Meghalt a kutyám (beszélgetős fórum)

Olvastam cikkedet, többször is.

Ne hidd, hogy nekem könnyebb volt bármennyivel is.

Nem volt öreg, csak idős.

Hoztam két döntést életem legrosszabb döntéseit, talán ha másként döntök akkor még mindig velem lenne.

1.) Nem ivartalaníttattam.

Féltettem egy esetleges félresikerült műtéttől, féltem, hogy beleavatkozom a természetbe.

2.) Nem engedtem a klinikára, pedig akkor még lehet, hogy tudtak volna rajta segíteni. Hiba volt.

Nagyon ragaszkodó volt.

Az is lehet, hogy így történt jól, mert csak megkínozták volna és több napra egy kis ketrecbe vágták volna egyedül, amit nem élt volna túl. Nem tudom és most már nem is fogom megtudni.

Neked hoznod kellett egy döntést ami tudom, hogy rettenetesen nehéz lehet, nekem is erre kellett felkészülni és nem tudom hogy éltem volna meg.

Te segítettél rajta, a legjobbat cselekedted amit csak lehetett.

Másfél hónapon át minden nap ez járt az agyamban mikor kell majd megtennem, és a két rossz döntésem miatt van az egész.

Ezért gondolom a vége bárhogy is alakuljon, mindenképp fájdalmas.

:((

nekem az volt sok, h nekem kellett meghoznom a döntést...:( a felelősség súlya rám nyomta a bélyegét. A cikkemet olvastad?

nálatok legalább a természet tudta a dolgát, nálunk sajnos máshogy alakult :(

Én is pont így vagyok.

Nekem se kell másik kutya, én se akarnám még egyszer végigcsinálni ezt, hiába a sok szép dolog a vége nekem is nagyon sok volt.

nem is kell másik kutya, komolyan mondom

én mégegyszer ezt nem csinálom végig, azt már nem bírnám ki

sok erőt neked :)

Szia.

Nem csodálom, hogy nem tudod kiheverni, hiszen olyan csodával ajándékoz meg amit nem kaphatunk meg mástól. Azt hiszem míg élek sosem fogom azt a sok jóságot, önzetlenséget és szeretetet elfelejteni amit tőle kaptam.

Nem értem, hogy képesek az emberek bántani, vagy kidobni őket, mérhetetlenül felbosszant. Az orvos nálunk sem vette észre, hogy újabb csomó jelent meg. Még le is vittem megmutatni, szóltam neki de azt mondta nincs ott semmi, az a műtéti heg, nem kell aggódni. Bánom, hogy hittem neki. Utána amikor letisztult neki és még nagyobb lett, csak akkor mondta.

Amióta nincs velem, mintha egy részem hiányozna , úgy érzem igaz sem volt, hogy ilyen csodálatos élőlény így ragaszkodott hozzám és ennyit adott önmagából. Mintha felébredtem volna egy meséből.

szia! végigolvastam és facebookon is megosztom.

nem tudok most mit mondani a meghatottságtól...

nálunk másfél éve ment el Goldi, de azóta sem hevertem ki..:((((((((((((((((((

:'(

Milyen igaz dolgokról írsz! Mit nem adnék, ha mégegyszer megölelhetném a kutyámat!

Olyan érdekes,amit mondasz,mert mi is pont így vagyunk ezzel.Tényleg nem múlik el úgy nap,hogy ne emlegetnénk,és mindig a vicces,szép dolgok jutnak róla eszünkbe,nem az utolsó nap.

Szerencsések vagyunk,mert van még egy kutyusunk (meg egy pofátlan macskánk :-) ),nem maradtunk magunkra.De én is szoktam nézni a helyi menhely oldalát,hogy ha egyszer úgy alakulna,talán lehetne onnan megmenteni legalább 1 kutyust,mert vannak köztük csodaszép kicsik is.Sokat rágódtam azon is,hogy jelentkezem hozzájuk önkéntesként munkára,a szabadidőmben,de én azt hiszem,nem tudnám elviselni,ha behoznának olyan állatot,amit megkínoztak,stb,meg hogy megszeretném valamelyiküket,haza hozni nem tudnám,és el kéne altatni.A mi kutyánk gyönyörű német juhász volt,végtelenül intelligens,kedves nagy mackó.Ha választani kéne,újra ezt a fajtát választanánk.Bennem olyan szinten nyomott hagyott,hogy támogatni kezdtem a Németjuhász Fajtamentés Alapítványt (nem nagy összeggel,évente 1x),és az adóm 1 %-át is évek óta állatmenhelynek adom.Tudom,hogy nem sok,de hátha segít valamelyiken.

Sziasztok.

Lassan két hónapja nincs velem. Leírok pár dolgot hátha segít nektek is. Írtam egy emléket neki:

[link]

Búcsú a leghűségesebb baráttól - az én csodám. - címmel. Sokat segített. Sokáig nem mutattam meg a feleségemnek. Egyszer rászántam magam. Olvasta. Előszór nevetett, mert eszébe jutottak a vidám pillanatok, majd lecsendesedett és úgy olvasta tovább. Kimentem. Halottam ahogy elkezd sírni. Amikor végzett odajött és átölelt. - Szép emlék, úgy hiányzik a dagi - mondta. Sok képét raktuk ki a lakásba. A hűtőre, a szobába meg bekereteztünk egy képét a tévé felett van. Ma már kicsit könnyebb. Néha hullámvölgyeim vannak, iszonyatosan hiányzik nézem a képeit, de a vidám pillanatira gondolok. Most jöttünk haza nyaralásból és mondanom se kell alig akartam hazajönni, tudtam nem vár itt....Minden évben jó volt hazajönni, szinte rohantunk haza hozzá. Megnéztem pár menhelyet a neten. Ez is segített. Nem kellett ott élnie egy percig sem, nem kellett az utcán céltalanul bolyongania éhesen, szomjasan, tartozott valahová: hozzám. Otthona volt az otthonom és rettenetesen szerettem. Ha valaha lenne kutyám biztos menhelyről választanék, megmentsek egy életet de az nem mostanában lesz.

Ú,basszus..:-( Nagyon sajnálom!

Mitől fuldoklott?

Sziasztok!

Én egy hete vesztettem el a kutyámat, azóta nem találom a helyemet.. Céltalanul sodródom, értelmét vesztette minden, nem érdekel semmi. 7 éves volt, egy szemműtét után mentem érte az orvoshoz de kiderült, hogy belázasodott szegény, nem tudom azóta sem, hogy miért.. Kapott egy hideg vizes fürdőt, amitől állítólag lement a láza, haza vittem. Otthon nem volt jól, pedig azt gondoltam majd biztos lenyugszik végre.. A doki is azt mondta, azért lázasodott be, mert stresszelt.. Meleg is volt 33 fok. Jött ment a lakásba szegénykém nem találta a helyét, én csak mentem utána borogattam mert azt hittem talán megint megy fel a láza. Nem lett jobb, kb. 15 perc után azt vettem észre összerogynak a kis lábai a szobába, sokkot kaptam. Felkaptam, azt gondoltam talán lázgörcsöt kapott, semmi más nem jutott az eszembe sajnos.. Beraktam a kádba, mert az orvos is hideg vizes zuhannyal vitte le a lázát, és akkor ez tűnt a legésszerűbbnek.. Kinyitottam a csapot, de akkor már csapkodott, rángatózott, és az utolsó pillanatban jöttem rá, hogy ő fuldoklik.. de akkor már késő volt.. :( Ott halt meg a kezei közt a fürdőkádban.. Senkinek nem kívánom ezt az érzést. Nem tudom kiverni azóta sem a fejemből azokat a pillanatokat. Nem értem miért kellett ennek így történnie.. Keresem a miértekre a választ, de nem találom.. Nem értem ez a kutya aki soha életébe senkinek nem ártott, miért kellett így meghalnia? :( Mindenhol őt látom, még a munkába is jött velem, együtt aludtunk hosszú éveken keresztül. Nagyon hiányzik. Mindenki azzal nyugtat, hogy ennek így kellett lennie valamiért, ez így volt megírva.. De miért? Miért pont most? És miért így? Nagyon szerettem őt, ő volt a mindenem, és fogalmam sincs mi lesz ezek után.. :(

fel a fejjel!!!!

olvasd el a szivárvány-híd c. cikkemet,én is hihetetlenül magam alatt voltam.....a történtek után még 1 év múlva is...:(

Sziasztok.

Leírok pár dolgot mert úgy érzem jót tesz, nekem is és lehet másoknak is.

Szeretném azt, aki elolvassa a következő sorokat ne nézzen bolondnak, nem vagyok bolond, se nem veszítettem el az eszemet. Ma megtanultam másként látni a dolgokat és másként gondolkozni.

Ma kint voltam nála. Párom(feleségem) szüleihez vittük vidékre, minden hétvégén ott vagyunk, így mindig a közelembe lehet. Sokat játszott itt a kertben, nagyon boldog volt amikor levittük. Játszott evett ivott és megint játszott, amíg el nem fáradt. Délután fele már toporzékolt, mégiscsak jó volt neki ott de legjobb otthon...

Nem mertem sokáig odamenni ahol nyugszik. A kert végében egy hatalmas tölgyfa árnyékában. A párom szólt, menjek oda egyedül. Odamentem. Zaklatott lettem. Iszonyú rossz érzés volt. A szívem elkezdett hevesen verni és zokogtam. Nagyon sokáig. Valami megfoghatatlan érzés kerített hatalmába. A szívdobbanásom megnyugodott és olyan hatalmas nagy nyugodtság telepedett rám amit nagyon nagyon régóta nem éreztem. Eljöttem egy kicsit. A tölgyfa mellett van egy kis kert a párom ezt kezdte rendbe tenni. Leültem a fa tövébe egy székre.

Régi emlékek jutottak eszembe.

Régebben néztünk egy filmet a címe: MArley meg én. Nagyon szomorú a vége. Párom elsírta magát és odamentünk a kutyához megölelgettük. Jó érzés volt.

Idézet a Marley meg én c.filmből.

"Egy kutyának nem kell se luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák, beéri egy útszélen talált bottal... Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy! Ő csak szeretet kér és ad!

Hány emberről mondhatod ezt el?!

Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel?!?

Hány ember mellett érzed azt, hogy ami TE vagy az különleges?!"

Újra éreztem a nyugodtságot. Olyan érzés lehetett mint amikor én ültem mellé és ő érezte az én közelségem, amikor magához tért. Éreztem minden porcikámban hogy itt van. Úgy éreztem hogy ott fekszik mellettem nagyon jó érzés volt. Azt kérdezte a párom: Rossz érzés, mert tudom, hogy ott van lent és szinte látom. Te nem ? - Nem. - válaszoltam. Én nem látom, hogy ott fekszik, mert nem ezt akarom látni....Többet nem mondtam pedig lett volna mit mondanom.

Mindig realista voltam,nem sok dologban hittem.

Mindig mindenki azzal próbált vigasztalni, hogy odaföntről néznek, vigyáznak rám. Még az esküvőmön is sokan mondták és fájt rosszul esett mert úgy gondoltam, hogy ez nem így van. Ma másként láttam. Nem kellett becsuknom a szemem, minden ott volt, tisztán. Odafent voltak. Mindhárman. A kutya a lábuknál ült és láttam a csillogást a szemében. Nem volt betegség, fájdalom, szomorúság, hideg, meleg. Egyszerűen minden jó volt. Csak ott voltak. Miért ? Mert én így akartam. Így akarom, hogy ott legyenek. Ameddig én így akarom addig ott is lesznek. És én így akarom.

