Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » H.I.V. gyerekek fórum

H.I.V. gyerekek (beszélgetős fórum)


1 2
2014. jún. 4. 14:03
Többen írjátok, hogy nem biztos hogy kiderül hogy van a csoportban hiv fertőzött gyerek. Hát nem tudom, de ha az én kislányom lenne ilyen beteg, biztos hogy elmondanám, ha másnak nem de az óvónőnek, vagy a tanárnőnek mindenféleképpen. És nem örülnék neki, ha több év után derülne ki valamelyik gyerekről, hogy beteg. Lehet hogy nem könnyű elkapni, de gyerekekről beszélünk, néha olyan dolgokat csinálnak, hogy az embernek a haja szála az égnek áll.
46. siba22
2014. jún. 4. 13:06
én nem venném ki a gyerekemet sem az oviból sem az iskolából.DE!!! a gyerekkel leülnék és elbeszélgetnék erről a dologról.a pedagógustól elvárnám,hogy egy szülőin közösen megtudjuk beszélni az érintett szülőkkel a dolgokat.nem biztos,hogy maga a család az okozója a betegségnek még a mai EÜ odafigyelés mellett akár. HIV beteg gyerek is lehet sokáig tünet mentes megfelelő kezelés mellett így közösségbe is járhat,nem kell feltétlenül burokba zárva élnie.kell óvintézkedés az biztos.mi felnőttek nem tudhatjuk mi játszódik le egy gyerekben ilyen esetben ha észre veszi a betegsége miatt / amiről ő spec nem tehet / elfordulnak a játszó pajtásai ill. a barátai mert a szülők negatív irányba terelik őket.
45. 80ASIQ (válaszként erre: 44. - C06c587f53)
2009. febr. 14. 19:35
Nem kövezlek meg, pontosan így gondolom én is!
2009. febr. 14. 17:05
Ha megtudnám, hogy ilyen betegségű gyerek jár a csoportba,akkor kivenném a fiamat. Meg lehet kövezni, de nekem a fiam a legfontosabb a világon!! Viszont,ha az én gyerekemről derülne ki,akkor nem engedném oviba járni. Két okból kifolyólag; hogy ne kapjon el semmit, és ne fertőzzön meg senkit..
43. pencil (válaszként erre: 42. - Erikpipi)
2007. aug. 16. 22:09
Szóltam én egyetlen szót is a kirekesztésről?
2007. aug. 16. 18:31

"Egyébként elkerülte a figyelmedet, hogy a bekopizott cikkben idézőjelek között van a fertőző kifejezés. Tudod ez mit jelent?."- Nem kerülte el.

Ha a gyereked az iskolában véletlenül tetves lesz, és ez kiderül az iskolaév hátrelevő részében csak a "kis tetvesnek" fogják hívni a többiek.

Na ez is kirekesztés, pedig a gyerek nem tehet arról, hogy valakitől elkapta.

41. pencil (válaszként erre: 32. - Erikpipi)
2007. aug. 16. 14:47

Majd akkor hiszem el a kockafejű amerikaiak kutatását, ha megmutatják azt a kórokozót, ami terjeszti.

Egyébként elkerülte a figyelmedet, hogy a bekopizott cikkben idézőjelek között van a fertőző kifejezés. Tudod ez mit jelent?.

40. 80ASIQ (válaszként erre: 39. - 984ff08d0b)
2007. aug. 16. 14:47

Ez már így persze tényleg túlzás.

Ami a többit illeti, a neten annyiféle verziót lehet tényleg olvasni, hogy valóban bele lehet zavarodni. Én ott tartok, hogy hiszek abban, hogy 2 hónap múlva kimutatható, bármely tipusú mutáció esetében is mert a HIV-ellenanyag mindíg ugyanaz.

Persze lehet, hogy rosszul tudom.

39. 984ff08d0b (válaszként erre: 34. - 80ASIQ)
2007. aug. 16. 14:35

Az a baj, hogy akiről tudok konkrétan egy itt született színes bőrű kissrác és anyukájának van elege, hogy ahány kórházba mennek, ott mindenhol megcsinálják a tesztet, hiába mondja, hogy itt született és már 3 teszt negatív lett :P

A vírus alapja és terjedése pedig nincs bizonyítva. MIvel könnyen mutálódik így még a genetikai biztos alapját sem ismerik, és így nem lehet kideríteni a biztos származását sem. Vagy igen és akkor jöhetnek az összeesküvés-elméletek. Egyébként valami olyasmit olvastam valahol, hogy Magyarországon az emberek egy része védett ezzel a vírussal szemben, de nagyon kis rész és nem tudni mi okozza és gyerekcipőben tartanak a kutatások ez ügyben...

