Anorexia és bulimia (beszélgetős fórum)

Köszönöm, hogy leírtad, elég megdöbbentő, és akkor ez még csak egy gyenge kifejezés. Valószínűleg sokkal nehezebb Neked, mert hogy nem is látod, és folyton változik a súlyod, próbálj meg addig orvost keresni, amíg nincs megoldás, ne add fel!

Kitartást, és hajrá, remélem minél előbb gyarapodás lesz és nem csak víz!

Szia!

Szerencsére engem elkerült az anorexia és a bulimia, egyszerűen csak fokozatosan kialakult a testképzavar.

Az én történetem mondhatjuk, hogy kissé bonyolult.

Világ életemben jó alakom volt, a tánc és a sport miatt, de 2007 tavaszán egy súlyos szívburokgyulladás szövődményei miatt eltiltottak a számomra normális mozgástól. Ráadásul akkor az egyik betegségem miatt rendszeresen el kellett kezdenem szedni egy gyógyszert, ami pokolian hízlal. Addig egy másik betegségem miatt nem mertek azzal kezelni, csak időnként, amikor fellépett valami gond, mert egy másik betegségemnek ez a gyógyszer nagyon rossz.

Amikor elkezdtem szedni(2006-ban) kb. 62-65kg voltam, egy évre rá 86kg-ra híztam, pedig annyit amennyit engedett a szívem mozogtam, és amúgy is nagyon aktív életet éltem. Közben, 2007. szeptember 6-án egy másik betegség miatt szó szerint egyik napról a másikra megvakultam, előtte semmi gond nem volt a látásommal.

Szóval 2007. májusában konstatáltam, hogy magamhoz képest brutálisan kövér lettem a mérleg és a ruhaméretek szerint, bár állítólag akkor is jól néztem ki, mert szerencsére arányosan híztam. Akkor kitaláltam, hogy kipróbálok valami fogyókúrát, ami 3 napig tartott :D ugyan is épp dupla szóbelis érettségire készültem, és elgondolkodtam, hogy ha most elkezdek fogyókúrázni, akkor az a tanulás rovására mehet, és azt fontosabbnak tartottam, mint a külsőm, és amúgy is úgy voltam vele, hogy -akkor még a párom, illetve élettársam- a páromnak így is szeret, alapvetően nem érzem magam rosszul a bőrömben, akkor meg minek kínozzam magam (ugyan is imádom az ízeket, és nagyon kívánós vagyok)... Szóval letettem a dologról. Júniusban le is érettségiztem, igen csak jó eredménnyel, és az év tanulójának is megválasztottak, hiszen teljesen új tanulási módszerrel kellett felkészülnöm a félévi, és év végi vizsgákra, valamint az érettségire, minden segítség nélkül, ugyan is magántanuló voltam, és mindezek ellenére kitűnő voltam, és az érettségin is egy tárgyat kivéve mindenből 5-ös lettem. Szóval minden szép és jó volt.

Aztán észrevettem, hogy nem bírom megenni a zsíros ételeket, de betudtam a melegnek. aztán már a zsírszegény ételeket sem tudtam megenni, spontán hányást eredményezett egy falat főtt étel is. Akkor rákattantam a gyümölcsökre, a zöldségekre, és a cukros löttyökre, hogy elegendő tápanyaghoz jusson a szervezetem. Ha jól emlékszem, július elején, épp Miskolcon voltam a kutyakiképző kollégáimnál, amikor egy reggel, túrázás előtt Vera rám akart tukmálni egy túrórudit, és egy banánt. A túrórudi gondolatától is hányingerem lett, pedig mindig is imádtam, de a banánt elkezdtem enni, és amikor a felénél jártam levágtam egy óriási sprintet a wc-ig, és kapásból kihánytam. Innentől kezdve szó szerint semmit nem tudtam enni!

Persze a családom először azt hitte, hogy direkt iktatom ki az ételeket, majd hogy direkt koplalok, végül kitalálták, hogy én bizony anorexiás vagyok, és szándékosan hánytatom magam...

Természetesen voltam ezzel orvosnál, mindenféle vizsgálatot elvégeztek, és semmiféle szervi okot nem találtak, ekkor kértek pszichiátriai szakvéleményt. A Dr. nő közölte, hogy nem vagyok sem anorexiás sem bulimiás, és véleménye szerint nem pszichés eredetű a probléma, valamint javasolta, hogy ne piszkáljon senki az evéssel, mert azzal rontanak a pszichés állapotomon.

Persze a javaslatát egyedül a belgyógyászom tartotta be, a család nagyon rámszállt, pedig lövésük sem volt arról, hogy milyen pokoli kín, hogy nem tudok enni, hogy mennyire hiányoznak az ízek, és hogy milyen rohadt egy dolog, hogy már az étel illatától is hányok. A férjem -vagyis akkor még csak a vőlegényem volt- végignézte premier plánban az egészet, látta, hogy nem hánytatom magam, és hogy mennyire szenvedek. Pokolian dühös volt a családomra, hogy nem hajlandóak felfogni, elhinni, hogy nem szándékosan nem eszek, és hányok.

Majd egy családi ebéden a szüleimnél kihasználtam az alkalmat, hogy prezentáljam, hogy ha eszek, akkor mi is a következménye 2 másodpercen belül. Egy kanálhegynyi húsleves levét 'ettem', majd jobbra át, és a konyhaajtót sugárban lehánytam, vízzel, epével, vérrel.

Igen csak meggyőző 'mutatvány' volt...

Ez után Édesanyám keresgélni kezdett, és talált egy orvost, aki nem csak gasztroenterológus volt, hanem ritka betegségekre is specializálódott, amik úgy 10 millió emberből egynél jelentkeznek.

Végigolvasta a kórtörténetem, átnézte minden vizsgálat eredményét, elbeszélgetett velem, és közölte, hogy mi a problémám (SDH), és hogy ez annyira ritka probléma, hogy nincs rá semmiféle kezelés, a legtöbb amit tehetünk, hogy várjuk, hogy elmúljon.

Csak annyival voltunk előrébb, hogy tudtuk a betegség nevét, hogy számíthattam a mesterséges táplálásra orrszondán keresztül, és hogy bármikor előjöhet újra és újra. Nem tapsoltunk örömünkben...

Ekkor már 63kg voltam, annak ellenére, hogy ittam a cukros löttyöket, és hogy infúzión át kalóriát, és mindenféle ásványi anyagot, vitaminokat kaptam.

Több, mint másfél hónapon át egy falatot sem tudtam enni, aztán hála az égnek, amikor már szinte az őrület határán álltam, akkor jött az áttörés, és sikerült két darab sós Tesco-s chipset megennem, bár nyeldekelnem kellett vissza a köhömm... mindent...

A második darab chips megevését a férjem felvette videóra :D

Gondolom, mondanom sem kell, baromira örültünk!!!

a számomra szomorú tény, csak az volt, hogy lassan szoktathattam vissza a szervezetem, a gyomrom az evéshez, pedig iszonyatosan vágytam valami jó kis főtt ételre.

A cél az volt, hogy 70.8kg-ra hízzak vissza, mert a magasságomhoz és a szervezetemhez mérve az lenne az ideális súly.

Sajnos azóta sem sikerült elérnem, a legmagasabb súlyom 68 kg volt, azt a pár kg-ot is majdnem fél év alatt sikerült felszedni. Aztán megint előjött az SDH, és 58kg lettem. Utána megint ráálltam a hízás témára, de csak 4 kg-ot sikerült visszaszedni, majd ismét jött, és 54kg-ra fogytam le, aztán megint próbáltam hízni, de csak 1 kg-ot sikerült.

Jelenleg, annak ellenére, hogy óriási, konkrétan 3x többet kell szednem abból a gyógyszerből, nem hízok, pedig eszek rendesen, főleg este!

Úgy gondolom, hogy a testképzavar amiatt alakult ki, hogy sokszor sokat fogytam, és nem látom magam, így nem jut el a tudatomig, hogy pontosan hogyan is nézek ki, milyen a testem, az alakom.

Úgy vagyok most 55kg (ruhástól), hogy a kórházi mérleg szerint jelenleg (pontosabban hétfőn) már 11 liter felesleges víz van rajtam, szintén a gyógyszer miatt.

Ruhástól, vizestől, 16.7-es BMI-t számoltak ki, szóval ha a vízhajtóból az előírt mennyiséget tudnám szedni, akkor 13.4 lenne a BMI-m az orvos szerint.

Ami szomorú, az az, hogy az orvosokat nem érdekli, hogy miért van az, hogy 12mg Medrolt, rengeteg hangulatjavítót, antidepresszánst, antipszichotikumot, nyugtatót szedek, amik mind hízáshoz vezetnek, és ennek ellenére sem hajlandóak utánajárni, hogy miért nem tudok hízni!

Amúgy furcsa ez a kettősség, hogy szeretnék hízni, de így sem érzem érzem jól magam. A nagy kérdés pedig az, hogy ha híznék, akkor mi lenne...? :/

Ennyi. Ez az én történetem.

Szép estét!

Én is hasonlóféleképpen, jobb ha kevesebbet foglalkozunk ezzel...

én sajna nem tudok, de sztem mindneképp saját tapasztalat kell, mindenkinek más a jó a megfelelő, hajrá

Sziasztok ismét!

Levettem a fórumot a 'kedvenc' listámról, úgy gondoltam, hogy segíthet, ha nem foglalkozok vele, de nem :/ nem haladok, nagyonnem...

DEBRECENben tudtok jó pszichológust, akihez nyugodtan fordulhatok a bulimiámmal? Nagy segítség lenne. Előre is köszönöm.

Puszik

szió

nagyon örülök, hogy jelentkeztél, aggódtam érted!!!

És teljesen egyet értek Veled, Boriboo és én is nagyon minimálisan veszünk már részt ezen a honlapon, ugyanazon ok miatt! Mi ezért elkezdtünk e-mailozni ketten, és nagyon jól működik, hála istennek nem húzzuk le egymást, sőtt, továbbra is gyógyulunk mindketten. Persze nehéz időszakok vannak, de ilyenkor a másik résen van és segít átvészelni. Szívesen levelezhetünk mi, is ha van kedved, sajnos bármennyire is gyógyulni akara nagy többség, itt a téma adott, mi meg másról is beszélünk nem kifejezetten csak erről, ami sztem jó...

A súly növekedést én is nehezen viselem, de én már cska 2hetente csak a mokimnál méreckedek, tudatosan eldöntöttem, hiszen gyógyulni akarok, sé tudom, hogy az csak egy szám!

Az antidepi: Én is nagyon féltem tőle, de nekem az elhagyással járó nehézségek, rosszúlléteken kívül nem tudok rosszat mondnai rá. Valóban segített, végre tudtam aludni rendesen, nem akadtam annyira ki, jobban kezeltem a dolgokat, mellé én xanaxot is szedtem, ezek nekem a pánik miatt is kellett. DE már 4 hete leraktam mind2-őt, kb több mint fél év szedés után. A letevés nehéz volt, hiányzott, visszajöttek a pánikok, de idővel enyhült, most magne b6, és omega3 szedésével, ill orbáncfű teával jól viselem az elhagyását is, SZÓVAL szerintem próbáld ki!

Edzeni én is elkezdtem, bár ennek következményeként ami feljött másfél kg le is ment, de aztán most jobban odafigyelek, meg vége a stresszes vizsgaiődaszknak így ismét pluszba vagyok (44,7)

Erőnléted, rosszúllétek? Sajna el kell fogadni, h bármiylen formában is a gyógyulás gyarapodással jár, nincs más lehetőség...

szólj ha küldjem a mail címem

szia nem nagyon ismerem a történeted, de most próbáltam felzárkózni... Én úgy gondolom, csak abba gondolj bele, h te se hagynád el a párod szimplán a külsőségek miatt, és ha nem hiszel neki, akkor azt mondod, hogy hazudik? Tudom ez így erős, és nem rá vonatkoztatod a dolgot, nem miatta nem hiszel, neki hanem magad miatt, de végülis akkor erről lenne szó...

Az, hogy már néha néha reálisan látsz az már jó az a gyógyulás eleje, nem várhatod h rögtön minden tiszta legyen, szerintem, legyél kicist engedékenyebb magaddal...

megkérdezhetem h miért voltál kórházba?

a ruházkodást illetően, a ruha egy lepel, mintha becsuknád a szemed, mi lenne ha nem erre koncentrálnál a tavasz kapcsán hanem jó idő napsütés d vitamin, és kicsit vidámabb hangulat

én drukkolok, de az jó h így kiírod magadból, szerintme sokat segít... szép anpot

Én egyszerűen nem tudom felfogni, elhinni, hogy vékony vagyok, hiába sebes a bőröm a csípőcsontjaimnál, és a bordáim egy részén, meg a gerincem mentén, és hogy az M-es nadrág bő rám csípőben és derékban, de az izmos lábam miatt combban meg az volt a jobb. Mindezek, meg még sok más bizonygatás, és bizonyítékgyártás ellenére, én egyszerűen nem tudom felfogni, nem úgy érzem, hogy vékony lennék, sőt...

De ez már régóta tart, csak egyszerűen magam előtt sem mertem elismerni, akkor esett le, hogy valami nem stimmel a fejemben, amikor a férjem morogni kezdett, hogy akárhányszor megdicsér, hogy szép vagyok, vagy hogy mennyire jól áll egy egy ruhadarab, vagy fazon, akkor rögtön haraptam, hogy nem igaz, elfogult, stb...

Valamikor a nyár közepén szólt rám, aztán kollégabarátnőmmel, Vikivel, egy sajtótájékoztatóra menet beszélgettünk erről először. Ő hozta fel, azzal kapcsolatosan, hogy ha kilép az utcára, és látja a csinos lányokat, akkor rögtön azon kezd el pörögni az agya, hogy a barátja mikor hagyja el valamelyik csinos lányért. Ekkor én szóltam rá, hogy totál hülye, mert baromira vékony, és hogy Csabi soha nem hagyná el pusztán a külsőségek miatt. Erre mondta, hogy de hát én nem tudom milyen érzés az, amikor az emberben ilyen érzések kavarognak, és hogy fél, hogy újra ana-miás lesz. Neki mondtam el először, hogy de nagyon is jól tudom milyen érzés, sőt, még rátesz egy lapáttal az is, hogy én nem nézhetek tükörbe, nem mérhetem fel a helyzetet, és hogy az 'elhagy egy vékonyabbért' dolgot is értem, mert férjemnek ugyebár a nőideálja mindig is az alacsony, vékony, törékeny lányok voltak. Hát, rám egyik sem mondható, aztán elkezdte mondani, hogy de hát én olyan sovány vagyok, hogy a felsőmön át is látszanak a bordáim, a lapockám, és az is látszik, hogy a csípőcsontom tartja rajtam a nadrágokat és a farmerszoknyát. Ugyebár anno Hajni szoktatott rá a szűkebb, nőiesebb ruhadarabokra, amiket meg is szerettem, de akkor rögtön vettem 3 buggyos nadrágot, 2 bő felsőt, meg a muffin-miniszoknyát, és egy J.C. magasított szárú tornacipőt, mert azt is megjegyezte, hogy pokolian vékony és csontos a bokám is.

Úgy hogy hirtelen nőcisről visszaváltottam sportos cuccokra, amik jól takarják az alakom.

Igaz, hogy most szűk nadrágokat hordok, de csak a csizma-szezon miatt, és úgy, hogy mindig kb combközépig érő tunikát veszek fel. Így semmilyennek látszódok. De már előre rettegek a tavasztól és a nyártól, a megjegyzésektől, amiket valahogy átkonvertál az agyam, és pont az ellenkezőjét mondja nekem.

Amúgy most januárban a kórházban rohadtul nem sikerült titkolnom hogy nézek ki valójában, mert az intenzíven mindig át kellett venni a szexis kórházi hálóinget, és az ottani orvosom, és a kezelést végző Nóri is minden nap megjegyezte, hogy milyen gebe lettem, és az intenzíves zárójelentésemre is azt írták, hogy közepesen alultáplált vagyok.

De az agyam ezt sem fogja fel.

Csak akkor tudok racionálisan, tényekben gondolkodni ebben a témában, amikor rákényszerítem magam, meg arra a pár percre, amikor bekenem a sebeket, hogy ne viszkessenek olyan rohadtul.

Amúgy nem mostanában fogytam sokat, meg nem csak az utóbbi időben nem hízok, hanem már egy éve ingázok 48, és 55kg között, úgy, hogy nem tudom rendszeresen szedni a vízhajtót, amit kötelező a Medrol miatt, mert nagyon leesik tőle a vérnyomásom, és nincs erőm arra, hogy minden nap szó szerint lehajolva közlekedjek a lakásban, hogy ugyan ne ájuljak már el...

Ez azért lényeges, mert szüleimnek, illetve már csak Anyának, olyan mérlege van, ami mutatja a testzsír, és a víz mennyiségét is a szervezetben, a súly mellett, és a múltkor Anya ráállított... 8 liter felesleges víz van rajtam, a testzsírom meg azt hiszem 3 egész valamennyi volt, de lehet hülyeséget írok, nem emlékszem pontosan.

Legszívesebben üvöltenék, hogy a sok szar mellett még ezzel is szívok :/

Hiszti vége.

Ti hogy vagytok?

puszik és ölelés!

Teljesen normális, s ilyenkor jön a vigaszevés.

Olyan jó, hogy rátaláltam erre a fórumra, nem vagyok nagy fórumozó, de talán jobban le tudom győzni a kórt.

Ma elkezdem a tornát, mert az termeli az endorfint s csökken az étvágy. Egyébként anno pár éve kipróbáltam, tényleg müködik, a folyadékot jobban kivántam, ami természetes, viszont a kaját tényleg kevésbé kívántam. Csak az a baj, hogy pl. nálam a bulimia egy kicsit a depivel is szokott párosulni :-) s elkezdeni, neki lódulni nehéz, de utána viszont olyan elégedettség tölt el.

Biztos van olyan elfoglaltság, amit nagyon szeretsz csinálni, s ha módod van rá és hiányoznak az édeseid,akár egy kiadós séta is hatásos. Hogy osztom itt az észt! :-) Ezzel tulajdonképpen magamat is győzködöm. :-)

Üdv. M.

Szia Kedves Sorstársam!

Ha van egy jó ötleted, hogy saját magunkon is tudjunk segíteni, kérlek segíts vele nekem is. Sajnos ez egy olyan betegség, hogy a dokik is csak kisérletezni tudnak a gyógyszerekkel, valahol olvastam, hogy a betegek nagy kevés %-ánál találják el végül a megfelelő gyógyszert.

Borzasztó, már teljesen el vagyok keseredve

Üdv. Márti

Sziasztok. Sajnos közel 20 éve bulimiás vagyok, de én nem hánytatom magam, igaz, hogy egyszer megpróbáltam, de nem sikerült. Maradt a hashajtó, de azért meg is híztam, 23 kg súlyfeleslegem van sajnos. Szedek gyógysszert, de egy idő után nam használnak, s mindíg másikat kell szedni. Sokszor, már a gyógyszerszedéstől is elmegy a kedvem, s akkor jön a mélység. Ti hogy vagytok ezzel? Annyiszor neki futottam, hogy ki dolgozom egy saját módszert a leküzdésére, de nem sikerült.

Most kezdtem el a sokadik fajta gyógyszert, hát kiváncsi vagyok. Van valakinek valamilyen egyéb módszere? Sajnos, családon belül egyedül vagyok ezzel a problémámmal, a férjem szerint csak önuralom kérdése az egész!

Ha van kedvetek, nézzétek meg a naplómat, és írjatok hozzászólást! :)

Puszik

Szia! Nővérem is bulímiás volt éveken keresztül, ő sajnos csak szakember segítségével tudott ha nem is meggyógyulni (azóta is félünk hogy visszaesik) de helyrejönni. Az hogy egyedül eljutottál odáig hogy már nem hánytatod magad nagyon nagy dolog, gratulálok!! ha ezt meg tudtad csinálni látok rá esélyt hogy megtaláld azt az utat hogy egyedül elérd a kívánt testsúlyt.

szerintem minden probléma úgy oldható meg ha felkutatjuk a gyökerét, ha rájössz hogy mi az ami kiválthatta.

nem tudom hogy szabad-e linkelnem, de a napokban olvastam egy nagyon jó cikket, [link] remélem a segítségedre lesz!!!

sziasztok, én is új.

ma úgy érzem, hogy a város kész akadálypálya a rengeteg kajáldájával... :(

Annyira nem, csak szeretném...de mennie kell, muszáj, ez így nem állapot.

Hogy vagy kicsilány? :)

Egyszer nagy itt mostanság a pangás?

Hogy vagytok lányok? Kivel mi a helyzet? Meséljetek!

A tegnap ettem az ananászt, (nem szeretem a konzervet, csak a frisset) s úgy szoktam, hogy levágok egy szeletet és azt felkockázom. Ettem ettem, aztán kaptam egy nagyon kemény darabot, és elkezdtem gondolkodni, és rájöttem, hogy a konzerveknek az ananászkarikáknak hiányzik a közepe, én pedig eddig mindig megettem:))) ott az ész..:)))))

Gondoltam megosztom veletek ezt az iszonyatosan fontos infót:))

Szép estét. Puszii

Szia!

Sajnos nem találtam meg én se még a jó megoldást :(

Együttérzek veled, annyiban més az esetünk, hogy én hashajtókat szedtem, leálltam, utána híztam rohamosan. Most meg, hogy távol vagyok a szeretteimtől, egyre több a zabálásos periódus és megint elkezdtem hashajtózni...szörnyű. Nem találom a kiutat, de van!!! Ebben biztos vagyok. Van valaki, akivel tudsz beszélgetni erről?

Pussz

Sziasztok!

Új vagyok itt. És a problémám a topikban is szereplő bulimia.

Több éve tart. Tavaly nyáron eljutottam oda, hogy már nem hánytatom magam. És azóta mégjobban megszívtam, mert felszedtem 14 kg-ot... de már képtelen vagyok hánytatni magam, nagyritkán havi 1szer előfordul. De a falásrohamok még mindig előjönnek és a fogyókúrát/normális étkezést emiatt nem tudom betartani.

Le kell fogynom, mert depresszív vagyok emiatt, a súlyom miatt. De ez az evéskényszer akadályozza.

Ördögi kör.

Mit tehetnék? Van valakinek valami ötlete? Van esély arra, hogy ki lehet ebből jönni?

Köszi a válaszokat!

Sziiiiaaa!!!

Hiányoztál!!!

Nem csoda, ha fogytál, nehéz időszakon mentél keresztűl, és ilyenkor a szervezeted sok energiát igénybe vesz, még ha rendesen is eszel, és ezt persze a legjobban az orvosok kéne tudják, de hát na, tudjuk milyen manapság az orvosi odafigyelés, persze tisztelet a kivételnek.

Lehet ha olyankor fogsz rádöbbenni, arra, hogy tulajdonképpen milyen vékony is vagy, amikor nem is számítassz rá. Mert éltalában olyankor jön ez az egész, hogy az ember meg is feletkezik róla, mondjuk egy nem számított pillanatba, beleakad a kezed a csontodba, olyan helyen ahol eddig nem volt kitapíntható.

Az, hogy nem hízol az az miatt is lehet, hogy régóta tart ez a súlyveszteség nálad, és a szervezeted nincs hozzászokva még ehez, vagyis olyan mint a fogyás, hogy lassan indul be, mert kell elteljen egy kis idő. Nemtudom, lehet ha hülyeségeket hordok össze.

)rvendek, hogy írtál. Nagyon nagyon!

Sziiijaaa. Puszi

Szia Drága!

Örülünk Neked!! <3 <3 <3 Meg annak is, hogy megpróbálsz kommunikálni, újra. <3

Örülök, hogy eszel, azokat az orvosokat meg ellátnám egy-két kéretlen tanáccsal...

Igen, persze, hogy ijesztő, hogy nem tudatosul benned a soványság. Ezt nem igazán tudom hogy lehet kezelni, itt korábban beszélgettük, hogy minket amolyan "villámcsapásként" ért, amikor először ráeszméltünk valahogy, hogy ez már nagyon vékony, rögtön a "nagyon kövérből"... :(

Soksoksok puszi Neked!! <3

Sziasztok!

Szégyen, de hónapok óta hanyagollak titeket :(. Sajnálom!

Nem tudtam, pontosabban a depresszió miatt nem volt lelkierőm. Most már viszont muszáj elkezdenem újra kommunikálni, össze kell szednem magam, különben nem fogok tudni tartósan segíteni az Édesanyámon, és magamon.

Meg persze hiányoztok is! :)

Az utóbbi időben, annak ellenére, hogy 90-95%-ban normálisan eszek, és pihennem kell, nem hogy híznék, lassan, de biztosan fogyok, az orvosoknak pedig hiába mondom el havonta, hiába mérlegelnek le, egyszerűen nem fogják fel, nem érdekli őket, hogy 12mg Medrol (iszonyatosan hízlaló gyógyszer, pláne ekkora mennyiségben) mellett alig van valami zsír rajtam, és a nálam 20cm-el alacsonyabb, csont sovány barátnőim nadrágjai tökéletesek rám.

Ami viszont még nagyobb probléma, hogy nem fogom fel, hogy mennyire vagyok 'vékony'. Sem a mérőszalag, sem a mérleg, a sem a BMI, sem a győzködés, bizonyítgatás nem juttatja el a tudatomig, hogy kórosan soványnak látnak. Én nem látom, nem láthatom magam, de szerintem már akkor sem jutna el a tudatomig, hogy milyen is vagyok. Ijesztő. Nem kicsit, cserébe nagyon :(

Ti hogy vagytok, mi újság veletek?

Sok puszi és ölelés! <3

szia, de jól írtam, tehát érhető h nem akarsz hízni, úgy h nem látod reálisan a súlyod, ez volt a lényege

a másik meg, enm úgy működik nyilván, h többet nem érdekel a múlt elfelejtem, mert ez nagy butaság lenne, és elképzelhetetlen. A lényeg h próbálj a jelenre és a jövőre koncentrálódni, és ne a múlton agyalni, fokozatosan minél kevesebbet a múlton, Azt már úgysem tudod megváltoztattni...