Anorexia és bulimia (beszélgetős fórum)

Sajnos visszafordíthatatlan dolgokkal jár pár év után az anorexia.Immunrendszer,és genetika függvénye,ki,mennyire épül le.Ha abba is hagyja az anorexiát,és látszólag rendben is van,visszahízik,rengeteg dolog marad vissza,főleg évek múlva jön ki a probl.Tipikus tünetek: hajhullás,vese problémák,húgyúti fertőzések/furcsának túnhet,de erre is kihat/,gyenge körmök,hideg végtagok,fázás/még enyhe időben is/,idegrendszeri zavarok,pánikbetegség,szociofóbia,komoly alvászavarok..

Folyamatos hasmenés,v.székrekedés.

Hogy ezek megszűnjenek,akár 10 évig tartó teljes életmódváltás szükséges.Bár vannak dolgok,amik ,mint írtam,visszafordíthatatlanok.

Én 173 centi vagyok,és 48 kiló voltam.VOLTAM! Szerencsére ennek már 13 éve.

Sziasztok...bulimiás vagyok egy 1,5 kb...és nem tudom abbahagyni...arra lennék kíváncsi, hogy van- e itt olyan akinek sikerült és ha igen akkor hogyan?:/

És az is érdekelne, hogy átlagos bulimiás hányszor hánytatja magát egy héten vagy egy nap? Csak mert magamon kívül senkit nem ismerek és érdekelne, hogy tudjam magam mihez hasonlítani. Fogyókúra miatt kezdődött el...164cm/55kg vagyok jelenleg.

szia!

ha elmesélném a történetem,tudnál e nekem segiteni hogy anorexiás vagyok e vagy még csak most kezdődik vagy ez betegség e egyáltalán?

Igen, a szünet elkezdődött. :)

Nagyon aktuális lenne, és félek is. A súlyom stagnál, bár nagyon átrendeződött. Eltűnt a pocakom és a popsim.

Nem sokkal jobban.

Étvágy nincs, a gyógyszer elfogyott; már az eddigi ételekre se bírok nagyon ránézni. Se camembert, se kékpenészes sajt, se 3 puttonyos 10 éves Tokaji aszú, se banán, se semmi. Még az eper és az uborka yoghurtosan elmegy. Lassan itt romlik meg mellettem a mentholos csokoládé...

Néha paradicsom vagy tojásleves, esetleg még valamilyen tojásos étel.

Sziasztok!

Úgy tudtam, csípővonalban vágnak :( neked miért ilyen magasan csinálták? Csütörtökön konzultáció, reménykedem a tb támogatásos megoldásban.

Azzal kezdem, hogy 164 cm vagyok és kb. 50-51 kg. Ez a súlyom teljesen reális már. Hozzáteszem már...

Az én történetem a következőképpen történt: egy fiú közölte velem, hogy adja le kb. 2 kg-ot, mert akkor "formásabb" lennék... Hát el is kezdtem diétázni...lassan, lassan lement a 2 kg. Tényleg jobban tetszettem magamnak...Jól éreztem magamat a bőrömben. Ez kb. 3 éve volt már. 48 kg ez volt a magammal szemben a felállított súlyideál. Ez időszakban még nem tudtam, hogy hogyan kell fogyókúrázni...vagyis nem tudtam, hogy mi az a kcal, mi hizlal jobban vagy sem... Nos ez azóta gyökeresen megváltozott.

A történet ott folytatódik, hogy jött a nagy Ő. A legszerencsésebb vagyok, igazi férfi és a mai napig a párocskám. Egy éjjel fájt a pocakom...nem volt jó az anyagcserém, vmi olyat ehettem, amitől "bennragadt a pocakomban". Javasolta, hogy vegyek be egy kicsi hashajtót... Hát itt indultam el az anorexia útján...

Rájöttem ugyanis, hogy a hashajtóval gyorsabb az anyagcserém...vagyis iszonyú gyorsan fogyok...és ez tetszett. Ennek negatív hatásaira nem is gondoltam!!! Én hülye!!! Szóval egy idő után szépen hozzászokott a szervezetem, egyre több hashajtót vettem be...nem volt elég... Kétségbeesésemben ezt követően kipróbáltam szinte vmennyi fogyókúrás szert...szűzteát...mindent, amire azt ígérték, hogy fogyni fogok...

Így utólag egyik terméktől sem fogytam semmit, csak sok-sok pénzben kerületek ezek a kuruzslók által (és gyógyszertárakban) is kapható fogyasztószerek.

A mérleg eredmény 44 kg. Kórosan sovány mondhatni... Se mellem már nem volt, a bőröm száradt...ééés a hajam fokozatosan el is kezdett hullani... Eleinte nem is foglalkoztam vele, majd nő új haj, gondoltam... Persze! Én hülye! Ha nincs miből, úgy nehéz a szervezetnek hajat építeni.

A tüneteim egyébként amire fel sem figyeltem:

- állandóan fáradt voltam

- alig érdekeltek a dolgok/emberek

- csak és kizárólag az étel körül forogtak a gondolataim

- szexet egyáltalán nem kívántam, ha belegondoltam, hogy "kell", akkor borsózott a hátam

- homályosan láttam mindig

- éjszaka folyamatosan vádli görcsöm volt

- nem volt rendszeres anyagcserém

- szinte mindig a mérlegen álltam, nézegettem a testsúlyomat

- mindent mértem súlyra, hogy mennyit eszek és hány kalória van benne…megtanultam mindennek a kalóriaértékét… DE HÜLYEEE vagyok!!! Ez így már utólag nagyon szánalmas.

- éééés! hullott a hajam!

Huhh…tudnám még sorolni…

Majd a hajam hullása térített igazából észre, ill. hogy a mérlegre már nem állok fel. Nem méregetem magamat. Így utólag „fegyőrként” szolgált a mérleg…hát tényleg kell nekem egy fegyőr? Kérdeztem magamtól…

Nos mindez vagy 3 évig tartott…idő közben a dús, gyönyörű hajkoronám mintegy ¾-ét elveszítettem… Már-már kopaszodáshoz hasonló foltok jelentek meg a fejtetőmön…

Nos: felhagytam az állandó koplalással és jóízűen el kezdtem falatozni, így fel is szedtem jópár kilót.. Próbálok nem „zabálni”, hanem mértékkel enni. Majd utánanéztem, hogy mitől hullhat a hajam… A fő ok az alultápláltság és a nem megfelelő vitamin bevitele volt. Ráadásul a fogyókúra miatt a menstruációm is elfelejtett megjönni… Vagyis mintegy 4 hónapig nem volt semmi, amikor is elmentem egy nődokihoz. A hormonháztartásomat is megpiszkálta az állandó koplalás…

Aztán elkezdtem észhez térni… Utánaolvastam és rájöttem, hogy évekig anorexiás voltam!!! Ez a tény villámként csapott belém… Döbbenet, hogy ezt észre sem veszi, aki ebben él.

Felfogtam, hogy ételre szüksége van a szervezetnek!!!

A hajam miatt voltam az utóbbi időben egy csomó orvosnál és remélhetőleg most már abbamarad véglegesen a hajhullás. A babahajaim el is kezdtek nőni. 

Most jól érezem magamat, és elfogadom a testemet úgy ahogyan van. Sőt! A férfiak tekintete sokkal többször pásztáz végig, mint 44 kg-osan. Ugyanis nőies lettem!

Kérdezem magamtól: megérte -6 kg-ért???????????????????????? Hát persze, hogy N E M!!!

Így mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne vigye túlzásba a fogyókúrát és a diétát csakis orvos segítségével végezze!!!

Illetve ha tudok lelkileg segíteni, szívesen válaszolok. :)

Sziasztok!

Új vagyok itt, de nem új a témában... sajnos. Anorexiás voltam (vagyok?). Kb. 6 éve kezdődött az egész, megvoltak a lelki okai, háttere és talán a hajlam is. Az elején ugye lecsökkentettem a kajaadagjaimat, de akkor még a család ezt nem vette észre. Hamarosan elkezdtem fogyni, mindenki körülöttem megijedt, nekiálltak tömni. Próbáltam kijátszani mindenhogy, és az jelentette a legnagyobb boldogságot, amikor sikerült... Az evés került a középpontba, mikor, mennyit, hogyan eszem. Elegem volt az egészből, élni se volt kedvem. Szerencsére (igen, mostmár ezt mondom) nem hagyták, hogy huzamosabb ideig ne egyek semmit vagy csak alig. Ennek ellenére már beindult a fogyás, és hiába ettem, tovább fogytam. Persze, hogy örültem neki. Irtóztam a mérlegelésektől, a "híztál-e vmennyit múlt hét óta" kérdésektől. Voltam kórházban is, ahol felhízlaltak, azaz a BMI-m a soványság és a kóros soványság határán volt. Pár hónapig tartottam a súlyomat, az elején még tetszett is, pl az, hogy jobban tetszem a pasiknak, stb:) Aztán jöttek újabb lelki mélypontok, visszaestem többször is. Megfogadtam, hogy kórházba többet nem megyek, ezért megmaradtam azon a szinten, hogy ne legyek életveszélyben, de ne is hízzak. A családomnak ez persze nem volt elég, folyamatos veszekedések, könyörgések-parancsolgatások, de semmi nem használt. Már én is elhittem, amit mondogattak, hogy soha nem fogok meggyógyulni. Viszont jött valaki, aki mindent megváltoztatott. Végre a kaján kívül más is érdekelt, másban is találtam örömet - és nagyobbat, mint a nem evésben és a fogyásban. Úgy éreztem, lelkileg helyrejöttem, ha testileg teljesen nem is. Az utolsó mélypontom 1 éve volt: megvolt rá az alkalmam, hogy ne egyek és fogyjak, és éltem is vele. De észbekaptam a szerelmem miatt, mert már ő is nagyon aggódott értem. Nem mondom, hogy mostanra teljesen meggyógyultam, mert még mindig félek a nagy ünnepi evészetektől, néha még mindig kövérnek látom magam a tükörben, kirakatokban és este mindig kiszámolom, hogy kb. mennyit ettem. Örülök, ha minél kevesebbet, de nem utálom magam, ha többet. És már nem okoz gondot nasizni, rájöttem, hogy igenis szeretem az édességeket:) Vannak jobb és rosszabb napjaim... Őszintén, a rosszabbak a már említett össznépi kajálásoknál vannak, mert még mindig figyelnek és ettől állandóan bestresszelem magam. Nem a család előtt többet meg tudok enni bűntudat nélkül... Nekem csak kellett valaki, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok és szeret, bármit is csinálok. Tőle még azt is elfogadom, hogy egyek többet:) Még mindig örülök, ha a barátok megjegyzik, milyen vékony vagyok és az elhízástól továbbra is rettegek - inkább lefelé menjen 1-2 kg, mint felfelé. De a célom a mostani súlyom megtartása, ill hogy ne legyek több, mint 50 kg. Mérlegen már nem tudom, mikor álltam utoljára, nem is érdekel a pontos súlyom. A legjobb viszonyítási alap nekem a ruháim. Így áll most a helyzetem, lelkileg néha-néha előfordul mélypont, de sose annyira, hogy újra belesüllyedjek az anorexiába.

Nem mondom, hogy könnyű kijönni belőle, mert iszonyú nehéz. Olyan, mint régen, nem tudom, lesz-e valamikor. a beidegződések mindig előjönnek, hogy a kevesebbet, a kisebbet válaszd a kajából. De a kóros soványságon túl lehet jutni... Meg kell próbálni megtalálni vmi másban is a jót, a sikert, a boldogságot és fokozatosan elkezdeni enni - nem parancsra, fenyegetésre, hanem magunktól:)

Próbáltam már lelépni tőle, de sajnos Borderline-os vok, aminek egy jellemzője a inceszt kötődés. akarok is vele lenni és nem is.

Most számítóan fog hangozni, de amíg a biztosító nem fizet, nem fogom tuti otthagyni, mert félő,h elkummantja a pénzt, pedig engem károsítottak meg főleg, neki "csak"az iratait vitték el, amit ugye ingyen megcsinálnak.

De néha tényleg úgy érzem, h ezt már nem bírom ép elmével felfogni.:(((

Rendes vagy, h így látatlanban is törődsz velem. De nem lesz jobb. most minden összejött, romokban az életem,betörtek éjszaka, mialatt aludtunk és kiraboltak, a kapcsolatom úgy szar,ahogy van.

Pereg a vakolat a világomról.

Szeretném, ha igazad lenne, és néhány év múlva, sőt ha lehet hamarabb rendeződne minden, és ez az egész csak egy rossz álomnak tűnne a távolból, de most képtelen vagyok megrázni magam ismét.

Bocs, de azt látom,h egy fiatal és csinos lány vagy(mármint a képen ezt láttam)

Nem szabadna így hozzáállnod az élethez. És tönkretenni magad. Minden közhely, hogy majd lesz jobb. De pár év múlva visszanézve, tényleg máshogy látod.

Csak "gratulálni" tudok, ha ezt te sikernek könyveled el.

Ja hogy nem érdekel hogy a kórházba kerülsz? Mondod most, amíg még nem vagy ott. Majd az lesz vicces, hogy tönkrevágod a veséd, májad, de nem fogsz meghalni, csak egész életedre megnyomorítod magad.