Meghalt a kutyám (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Nagyon ritkán írok fórumokon, de ezt úgy érzem muszáj kiadnom magamból. Tegnap este meghalt az én kis francia bulldogom... Most nyáron lett volna 10 éves. Semmi baja nem volt, sőt a doki mondta 1-2 hónapja, hogy nagyon jó állapotban van a szíve, tüdeje stb. Ő amúgy benti kutya volt, mindig az ölemben ült, az ágyamban aludt. Nagyon szerettük egymást. A családommal nincs túl jó kapcsolatom, ő volt az aki mindig mellettem volt, megvigasztalt. Én is igyekeztem neki mindent megadni.

Tegnap este kicsit egyedül maradt a kertben, kimentem kb. 20perc múlva és láttam, hogy mozdulatlanul fekszik a vizes fűben, csak a szeme mozgott. A teste teljesen kihűlt. Gyorsan elvittük állatorvoshoz, ahol kiderült, hogy nagy valószínűséggel megmérgezték. Kapott infúziót, csomó gyógyszert, de mondta az állatorvos, hogy teljesen "kiment" a vér a szervezetéből, fehér volt a talpa, a nyelve. Az infúzió után úgy tűnt, hogy kicsit jobban van. Az állatorvos azt mondta, hogy vigyük haza, takarjuk be és másnap, ha szükséges, kap vérátömlesztést. Hazahoztam, betakartam. Aztán egyszercsak rájött egy roham, a szemei össze-vissza forogtak, teljesen magán kívül volt. Megpróbált felállni, de hirtelen az oldalára dőlt. Behoztam a hálószobámba és egy párnára lefektettem, az ágyam mellé. Végig mellette voltam, simogattam, beszéltem hozzá. Pár perc múlva láttam, hogy nem lélegzik, nem mozog. Meghalt az én életem:( Egész éjjel sírtam, őt néztem. Reggelre teljesen merev lett a teste. Borzalmas látvány volt. Ma egyedül megástam a sírját és eltemettem a kedvenc kis takarójával meg a jutalomfalatokkal, amiket annyira szeretett. Rettentően hiányzik. Ma is megszokásból előkészítettem a helyét az ágyamban.

Szerintem a szomszéd tehette ezt, mert van egy nagytestű kutyánk is, egy cane corso, akit utál a szomszéd. Valószínűleg neki készíthette a mérget. Remélem minél előbb megr.had az a nő!!!

nagyon sajnálom a kutyusodat, ezt a legrosszabb feldolgozni, amikor ilyen váratlanul megy el.

Adj időt magadnak és nem baj ha sírsz, idővel kicsit jobb lesz, és eljön az az idő is amikor már mosolyogva fogsz rá emlékezni.

Kedves mogyeni!

Annyira veled érzek,hogy leirni sem lehet, nekem május másodikán ment el Lexikém aki labrador keverék volt, és csak hat éves mult, előző este 10 órakor még vidáman sétáltunk egy nagyot a langyos estében, semmi de semmmi tünete nem volt, találtunk cicát, sünit mindet megnéztük,majd hazamentünk.Másnap reggel alig tudott járni, állatorvos, infúzió, másnapra UH beigérve.De egyre rosszabbul volt, kihivtam a dokit, aki megigérte reggel feltáró mütétet csinál. De Lexinek nem kelt fel már a nap. Amit érzek azóta leirhatatlan fájdalom,és lelkiismeretfurdalás, hogy tehettem volna érte mást is.Keresni egy uh.s orvost pénzt nem sajnálva, beigérve, csak mentse meg Bucimat,de

annyira bíztam az állatorvosunkban aki már sokszor segített rajtunk, nem hittem el hogy egy gyönyörű fiatal erős kutya 1 nap alatt elmegy./ hasnyálmirigygyulladása volt,de ez csak a boncolásnál derült ki./ Még most is nehezen tudom ezeket a szavakat leirni, idáig több mint 3 hétig csak olvastalak benneteket,nem tudtam szavakba önteni amit érzek, de ti itt mind azokat az érzéseket irjátok le amik bennem kavarognak.Soha nem fogom elfelejteni annyi aranyos izgalmas közös emlék köt össze vele. Ha a munkából jövök haza már sírok, mert tudom nem vár otthon. Sírok a buszon a munkahelyemen itthon.Elmúlik ez valamikor,? Kívánok mindenkinek aki elveszítette kedvencét enyhülést.A szivárványhídon túl várnak ránk kutyáink.

Köszönöm szépen!

Istenem...Nagyon sajnálom...

Én is az életem legszörnyűbb napjait éltem át mikor goldi... :(((

Fel a fejjel! Kitartást kívánok neked!!!!

Istenem néztem a Goldidat, nagyon szép spáni volt, részvétem neked is és a többieknek is, akik elvesztették a kutyájukat..

Csak úgy mellékesen leírom, h az előző kutyám ugyanolyan volt, mint Gold, Arinak hívták, ő 10 évesen ment el és ő is rákos volt..Csak arra fel tudtam készülni, mert látszott rajta már legalább 1 héttel.

És sajnos gyötör a lelkiismeretfurdalás, bár lehet nem tehettem volna semmit, de észre sem vettük rajta h beteg, sztem rákos volt, hirtelen belázasodott, elvittük az orvoshoz, s rá egyórára már el is ment..

Sajna azért sem gondoltuk h komoly baja lenne, mert begyulladt a foga előtte 2 héttel, s kicsit kedvetlennek tűnt-de nnak tudtuk be, az utolsó héten meg, mivel pépeseket főztünk neki, úgy evett, mint még soha..

A doki először mérgezésre gyanakodott, de az nem lehet, mert akkor a másik kutyáknak is lett volna bajuk, ők vizslák és mindent először ők esznek meg..:-)szóval miután rosszabbul lett a lázcsillapító után, már hívogattam a dokit, h mi lehet, de nem tudtam elérni vele a komolyabb dokinkhoz se, aki nem városi..szóval a kezünk között halt meg és még azt sem tudom h mi lehetett, h tényleg a rák lehet ilyen gyors lefolyású, h csak 1 nap volt nagyon rosszul..de vszínű a foga is már ez miatt gyulladt be..rohadt élet, most nem leszek jóban egy darabig a fentiekkel.

A doki végül kjött és odabökte miután csak feltételezési voltak, h mi lehetett a baja, h ugye azért nem akarom felboncoltatni?! Hát és ha igen??, már bánom,mert így bizonytalan maradok örökre, többet nem megyek hozzá, ezt elérte, hát neki nem ez a dolga, ha én ezt szeretném?

Áhh szétvernék vmit legszívesebben mérgemben..

Sziasztok!

Jó h rátok találtam, tegnapelőtt meghalt Maja kutyám, a goldim, 7 éves volt és a szívem megszakad, ki kell írnom magamból... most sírok egyet:-( bocsi.

Biztos úgy lesz,és nem sokára te is kényeztethetsz egy harmadik "gyereket" :D

Nagyon aggódom,mit hoz a jövő,pedig tudom,hogy a mának kell élni,viszont amik történtek,azok alapján nehéz optimistán gondolkozni:S

Én teljes szívemből szorítok neked,biztos bele egyezik,hiszen szeret:)A párom is csak azért ment bele,mert látta rajtam,hogy nagyon akarom,és csak kínlódok:S

Nyúznom kellett érte,de sikerült,biztos neked is fog.:)

Örülök, h idetaláltál, én is itt írtam ki magamból Goldit.. nagyon sokat sírtam mikor ide írkáltam, de itt minden előzményt meg lehet találni.. :(( Volt itt lány, akivel egymásban tartottuk a lelket, de mostanában nem jön már..

:((

Nagyon szupi, h megjött hozzátok Gizmo, kisfiaddal biztosan szépen össze fognak szokni!

Én is nagyon szeretnék lassan egy tündérbogarat.. csak az a baj, h ugye dolgozunk és keveset vagyunk itthon.. de majd nyáron több pihi lesz, így lehet majd nyaralás után beszerzünk egy édi-béit, ha sikerül apát rábeszélnem! szurkoljatok!!! :)))

Sziasztok,ebben az egy órában,míg olvasgattam a történeteteket,(Vanesszának köszönhetően találtam rá erre a fórumra),végig sírtam.Tudom,hogy mi az,elveszíteni egy családtagot,barátot.

