Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Meghalt a kutyám fórum

Meghalt a kutyám (beszélgetős fórum)


❮❮ ... 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 ... ❯❯
204. danama (válaszként erre: 203. - Angel9)
2009. márc. 11. 09:43
nincs Magyarországon olyan, hogy igazság szolgáltatás !
203. Angel9
2009. márc. 11. 09:02

Sziasztok.


Megjött a büntetési papir.20000Ft ennyire büntetik meg a kutyám gyilkosait.Enyhitésként a támadó kutyák gazdája nagyon bánja tettét.

Ennyit ér egy kutya élete!!!!!!!!!!!!!!!!!

Utálom a világot!!!!!!!!!!!!!

202. danama
2009. márc. 10. 11:10
ma fog aktíválódni a cikkem amiben a kutyusom elvesztéséről írok !
201. H.Ancsi
2009. márc. 9. 10:31
"Mesike" szomorú történetét a Gyertyagyújtó oldalról másoltam ki.
200. danama (válaszként erre: 199. - H.Ancsi)
2009. márc. 9. 09:34

nagyon sajnálom :-(

Őszinte részvétem

199. H.Ancsi
2009. márc. 9. 08:32

Sziasztok, érdekes a gondolat, hogy mit éreznek kedvenceink, ha ők veszítenek el minket. Én találtam egy könnyfakasztót. Megosztom veletek:


"Mesike (Mesi)


Született: 2000.,

Meghalt: 2008. december 16.


Mesi kutya belebetegedett a bánatba, ami az egész családunkat átjárta, mikor Toma fiam meghalt... Odabújt hozzám, vigasztalni próbált, még az arcomat is megnyalta, amit különben soha nem tett... Attól a naptól kezdve alig evett, csak nézett a nagy szomorú barna szemeivel... és csak feküdt bánatosan... És dec. 16án követte a kisgazdiját..."

198. Garmo
2009. márc. 9. 00:27

Nem is azért kell ugyanazt a fajtát venni, ami már volt ,hogy a régi kutyust keresd benne. Én már gyerekkorom óta rajongok a malamutokért azért vettem, és legközelebb azért vennék megint malamutot, mert már kiismertem ezt a fajtát, tisztába vagyok az előnyeivel, hátrányaival, a fajtára jellemző tulajdonságokkal.

A rokoni szálról vásárolt kutya nem attól kedves számunkra, mert majd a régi kutyánkat fogjuk látni benne, hanem azért, mert talán kicsit megnyugtató érzés, hogy legalább egy kis vér ugyanaz benne, mint ami a drága, egyetlen, szeretett kutyánkban volt. Természetesen két egyforma kutya nincs. Nem is szabad a régi kutyusunkat az újban látni. Hiszen pont ez az, hogy nem "régi" meg "új"-ról van szó, hanem miután elsirattuk, elgyászoltuk hosszú hónapok, vagy talán évek alatt hűséges társunkat, a sebek hegesedve ugyan, de begyógyulnak,és ez erőt ad ahhoz, hogy újból felelősséget vállaljunk egy "következő" kutyáért. Még akkor is, ha tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy valószínüleg Őt is túléljük majd, és Őt is nekünk kell majd eltemetnünk.

197. Angel9
2009. márc. 8. 21:38
Hát kutya sajnos még nekm sem kell.
2009. márc. 8. 21:24

Én ragaszkodnék a fajtához, mert egy életre elbűvölt még a saját kutyám megkapása előtt. És nagyon illik a természetemhez.

Ha egyszer lesz megint kutyám, nem szeretném benne keresni a kiskutyámat, de nem is tudok más kutyával együtt élni egyenlőre.

195. Angel9 (válaszként erre: 194. - A74de3d08a)
2009. márc. 8. 21:20
Igen ebben teljesen igazad van.Én is őt fogom keresni benne. Habár ezt már többen is mondták hogy nem jó.De azért én mégis megpróbálom megtalálni őt abban a másik kiskutyában ha lesz. Ha nem is találom talán lesz benne valami ami hasonlit rá.Az Én kutyámnak az volt a szokása,hogy mikor egyedül maradt otthon,rendre kipakolta a kukát,a multkor mikor haza értem a kuka mellett volt egy szaloncukor papir mikor megláttam elmosolyogtam magam. Mert tudjátok mire gondoltam? De a családomtól megsem kérdeztem ki dobta mellé azt a papirt.Ezt csak ugy leirtam:(
194. a74de3d08a (válaszként erre: 191. - Garmo)
2009. márc. 8. 20:29

én másképp gondolom ezt.

ha a rokonságból választ valaki, akkor valószínűleg az előzőt keresi az újban.

olyan meg úgyse lesz.... :-(

épp ezért még fajtát se ugyanolyat szerintem.

193. Garmo (válaszként erre: 192. - A4cf17146e)
2009. márc. 8. 14:39
Hmmm....Akkor talán van sanszod rá, hogy felkutass egy másik ágról származó kiskutyát, akire szánhatsz néhány(jó sok) boldog hosszú évet.
192. a4cf17146e (válaszként erre: 191. - Garmo)
2009. márc. 8. 14:26
Az én kutyámnak sosem lett kiskutyája, viszont a család nagy, az ősei szerepeltek a "Gyöngyvirágtól lombhullásig" című filmben.
191. Garmo (válaszként erre: 190. - A4cf17146e)
2009. márc. 8. 14:23
Egyetértek! Ha valakinek "elmegy" a kutyája, és van lehetősége a "rokonságból" újabb kiskutyára szert tenni, a legjobb és a legszerencsésebb választás. Az én kutyámnak is volt egy fia, aki a volt munkahelyem melletti telepen tartott szuka keverék kutyától származott. Lélegzetelállító volt a hasonlóság, csak az a kutyus tiszta fehér volt(úgy nézett ki, mint egy fehér farkas...gyönyörű volt)....Jó lett volna megszerezni, de sajnos ellopták a telepről a cigányok(a közelben volt egy "rezervátum" :-)...sorry....nem akartam diszkriminálni, de sajnos így történt).
190. a4cf17146e (válaszként erre: 189. - Angel9)
2009. márc. 8. 14:11
Szerintem a "rokonkutya" a legideálisabb ilyenkor, ha van rá lehetőség. Én mindenesetre a fajtánál maradnék, mert nagyon passzol hozzám, a természetemhez.
189. Angel9
2009. márc. 8. 14:04
Én voltam a kutyám sirjánál ,és megbeszéltem vele valamit.Most kérlek benneteket ne nézzetek hülyének,de azt mondtam neki,ha még valaha lesz kutyám költözzön bele a lelke.Meg ha lesz is kutyám csak olyant szeretnék aki valahogy kapcsolatban áll a kutyámmal.Pl. Testvére kiskutyája.Erről mi a véleményetek? :(
188. a4cf17146e (válaszként erre: 187. - Garmo)
2009. márc. 8. 13:56
A kutya érezné mi van, de nem tudná úgy felfogni a történteket mint az ember, mivel kutya. Csak várna, várna és várna a gazdira. A gazdi pedig nem jön.
187. Garmo (válaszként erre: 185. - A4cf17146e)
2009. márc. 8. 13:51
Hm.......ezen már én is sokat gondolkodtam....Mi van, ha fordítva történik. Jobban aggódnék -e érte "odaát", mint amikor Ő megy el és én "idelent" maradok nélküle.
186. Garmo (válaszként erre: 183. - A4cf17146e)
2009. márc. 8. 13:47
Igen...meg a fájdalma szegény párának....szerencsétlen tulajdonság ez. Túlzott(legalábbis egyesek szerint) empátia az állatok iránt. Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül ezzel a "nemes kínnal", amit úgy látom hordozni fogunk egész életünkben.
185. a4cf17146e (válaszként erre: 184. - Garmo)
2009. márc. 8. 13:46

Így igaz és így is lesz egyszer, talán hamarosan.

Tudod, annak nagyon örültem, hogy ő hagyott itt engem, nem én őt Mert mihez kezdett volna ő a gazdi énkül?!

184. Garmo (válaszként erre: 181. - A4cf17146e)
2009. márc. 8. 13:43
Mango, ha nálad igazán jó dolga lenne egy másik kis kutyulinak, akkor igazi kutyásként tedd meg annak a még ismeretlen kis jövevénynek, hogy biztosan jó helye legyen. A te "volt" kiskutyádnak a helyébe úgy sem léphet soha senki, az emberi szív meg hiszem, hogy van elég nagy ahhoz, hogy elférjen benne több kis hűséges társ, amig élünk. Sajnos az ember hatszor nyolcszor tovább él mint egy kutya, de ha igazán kutyaszeretők vagyunk, ezt vállalnunk kell.
183. a4cf17146e (válaszként erre: 182. - Garmo)
2009. márc. 8. 13:35

... és fájdalmat érez.

Most megint olyat írtál, hogy...

182. Garmo (válaszként erre: 179. - A4cf17146e)
2009. márc. 8. 13:32
:) Valóigaz, nem vagyok egy költő, és biztos a helyesírásom sem tökéletes, de én is mint ti, romantikus állatrajongó vagyok, akit rossz érzés fog el, ha a tv-ben egy olyan filmet lát, ahhol például egy oroszlán széttép egy zebrát(pedig ez a természetes körforgás rendje, mégis sajnálom szerencsétlen állatot, mert szenved és haláltusát vív).
181. a4cf17146e (válaszként erre: 180. - Garmo)
2009. márc. 8. 13:31
Szerintem is így van. Én a mai napig nem szeretnék kutyát, pedig jó dolga lenne annak az ebnek, aki hozzám kerülne, de nem tudok. A mai napig nem a kutya hiányzik, hanem az az egy kutyám, aki még velem van, minden gondolatomban, csak tetileg nem.
180. Garmo
2009. márc. 8. 13:23
És még egy gondolatot hadd mondjak, és ez minden kutyásnak szól. Több hozzászolásban olvastam, hogy ha meghal a kutyád, gyorsan vegyél másikat, hogy pótold a hiányt, hogy betömd az űrt, hogy enyhítsd a fájdalmad. Őszintén...én ezzel nem értek egyet. Az az állat, amelyiknek nevet adtunk, hosszabb-rövidebb ideig(attól függően, hogy meddig élt)szerettük, családtagnak tekintettük, az életünk részévé, testvérünké vált, a helyét nem lehet sem pótolni, sem betömni, sem enyhíteni a hiányát egy másik állattal. Hiszen Ő(!) "egy bizonyos", és megismételhetetlen kutya volt, a hiánya okozta űrjét pedig életünk végéig viselni, érezni fogjuk. Szerintem a következő kutyánkat azért szerezzük be(persze a gyászolás ideje alatt az ember nem akar másik kutyát), mert kutyásak vagyunk. Mi vagyunk azok akik felvállalják egy következő kutyus, vagy cicus, vagy bármilyen állat etetését, gondozását és minden felelősségét, a majdani eltemetéssel, megsiratással és az újabb gyomorgörcsös hetekkel hónapokkal.Nekünk volt kutyánk, van és lesz mindig is amíg egyszer utánuk nem megyünk mi is.
179. a4cf17146e (válaszként erre: 178. - Garmo)
2009. márc. 8. 13:15

Garmo te olyan igazán szakvakba tudod önteni az érzéseket, nem azt mondom, hogy szépen, de nagyon igazul.

Nekem egy napom azzal telt, hogy miután már napok óta nagyon rosszul volt a kutyám és műtve is lett és csak rosszabb lett a helyzet és idős is volt, hogy eldöntöttem melette fekve, szemébe nézve, hogy este altatás lesz. Egyik pillanatban még a kezemben volt a kutyám, és nézett szomorúan a szemembe, 10 percel később pedig bemehettem érte, hogy hazavigem és eltemessem. Nem bírtam bent lenni az altátásnál, mert tudtam hogy muszáj és ha bent maradok nem tudtam volna megengedni az altatás megkezdését. Neki a műtét és a napok óta tartó infúziók miatt volt kajüt a tappancsán és nem kellett szurit adni neki. Először csak elaltatta a doki és mikor elaludt, akkor adta be neki a köv. adagot, am túladagolással leállította a kis szívét. Azt mondta a doki nem érez ilyenkor semmit a kutya. Az altatással elszállt a pofijáról a szenvedés és olyan gyögyörű kutya lett, mint kiskutya korában. És hihetetlenül jó illata volt.

178. Garmo (válaszként erre: 177. - Angel9)
2009. márc. 8. 13:00

Szia Angel!

Nekem River volta a második kutyám akit eltemettem, halva találtam rá a nappaliban, borzalmas volt...Viszont az első kutyámat egy kis tacsit el kellett altatni, és az ennél százszor kegyetlenebb érzés volt. Bár a te kutyuskáddal tragikus szörnyűség történt, a "kegyes halál választása", a döntés kimondása, és a gazdi szeme fénye "A KUTYÁM" utolsó pillantásainak végignézése iszonyatos lelki fájdalommal és keserűséggel jár az igazán állatszerető embernek.

Úgy érzem a "legszerencsésebb" eset(ha egyszer jön a kaszás és nem lehet megállítani), ha holtan találsz rá egy hozzád közelálló helyen, szépen, csendben.

177. Angel9 (válaszként erre: 174. - Pomi)
2009. márc. 8. 10:32
Kár ,hogy nekem még az sem adadot meg ,hogy a kegyes halált válaszam neki:(
176. Angel9 (válaszként erre: 174. - Pomi)
2009. márc. 8. 10:30

Szia.


Nagyon szép amit irtál.Mármint az idézeted.

175. a4cf17146e (válaszként erre: 174. - Pomi)
2009. márc. 8. 10:15

Szi Pomi!

Én ugyanígy teszek, lassan 1,5 éve halt meg a kutyám, valószínűleg a szívnagyobbodás okozta a leépülését, mi sem hagytuk szenvedni, se nem evett, se nem ivott.

Én is így teszek, minden alkalommal ha anyuhoz megyek öhozzá megyek először. Kezdenek virágozni a kis tavaszi virágai.

❮❮ ... 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook