Halott elengedése (beszélgetős fórum)

Én most április végén veszítettem el a Nagyapámat, aki rengeteget jelentett számomra. Ritka jó viszonyunk volt, én Keszthelyen tanulok az agrár egyetemen, ő Sümegen lakott, ami 25 kilométerre van onnan, és iskola időszakban nem egyszer meglátogattam. Hirtelen ment el, fel se tudtam készülni rá. :( Azon a napon, amikor közölték velem, hogy meghalt én is meg akartam halni, mert sokszor mondtam a Páromnak is, hogy ha Papa elmegy akkor nem tudom mit fogok csinálni. Teljesen kétségbe voltam esve, ahogy rohantam le a Balaton partra (mert Keszthelyen voltam éppen) majdnem elütött egy autó, de nem igazán érdekelt. De mégis itt vagyok, mert itt kell lennem.

Fáj, rettenetesen fáj, de élek tovább, mert Papa is biztos ezt szeretné. A temetés után egy héttel újra elmentem a temetőbe, immáron egyedül és vittem magammal egy szál fehér rózsát Papámnak egy szalaggal melyen ez állt: "Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit nagyon szeretnek." Velem a mai napig itt van. A tőle kapott medál ott lóg a nyakamban, az asztalomra ki van téve a fényképe, nálam vannak a könyvei, amikből egyetemista korában tanult. A mai napig fel tudom idézni a hangját, emlékszem hogyan fogtam a kezét és hogy milyen érzés volt megölelni. Fáj abba belegondolni, hogy ezt már nem tehetem meg többet, de hálás vagyok Istennek, hogy így meg tudtam őrizni, mert így mindig velem van Papa. :) És igyekszem úgy folytatni az életem, hogy büszke lehessen rám, ha élne...

És te tudod, hogy nem így van? Különben nem is láttam a filmet.

Jó hinni valamiben, hogy tudnak rólunk.De nem szabad ennyire magunkhoz kötni az elhunytakat.

Én is nehezen engedtem el, de beláttam így jobb.

Az emlékek tényleg ébren artják az itt létüket.

De nem költöznék el onnan, ahol 43 évet éltünk együtt.Persze, hogy nehéz, ahova nézel minden emlékeztet rá. De így van jól.

Az én férjem hosszas beteg volt és el tudtunk köszöni, nem maradt nyitott kérdés. Végig fogtam a kezét.

De aki hirtelen szakad el a másiktól az még talán borzasztóbb.

Mert a halál az borzasztó, annak aki még senkit nem veszített el.Sajnos, mindenki másképp éli meg.Nagyon nehéz elviselni, hogy már nincs, aki fontos volt neked.

az elengedés az egy nagyon hosszú folyamat! de meg kell próbálnod élni!! Arra gondolj minek örülne a párod? Gondolom ő azt szeretné ha folytatnád az életed,hidd el lelkileg veled vam, fizikailag már nincs, de a lélek örök!!!

Hidd el lassan begyógyúlnak a sebeid...és nem kell őt elengedni, csak arra gondolj ő mit szeretne most....ő azt szeretné ha nem sírnál és nem lennél szomorú!!!Tudom nehéz,de neked élned kell!!!Legyen minden hónapban egy nap amit rá szentelsz...emlékezel...de nem sírsz!!!!

Hány éves vagy? Gyerked van-e?

Remélem rendbe jön a lelked,de hidd el neki rossz ha te szomorú vagy!

Tajboka!

Még mindig abba a házban élsz, ahol a férjeddel együtt éltetek? Ha igen nem tudsz onnan máshova elköltözni? A környezetváltozás, a költözés, a szelektálás a régi cuccok között sokat segít szerintem.

Mindenkinek vannak olyan belső álmai, amit szeretne megvalósítani, utazni, valami újat tanulni, valamit, amit már rég szerettél volna megcsinálni tedd meg, ha tudod, mert új embereket ismerhetsz meg, új társaságban lehetsz. Én például szeretnék nyelvet megtanulni, Tiffany lámpát készíteni, elmenni jobb agyféltekes rajztanfolyamra, sokkal többet színházba járni, na ja meg az utazás pl.:India stb.(csak persze nincs rá pénzem)

Nehéz így bármi tanácsot adni, hiszen nem ismerjük milyen körülmények között élsz és egy személyes kontaktusban, ahol csak két ember van mindenki jobban kitárulkozik. Ezért egyetértek az előttem szólókkal, hogy ha ez nem megy egyedül, vagy nincs olyan aki ebben segítene akkor menj el egy pszichiáterhez vagy pszichológushoz. Kérj segítséget! Ők az egyéni élethelyzetedből vezetnek rá Téged a legjobb megoldásra, amit persze Neked kell megtalálnod.

Ne higgy abban, hogy valahol lebegne!:(((

Fogadd meg az 5. hsz. tanácsát!!!

Tudom, hogy nem segít, de mélységesen együtt érzek veled!

Tönkre teszed magad.Engedd el.Neki is így a jobb.

Itt maradt a köztes világban, és ő sem tud megnyugodni, ott szenved.Rossz szellem lesz belőle.Ha szeretted igazán, el tudod engedni.El kell engedni!!

Atyaég!:(

Nagyon sajnálom!:(

De csak egyetérteni tudok,és helyeselni!!!

Segítséget kell kérned!

Szerintem ez már olyan hosszú idő, hogy egy tapasztaltabb emberrel kellene beszélned.

Ezen az oldalon találsz fórumot, és talán olyan sorstársakat, akik segíthetnek, vagy pszichológust.

[link]

Remélem, valamennyit tudtam segíteni.

Lehet, hogy elsőre hülyeségnek fogod gondolni, engem meg hülyének, de keress egy pszichológust. Ha eddig nem tudtad feldolgozni egyedül, nem is nagyon fog sikerülni. Gondolj csak bele, ő szakember, irányítani tudja a beszélgetést, sőt, segít is. És néha már az is lendít a lelkiállapotunkon, ha "csak" elmondjuk valakinek, aki türelemesen végighallgat.

Jajj, ha a családomnak tanácsolta volna ezt valaki, mikor nekem lett volna rá szükségem!