38. 80ASIQ (válaszként erre: 36. - Mandella)
2007. aug. 16. 14:33
Szörnyű dolgok ezek. Ne legyen részünk benne.
37. 984ff08d0b (válaszként erre: 36. - Mandella)
2007. aug. 16. 14:32
na ezzel viszont egyetértek, mert bármilyen intelligensnek nevelem is: nem harapok meg mást, odafigyelek a horzsolásaimra, beszedem rendesen a gyógyszert, más gyermeke és más szülő nem biztos, hogy az egészet ilyen kulturáltan tudná kezelni...
36. mandella (válaszként erre: 35. - 80ASIQ)
2007. aug. 16. 14:30

hát akkor nem.

és ha az én gyerekem lenne HIV-fertőzött, én lehet, hogy kivenném inkább, mint hogy kitegyem a megbélyegzésnek vagy ilyesmi...

35. 80ASIQ (válaszként erre: 33. - Mandella)
2007. aug. 16. 14:26
Akkor nem kellene az egészségeseknek dilemmázni.
34. 80ASIQ (válaszként erre: 31. - 984ff08d0b)
2007. aug. 16. 14:25

Én kivenném.


Lehet ezt a vizsgálatot másképpen is felfogni. Ha tényleg pozitív akkor kiderül, az pedig jó. (Persze nem a megvizsgált lelkének.) Ha negatív akkor meg lehet nyugodni.

Sajnos, lévén, hogy Afrikából indult a vírus, a szinesbőrűeknél nagyobb az esély a HIV pozitivitásra.


Én azt tartom elkeserítőnek, hogy egyáltalán létezik, illetve véglegesen nem írtható ki az emberből.


Az eredetet illetően olvastam már egy olyan felvetést is, hogy egy amerikai laboratóriumban fejlesztették ki a vírust biológiai fegyver céljára, kipróbálták rabokon, de hetek múlva sem észlelték a hatást, ezért nem foglalkoztak vele tovább. Viszont a vírus elterjedt. Ha ez így van, akkor persze nem értem miért Afrikában van a legtöbb HIV+. Vagy valakik direkt ott terjesztették el?

2007. aug. 16. 14:22
lehet, hogy előbb a HIV-es gyereket vennék ki a suliból, nem?
32. erikpipi (válaszként erre: 30. - Pencil)
2007. aug. 16. 13:39

"Tévhitek

A szokásos társadalmi, rokoni, baráti érintkezés nem jelent fertőződési kockázatot. Tehát a fertőzöttel vagy akár AIDS-beteggel együtt történő közlekedés, a vele való kézfogás, a közös evőeszköz-, fürdőszoba-, WC-használat, valamint a harapással nem járó gyengéd csók, a tüsszentés, köhögés, az uszoda, a vérszívó rovarok és az élelmiszerek önmagukban veszélytelenek. A vírus a szabad levegőn pár perc alatt elpusztul, de – az esetleges vérzések miatt – kerülni kell a közös fogkefe vagy borotva használatát."

A HIV-fertőzés vér, ondó, előváladék, hüvelyváladék és anyatej útján terjed; elsősorban óvszer nélküli közösülés és közös tűvel folytatott injekciós kábítószerhasználat révén. Másodsorban fertőzött vérkészítményből, illetve szülés vagy szoptatás során, de egy nyílt seb minden helyzetben veszélyes lehet. A fertőzést 8 hét elteltével lehet kimutatni. A fertőzés utáni nyolc héten belül végzett teszt (szűrés) ritka esetben ál-negatív eredményt adhat: a vírus hatására termelődő ellenanyagot még nem tudják kimutatni, azonban a vizsgált személy fertőzött és fertőző. Ebben az időszakban vehető észre az immunsejtek számának megnövekedése. Elméletileg a vírus sejtekbe való beágyazódása előtt elpusztítható, erre azonban az időkorlát (körülbelül 72 óra) valamint a folyamatos mutációk miatt kicsi az esély. A jelenlegi gyógyszerkombinációkkal – fegyelmezett szedés mellett – számottevően meg lehet hosszabbítani a fertőzöttek életét."


Az esély adott, de a legkisebb az esély, hogy nyílt sebbel fertőződjön valaki. Hacsak nem szándékosan, összedugják a fertőzött területet, miután felvágták közösen az ereiket!