Írtam is ezzel kapcsolatban egy cikket.Akinek van kedve,olvassa el.

Sajnos ez idáig nem volt szerencsém a kutyusokkal,pedig kimondhatatlanul szeretem őket.

1 éves korom óta van kutyám,és az az önzetlen szeretet,odaadás,amit nyújtanak,egyszerűen csodálatra méltó,akár csak a gyerekek.Én idén Valentin napon veszítettem el a 3 éves Német Juhászomat,egy igazi szépség volt,a legjobb természetű kutya volt,akit eddig ismertem.Türelmes a gyerekekkel,barátságos a szomszédokkal,soha,senkinek nem ártott,még is úgy ment el,hogy arról beszélni nagyon fáj.De az a fájdalom,amit ő érezhetett,az valami igazságtalan.Nincs Isten,hogy hagyta ennyit szenvedni azt az ártatlan lényt:(((((

A bűntudat nap mint nap kísért,nem voltam ott,mikor bajba került,nem tudtam megvédeni,és csak a megfagyott, összeharapdált testét találtam.Ott vérzett el:'(((((((( A szomszéd kutyái végeztek vele,de nem a kutyákat gyűlölöm,.hanem a gazdájukat,aki nem tudta őket a kerítésen belül tartani,és bejutottak az én Ronimhoz,akinek esélye sem volt a túlélésre.És akkor jönnek a kérdések,folyamatosan gyötör,hogy mi lett volna ha...és ha ezt másképp csináltam volna...,meg ha akkor kint vagyok...és ha még életben találom,mit tettem volna...meg a többi.

Soha,még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom,ha van,hogy ilyen körülmények közt találjon rá a szeretett kedvencére,bár tudom,nem vagyok egyedül a fájdalmammal,hisz olvastam itt a sok szomorú történetet,tudjátok ti is,mi az a szenvedés,a bűntudat,a miértek utáni sóvárgás,és a hiány,a fájdalom,ami sosem fog megszűnni,maximum enyhül.Megkövezhettek,de nem bírtam tovább kutya nélkül,nem bírtam a fájdalmat,és most ismét itt fekszik a lábamnál egy kis szőrgombóc:)Segít tovább lendülni,enyhíteni a fájdalmat,betölteni az űrt,de egy kutyámat sem helyettesítheti egy új kutyus,viszont mindegyiket másért,és egyben ugyanazért szereti az ember.Hiszen mindegyik külön egyéniség,de amit adnak,az egyforma,és felbecsülhetetlen,az igaz,önzetlen szeretet.Amíg élek,tudom,hogy mindig lesz kutyusom.Lehet,hogy mazohista vagyok,hiszen tudom,hogy nem élnek addig sajnos,mint az átlag ember,és megint csak a fájdalom marad akkor,ha itt hagynak,de a sok szép emlékért megéri.Bolond vagyok,tudom.De annyira szeretem őket,hogy nem tudok nélkülük élni.Mellesleg a kisfiam már most az anyja természetét örökölte,nagyon nagy kutyás ő is:DA Ronimmal is szépen meg voltak,pedig ő nagy kutyus volt,és előbb megvolt,amint a kisfiam,de féltékenység nélkül óvta,vigyázott rá,és türelmes volt vele.Most a kis Ghysmoval is játszanak,kergetőznek,nyúzzák egymást,bár természetre egy Pekingi pincsi másabb sokkal,mint egy Német Juhász,tudom,mert már mind kettő volt,Német Juhászból nem is egy,hanem 3:) De megpróbálom úgy nevelni a Gizit:D is,hogy ne legyen vele gond,szerese a gyerekeket,és mivel mind kettő pici még,meg van az esély,hogy szépen összeszoknak:)Köszönöm,hogy leírhattam nektek is az érzéseimet,és kitartást,erőt kívánok minden kutyásnak:)

Köszönöm! Remélem,majd egyszer én is így fogom érezni! Jaj szörnyű! tényleg ez a folyamatos sírás időszaka! És a legrosszabb az alvás(minimális) utáni felébredés,amikor mindig azt hiszem, hogy ez csak egy rossz álom volt!

