Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Másodszor is férjhez mentem fórum

Másodszor is férjhez mentem (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Másodszor is férjhez mentem

1 2
54. b.mona (válaszként erre: 53. - Ginaanyus)
2011. okt. 20. 19:53
Köszönöm szépen a hozzászólásod, tanácsod! Nagyon szeretnék már végre valami jót elérni. Már 1 éve ott alszanak 2-3 havonta a kislányok az apjuknál 1-éjszakát most nyáron 3 estét aludtak ott. A nagyobbik lánykám már haza akar jönni és mondtam, hogy akkor hozzák haza őket. A kislánynak mondogatta a nagymama de hát előtte azt mondtad itt akarsz még maradni 2-3 szor elmondta neki. Majd a kislányom szomorúan azt mondta nekem akkor anya maradok. Nem akarták őket hazahozni. Végül írtam nekik sms-t, hogy most indulunk a lányokért. Azonnal visszahívtak, hogy már készülődnek. Ráadásul most már még jobban féltem őket, mivel a felesége már nincs ott, elváltak. Többször az apjuk mellet aludtak és a feleségével. De most már csak az apjukkal aludnának, hiába mondanám nekik, hogy nem aludhatnak az apjukkal akkor is mellette aludnának. Novemberbe telik le a 2-év a bíróság határozata. Addig nem tehetek semmit remélem utána sikerül. A rossz az, hogy a kislányok jól érzik magukat náluk.
2011. okt. 18. 19:58

1997. évi XXXI. törvény

Alapvető jogok és kötelességek

Gyermeki jogok


9. § (1)

i) személyes kapcsolatait ápolhassa,

(2) Ha az (1) bekezdés i) pontja szerinti jog gyakorlása a gyermek személyiségfejlődését hátrányosan befolyásolja, a szülő vagy más kapcsolattartásra jogosult közeli hozzátartozó kapcsolattartási joga az e törvényben foglaltak szerint korlátozható, megvonható vagy szüneteltethető.



Próbálj erre hivatkozni. Persze az lenne a legjobb, ha sikerülne pszichológusi szakvéleményt szerezned, amiben megállapítják, hogy az ikrek személyiség fejlődését hátrányosan befolyásolja, ha az apjukkal rendszeresen találkozik. S itt jöhet szóba az apjuk elmebeli kivizsgálásának a kérése is.

Persze ezen kívül van még számos olyan gyermek védelmi törvény, amit felhasználhatsz, csak ügyesen kell értelmezni a dolgokat. Pl. ha az apjuk csak egyszer is bárkit akár tettleg, akár mentálisan bántalmazott előttük, azzal véleményem szerint kimeríti a gyermek veszélyeztetésének vádpontját, ami akár börtön büntetést is vonhat maga után. Ez persze az eset súlyosságától függ. De próba szerencse

2010. márc. 12. 20:07
Olvasva a cikket és itt a komikat, ledöbbentem, hogy mik vannak itt Magyarországon!!! Mi az, hogy akkor lépnek, ha történik valami baj (másnéven testi sértés)?? Meg mi az, hogy akárhova ment b.mona segítséget kérni, senki se segített? Ha az én gyerekemre emelne kezet egy elmebeteg férfi, azt elevenen megnyúzom és megölném, kinek képzelik magukat egyes pasik, meg fordítva, hogy akárkinek a gyerekét megverhetik?? Remélem mona, hogy most kisegít a jó Isten, és a bíróság elítéli a második volt férjed pár évre, és elgondolkodik mire volt jó benneteket bántalmazni, mert a gyerekeidnek normális, boldog élet kell, ha a boldogságukról van szó!!!
51. b.mona (válaszként erre: 49. - 9a0e10771f)
2010. febr. 12. 06:45
szia! Sajnos én már végig jártam mindent,családsegítő, gyámhivatal, gyermekjólétisek, rendőrség,Tv / fölöslegesen mert még én jöttem ki rossz anyaként/, ügyvédem is volt és más ügyvédekkel is beszéltem de sajnos mivel nincs kézzel fogható bizonyítékom arra hogy mit tett így nem tehet senki semmit. Van egy alapítvány a figyelj ránk - oda is leírtam a történetem és ott sem tudtak segíteni peddig ott az alpítónak vannak kapcsolatai de sajna ők sem tudnak semmit. Ami jó hogy szeptember 20-óta feléjük sem néz, dec.-23 hívott az anyja h nem, tudnak jönni mert betegek. Az anyja 19-percig beszélgetett a kislányokkal az "apuka" kb 1-1/5 percig de nem tudta h mit mondjon. A gyermektartást már vonják tőle hétfőn mondta a végrehajtó h sikerült letiltatni a fizetését. De tuti h nem kapom majd sokáig mert ott fogja hagyni a munkahelyét. a másik hogy igen teljesen eljátszotta h ő milyen aranyos kedves stb... anyukámat is sikerült megtévesztenie pedig ő jó ember ismerő.
50. 9a0e10771f (válaszként erre: 48. - 78747cf8b4)
2010. febr. 11. 09:28
nyikitának igaza van, csak a polgármesteri hivatalba kell menni a gyámügyre, nem kerítenek neki nagy feneket, hanem gyorsan megoldódik.
2010. febr. 11. 09:27
szerintem el lehet érni a gyámügyön hogy ne vigye őket láthatásra.Valami módja csak van bár egy nagy szar a törvény ez ügyben, de ma már komolyabban veszik a távoltartási végzést, nem lenne hülyeség utánanézni a neten ha nincs rá pénzed hogy jogászhoz, ügyvédhez fordulj, vannak ingyen jogi tanácsadók is a neten, próbáld meg legalább azt elérni hogy pár órás legyen a láthatás és azis csak a te felügyeleteddel.légyszi, a lányok miatt írtam, gyűlölöm ha a gyerekeket bántják vagy egy idegbetetg befolyásolja őket a viselkedésébel, mert hát mintakövetők.Hidd el később majd az következik, hogy megpróbálják őket ellened hangolni és összezavarják szegényeket.had írjam le:egy idegbeteg debil a volt férjed.megkérdezhetem hogy az elején ugye eljátszotta hogy milyen tündéri férfi?
2010. jan. 8. 21:48
Van lehetőség Mo-n a gyeremekgondozási díj megelőlegezésére,pont ilyen esetekre,ha valaki direkt azért nem dolgozik,vagy nincs bejelentve,hogy ne kelljen fizetni.meg kell ígényelni és az önkormányzat utalja a pénzt és majd az önkormányzat foglalkozik a pénz behajtással(közmunka vagy elzárás)Egyébként,ha nincs munkája milyen alapon akarja elvenni tőled a kislányokat,miből tartaná el őket.Ez is jog alap lehetne a bíroságon,pénz és munka nélkül akar gyerekről gondoskodni!!!!!
47. e59b092169 (válaszként erre: 46. - B.mona)
2009. nov. 25. 01:04
Bocs, nem jól tudtam! Bár én így tartanám helyesnek! Ha nem fizet ne akarja látni a gyerekét se! Lehet, hogy gonosz vagyok, de ha nem segít kenyeret adni a szájába, ruhát venni, akkor minek akarja nézegetni? (Az olyanokra ezt hatványozottabban értem, akik direkt nem mennek el dolgozni, illetve letagadják a jövedelmüket.)
46. b.mona (válaszként erre: 44. - E59b092169)
2009. nov. 24. 14:07
a láthatás és a gyermektertás nem függ össze
45. a1baa7edcc (válaszként erre: 44. - E59b092169)
2009. nov. 24. 01:34
Nem jol tudod, a lathatas biztositasa is kotelesseg.
2009. nov. 24. 00:01

Szia! Én úgy tudom, ha nem fizeti a gyerektartást, akkor nincs láthatás se. Lehet, hogy nem jól tudom. Mindenesetre fel lehet jelenteni a bíróságon, mert a gyt. fizetése KÖTELESSÉGE!

Az ismerősöm férjét Írországból is elővadászták, muszály neki fizetni. Az Ügyészség időnként behivja az ismerősömet, hogy rendben fizet-e az exe. Jelenleg emiatt körözi az Interpool.

2009. nov. 20. 21:19
Neked kell tudnod, de inkább ne.
2009. nov. 18. 16:58
Nem is jutok szóhoz,megdöbbentő,hogy a hatóságok ilyen...Le sem írom inkább.Remélem hamarosan rendeződnek a dolgok!Sok sikert!
41. b.mona (válaszként erre: 40. - Genetikus90)
2009. nov. 16. 17:06
Köszi!! Teljes mértékben igazad van csk hát sajna késő nekem is jobban kellet volna figyelnem!!! Köszi és úgy legyen ahogy mondtad!!!!!! :) :O
2009. nov. 16. 15:40
néhány hónap után tényleg nem kellett volna neki gyereket szülnöd.de a rózsaszin fátyol rád borult és nem láttad a fától az erdőt.De a múlton már ne bánkódj,csak gyerekeidnek és férjednek élj mert csak ők a legfontosabbak.azt a psziho állatot pedig hidegre teszik előbb -utóbb ebben biztos vagyok.
39. b.mona (válaszként erre: 38. - 3da8f53e4a)
2009. nov. 13. 20:46
Csak épp nem megy el bejelentett munkahelyre de még maszekba se mert büdös neki a munka és kijelentette h nem megy el dolgozni mert nem, fog fizetni nekem gyt. mert akkor én költöm el!! Érdekes lenne 4 éveseknek odaadni a pénzt h vegyék meg azt ami kell nekik!
2009. nov. 13. 20:38
Mennyi állat él ezen a világon!!! Rémes volt elolvasni is, nem hogy átélni.... Remélem tud valaki segíteni - ügyvéd,bíró stb. - egyébként mihelyst lesz neki munkahelye az kőkeményen vonják majd tőle a gyerektartást visszamenőleg.
37. anyuca66 (válaszként erre: 35. - B.mona)
2009. nov. 13. 18:41
Ennyit a távoltartás és társaihoz...
36. anyuca66 (válaszként erre: 33. - B.mona)
2009. nov. 13. 18:38

Igen ez is több a semminél, hogy nem alhat ott a két kány..

Szóval az volt az a vetélés. Újra nősült az ex, és ott is csinálta a fesztivált??