Az én történetem.

Soha nem szerettem sajnáltatni magam, ezért mindig magamban tartottam a fájdalmaimat, de most úgy érzem valahova muszáj kiírnom a dolgokat.

Tegnapelőtt ment el a kiskutyám. Nagyon hiányzik, mindenhol őt keresem, nem tudom megmaradni itthon.

Nagyon sok rossz dolgot éltem át. Három családtagomat vesztettem el 99 óta négy év alatt, és ekkor mindössze 23 éves voltam. Ez néhányaknak csak pár üres sor, nekem azonban borzasztó évek voltak. Erről a mai napig nem tudok beszélni senkinek. 2000-be került hozzám kiskorában, nagyon megszerettem. Olyannyira lekötötte minden percemet, hogy átsegített a nehéz dolgokon. Ma már tudom, ha ő nem lett volna minden sokkal rosszabb lett volna. Talán már nem is lennék, alkoholista vagy drogos lennék. Nem kertesben lakunk, így minden itthon töltött percemben velem volt. A konyhában, a szobában, midig láb alatt. Tudtam előre minden mozdulatát, mire hogy fog reagálni. Mindig siettem haza, hogy ne legyen egyedül, felelősséggel tartoztam. Én csak így tudtam meghálálni a sok sok szeretet amit adott. Ugyanúgy örült mindig. Ha elmentem két percre, ha elutaztunk egy hétre. Az igazi feltétel nélküli önzetlen öröm és szeretet áradt belőle. Most már okosabb vagyok utólag sok mindent megértettem. Kb két éve annak hogy éreztem valami meg fog megint változni. Az előszobában volt a helye. Egyik napról a másikra egyszerűen nem viselte el az egyedüllétet. Sírt, és ijedt volt a tekintete, mint ha csak szellemet látna mindig egy irányba nézett. Addig sírt amíg be nem engedtük a szobába és le nem telepedett a közelünkbe. Próbáltuk kiszoktatni, nagyon makacs volt. Becsuktuk az ajtót addig kaparta, míg a mancsa véres nem lett. Győzött a makacssága. Innentől kezdve a szoba ahol mi is voltunk az lett a lakhelye. Mindig ott volt ahol valaki volt, nem szeretett egyedül lenni. Párom nagymamája azt mondta, lehet hogy érez valamit a kutya, hiszen nagyon okos jószág, megérzi a bajt és a tragédiát ezért nem marad meg egyedül. Nyugtattam páromat, hogy nem így van, persze megijedtem, hogy megint velem vagy valakivel a közelemben történik valami, még nem sejtettem hogy vele fog történni. Talán ekkor kezdődött minden és ő is ezt érezte, hogy valami más lesz. Emlődaganata lett. Levittük az orvoshoz, aki megoperálta. Nem altatták mivel idős, csak bódították. Mire visszaértünk, már nyüszített, mire újból elbódították. Azt mondták ez a természetes, minden kutya így tér magához minimum fél vagy egy órát sírni fog itthon is. Hazajöttünk. Este 9-10 körül meghallottam, ahogy kezd magához térni. Egy nagyon kicsit nyüszített. Odaültem mellé, megfogtam a fejét. Nem mentem el mellőle. Kb két órát ültem ott amíg magához nem tért és el nem aludt. Nem sírt nem nyüszített. Érezte, hogy mellette vagyok végig fogtam a buksiját. Eltelt egy két hét szépen gyógyult, de valahogy nem volt az igazi. A másik oldalon is kezdett neki kijönni. Visszavittük, úgy volt hogy újból műtik de úgy látták, hogy nem szabad bántani, menthetetlen. Hallom most is a szavait a dokinak. Nem lehet rajta segíteni, nagyon agresszív betegség támadta meg, nincs sok ideje hátra. Tegyék szebbé az idejét, adjanak neki finomat és szeressék. Ha majd olyan állapotba kerül el kell altatni. Ez nagyon fájt nekem. A tudat, hogy a remény is elveszett. Sokat voltam vele ezek után. Beszéltem hozzá, sok mindent mondtam neki, tudtam hogy nem érti, de tudtam hogy a hangsúlyból sok mindent megért. Rossz volt így sétálni vele. Ugyanúgy óvtam mint előtte, ne menjen a bokorba, ne egyen meg semmit, pedig tudtam hogy itt fog hagyni. Méltóságteljesen viselte a betegséget. Lassabb lett, nagyon hamar kifáradt így nem tudtam vele sokat sétálni. Pedig egy egy séta után mosolygott a szeme is. Akinek van kutyája az tudja milyen amikor egy kutya boldog. A mindene volt az étel, így nagyon finomakat kapott. Sokat járt az agyam, vajon mikor fog eljönni az idő, amikor el kell altatni. Ekkor a viselkedésén még mindig nem látszott, hogy ennyire beteg. Amikor megsimogattam, vagy ölelgettem nagyon örült, olyankor újra a kölyökkutyát láttam benne. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön a baj. Jó időben mindig az erkélyen volt. Az ajtó nyitva jöhetett mehetett. Bejött a szobába és megrogyott a lába. Nagyon rossz érzésem volt, sosem láttam ilyennek. A farka behúzva, és csak állt. Lefektettük. Ránéztem az órára, hogy le tudjuk e vinni az orvoshoz gyorsan. Nem sokáig tartott. Talán tíz másodperc. Megállt a szíve és nem lélegzett. Itt hagyott. Némán csöndben, méltósággal.

Vigyázott rám egész életemben, mellettem volt mindig. Most felnőttem és elment, nagyon gyorsan, mintha elvégezte volna a dolgát itt, hogy vigyázzon arra akit a legjobban szeret. Most nagyon üres minden. Nagyon keresem, de hálát adok a sorsnak, amiért nem hagyta szenvedni. Most nem tudok olyan erős lenni mint régen. Tartottam magam felálltam bármilyen pofont adott is az élet. Úgy éreztem megcsócsált az élet rossz oldala, de felül tudtam emelkedni. Most nem érzem. Mérhetetlen szomorúság, düh és fájdalom van bennem. Nagyon nehéz lesz elengednem és soha nem akarok másik kutyát, mert tudom ő volt az én kutyám.

Nekem nemrég húnyt el szegény törpepicser kutyám :(

Az egész úgy volt hogy este 6órakor beszökött 2 Foxi kutya és szépen szétharapták...Túlélte a támadást kijött az állatorvos és azt mondta nem lesz baja! Elvittük egy másik orvoshoz mert nem evett nagyon sovány lett aztmondták azért nem eszik mert "trauma" érte ! :(

Egyik pénteken arra megyek haza hogy meghalt a kutyus! Én sokkot kaptam...Azóta is ha kimegyek a sírjához vagy megnézem egyik fényképét elkap a síró görcs ! Én nem tudtam feldolgozni azóta se és a ti story-tok se semmi... Újat nem szeretnék venni 1. az hogy még 1 ilyet nem bírnék ki a 2. az hogy az csak a fájdalmam erősítené..!

Üdv. Kori :(

R.I.P. Ribizlike :(

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM NEKED IS!! Ez nagyon megvígasztalt. És megfoglak látagotni titeket!:-)

Nem bírom elfelejteni,habár már kevesebbet sírok,de minden nap muszály megnéznem róla képet. SOHA NEM FOGOK NÁLA KUTYÁT JOBBAN SZERETNI!

sok erőt kívánok neked!

nekem 1 éve halt meg kutyám azzal a különbséggel, hogy én ott voltam mellette. Brutálisan kivoltam hetekig.

Itt olvashatsz rólunk:

[link]

FEL A FEJJEL, KITARTÁST ÉS SOK ERŐT KÍVÁNOK NEKED A FÁJDALOM FELDOLGOZÁSÁHOZ!