Annyira köszönöm, hogy segítesz!!!

Ne vádold magad, ne legyen bűntudatod!!! A lehető legjobban döntöttél!!! Azzal, hogy évekig hűséges társad volt, kiérdemelte azt, h szépen, békességben, szenvédesektől mentesen mehessen el.. Goldi is az ágy szélére tette a fejét minden este és ahogy rámnézett, tudtam hogy mire gondol..arra, hogy segítsek.. a daganat gyógyíthatatlan betegség, jól cselekedtél, h önzőségből nem hagytad, hogy szenvedjen a kutyád!!

Én is a páromat már az őrületbe kergettem, elhiheted.. folyamatosan sírtam.. ő meg nem tudott mit kezdeni velem.. de mindenki máshogy gyászol..

mindenkit máshogy visel meg egy ilyen tragédia és mindenkinek más módszer kell ahhoz, h könnyebben tudja feldolgozni a veszteséget.. és azt, h ki hogyan reagál ilyen helyzetekben, mindenkinek tiszteletben kell tartania!!!

Így két hónap után elmondhatom, h túl vagyok a nehéz. Nálam az alábbi érzések voltak megfigyelhetőek. (azért írom le, mert valószínűleg nálad/nálatok is hasonlók lesznek tapasztalhatóak) először mérhetetlen fájdalom érzése (folyamatos sírás, de tényleg folyamatos) aztán egy mérhetetlen düh amiatt, h mért alakultak így a dolgok és miért nem maradhatott még velünk. De ez a düh végül elmúlt és felváltotta az elfogadás.. azóta viszont hihetetlenül nagyfokú hiányérzetet érzek nap mint nap.. azt hiszem sikerült elengednem őt.. de amíg ez nem történt meg, nagyon rossz volt..

Fel a fejjel, nagyon jól döntöttél!

Igen! Meghalt a lekünk egy része és szívünkből is elvittek egy darabot...

Az olyanok, akik tényleg szerették a kutyájukat, tényleg azt mondják, hogy ez csak enyhülni fog, de soha nem múlik el! Hát ez nekünk most nem vígasz!

sokat gondolok arra, hogy milyen jó annak, akinek nincs kutyája, mert nem kell átélnie ezt a rettentő kínt! Ugyanakkor pedig azt kell, hogy mondjam, hogy óriási veszteség éri őket avval, hogy nem érezhetik életükben azt az önzetlen szeretetet, amit csak egy Kutya adhat!

Drága Vanessza! Visszaolvasgattam és látom, hogy az utóbbi időkben te tartod itt a leket a friss kutyaelveasztőkben! Elolvastam Goldi történetét, és megint sírtam egyet!

De nehéz!

Nekem ma már elkezdték mondogatni a szüleim, hogy hagyjam ezt abba, hiszen "csak " egy kutya volt!... Más is mondta már ezt, ráadásul az első éjszakán, a halála után amikor nekem dolgoznom kellett.

Mindig az eszembe jut róla egy emlék, és ezeket egyenként mélyre el kell temetnem a tudatomban, hogy elviselhető legyen a létem. Ilyen apróságok, mint pl. pár napja közértbe mentünk a kisfiammal és Ő velünk akart jönni, én meg mondtam neki, hogy most nem lehet! Szegény! Ha tudtam volna!

A legrosszabb pedig az,hogy most azon elmélkedem, hogy mégsem kellett volna rögtön elaltatni! Hátha élt volna egy kicsit még velünk! De ugyanakkor magam előtt látom az elmúlt pár évben elvesztett kutyáinkat, akik a szemem láttára szenvedtek napokat, sírva... Józanabb perceimben arra gondolok, hogy legalább így ettől meg tudtam Őt kímélni! Ráadásul ápolónő vagyok és láttam már rákban meghaló iszonyatos kínokat kiálló Morphinnal kezelt betegeket!... És ugye Ő nem tudta volna elmondani nekem,hogy melyik az a PERC amikortól elviselhetetlen lett volna... Most még nem így látom, csak vádolom magam a döntésért, de remélem így fogom majd egyszer látni!