35. b.mona
2009. nov. 13. 14:22
Írtam miniszter elnöknek h valamien módon segítsenek de azt a vállaszt kaptam h nem tehetnek semmit és elküldték hogy az apának mihez van joga!:(
34. b.mona
2009. nov. 13. 14:20
Voltam gyámhivatalnál,gyermekjólitseknél,de semmi nem tudnak mit csinálni. Voltam Tv ben csak sajna rossz műsort választottam a Joshi Bharat ba jelentkeztem és végül úgy jött le az egész hogy én vagyok a rossz anya és hogy merem megvádolni az exemet hisz egy úri ember, öltöny nyakendő és máris úri ember. A rendőrségen is voltam de nem indítottak büntatő eljárást mert nem volt orvosi papírom arrol h bántalmazta ill. molesztálta volna a lányaimat magyarul orvosi papírok. Megvoltak az exem orvosi papírjai hogy miket csinált anno de az első ügyvédem azt mondta h azonnal adjam vissza mert ahoz nekem semmi közöm, én buta meg vissza is adtam. Pedig azzal eltudtam volna intézni a sorsát!!!! 20-ik án lessz 2-hónapja hogy nem jön a kislányok felé és nem is hív h mi van velük a tárgyaláson is csak az anyja kérdezte. De ha én azt mondom bár mikor h nem adom oda a kislányokat valami okbol azonnal szaladnak az anyjával együtt a gyámhivatalhoz. Most volt pszichologiai vizsgálat nekem meg a lányoknak mivel eljárást indított ellenem azzal h én bántalmazom a kislányokat persze nem igaz és ez a vizsgálatból ki is derült.:)
33. b.mona
2009. nov. 13. 10:58
Nov 3-án volt a tárgyalás annyit elértem h 6 éves korukig nem viszi el a kislányokat ottalvásall ez is több mint a semmi. Sajna nincs bizonyítékom így nem tilthatják el a kislányoktól!!!! A felesége megírta a levelet nekem h miket csinált vele az exem és hogy azt be adhassam a bíróságra de a bolondja visszafogadta és az exem megtalálta a levelet és széttépte. Voltam már minden hol és írtam levelet sok helyre de semmi eredmény majd késöbb leírom h mik voltak!! Köszi az együtt érzést mindenkinek!!!
32. b.mona (válaszként erre: 19. - Szemmelver)
2009. nov. 13. 10:50
Szia!! Én nem azért nem mertem ott hagyni mert tőle féltem hanem féltem hogy a kissebik kislányomat kihozza a korházból mivel annyira jó volt a biztonság h volt amikor negyed óráig senki nem volt bent a piciknél. A másik ahogy a mondás tartja ha valaki tudja hogy elfog esni az akkor leül. Sajna nagyon jó oldalát mutatta és nem gondoltam h pokollá teszi az életem és a gyerekek életét is!! :(:(
2009. nov. 12. 19:39
Sajnos igen, a velejárója. De ez a kérdés nagyon nem ide való. Egyébként nagyon fontos dolog ez is...
2009. nov. 12. 14:25

Szia! Nem igazán értem ez hogy jön ide a témához! Szerintem más fórumba kellett volna megkérdezned, pl a "fáj a szex".... :)


Amúgy én is biztos elköltöznék és új életet kezdenék! Ha kell még külföldre is kimennék!


Vagy felbérelnék valakit, hogy először fenyegesse meg ha nem megy akkor durvábban............ :S

29. dzsigg (válaszként erre: 19. - Szemmelver)
2009. nov. 12. 11:37

Irta a hölgy a cikben.hogy mire ràjött a gonoszsàgokra,addigra màr a babàkat nem lehetett elvetetni.Még igy is elment töle.Sok nö nem lett volna olyan bàtor,hogy pakoljon,ö megtette 3 gyerekkel.

Én nagyon remélem a cikk iroja körül minden rendbe jön.Aki pedig egy gyereket megüt,föleg nem a sajàtja!Annak azt engedném,hogy 40 fokos melegben kifeszitve ,ne kapjon inni csak 2 orànként egy kortyot....

28. kingi7
2009. nov. 11. 23:59

Nem írok véleményt a cikkhez, mert hosszú és vitás fórum alakulna ki.


Talán az lenne a legjobb, hogy elköltöznétek máshova és új életet kezdtek,nem jelented be magad oda, a lányok esetleg az új apuka nevét nem tudom, hogy felvehetik-e? Felkeresed a DAS- jogvédelmi biztosítót...

2009. nov. 11. 20:03
Amúgy ezt annyira bírom, hogy addig nem tesznek semmit még...... Mért csak akkor lépnek ha már megtörtént a baj??? Ha megveri valamelyik kislányt akkor lépnek csak?? :S:S Áááááá.....szörnyűűű!!!
2009. nov. 11. 20:01
Uhhh ez nagyon durva! Sajnálom ami történt! Remélem egyszer sikerül valami megoldást találni! :S :(
2009. nov. 11. 19:44
Részvétem. De nézd azt, hogy a 2 kislányod és a kisfiad is remélem boldogok a jelenlegi pároddal. Rendőrségen lehet kérvényezni, hogy bíróságon adjanak távoltartási végzést, vagy hogy is van ez. Remélem minden jobbra fordul, kitartás!
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook