Anorexia és bulimia (beszélgetős fórum)

Számomra ez mindig is nehéz volt. Mármint megtartani egy bizonyos állapotot. Hol fent, hol lent - de akkor nagyon mélyen. Félek emberek közé menni, vagy egyszerűen nem tudok felkelni. Most jobb periódusban vagyok - és... ilyenkor a nem evés is jobban megy. Nem kifejezetten boldogság, csak mintha így lenne meg a harmónia. Ha rendesen eszem nálam akkor is ugyanúgy megvannak a hullámvölgyek, ugyanúgy előjön a fáradtság, depresszió, elszigeteltség. CSak ehhez még hozzá jön az a kép is, hogy "Mikor leszek olyan könnyed és törékeny, amilyen lenni szeretnék?" Nem másoknak akarok tetszeni, nem akarok modell lenni, nem hiszem azt, hogy ha lefogyok (még jobban) majd megoldódnak a dolgok és jobban fognak szeretni. Sokan azt írják, hogy ettől várják a változást. Én csak magamnak akarok megfelelni. Mintha csak erre lennék képes. És ezek a kis "szabályok" is mindig változnak, mindig mást gondolok. Minden attól függ épp' milyen passzban vagyok. Van amikor megijedek, de nem a szédülés vagy éhség miatt, csak belegondolok, hogy mi lesz velem később? Hogy fogok dolgozni, vagy bármi mást csinálni hosszú távon? De ugyanakkor annyira erősen ott van bennem az a kép amire vágyom, hogy mindig visszatérek hozzá. Mintha ez lenne az út ami helyes, amin néha megbotlok, de nem adhatom fel soha.

És elnézést, hogy ezt ide - a gyógyulós fórumba írom, de nekem ez van a fejemben, mintha ez lennék én. Mintha nem tudnám, és nem is akarnám elengedni. Talán félek, hogy nem marad semmim enélkül. Plusz annyira elszakadtam a normális(?)tól, hogy... megváltoztam. És most ez a "normális".

Csak gondolj bele, mennyi idődet elrabolta már, az étellel kapcsolatos gondolatok sokasága. Te is tudod, hogy nem szeretnéd így leélni az életed. Tudom, hogy nagyon nehéz, tudom mert én is nagyon benne vagyok, de ugyanakkor gondolj arra is, hogy a testvéred mellé kell valaki aki segít neki, aki támogatja, hogy jobban legyen, és ha nem vigyázol magadra, akkor mégnagyobb fejtőrést okozol neki is.

A kisebesedett torok és a reflux még az enyhébb változatai közé tartoznak a bulimiának, utánna jönnek a komplikáltabb betegségek. Képes vagy rá, mert aki megtudja hánytatni magát annak van ereje, és ezt nagyon komolyan mondom, sohasem tudtam én megtenni, nagyon rég egyszer próbáltam de nem ment, és ezt az erőt a visszájára is tudod fordítani, arra, hogy meggyógyúlj, ha nem is eszel hirrtelen extrazsíros, extracukros olajban tocsogó ételeket, csak napi egy valamivel többet.

Hidd el menni fog! Mi itt vagyunk!

puszi

Akkor nézd itt egy ember aki jobban aggódik érted mint magáért:)

Képes vagy rá, amint elhiszed elindulsz az úton, de ha úgy gondolod mégis kellene segítség, ezt a helyet nyugodtan felkeresheted!

Persze, tudom, hogy néha magamat is előtérbe kéne helyeznem, csak neki nagyobb szüksége van arra, hogy ott legyek vele, és inkább ő legyen az első. De ez bonyolult, mindegy is.

Hú, jó hosszú út van akkor már mögötted. Büszke is lehetsz magadra.:) És ahogy így olvasom, amiket írsz azt látom, hogy a kitartásod és akaraterőd változatlanul erős lehet. Ügyes vagy nagyon. Kívánom neked, hogy ugyanígy , ha nem jobban haladj előre!:)

Hát igen és ez a szép benne, de akkor elhiheted Neki h van joga aggódni, könnyebbé tehetnétek egymás életét:)Fontos hogy vele törődsz, de most kicsit saját Magaddal is kellene...

Én még nem mondanám magam gyógyultnak, de afelé haladok erősen, és ahhoz képest ahol voltam, fú már nagyon messze járok. kb 5-6éve vagyok anorexiás, 168-170 cm vagyok a legalja kb 40-41kg volt. Máig nem gyarapodtam eleget, mt olyna 44 kg körül lehetek. Másfél éve járok pszichológushoz, már a másodikhoz de egy helyre, csak az első elment mt kisbabája lett az OGYEI-be, nagyon jó hely. Sosem erőltettek rám semmit, csak h a minimum meg legyen, nem méregettek csak ha akartam...nem kérdeztek ha nem akartam... Sok visszaesésem volt, plusz pánik rohamok is társulatk hozzá, de most eljutottam odáig, h már próba hónapom van, tehát elvileg bármit ehetek, a lényeg h jól érezzem magam, persze azért odafigyelek. Ezt lépésről lépésre csináltuk. Volt olyna időszak mikor kórházba akartak küldeni, de megígértem h változtatok, így nem kerültem. Először csak a minimumot kérték majd h egyek pluszba müzli szeletet, majd h vigyem vissza a kenyeret a puffasztott rizs helyett, aztán sajt meg vaj vagy egyéb, majd alma mellé más gyümölcsöt is engedjek, aztán főétel, aztán h a 3étkezésen kívül is legyen más, pl. finom. Elkisért a mokim(pszichológus) ott egy dietetikushoz aki csomó jó dolgot javasolt, pl zabkása. Majd már kérte h egyke finomat is, már azt is szoktam, és most tartok a próba hónapnál... Hosszú menet volt, de megérte! Még mindig nehéz, de abban biztos vagyok bármennyire is hiányzik néha, h nem akarok visszamenni. És látod hányszorosát eszem mint régen, és csak 2kg ot gyarapodtam..., de jó a vérképem...

Nekem a tesóm az egyetlen, aki tud mindent. Én is az ő dolgairól. A szüleink nem igazán, csak annyit, amennyit ők észrevesznek. De valahogy mindig úgy vagyunk, hogy a másikért sokkal jobban aggódunk és sokkal jobban akarjuk segíteni, mint saját magunkat.

Aranyos vagy, köszönöm, persze:)

És hogy sikerült helyrej önnöd? Helyre jöttél? Önerőből?

Nah az jó ha egymást "segítitek". Én is tök egyedül voltam, mt nekem észre se vették...

Az már jó h tisztában vagy vele, vagy kezdesz tisztában lenni vele, ez az első lépcső, képes vagy rá, én itt vagyok segítek Neked, ha elfogadod a segítségem...

Figy. nyilván nem tudom mi zajlik le benned, én csak saját esetemhez tudlak hasonlítani. Egyértelmű h nem lenne jó ha ismét hánynál, de ez se jobb, hova vezet ez? Én nyeltem le falatot bőgve, gondolom ez neked is ismerős, de vagy annyira okos, hogy belásd hogy enni viszont KELL. Lehet hogy rossz érzésed van ha eszel, de legalább van érzésed(ebbe gondolj bele!) Evés nélkül nincs jövő, egy idő után vagy mesterségesen fogják beléd erőltetni, amit gondolom Te sem akarsz...

Ki kell bírnod kicsit ezt az érzést, meg fogod szokni, hozzá lehet szokni és napról napra könnyebb lesz, jobb lesz! Nem mondanám, ha nem éltem volna én is át!, csak bízz benne kicsit!

Igen, de én nem tudok úgy megenni semmit, hogy ne folyton azon agyaljak, hogy nem kéne, hogy mért kell ezt nekem stb. Nem tudok rossz érzések nélkül lenyelni egy falatot se, így meg nem akarom. Nem akarom folyton ezt érezni.

Régen akkor is hánytam, ha épp nem ettem. Megettem egy joghurtot egész nap, és azt is kihánytam. Ezt nem akarom többet..

Én sem voltam sosem elégedett, és nem is hiszem h bármikor is elégedett leszek., De azt már tudom, hogy ha koplalok akkor se jobb, sőt, akkor már inkább legyen a kevésbé rosszabb. Inkább éljek, és adjam meg a lehetőséget annak, h esélyem lesz a jó vagy boldog, vagy akár csak kiegyensúlyozott életre, mintsem belehaljak ebbe. Nem vagyok és úgy gondolom Te sem vagy egy feladós típus...

Mit csináltál anno?

Ugyan ezt mondtam én is h nem tudom elképzelni, erre azt mondta a pszichológusom, hogy nem is kell elképzelni, hanem ki kell próbálni, meg kell próbálni, Igaza van!

Megértem, de nem kell feltétlen orvos, lehet akár dietetikus is, én pl akinél voltam egyáltalán nem ilyen faggatós típus volt, csak segíteni akart és ennyi, laza volt és jófej... mindenképp kérdezd meg a barátnőd!

Másik: Már miért lenne mind1, ilyet ne is mondj. Te sem gondolod komolyan, ebben biztos vagyok, különben nem lennénk itt, ha már mindegy volna. És honnan tudod, ha ki sem próbálod h milyen lenne a változás?, olyna mintha feladnád, pedig nem adod fel, nem akarod feladni. Akarj élni, akarj jobbat és higgy a jövőben, van remény, de csak akkor sikerülhet ha Te is akarod, azért én már kicsit akarom helyetted is!

Nem. Orvosnál ilyen dologgal sose voltam. Mindig kerültem amennyire csak lehetett, és most is. Mert az első dolog amit megkérdezne, ahogy belenéz a torkomban, hogy mi a frászt műveltem én vele. Erről meg nincs kedvem vele csevegni. Van egy barátnőm, ő is refluxos, de ő kapott valami gyógyszert rá, amit minden nap be kell vennie. Még nem beszéltem vele ez ügyben, de gondoltam, hogy majd tőle megkérdezem mi az. Igazából ha a tesóm rendben lenne, akkor kicsit könnyebb lenne. Nagyon szeretem őt, de ez azért nehéz nekünk is.

Lehet, hogy nem leszek se szebb, se másabb, és tudom, hogy úgyse fogom látni a változást, de ha egyszer így se jó, akkor meg tök mindegy..

Megnéztem a képeidet, nagyon csinos és vékony vagy, semmi okod arra, hogy ennyire kritikus legyél önmagaddal!

500 az nagyon kevés, gondolom Te is tudod :) Viszont a hánytatásnál sokkal jobb.

Hogy érzed mi motiválhatna esetleg abban, hogy többet egyél? Ha már lefogysz valamennyit? (Nem mintha szükség lenne rá, csak hogy van-e valami konkrét cél, vagy határ, amitől jobban éreznéd magad.)

Aranyosak vagytok, örülök, hogy legalább valami jót tudok végre ide írni, és biztatót, mert az fontos, hogy lásd, hogy sikerülhet.

Ezeli, sajnos úgy gondolom ez az egyetlen kiút, hogy először hagyjuk, hogy mások véleménye felülírja a fejünkben lévő képet, mert először csak hiszünk Nekik, aztán már mi magunk is úgy gondolhatjuk. Ez olyan mint amikor bevonzol valamit az életedbe. Ha elhiszed, hogy sikerülhet, hogy képes vagy rá, az rengeteget számít, és nagyban segíthet a gyógyulásban. Persze, nem könnyű, de ha sikerül, onnantól már sokkal jobb!! No meg a motiváció. Nálam ez a gyerek-kérdés volt: ha másfél-két év múlva egészséges babát szeretnénk, akkor nem árt, ha addigra teljesen rendbe jön az ember :)

Gyomorfájásról és a refluxról: Sajnos én is, hiába kezdtem el most már 8-9 hónapja normálisan táplálkozni, ez még nekem is megmaradt... Jó, nálam a gyomorfájást nagyban befolyásolja az idegesség meg a stressz is, de pl azelőtt nem volt olyan, h bizonyos kajáktól fáj a gyomrom, mindegy, hogy mikor, mennyit eszem belőle, és természetesen ezek ráadásul olyanok mind, amiket amúgy imádok...

Most egy hónapja szedek egy tablettát, ami nem gyógyszer, tehát rossz hatása nincsen, és tényleg segít, pedig én elég cinikus vagyok az ilyen természetes gyógymódokkal kapcsolatban, de ez bevált. Meg persze kakaót iszom mindig ;)

Nem is tudom pontosan milyen a vércsoportom, de állítólag 0-ás... És folyton tejtermékeket eszem, mindennap sokat :D

A vizsgákhoz mindenkinek sok sikert, hogy végre jöhessen utána a tanulásmentes kikapcsolódás... Már alig várom.

Puszi