Anorexia és bulimia (beszélgetős fórum)

Tarts ki, nekem is nagyon nehéz megint.

Talán csak te érzed, hogy belédrúgnak...az emberek általában nem tudnak segíteni igazán egy depressziósnak...rendbe kell jönnie, de harcolnod kell önmagad ellen önmagadért!!!!

Ne add fel!

Hát bezony. Tuti köztük vannak a kiváltó okok. Vannak már szerencsére technikák, amik megtalálják az igazit közülük és fel is tudják oldani.

Szerencsére mindenre van megoldás:)

Nagyon köszi :)

Ezt azt hiszem mind értem...csak...én úgy érzem, hogy több dolog volt gyerekkoromban, ami esetleg rossz nyomot hagyott bennem...

hogy lehet pont azt a gyökeret megtalálni, amitől van ez az egész állapot?

elég sűrű és bonyolult életet élek 10 éves koromtól. 10 éves voltam amikor szétszakadt a családom, nem válás miatt, hanem édesanyámnál munkahely miatt nálam pedig a magyar nyelvoktatás miatt jöttünk át Magyarországra, eközben bátyám és nővérem is más városban volt, édesapám meg maradt Vajdaságban...14 éves koromtól pedig egyedül hol itt élek, hol ott, hol koliban, hol barátokkal, hol nagynénivel, hol nagybácsival...

na szóval, bőven kéne mit mesélnem a múltról, ami ezek szerint okozhat ilyen össze-visszaságot?

Küldtem privit.

Sosem az a baj valójában, amit teszünk, mert az csak egy belső feszültségre adott reakció, hiszen próbálkozunk valahogyan azt enyhíteni.

Ez azért nem fog sikerülni, mert akár eszel, akár nem, akár korán, akár éjszaka, a probléma nem erröl szól valójában, hanem gyerekkorodban kezdődött és mivel az nincs a helyéretéve, most annak a feszültségét érzed és próbálod kompenzálni.

1 megoldás van. Meg kell keresni a gyökerét és helyre kell tenni. Ezzel megszűnik az az érzés, amit most nem tudsz irányítani.

Ez megoldható. Minden esetben!

Hello doki, persze, igazad van, én mégis sokszor elpocsékolt időnek éreztem ezeket a zabálós napokat, mert akkor aznap és másnap sem voltam magamnál, és éreztem, hogy körülöttem pörög a világ én meg kegyetlenül és tehetetlenül állok egy helyben.

Ezért érzem elpocsékolásnak...

Egyébként nyakig benne vagyok a mély vízben, ugyanis...1 éve komoly alvásproblémáim is vannak.

Most talán a zabálós rohamok megszűnnek, helyette elkezdtem éjszaka enni és még inkább nem aludni.

Amióta egyedül élek, 1 éve, azóta nem tudok nyugodtan aludni, nagyon sokszor, minden nap felébredek a hajnali órákban és ennem kell, mert éhes vagyok és nem tudok visszaaludni. Van sajnos olyan, hogy éjfél-1 körül fölébredek és megeszem a reggelimet de utána nagyon rossz érzés visszaaludni és úgy ébredni fel megint hajnali 4 körül.

Felvázolom ma mi történt, és általában így szokott sajnos lenni mostanában.

Ma felébredtem 2 körül, ettem pászkát, sajtot, csirkemellsonkát. Annyira mérges voltam magamra, hogy bosszúból sem akartam visszaaludni, beraktam egy filmet, 3 körül ettem banános lenmagos amarántos joghurtot, és 4 órakor már kávéztam, szóval...egyáltalán nem aludtam...és mivel bűnösnek érzem magam, ezért egész nap nem is eszem, vagy csak gyümölcsöt de azt is keveset, mert közben meg félek a hízástól, mert hát mindenki tudja, hogy éjszaka nem szerencsés enni.

Ez sajnos már 1 éve így tart, hogy fel kell kelnem...hogy tudok ebből kimászni?????

Soha nem voltam olyan, hogy éjszaka ettem, csak amióta egyedül élek ilyen nyugtalan az alvásom.

Depresszió, álmatlanság, teljes étkezési zavar...ezeket a dolgokat kell megoldanom de egyáltalán nem tudom, hogy kezdhetnék neki.

Doki!!! Légyszi adj tanácsot!

"csak azt tudom mondani, hogy később meg fogjuk bánni az elpocsékolt, depressziós éveket és időszakot, amikor minden nap élni kell!!!"

Jókat írsz és sok mindenben szerintem klasszul állsz a helyzetedhez,

DE

Nincs elpocsékolt nap. EZ nem egy olyan betegség, (mint ahogyan semelyik sem az), ami pech, hogy ott van és amit betegségben töltünk, az kidobott idő lenne.

Mindennek jelentősége van az életünkben és minden arról szól, hogy tanuljunk belőle.

Van, aki ilyen helyzetben kell, hogy tanuljon, mert itt egészen mások a leckék, van, aki ennél sokkal nehezebb helyzetben, és persze vannak könnyebb helyzetek.

A megoldás keresés a feladatunk. Azért születtünk, hogy a nehézségekre megtaláljuk a megoldást. EZ van, amikor pusztán a helyzet elfogadását jelenti és van, hogy konkrét lépéseket igényel.

A lényeg, hogy addig kell keresnünk a megfelelő gondolkodást ameddig nem kerülünk egyensúlyba önmagunkkal.

Ez annyit jelent, hogy nem csak bebeszéljük magunknak, hogy kiegyensúlyozottak vagyunk, hanem valóban elérjük a nyugalmi érzést.

Meg lehet csinálni. Nem könnyű az út, de mindenki meg tudja csinálni a saját kiegyensúlyozottságát eredményező állapotot, viszont nagyon kevés embernek sikerül, mert könnyen beleragadunk egy olyan helyzetben, ami még nem a vége.

Nincs elpocsékolt idő. Minden a tanulásról szól.

Ha nehezebb helyzetben tanulsz, akkor nagyobbak lesznek a tapasztalatok.

Hellinger például azt vallja, hogy az az ember, akinek könnyű az élete, annak valahol az értékessége is kisebb, mármint az életének. Inkább úgy mondanám, hogy kisebb a súlya a világban.

Akik nehéz dolgokkal kell, hogy megküzdjenek, az életük nagyobb súlyt képvisel.

Én értem, hogy mire gondol és egyetértek.

Persze szeretnénk boldogok lenni, ami valójában a kiegyensúlyozottságot jelenti és ezért azt hisszük, hogy ha ez nem sikerül, akkor bénák vagyunk, pedig csak tanulunk, vagy ilyen, vagy olyan helyzetből.

Nehéz az út mindenki számára az egyensúlyig, sokan el sem érik az életükben, de mindenki számára ott van, akárhonnan indul is.

Én pszichológushoz járok, és rengeteg jó könyvet olvasok... igaz, most kimerültem nagyon,de a munka meg az ottani társaság ki tud kapcsolni egy idő után. szerencsére most hétvégén dolgozom, talán sikerül kicsit fellendíteni a lelki állapotom, igaz fizikailag ki fogok készülni, de egyszer csak beérik a kettő egyszerre.

Sajnos miután nekem a családommal van a legtöbb probléma, és nincs lehetőségem saját lábra állni nem tudok eleget tenni hogy jobb legyen, mert minden 2 emberen múlik. Apukám kórházban van már egy hónapja, és marad is még egy darabig, ez anyukámat pedig teljesen kicsinálja (ami érthető) de sokkal rosszabbul viseli, mint én azt gondoltam. És hát valljuk be, az amúgy is labilis állapotomra ez nem hiányzott, nagyon rosszkor jött.... igyekszem túlélni magamat..

És az nagyon klassz benned, hogy nem passzívan ülsz és sajnálkozol, hanem teszel azért, hogy változás legyen.

Addig kell menni, ameddig ki nem tisztul az ember teljesen. Nincs olyan betegség, főleg a mentális alapú betegségekre gondolok, amiből ne lehetne kijönni.

Sokan azért nem jönnek ki, mert nem tesznek érte, nem keresik a lehetőségeket. Addig nem szabad leállni a megoldás kereséssel, ameddig a probléma fenn áll.

Mert van megoldás.

A pszichoterápia is jó. Jó ötlet. :)

Amiatt, meg hogy kinek nehéz miattad, ne frusztráld magad jobban, mert nem tehetsz róla. Apukádnak ez most a feladata, hogy ezt az élethelyzetet megoldja. Nem érdemes érte sajnálni, mert azzal olyan, mintha nem hinnénk benne, hogy képes megoldani magában.

Persze jószívű vagy, hogy erre is gondolsz, csak ha még emiatt is magadat hibáztatod, akkor nem tudsz közelebb kerülni a kiegyensúlyozottságodhoz.

A családodban mindenkinek egyéni feladata van ezzel a dologgal. Neked is, nekik is. Mindenkinek más. Meg kell tanulni a lehető legjobban hozzáállni egy olyan dologhoz, amin egyelőre nehéz változtatni. Nekik az a dolguk, hogy neked lelkileg a legtöbbet segítsenek. Aki nem ezt teszi, az még nem azt teszi, ami a helyes lenne. De ez az ő élete és az ő döntése.

Neked meg az a saját, hogy megérts ezen a betegségen keresztül dolgokat és a gyógyulás folyamatán keresztül.

A pszichoterápia nagyon hasznos dolog. Majd meglátod. Szerintem te is ezt fogod mondani.

Ne add fel, én is már az utolsó erőmet próbálom még fenn tartani és összeszedni, hogy ne merüljek ki...

muszáj muszáj! élni kell, meg fogjuk bánni később, hogy hagytuk magunkat idáig eljutni.

találnod kell valamit, ami kicsit legalább eltereli a figyelmed, és túlleszel ezen az időszakon!!!

Köszönöm szépen, most haza kell utaznom, de amint visszajövök Pestre, azonnal megyek orvoshoz, nem kellett volna eddig halogatni.

Az biztos, hogy ez az egész egy furcsa és alattomos állapot, még nagyobb szenvedés, amikor a környezeted és családod sem érti meg, csak azzal jönnek, hogy önfejű és makacs vagyok, és hogy nem is akarok tenni a jobbulásért magamtól...pedig messze nem erről van szó.

Utólag mindig megbánom, ha a családnak beszélek az állapotomról...mert annak mindig rossz vége van. Anyám felidegeskedik, elmondja a magáét, néha még csúnya szavakat is mond rám, aztán feláll a skype elöl és ott hagy, persze...nagyon szeret, csak elviselhetetlen néha a módszere, amivel próbál "keményen" nevelni...édesapám aggódik szerintem értem a legjobban, sajnálom, hogy fájdalmat okozok neki, ő nagyon próbál segíteni..és meg is tesz mindent, és...furcsa, hogy mégsem tudom magam sokszor irányítani...mostanra már fizikailag is nagyon gyengének érzem magam.

Nekem pszichoterápiát ajánlottak, az ingyen lesz, csak fel kell kerülnöm a listára és várni, hogy sorra kerüljek.

Ne haragudjatok, teljesen lesokkolódtam. Nem bírom végigolvasni a leveleket teljesen. Remélem mindenki jobban van. Úgy néz ki, valami front vagy holdállás megkavarta mindenki életét mostanában. Vagy csupán a sors kegyetlen keze....

Cafe ne aggódj, én szívesen segítek neked. Ha tudok. Szívesen levelezek veled, ha gondolod privátban írj és adok címet, ahogy elérsz.

Nekem ma teljesen beborult minden...eddig sem volt egyszerű, de a családi gondok ma besokszoródtak, anyukám is elég rossz állapotban van, és mindent rajtam vezet le illetve mindig azt állítja, hogy semmit sem segítek és csreben hagyom. Nehéz egyeltalán elviselni a gondjait, hiszen nekem is van, és tőlem senki nem kérdezi, mi van velem. Komolyan azt mondom, hogy kezdek annyira besokalni a dogoktól hogy feladom az egész kűzdelmet.... hiszen miért kűzdök? Valami megvalósíthatatlan álomért, valamiért, ami nem is létezik és sose létezett, csak egy vágy, álom. És egy szám, egy súly, egy életvitel, és hihetetlen de a boldogságot is ide kell hogy soroljam. számomra kezd egy távoli képnek tűnni az egész...a lehetetlennek...

Én megértelek, mert tudom, hogy hogyan működik a psziché. Nekem volt depressziós időszakom s tudom, hogy milyen az, amikor valami irányíthatatlan a közérzetünkben.

Az a legfontosabb, hogy emiatt ne érezd magad kevesebbnek. Tudd azt, hogy nem gyenge vagy, hanem ez a "betegség" legyengít.

Ahogy írtam is a tudatalattiban vannak az ilyen dolgoknak a fékjei és mivel onnan hétköznapi módszerekkel nem igazán lehet az alapot kiszedni, így azt fogod érezni, hogy tehetetlen vagy vele kapcsolatban.

Ha majd eljutsz arra a pontra, akkor nagyon javaslom neked a családállítást, mert azzal valószínűleg egyetlen alkalom alatt meg tudsz szabadulni ettől a dologtól.

és képtelen vagyok elhinni, hogy 22 évesen ilyen állapotban vagyok...vagyis persze, nem számít talán a kor, de olyan sok fiatal még akkor is ha boldogtalan, valahogy tudja kezelni az életét...bár...nem tudom, mostanában teljesen elzárkózom mindenki elöl.

azt érzem, hogy teljesen egyedül vagyok és senki nem ért meg, csak dobálóznak azzal, hogy változzam meg és nyissak az emberek felé.

Nem tudom belátni, hogy a depresszióm miért jön olyan irányíthatatlanul, visszanézve az előző 2 napot, mintha nem is én lennék, hanem valami nagyon szörnyű és gyenge akárki...

ilyenkor megbántom a szüleimet, mert hozzájuk vágom, hogy egyedül hagytak egész eddig...pedig ők végig csak jót akartak nekem, én mégis bántom őket szinte ezt is tudatlanul, csak visszapörgetve a filmet bánom meg nagyon, hogy mit tettem.

Nagyon lehúzott ez a 2 nap, most is ahelyett, hogy fel lennék töltve és boldogan kijelenteném, hogy új nap, új lehetőség...nem, sajnos én tele vagyok félelemmel, mert rettegek, hogy ez még és még megtörténik és beleesem újból és újból ebbe az állapotba.

Sokan gyengének tartanak és azt látják, hogy reménytelen eset vagyok és szinte én is ezt érzem, mivel mindenki mondja a saját tanácsait és bíztatását, én meg nem tudom elfogadni...vagyis azt látják, hogy képtelen vagyok változtatni.

Azt tudom, hogy eddig az életemben minden jobban ment, talán nem voltam jobban lelkileg, de lelkesebb voltam, pl. az egészséges étkezés és sport terén, meg szakma terén. Most mindentől csak félek és kényszert érzek.

Valószínűleg ez a szülők veled való viselkedéséből ered.

Amit nagyon tudnék javasolni az a családállítás. Nagyon hatékony módszer az ilyen problémáktól való megszabadulásra.

Ezek sajnos tudatalatti berögződések, ezért érzed azt, hogy nem tudsz ellene tenni, hiába tudod logikusan, hogy másképpen kellene.

Úgy látom, sokmindenben egyformák vagyunk, bár sajnos nekem az utóbbi időben ugye sokszor fordult elő evésroham...de nekem is nagyon össze tud szűkűlni a gyomrom, és én is általában ha edzek akkor...hát tényleg függőség van...

az utóbbi hónapokban minden a lelki bajaim és depresszióm miatt volt.

köszönöm, hogy érdeklődsz és köszönöm a segítséget, nagyon jól esik.

mi az ami megvisel az evések után?

és neked miért jönnek elő az evésrohamok? mi okozza? én pl. tudom, hogy ha fiú van a képben, ami az utóbbi hónapokban nem volt, sőt...csak jól átcseszték a fejemet, februárban, azóta is nagyon nehezen tudok helyrejönni..szóval ha tudom, hogy valaki akar és szeret és érdeklődik...akkor megszűnik teljes mértékben az evés dolog és az edzések is szépen mennek, mert gyönyörű akarok lenni annak a valakinek. de most...mivel nem is járok semerre, nagyon nehezen megy, hogy kimozduljak...félek, hogy ott is csak csalódom...meg tudod elvileg a nagy szerelmek véletlenül jönnek...szóval most nem nagyon látok erre esélyt...

de meg kéne tapasztaljam, hogy ne másért hanem magamért gyógyuljak.

elmegyek a dokihoz a héten...muszáj lesz...nem bírom már ezt a belső nyomort.

most is nagyon szenvedek...nem hiszem el, hogy ilyen van...hogy ilyet megengedek magamnak...

ennyire hogy tudja az ember saját magát a porba lehúzni?

Szerintem az lesz a legjobb, ha először kipróbálod ezt a doki által ajánlott pszichoterápiát. Mindenképp menj el, mert szüség van segítségre.

Én egyedül próbáltam kilábalni a dologból. Bár aranyos férjem van, ő nem igazán érti meg a problémám és nem is szeret az evészavaromról beszélgetni. Igazából nekem az segített, hogy sokat jártam kikapcsolódni, illetve sok könyvet olvastam. Ezekből az élményekből mind sokat tudtam töltekezni, illetve sokat tanultam belőlük.

Utoljára kb. egy hónapja jött rám a kényszerevés, de szerencsére annyira megvisel mindig, hogy utána hosszú ideig nyugi van. Eléggé össze van szűkülve a gyomrom, így egy nagyobb evés komoly fizikai tüneteket tud okozni. Remélem, hamarosan már viszonylag tünetmentes leszek.

Sportolni rendszeresen járok, sőt még edzésfüggőségem is volt/van. Ezt is igyekszem normális mederbe terelni.

Egyelőre úgy érzem, megy egyedül is a dolog, de ha súlyosbodna a helyzet vagy nem lenne elég erőm hozzá, akkor biztos, hogy szakemberhez fordulnék. Mivel látom, hogy nálad már elég komoly a helyzet, javaslom, hogy kérj segítséget. Majd írd meg, hogy mit sikerült intézned ez ügyben. Addig is sok erőt kívánok a gyógyuláshoz!

nézegettem a csoportokat, de sajnos általában ugye ez pénzbe kerül.

a héten elmegyek a házidokihoz és kérek beutalót a pszichoterápiára a Klinikák kórházba...a pszichológus ezt ajánlotta.

az biztos, hogy amíg nem kezdek el ismét sportolni, rendszeresen! addig nem tudom elfogadni magam...nálam a sport már kihagyhatatlan dolog...persze csak akkor ha jól vagyok lelkileg.

te sportolsz?

mostanában nincsenek evős napjaid? mikor volt neked utoljára? és akkor mennyit ettél??

sikerülni fog neked is!! te jársz valahová, meg tudod beszélni valakivel?

Épp most olvastam egy naplóírásod az elhízás lelki okairól, és természetesen én is pont ebben szenvedek, hogy nem fogadom el magam, nem látom magam és a testemet szépnek, belül is lelki roncs vagyok és menekülök mindenki elöl...és pontosan azok az érzések vannak bennem, amiket leírtál erről...

na de...ezt a dolgot már rég felismertem, hogy szeretnem kell végre önmagamat, mert csak akkor tudok szeretettel fordulni mindenhez és mindenkihez.

miért nem tudom ezt magamnak elhinni? miért esem mindig vissza, ami után ismét visszajön az önutálat és rejtőzködés a világ elöl?

persze, ez is igaz...csak sajnos valahogy olyan ez, hogy mindenkitől sok jó tanácsot kapok és tényleg nagyon sokan megértik ezt a dolgot, de a sok probléma miatt úgy érzem nincs kapaszkodóm hanem kusza az egész és akárhányszor elkezdem mindig elakad és újra megtörténik amitől a legjobban rettegek...a túlevés.

nem az lenne a probléma, ha megeszek 1-2 csokit vagy akár egy zacskó chipset...hanem az a probléma, hogy amikor rosszul vagyok, mint egy lavina megindul az egész és nem tudom abbahagyni az evést...édesre sósat, sósra édeset mindent egymás után...szinte egész nap.

máris nézem a csoportot :)

nagyon köszönöm!

Igen, igazad van, látod, hogy sajnos a mérgem miatt még a Jó Istenre is haragszom és a világon mindenkire...dehát...ez annyira az én ügyem...persze, hogy mindenkinek nehéz valahol az élete, minden attól függ, hogy hogy irányítunk.

Sajnos ma is túlevésem volt, 2 nap alatt szépen felpuffadt a hasam és megdagadtam...

szeretném ha már ennek vége lenne.

neked milyenek a napjaid? hogy vagy ezzel a dologgal mostanság?

sokszor megfogadom reggelente, hogy na holnap és na ma megváltoztam...de sajnos úgy látszik ez nem így megy? miért nem lehet egyik napról a másikra megtenni és eldönteni, hogy igenis változom...?

Ismerős a helyzet, amikor az ember bárhogy kapálózik, semmi nem halad előre az életében. A legrosszabb, amikor egy ilyen állóvíz akár évekig is eltart. A legjobb ilyenkor valahogy túlvészelni és minden rossz ellenére apró örömöket találni az életben. Pl. elmenni színházba, megnézni egy jó filmet, elolvasni egy jó könyvet stb. Ez kevésnek tűnik, de még is számít! Ha ilyenkor arra a pár órára is, de az ember kikapcsolódik és nem foglalkozik a problémáival. Ez még mindig jobb, mint túlságosan átadni magunkat a depinek. Aztán majd csak egyszer fordulnak a dolgok és jobb lesz:-)

Szerintem itt fogsz találni valamilyen megfelelő csoportot:

[link]

A Jóisten pedig szerintem nem illetékes abban, hogy büntetéseket vagy jobb sorsokat osztogasson. Biztos oka van, hogy valakinek könnyebb, másnak meg nehezebb. Ezek olyan magasabbrendű összefüggések, amiket mi nem biztos, hogy megértünk. Épp ezért inkább fogadjuk el, hogy itt a Földön, ebben a testünkben ez most így történik.

Nagyon kedves vagy és megnyugtat, amit írsz remélem igazad van!!

Nagyon szeretnék már ebből az állapotból kimászni.

Tényleg, hosszú-hosszú évekig éltem nagyon rossz hozzáállással, hihetetlen lelkiismeretesen csináltam mindent amibe belekezdtem, ez így volt a fogyókúrával is és sportolással is...nagyon kitartóan csináltam. Most meg minden minden elszakadt valamiért és teljesen megfordult, bármibe belekezdek, kudarcba fullad és azt érzem, hogy nincs...nincs erőm és akaratom már semmihez. Az életem kudarcba fulladt, pedig még csak 22 éves vagyok, de nagyon fáradt és legszívesebben eltűnnék és elmenekülnék a világ elöl.

Az evés nálam, csak a következménye a mély lelki sérelmeknek amit az élet adott...én mindent magamba szívtam...nehéz az életem, egyedül vagyok...és főleg most érzem magam magányosnak, mert haragszom mindenkire. Hitem a Jó Istenben is megrendült...miért hagyja, hogy ide sodródjunk és tudom, hogy figyelmeztet a rosszra...de én miért nem vagyok újra erős, miért nem tudok ismét a jó irányba térni??

Elnézést, aki nem hívő...bocsánat, nem akarom a témát terelni...csak írok mindent végső kétségbeesésemben.

Kérlek, könyörgöm segítsetek!!!!!!!!!!!

Tud valaki Pesten egy terápiás csoportot???