Anorexia és bulimia (beszélgetős fórum)

sziasztok :)

én régebben már jártam itt, és elég sokat is beszélgettem emberekkel, aztán lassan másfél éve írtam utoljára, azóta nem tudom, hogy vannak e itt 'régi' ismerősök, vagy emlékszik e rám valaki.... de most röviden pár szóban elmesélném, hogy mi is történt.. rettenetesen lefogytam (ez várható volt a lelki állapotomból következtetően) és a problémákat fokozta, hogy egyetemre készülök, ahova bizony kemény tanulással lehet csak bejutni. hetek alatt sikerült 41kg-ról 35re fogynom, itt már igen veszélyes állapotban voltam, a körülöttem lévők nagy része eltávolodott, a többiek szörnyülködtek. pontosan senki nem tudta merre, és hogyan tovább, én meg csak hagytam magam sodrodni az árral, segítségek folyamatos elutasitásával. szép lassan csökkent-csökkent a súlyom, mig egy nap már ki sem bírtam kelni az ágyból, folyamatos, és hattalmas fájdalmaim voltak, gyenge voltam, és nagyon beteg. kórházba 28 kilósan kerültem be, itt már az életem egy kis hajszálon lebegett...sokszor (naponta többször) vesztettem el az eszméletem, roppant fájdalmas volt minden egyes ébren töltött pillanat. 10hónap után kerültem ki kórházból, ekkor se voltam 'mázsás' természetesen. folyamatos 'szülői felügyelet' mellett, és pszichológiai kezelések közben is többször eldugdostam az ételt, próbáltam megszabadulni minden kalóriától. már akarnék gyógyulni, de úgy érzem ebből nem fogok kikerülni, amikor még lett volna rá lehetőségem pedig nem éltem vele. Lányok gondoljátok át alaposan, értékeljetek, mert sok forog kockán. segítséget nagyon sokan fognak nyújtani, ha egy kicsit is van bennetek elhatározás! én jelenleg 33kg vagyok, és tudom későn, de igyekszem kapaszkodni a segítésgekbe. mindenkinek kitartást!!!!!

Jó reggelt,

mindenkinek köszönöm aki írt. Igazából nem ismerem olyan rég óta...csak valószínű szimpatikus lehettem neki.Egyszer rosszul lett, adtam gyógyszer és megkérdeztem hol fáj....így kezdődött. Tegnap a NANA egyesülettel is felvettem a kapcsolatot, ott is adtak néhány tippet.

Köszönöm még egyszer a segítséget és biztos jövök még ide tanácsért.

MINDENKINEK ÜZENEM HOGY VAN SEGITSÉG! merjetek segítséget kérni, nagyon megéri!! Mókuséletnek már irtam, hogy milyen módok vannak. van csoportterápia is, ami igen hasznos, ingyenes és nagyon sokat segít. nem tudom hogy itt linkelhetem-e akit érdekel adok segítséget privátban! én már a gyogyulás utján vagyok pedig szörnyű állapotban voltam anorexiás, utána bulemias.

kérjetek segitséget nyugodt szívvel!

Figyelj csak, még előzőleg írtad, hogy maximálisan csinálod a dolgaidat mint eddig stb...

Ezért le a kalappal előtted, viszont valószínűleg a gyámjaid pont ezért nem is gondolják, hogy mekkora szükséged van rájuk! Ez megtévesztő lehet, mert kívülről minden okésnak látszik, így Ők is gondolhatják azt, hogy hú milyen fasza, erős csajszi!!!! És nem tévednek sokat mert valóban így is van ha tudod tenni a dolgaidat! Vannak ilyen emberek akik ennyire el tudják rejteni a fájdalmukat éppen ezért 2 oldalas a dolog mert nem látszik rajtuk semmi és amikor összeroppannak akkor mindenki csak pislákol és tátott szájjal mondja, hogy: óóóóó hát én nem láttam rajta soha semmi furcsát!.......

Ezért kell mindenképpen beszélned velük és ha Ők nem jönnek menj át Te és mondd meg, hogy beszélnetek kell, nem bírod tovább!!!!! Hidd el, hogy ki kell adnod magadból, mert felrobbansz! Add meg az esélyt nekik is és magadnak is!

Szia,

Sajnos én dokit nem tudok ajánlani nem ismerek ilyeneket... viszont azt az állatot én is pofon vágtam volna! Úristen egyre szörnyűbb sztorik...hogyan lehet egy 4 évest ilyenért okolni! Viszont ha Te a barátnője vagy, akkor törődj vele segíts megértetni vele, hogy ami történt az nem az Ő hibája! Ő nem hibás, hanem áldozat! Viszont azzal, hogy sanyargatja magát nem old meg semmit, sőt csak még jobban árt magának! Tudom, hogy most gondolhatod, hogy nem vagy Te orvos...stb. de számít ha van valaki aki meghallgatja az embert, viszont ügyelj arra is, hogy ne bátorítsd hanem ellenkezőleg mindig beszéld le erről az egészről, mutasd meg neki a mostani életének a pozitív oldalát, beszélj neki arról, hogy előtte az élet mennyi minden vár még rá, szerelem, gyerekek és lesz majd saját szerető családja! És a gyermeke kárpótolni fogja mindenért!!!! Sajnos ahogy látom általában a rossz családi körülmények között élők közül vannak többségben akik szenvednek ettől a betegségtől, de itt is azoknak a rosszabb akiknek nincs is vagy elvileg van családjuk de nem akarnak róluk tudomást venni! Ezért fontos az, hogy legyen valaki legalább 1 ember akire támaszkodhatnak! Ha a barátod és fontos neked, ne hagyd őt egyedül akkor sem ha elküld vagy elsőre nem hallgat rád stb.. idővel rá fog jönni, hogy igaz barát vagy mert nem azt tetted vagy mondtad amit hallani akar, hanem azt ami segítheti a gyógyulásban! Pozitív gondolkodás.

Sziasztok,

új vagyok Köztetek és rögtön segítséget szeretnék kérni, mert nem tudom kihez fordulhatnék.

Van egy barátnőm 26 éves. 4 éves korában megerőszakolta az édesapja.

A családja Őt hibáztatta, ezért az anyai nagymamájához került egy pici faluba. Nagyon szegény körülmények között nőtt fel, az egész gyerekkora arról szólt, hogy az édesanyja szeretetéért küzdött.

18 évesen feljött Pestre, azóta dolgozik, főiskolára jár.

Ezt a dolgot próbálta magába eltemetni, de nem tudta……bulimiás lett.

Hétfőn végre...hosszas könyörgés után...elment egy pszichológushoz, aki 12 000 Ft-ért azt mondta neki, hogy ez a karmája és valószínű az előző életében kikezdett az apjával, ezért történt vele ez a dolog.

Szegénykém azóta sír, én meg szivem szerint pofán verném a dokit!

Van-e olyan orvos, akit ajánlanátok....akár priviben is....és azért az sem lenne utolsó, ha olcsóbb lenne. Esetleg valami csoport terápia?

Köszönöm, ha valaki válaszol.

Kedves vagy nagyon,hogy ennyire törődsz velem:)

Az öcsém 16 lesz novemberben és jó a kapcsolatunk nagyon mert mindent egyedül csináltunk végig és eddig is jó kapcsolatunk volt.Igen, tudodm hogy nagyon is szüksége van rám,mert még nem nőtt fel és olyan kis lüke kamasz fiúcska,és ez a normális,de én soha nem voltam önző és mindig csak a mások érdekét néztem,de mióta anyu maghalt már néha nem érdekel más csak hogy valamivel elnyomjm ezt a fájdalmat.A szihomókus nem segítene,mert már kétszer próbáltak elvinni,de pár kezelés után egyszerűen meglógtam.

Én nagyon szeretem a gyámjaimat,csak egy baj van velük,hogy kétnaponta egyszer beszélünk csak fél órát és ennyi.Tudom,hogy nekik is van külön életük és hogy most jöttek haza,mert volt az esküvőjük,de én nem hiszem el azt,hogy egy héten keresztül egy fél percre nem volt idejük,hogy fölhívjanak.Éyys tudom,hogy nagyon szeretnek, de vannak dolgok amiket lenyelek,de nem tudom megbocsájtani.Én arra tudok időt szakítani amire akarok és fontosnak tartom.Ma is úgy volt átjön a gyámanyum,mert csak ő volt itthon és a tesómank meg is ígérte,hogy ete mindenképpen át fog jönni,de nem jött és tesómnak csak annyit mondott,hogy ne haragudjak rá,mert nagyon nyűgös ma.Máskor meg sokat kell vasalnia,vagy még miegyéb.És egyébként egy emeleten lakunk és közözzünk 4 lakás van,szóval kábé 15 méter.De engem már nem érdekel.Holnap itt alszik barátnőm,mondjuk ő csak hajnalban ér haza,mert bulizni megy és azt szerettem volna hogy biztos helyen tudjon pihenni.Engem is hívott,de örülök,hog egyáltalán van erőm fölkelni.Nagyon hiányzik anyu.Minden nap azt várom,hogy haza jöjjön vagy csak a hangját halljam utoljára,vagy azzal a finom kezével megsimoggasson.

Nem, ez egyáltalán nem észosztás.

Az a baj hogy azért érzem magamat annyira rosszul és egyedül, mert nincsen senkim nekem se és a tesómnak sem.Apám nem foglalkozik velünk és nem is mutat rá hajlandóságot, a nagyszüleimet nem ismerem és a nagynénéim még fel sem hívtak.Egy ismerős fiatal pár vállalt el minket és igaz,hogy nagyon szeretjük egymást,de kapunk eg saját lakást szóval én megint egyedül leszek a tesómmal és nagyon nehéz elviselni,hogy anya már nincsen.Tudom,hogy tesómnka szüksége lenne rám,de nekem lehte hogy ennyi elég volt mert már nem látom,hogy bárminek lenne értelme.

Az altató lehet,hogy nem megoldás,mert nekem már nyugtató kéne, mert lassan bele fog szakadnia szívem.

Szia,

Én köszönöm, hogy elhitted nem bántani akarlak titeket. Örülök, hogy elgondolkodtattalak így már nem volt hiába "osztanom az észt" ;-)

Nagyon szorítok neked, hogy legyen elég kitartásod és önmagadba vetett hited a gyógyuláshoz! Hidd el ha elég elszánt vagy sikerülni fog!

Szia,

Megfogadtam, hogy nem osztom itt az észt tovább, de...

Igazán sajnálom anyukádat, fogadd őszinte részvétemet! Ha esetleg elolvasod korábbi írásaimat tényleg nagyon kemény tudok lenni sokszor... DE Te nagyon fiatal vagy még és valóban nagy szükséged lenne most az anyukádra! Azon, hogy miért és hogyan jutottál el idáig mindenképpen gondolkozz el, hátha most másképp látnál dolgokat. Azt nem tudom, hogy milyen viszonyban vagy apukáddal vagy az anyai nagyszüleiddel és, hogy anyukád milyen viszonyt ápolt a szüleivel.... mert ha jó volt a viszonyuk akkor a gyász még közelebb hozhatja egymáshoz az embereket, így hátha el tudnál beszélgetni velük ez sokszor enyhíti a fájdalmat. Mindenki másképpen dolgozza fel a gyászt és van akinek kevesebb, van akinek több idő kell, hogy kicsit megnyugodjon. A Te sebed még nagyon friss ezért megértem, hogy sötéten vagy egyáltalán nem látod a jövőd! De mindig van remény és előtted az egész élet! Nem szabad feladni akármilyen nehéznek is gondolod most a helyzeted. Ha van valaki a családban akivel jó a kapcsolatod kapaszkodj bele, és ha érdemes a bizalmadra avasd be a problémáidba és kérj tőle segítséget. De az sem lenne hátrány ha szakemberhez fordulnál. Nem szégyen pszichológus segítségét kérni, sőt egy lépés a gyógyulás felé. Próbálj meg enni pici falatokat ha csak egy vagy két falatot le tudsz nyelni már több a semminél és néhány óra múlva megeszel még egy-két falatot. Az alváshoz ne szedj semmit!!!!!! És pláne nem annyit!!! Ha elég fáradt leszel előbb-utóbb úgy is el fogsz tudni aludni. Bízz magadban és gondolj arra, hogy anyukádnak megszakadna a szíve ha így látna egy szülő sem bírja elviselni ha szenved a gyermeke.

Fel a fejjel!!!

Sziasztok!

Én már 5 éve vagyok anorexiás,most 17 éves vagyok.Már sok mindennen keresztül mentem és nem sikerült kigyógyulnom és ez egyre rosszabb,mert régebben nem annyira látszódott,hogy beteg vgayok,de mára már nagyon betegesen nézek ki.166 centi vagyok és 44 kiló.A legkisebb súlyoym 14 évesen voltam ,akkor 163 centi voltam.

Nem hiszem hogy mostanában fogok megszabadulnu ettől az egédztől,mert nagyon benne vagyom megin tés sajnos anyukám most halt meg szeptember 2 án aki még csak 35 éves volt.Másra nem is számíthatok és most olyn üresség van bennem,hogy 4 altató sem tudja kikapcsolni az agyamat.Egyre depressziósabb vagyok és voltam már lelki beteg,de ennél mélyebb állapotban még nemm voltam.Csinálom maximálisan a dolgaimat,de semmi életkedvem és jövőképem nincsen.Még soha nem éreztem ennyire azt,hogy ennyire nem akarok élni.

Sziasztok!

Én egy állandó visszaeső vagyok. Azért is írtam, mert nem akarok elzárkózni megint a külvilágtól, nem akarom azt ami ezzel a betegséggel jár, de ugyanakkor nem tudok más lenni.

A történetem hosszú, a betegségem kialakulásának okain sokszor gondolkodom, de nem mindig találok megoldást. Próbálom ráhúzni egy-egy dologra, de igazából nincs magyarázat Ha az okok azok lennének amikre gondolok, akkor talán már nem kellene betegnem lennem. Bár a legnyílvánvalóbb, az önbizalomhiányom és az állandó megfelelésivágyam, magamnak, a világnak.

Olvasgatom, mit írnak mások mint ,,okos emberek", vagy olyanok akik megtapasztalták. Nekem más volt kicsit, nem mindenben, de más...

Egy biztos, szabadulni nem tudok, akárhogy is szeretnék. Hiába ismertem fel, hogy nem normális, ami lejátszódik bennem, mégse megy...

Lehet pszichológushoz kellene fordulnom. De ekkor meg eszembe jut a legrosszabb... Talán nem is akarok meggyógyulni. :(

Akarom, meg nem is...

Szia,

Képzeld teljesen véletlenül kerültem erre az oldalra, az up date-val kapcsolatban kerestem valamit ha jól emlékszem... Igen bocsi én kérek elnézést, hogy nem vagyok sem anorexiás sem pedig bulimiás. Attól mert nincsenek súlyproblémáim még nem jelenti azt, hogy teljesen egészséges vagyok. Bár az igazat megvallva makk egészségesnek gondoltam magam. Aztán a múlt hét végén elmentem egy sportrendezvényre ahol különböző vizsgálatokat lehetett csináltatni és így derült ki, hogy - bár minden értékem nagyon jó gondolok itt a magasság és a súly arányára, a zsír és az izom arányára, a vércukorszintre stb...- a koleszterin szintem magas. Ami igen furcsa tekintve, hogy nem vagyok sem kövér, sem zsírpárnás....... Ezt esetemben a helytelen táplálkozás okozhatja és ez alatt azt értem, hogy mivel imádom a tésztát bármilyen formában, hetente legalább 4-szer azt eszem és keveset mozgok. Így kerültem erre a lapra. Én teszek azért, hogy az egészségem megőrizzem.

A kitűnő tanulmányaidhoz gratulálok! Akkor bizonyítsd be MAGADNAK, hogy nem volt hiába a sok tanulás.

Ez az orvos pedig tényleg nem volt éppen a top-on ha ilyet mondott! A cukorbetegséget nem lehet egy lapon említeni ezekkel. Minden mondatodban ott van, hogy mivel értesz egyet pl. az orvosom is azt monda én nem tehetek róla... ez betegség... azt várod, hogy megsimogassák a fejecskédet és sajnáljanak. Na ez eddig megtörtént. Meggyógyultál?????? NEM! Akkor??? Időm pedig azért van írogatni, mert sajna olyan helyen dolgozom amit szintén érzékenyen érint a válság nm megy túl jól a szekér, viszont a munkaidőt így is - úgy is le kell tölteni.....

Nem osztom többet az észt, feltételezem egyikőtök sem a rokonom nem tartozom nektek semmivel. Nem erőszak a disznótor! Talán idővel bölcsebbek lesztek.....

Sok sikert a gyógyuláshoz! Remélem sikerül!

Ráadásul hiába írtam,hogy mit kell enni a szétment gyomorra,ami tuti,h.beválik,biztos,hogy senki nem próbálta ki.De miért nem,ha gyógyulni akartok? