Anorexia és bulimia (beszélgetős fórum)

h0n3yB3e! (nem könnyű a neved:)) ) Mi lett a szerelemmel?? segített??

Én sem jöttem fel egy ideig, de ...attól még megvan az embernek ez a keresztje...

Ha megírod, hogy hányszor csinálod egy nap (akár priviben) és mennyit eszel...akkor egy darabig tudok, próbálok segíteni!!!!

updike! GRATULÁLOK!!! Nagyon szuper vagy, hogy megcsináltad, és ráadásul teljesen egyedül!! És az is nagyon jó, hogy megírtad itt!!

Az biztos, hogy a programok, az elfoglaltság amihez kedve van az embernek, segítenek meggyógyulni!!

Híztál azóta?? vagy tartod a súlyodat??

Sziasztok,

most járok először ezen a fórumon. Gondoltam, megosztom a tapasztalataimat, hátha segíthet valakinek. Én kb 3,5-4 éven át küzdöttem ezzel a problémával. Nem sok idő kellett hozzá hogy az evéssel és hányással való cirkusz teherré váljon,de fogalmam sem volt, kihez, hová fordulhatok segítségért. Az egyébként is vékony,gyenge fogaimat "megette" a gyomorsav, szinte átlátszóakká váltak, többet ki kellett húzni. A hajam csomókban hullott, kb a felét elvesztettem. Néha furcsán dobogott a szívem: olvastam az interneten, hogy a hányással járó káliumvesztés szívelégtelenséghez vezethez. Olvastam azt is, hogy a folyamatos önhánytatás tüdőtágulatot okozhat, ami általában halálos kimenetelű. De még ez a sok rossz sem volt elég, hogy "észhez térjek". Aztán, amikor kezdett rendszertelenné válni, majd kimaradozni a menstruációm, olvastam, hogy ez meddőséghez is vezethet. Akkor már azt gondoltam, hogy ennek a fele sem tréfa. Egy kicsit visszavett, kevesebbet ettem, ritkábban hánytattam magam, próbáltam tudatosabban élni a mindennapjaim. De teljesen tünetmentessé csak akkor váltam, amikor elkezdtem dolgozni egy diszkóban. Ehhez hozzátartozik, hogy nálam a hányás után mindig szörnyű fáradtság- és kimerültségérzet jelentkezett, le kellet feküdnöm azonnal aludni, pihenni. Mozdulni sem bírtam.Ébredés-felkelés után az arcom püffedt volt,gyenge voltam, a hányás miatt a hangom rekedtes volt. Mikor elkeztem dolgozni, éjszakai szórakozóhely lévén, szépnek,frissnek,üdének,ápoltnak kellett lennem: egyszerűen nem tehettem meg, hogy olyan állapotba kerüljek, amilyenbe egy-egy hánytatás(és azt azt kipihenés) után voltam mindig.Csak ez járt a fejemben: és nem hánytattam magam többet. Egyik napról a másikra megszűnt az egész borzalom.

A hajamat, a fogaimat már sosem kapom vissza. Nem tudom, hogy van-e tüdőtágulatom vagy hogy a rendszertelen menstruációnak vannak-e,lesznek-e következményei. De 3 éve nem hánytattam magam.

Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni: kezdjen valami értelmeset az életével! Dolgozni kell, vagy bármit, ami mellett megengedhetetlen a zabálás és ez az egész hiszti. És persze jó lenne, ha a fiatal lányokat valahogy tájékoztatnák,akár iskolában, akárhol, ennek a betegségnek a veszélyeiről és a lehetséges következményeiről- elrettentésként. És az is jó lenne, ha valaki, aki bajban van, tudná, hová lehet ezzel fordulni.

szia. szerintem egy jó pszichológus csodákra képes! meg a szemlélet váltás. a gondolkodva élés :)

Most úgy beszélek mintha nálam olyan sok minden változott volna,de nem a tüneteimben változtam, hanem gondolkodásban. asszem :)

Sziasztok!

Elég régóta nem írtam ide. Úgy gondoltam, hogy ha nem foglalkozom az oldallal és a betegségemmel (bulimia), akkor majd könnyebb lesz. Hát baromira nem könnyebb. Szeretném azt hinni, hogy jobban vagyok, de nem vagyok jobban. Igazából nem változott semmi. Meg kell oldanom ezt a problémámat de sürgősen, szerelem a láthatáron, és nem akarom, hogy gondok legyenek emiatt a párom és köztem.

Jelenleg a bulimia és az ortorexia váltakozik, vagyis évek óta ez megy. Most sunyiban el fogok menni pszichológushoz, kineziológushoz, és lehet, hogy az aerobik oktatást is mellőznöm kéne. Nektek mi segített a legtöbbet? Bármilyen tanács érdekel!

Köszipuszi mindenkinek. :)

Hali!

Akkor tényleg rég óta vagy itt. :) Megkérdezhetem, hogy te miért kerültél ide? Igen, tényleg érdekes lenne megtudni, hogy mi lett azokkal, akik itt jártak évekkel ezelőtt. :)

Kedves kortespite538

A rokonod összességében véve táplálkozási zavarral küzd. Gyakran előfordul, hogy egyik zavarból a másikba, tehát anorexiából bulémiába vagy ortorexiába(túlzott egészségtudatos étkezés. Ill. az is lehet, hogy szinte több zavar van jelen egyszerre. Mindenképp segítségre van szüksége, és nagyon fontos, és jó hogy Te így mellette állsz!

Sziasztok!

Nemrég bukkantam rá erre az oldalra, és nagyon hasznosnak találom. :) Végre olyanokról, akik hasonló problémákkal küdenek mint én. Még nem tudok nyíltan magamról beszélni, és a gondjaimról. De előbb- vagy utóbb, de elmesélem, hogyan küzdöttem/küzdök az anorexiával.

Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni. Ez milyen étkezési zavar?

Olyan ismerősöm van, aki:

- 2,5 éve kezdett fogyókúrázni, szerintem 2 éve tuti anorexiás volt, nagyon keveset evett azt mondta, napi 2 étkezés csirkemell + saláta volt, 2 étkezés gyümi és talán 1szer, ha evett szénhidrátot, 1-2 szelet kenyeret.

- Utána kb. 1,5 éve rendesen evett 1700-1800 kalóriát, de nem evett húst (vega lett), és zsírt csak sajt formájában vitt be. Nem étkezett étteremben, alig járt el hazulról, depressziós volt. Barátaival pedig egyáltalán nem beszélt.

Otthon mindent pontosan lemért, grammra pontosan konyhai mérlegen! Napi 7-8 dkg zöldséget és 3-4 dkg gyümit minimum megevett, sajtot, kefirt, joghurtot (natúr) barnakenyeret, barnarizst stb evett.

- A számok kontrollálták/kontrollálják még most is az életét. Úgy érzi, akkor irányíthat mindent, ha pontosan tudja a bevitt kalóriát.

Másfél éve még ezredesjegy pontossággal számolta őket (ami röhej hisz a konyhai mérleg se pontos!)

- Minden nap méri magát

Sajnos megtudtam, hogy tavasztól kezdve hánytatja magát. Azóta egyre sűrűbbek. A falásrohamok jelen voltak 2 éve is, de nagyon ritkán: havi max. 1szer. A falásrohamok egyre gyakoribbá váltak múlt nyáron. Gyakorta csinálta azt, hogy pl. volt 1 falása, utána napokig (4-6 vagy akár 8 napig) csak almát evett, suliban is néztem, csak azt volt hajlandó enni. Majd ismét sokat evett :(

Szóval nem vagyok benne biztos, hogy ez anorexia, hisz a falások jelen voltak/jelen vannak most is. Hashajtós teát november óta használ, rendszeresen (falások után csak)

Ha hányt, akkor bulémiáról beszélhetünk nem? De azért nem értem, mert utána olvastam a neten, hogy főleg az anorexiás jellemzőjegyek igazak rá:

- 25%-nál kisebb testsúly (még a 2 évvel ezelőtti fogyi eredménye)

- rendkivül alacsony pulzus, vérnyomás

- mondta, hogy gyakran hallja a szívét "dobogni"

- rengeteget edz! van hogy másfél óra futópad + utána még séta is... edzés előtt eszik, utána keveset: zöldséget gyümit

- rosszul alszik, álmatlanság

- folyamatosan szomjas, napi 5 liter vizet is képes meginni (persze ezért rengeteget jár wc-re suliban is)

- rossz édesanyjával a kapcsolata (olyasmit olvastam ennek is köze van a betegséghez)

- gyakran begörcsöl a lába (asszem magnéziumhiány)

- rettenetesen fél attól, hogy hízik! ezt ő maga mondta nekem, mikor gyerekkori képeket mutatott magáról (gyerekként tényleg husis volt, persze ezt nem mondtam neki nehogy megsértődjön!!)

- folyton fázik, ha városban vagyunk megkér így nyáron is hogy menjünk a napra, nyáron is pulcsit vesz fel. Télen meg volt hogy suliba 3 legginset vett fel (1 vékony + 2 vastag leggings) meg persze 2 kötött pulcsi + azalatt több ruha télen

Ami fura, hogy gyakran készít nekünk kaját, sőt magának is, csak magának mindent pontosan lemér a mérlegen meg nem használ olajat a saját kajájához de szívesen süt nekünk. Akármit el tud készíteni: sütit, pogit, tortát, palacsintát még húst is pedig vega.

Múlt évben depressziós volt (2szer öngyilkos lett majdnem :( :( bárcsak segítettem volna akkor is!!)

Azt is mondta, szereti ha a teste tiszta, amikor egyszer kivolt lelkileg akkor beszélt nekem erről. Szereti "tisztának" érezni magát bár nem értem, hogy lesz valaki tiszta ha hashajtózik. Ő tudja...

Azt nem értem, ha vannak hányások meg falásrohamok, akkor nem lehet anorexia nem? Beszéltem vele, a szüleivel is... elvileg jövő hétre van időpontja, több dokihoz is.

Amikor 1700 kalóriát evett régen (most nagyon keveset eszik) akkor volt egy "egészségmániája", mindennek egészségesnek kellett lennie. Folyton nézte, miben milyen vitamin van, mennyi rost stb.

Meg nem szeret mások előtt enni. Nincsenek is közös étkezések a szüleivel. Már 2 éve hogy legszívesebben egyedül eszik a szobájában és látom mekkora nyűg neki, meg frusztrálja ha velünk közösen kell ennie.

Suliban is utált mások előtt enni inkább elment egy csendes zúgba... hogy senki ne lássa.

Meg olyan furin fogja a kaját a kezeivel vagy furin rág, nem is tudom leírni... de utálja ha evés közben nézik. Paranoiás meg azt képzeli folyton őt nézik a szülei vagy mi is, ahogy eszik meg készíti a kajáját. (mondjuk ez igaz is mert figyeljük)

Rokonok vagyunk, egy iskolába is jártunk. Mostanában nagyon közel kerültünk egymáshoz, sokat voltunk együtt. Lelkileg nagyon kivolt, a szüleivel rossz a kapcsolata, velük nem tud beszélgetni, barátai nem nagyon vannak :(

Egyik éjjel rengeteg mindent elmondott nekem, egész végig bőgöt...

hát ez rengeteg dologtól függ.

Rólad van szó?

Pl: direkt hány, vagy a gyomra nem bírja. Amúgy normális az étkezése, és eszik napi minimum 3x vagy nem. Csak a megterhelő dolgokat hányja ki, vagy mindent. Minden étkezés után a wcnél köt ki, vagy csak egyes. Amúgy kűzd önértékelési problémákkal vagy sem.

Elvileg aki bulímiás, sokkal rosszabbnak látja a helyzetét, és kövérebb embert lát a tükörben mint ami valójában... és szerintem a betegség nem maga a bulímia hanem egy tünet... egy rossz probléma megoldó kulcs, és alapvetően az étkezéssel való problémája valami teljesen más lelki dologtól függ. Szerintem. :)

Én tanácsot szeretnék kérni egy kérdésben.

Ha valaki hányik minden egyes evés után, vagy jobbik esetben csak hányingere van, az is bulimiának számít?

Előre is nagyon köszönöm. :)

Nagyon köszi Málnahab, nagyon szomorú és egyben tanulságos is...őszintén sajnálom...szavakhoz sem jutok.

Nálam sajnos az ellenkezője van, én kényszeres evő voltam...vagy még vagyok sajnos...

de ezek olyan sokkoló igaz történetek, hogy...nagyon elgondolkodtató... :(

és ilyenkor éhezem az emberek szeretetére és segítségére...és arra, hogy megtaláljuk a helyünket a világban és legyünk boldogok azzal, amivel születtünk!!! :(

köszönöm, hogy leírtad!!!

Sziasztok!

Most regisztráltam erre a fórumra és azért szeretném leírni a történetünket a barátnőmmel, mert ha csak 1 ember is elolvassa és elrettenti az önpusztítástól és talán erőt ad neki, már megérte.

A barátnőm, Penni ( ez nem a rendes neve:), de mivel Penelope Cruz magyar hasonmása lehetne, mindenki így hívja) és én 13 éves korunk óta elválaszthatatlanok voltunk. Olyan igazi sülve-főve barátság.

Mikor egy osztályban kezdünk középsuli első évében, előjött az örök téma, hogyan kéne menő csajnak lenni, akiért minden pasi sóvárog a suliban.:D Penni és én is átlagos testalkatúnak mondható lányok voltunk, de elkezdtünk fogyózni már elsőben. Ez abból állt, hogy vacsira 1 almát ettünk és sportoltunk mellette intenzíven edzőteremben. Ez ment is egy darabig, szálkásodtunk, csinosodtunk. De aztán annyira elhatalmasodott rajtunk a dolog, hogy második osztályban már nem ettünk szinte semmit. Egyik fő szórakozásunk az volt, hogy összeírtuk egy papírra minden nap, hogy mit ennénk, ha ehetnénk, ilyenek vtak rajta, kint pl.: Snickers szelet, mekis burger stb... Ez amolyan önkínzás vt. 16 évesen a 177 centimhez 47 kg-ot nyomtam és nem gondoltam, hogy ez probléma, bár így utólag tényleg minden csontom ki volt és már értem nagymamámra miért jött rá minden alkalommal a sírás, mikor meglátott. Penni alacsonyabb volt nálam úgy 5 centivel, de őt is megállította a 43 kg. Az akkori étrendünk napi fél alma, egy ivójoghurt és egy kis üresleves volt. Ma már nem is értem, hogy bírtuk ezt akkor, de annyira össze volt szűkülve a gyomrunk és annyira belelovalltuk egymást ebbe az egészbe, hogy akkor ez nem tűnt drasztikusnak. Tehát a lényeg, hogy elindultunk egy olyan úton, ami az anorexiához vezet. Tudom, hogy ez egy betegség, nem egy folyamat. Kettőnk között csak az volt a különbség, hogy nekem stabil családi hátterem volt és érzelmileg azért hellyel-közzel stabil voltam. Míg Penniről már rég lemondtak a szülei. Ő volt a 4. gyerek a családban és vhogy mindig háttérbe szorult. A fordulópont akkor következett, mikor közösen mentünk nyaralni, Penni családja és mi. Ekkor 17 évesek voltunk. A vacsoránál látták, hogy én bár csipegettem egy kis rizst, Penni csak fanyalgott. Mikor hazaértünk a nyaralásból, anyu és apu leültek velem beszélgetni. Azt mondták, eddig azért nem szóltak, mert bíztak bennem annyira, hogy tudjam hol a határ. De most már végképp túllőttem a célon. Drasztikus választás elé kényszerítettek: vagy abbahagyom ezt a hülyeséget és eszek normálisan vagy beutalnak egy szanatóriumba és nem fognak meglátogatni sem ők, sem a család, hogy legyen időm gondolkodni. A beszélgetés végén anyu és apu is sírtak, azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor rájöttem mekkora ökörséget csinálok. Azóta normálisan táplálkozom, sporotolok és arányos, csinos alkatom van, teljesen elégedett vagyok az énképemmel. Hál'Isten nem indultam el a lejtőn.

Ám Penni barátnőmnek senkije nem volt, aki észhez térítette volna és folytatta az önsanyargatást. Sokat beszélgettem vele arról, hogy hagyja abba, benőhetne már neki is a feje lágya, veszélyes ezt így csinálni stb...

De egészen addig nem vettem komolyan míg a következő nyári szünet alatt, Penni minden nap felhívott telefonon ilyenekkel "fázik otthon melegítőben".."fájnak a csontjai"...stb.

Akkor fogtam Pennit és elvittem egy neves pszichiáterhez Budapesten, aki állítólag nagyon jó a témában és ezután rendszeresen elmentem hozzá Pennivel, egy kis agymosásra. Penni hálás volt, de továbbra sem bírt a kajára nézni. A doki velem is beszélt, azt mondta, hogy ha én vagyok számára az egyetlen stabil háttér, nem szabad ilyen engedékenynek lennem vele, erőszakkal kell visszatéríteni elméjét a helyes útra, mert Penni nagyon beteg.

Mikor 19 évesen még nem jött meg a menstruációja, elcsaltam egy nőgyógyászhoz. Persze, hallani sem akart róla, de úgy adtam be neki mintha én kértem volna időpontot, ő csak kísérő lenne. A nőgyógyász elmondta, hogy olyan szinten nincsenek kifejlődve a belső nemi szervei, hogy jelenlegi állapotában úgy néz ki, soha nem lehet gyereke. Ekkor felírt neki egy csodabogyót, amivel még vissza lehetett volna állítani a folyamatot, az önpusztítást. De Penni ezt nem szedte be, sőt ki sem váltotta, mert félt, hogy hízni fog tőle. Ekkor "eldurrant az agyam". Nagyon összevesztünk, sírtam, könyörögtem neki, mindenféle elrettentő dolgokkal sokkoltam de semmi hatása nem volt. Főiskolára már nem együtt mentünk, de még első félévben napi szinten találkoztunk. Mikor azt mondta, hogy egész nap fáj a feje az utóbbi pár évben annyira elborzasztott, hogy azt mondtam, neki, én ezt nem bírom tovább hallgatni, azt is mondtam neki, hogy legközelebb akkor hívjon, ha eldöntötte, hogy életben akar maradni. Aznap sírva aludtam el, reggelre Pennitől 11 nem fogadott hívás volt a telefonomon, de hajthatatlan voltam, lemondtam róla. Időközben egyre elfoglaltabb lettem és nem hiányzott a napi sokkolás amit miatta éltem át, meg az állandó idegbaj. Ennek 7 éve. Azóta nem beszéltem Pennivel. Kb. fél éve összefutottunk egy bevásárlóközpontban, csak a nagy barna szeméről ismertem meg. Borzasztóan nézett ki. A mostani párom is velem volt, és mikor mondtam, hogy ő volt a nagy középsulis barátnőm, Penni, teljesen el volt képedve. Azt mondta KB. 40-43 évesnek saccolta volna. Tényleg elborzasztó volt ránézni. Kb. 3 percig beszélgettünk egy butik előtt, de a döbbenet még órákig az arcomon maradt. Pár napon keresztül eszembe jutott, hogy talán fel kéne hívnom..de aztán letettem róla.

Tegnap délelőtt(augusztus 5-én)Penni bátyja hívott fel, hogy Penni meghalt. Eddig bírta a szervezete. Állítólag mikor legutóbb mérlegre állt 34 kg volt. Szeptemberben lett volna 27 éves. Soha nem fogom magamnak megbocsájtani, hogy lemondtam róla. Valamelyest önző célokkal írtam ezt ide, akkor is ha talán senki nem olvassa el, de kicsit a lelkiismeretfurdalásomon szeretnék enyhíteni.

Kérlek Titeket, forduljatok szakemberhez vagy ha ilyen beteg van a közeletekben ne mondjatok le róla!!!!! Ha visszamehetnék 7 évet az utolsó idegszálamig harcolnék érte, ha kellene napi 24 órában mellette lennék, ha kellene kikötözném és megetetném vagy nem is tudom... De ez borzasztó.

Én jelenleg 27 évesen, boldog párkapcsolatban élek, október végére vagyok kiírva, ikerfiúkkal vagyok terhes. A legjobb barátnőmet pedig szerdán a föld alá fogják temetni egy koporsóban.

A különbség csak annyi volt, hogy a lejtő előtt volt, aki megfogta a kezem és visszarántott.

Kérek mindenkit, hogy gyújtson segítő kezet, az ilyen betegségben szenvedőknek, aki pedig beteg, kapaszkodjon azokba az emberekbe, akiket szeret!!!!!