen, megértem a dühöd és ezt lehet nyugodtan kétségbeesésnek írni, mert valóban lehetett volna még pár évetek együtt. De sajnos, ahogy az embernél, úgy az állatoknál sem mindig a kiérdemelt évek száma jut az élethez. At én kutyám 16 volt, abba a hónapban halt meg, amelyikben született. 16 éves volt a kutyám, én akkor 32, azaz az addigi fél életem a kutyám társaként telt el és valóban hihetelen fájdalom volt, hogy elment, és valóban, ahogy elment, a kűzdelem, hogy hátha visszalehet még fordítani a történéseket és most fekszik, nem eszik, de pár óra múlva már talán újra játszani fog. De nem úgy lett.

Nekem valami azt súgja a mai napig, és én tudom, hogy a kutyám a súgó, hogy gazdi el ne felejts, gondolj rám napjában amikor csak tudsz és meg is teszem.