"A kövérség ragályos

Ivan, 2007, július 26 - 13:04 Hírmotor


USA - "Fertőző" lehet a kövérség; ha valakinek a barátja, a testvére vagy a házastársa túlsúlyos, akkor ő is nagyobb eséllyel lesz az - derült ki egy amerikai kutatásból.


Amerikai kutatók 12 ezer embert vizsgáltak meg, és megállapították, hogy ha valakinek túlsúlyos a barátja, akkor ős is 57 százalékkal nagyobb eséllyel hízik el. A testvér túlsúlya 40, a házastársé 37 százalékkal növeli az elhízás veszélyét.


A következtetés: szociális faktorok, vagyis más emberek méretei is döntőek az elhízásban. Érdekes, hogy nem döntő az életmód; az elhízás akkor is "fertőző", ha a túlsúlyos barát az ország egészen más régiójában él.


"Nem arról van szó, hogy a túlsúlyos emberek egymásra találnak. A magyarázat inkább az, hogy az emberek könnyebben elfogadják, hogy normális dolog az elhízás, ha ezt tapasztalják a környezetükben élőknél" - magyarázta a kutatás egyik vezetője, Nicholas Cristakis professzor.


Az elhízás veszélyeivel foglalkozó amerikai alapítvány tudományos igazgatója nem lepődött meg a kutatás eredményén. Ian Campbell szerint a túlsúlyosak igyekeznek hasonló testfelépítésű emberekkel barátkozni. Azt azonban "nagyon érdekesnek" találta, hogy a barátok hatása erősebb e téren, mint a testvéreké, közölte az InfoRádió."


Ha egy ovodába fel akarnak venni egy kövér gyereket, tiltakozni kell a szülőknek. Még véletlenül se kerüljön a gyerekükhöz közel, vagy barátkozzanak, mert veszélyes lehet.......



Jövőre pedig kimutatják, hogy a kopaszság is tulajdonképpen egy fertőző betegség, ami nem is annyira hamis, hisz van olyan ember, akinek fertőzés következtében kihullik az összes haja....

2007. aug. 16. 13:33

Nem venném ki.

Viszont azt elkeserítőnek tartom, hogy színesbőrű, félvér kisgyerek, ha kórházba kerül, azonnal HIV tesztet csinálnak rajta, tekintet nélkül arra, hogy Magyarországon született vagy nem.

Amúgy a gyermek nem HIV fertőzötten jött a világra, tehát valakitől el kellett kapnia. Ha a családjában van a fertőzés, akkor ott halmozottan hátrányos szociális helyzet alakul ki, hiszen az ilyen emberről ha kiderül a fertőzöttség, kitaszítja magából a társadalom, és nem tud pénzt keresni sem a családja számára. Nekik és gyermekeiknek támogatás kellene, nem megbélyegzés...

30. pencil (válaszként erre: 29. - Erikpipi)
2007. aug. 16. 13:19

Nincs igazad, ugye tudod.

A felsorolt példáid sántítanak.

Ugyanis egyik esetben sincs az illető szervezetében egy halálos kórság okozója.

Vagy szerinted elkapható a kövérség, haemophilia vagy a kopaszság?

2007. aug. 16. 12:05
Miután tisztában vagyok, vele, hogy nem lehet csakúgy elkapni, nem tennék semmit. Ilyen alapon, egy hemofíliást, vagy egy daganatos beteget is előbb utobb ki lehetne közösíteni. MAjd következnek a mozgássérültek, a kopaszak meg a dagadtak.Egyébként a gyerekek maguktól is nagyon őszinték, és bizony gonoszak is, ha úgy adódik egymás között.Nem kell, hogy még a szülő is ezt sugalja nekik....
2007. aug. 16. 11:44
Hát lehet,hogy csúnya dolog,de én biztos máshová vinném a lányom.Én nem merném megkockáztatni,hogy történjen vele valami,aztán egy életen át vádolnám magam,mert megelőzhettem volna.Az empátia,meg a "ne rekesszük ki,ő is ugyanolyan gyerek"felfogás miatt a lányom elkaphatna egy gyógyíthatatlan,és nagyon borzasztó betegséget!A hideg kiráz tőle.Gondolom ha az enyém lenne ilyen ,vagy hasonló beteg,akkor másképp gondolnám.De mivel hál" Istennek egészséges,én minden errőmmel azon vagyok,hogy ezt az állapotot fenntartsam.Vessetek meg érte,de én reszketek a lányomért!
27. Ági28 (válaszként erre: 25. - 80ASIQ)
2007. aug. 16. 11:01
Csípem ezt a tagadós dolgot. Tisztára mint a holokauszt tagadók! Attól h tagadják, még van. Kiváncsi lennék mire fogják akkor a betegséget, tüneteket, halálozást. Minden betegség borzasztó, főleg olyanok, amit nem lehet gyógyítani...
26. 80ASIQ (válaszként erre: 25. - 80ASIQ)
2007. ápr. 10. 00:47

Bogner, Schirin: 100 évig élni


Kiadta a google.

25. 80ASIQ (válaszként erre: 24. - Virgilius)
2007. ápr. 10. 00:34

Azt hiszem éles helyzetben igencsak pánik lenne.


Olvastam már (állítólag megtörtént esetet) ebből a témából. Azt hiszem "100 évig fogok élni" volt a címe. Vagy valami hasonló. Egy 17 éves lány önéletrajza volt, aki HIVesen született mert az anyjától kapta el. Állandó kűzdelem volt az élete, jó és rossz periódusokkal. Ha jól sikerült a gyógyszerkoktél akkor szinte tünetmentes volt, de bizonyos idő elteltével a vírusmutáció miatt újra romlott az állapota. Érdekes, hogy a neten a legváltozatosabb véleményeket lehet olvasni a HIVről illetve az AIDS-ről. Van amelyik egyenesen tagadja a betegség létezését, van amelyik pedig veszélyesebbnek tünteti fel mint a köztudat.

24. virgilius (válaszként erre: 23. - 80ASIQ)
2007. ápr. 10. 00:14
80-as, bármilyen ciki, én vagyok akkor a 2. Éspedig azért, mert van két ovis gyerekem, és mindkettővel előfordult már nem is egyszer, hogy egy másik gyerek megharapta őket. Ezt szinte lehetetlen kivédeni. Hozzáteszem, egyik gyerekem sem verekedős egyáltalán.
23. 80ASIQ
2007. ápr. 10. 00:01

Erőteljesen fontolóra venném a gyerek kivételét. Tudom, hogy a fertőzéshez nyílt sebnek kell nyílt sebbel érintkezni. De mi van, ha összeverekszik a két gyerek és ő megharapja az enyémet?


Akkor verném a fejem a falba, hogy miért is nem vettem ki!


Egyébként is úgy tudom, hogy egy HIVes fokozottan veszélyeztetett a fertőzésre, tehát jóformán csak steril tárgyakkal érintkezhet, ezeket a feltételeket esetleg csak otthon lehet megvalósítani. Egyáltalán engedi a törvény, hogy HIVes gyerek közösségbe járjon??


Jesszusom! Be merjem ezt tenni?? :(

30275-ből vagyok 1 !

2007. márc. 20. 17:38

Szerintem amig valaki nincs konkretan ebben a szituacioban, addig nem allithatja, hogy nem venne ki a gyereket az ovibol. Most en is azt mondom, hogy nem vennem ki, de ha valos helyzet lenne, egyaltalan nem vagyok biztos benne, hogy igy dontenek, bar tudom, hogy a szoban forgo virus nem egy egyszeru "tusszentessel" terjed.

Egy ovistol szerintem nem lehet elvarni a felnottes viselkedest, hiszen gyerek!

21. d@nu (válaszként erre: 20. - Gilaggi)
2007. márc. 20. 16:47

Mit jelent felnőtt módon viselkedni? Elítélni, megbántani, kirekeszteni...?

Tudod, jó, hogy a gyerekek nem úgy gondolkodnak, mint mi.

20. Gilaggi (válaszként erre: 19. - D@nu)
2007. márc. 20. 16:02

De mégis? Mit lehet mondani egy óvodás gyereknek ahhoz, hogy "felnőtt módjára" viselkedjen?

Már az is elég lenne, ha az óvónő tudna "felnőtt módjára" viselkedni egy ilyen helyzetben.

19. d@nu (válaszként erre: 18. - Gilaggi)
2007. márc. 20. 15:50
Ez azért így egy kicsit túlságosan fekete vagy fehér.
2007. márc. 20. 15:41

Azért kiváncsi lennék, mit mondanátok a gyereknek...

Pistike HIV + , halálos beteg bla bla bla... , de azért csak játsszatok vele nyugodtan... ha nem szeretkeztek Pistikével és nem harapjátok meg, akkor nem fogtok meghalni, csak ő.

Mire minden gyerek tovább játdzik vele, tanul vele, mintha mi sem történt volna. ?????

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook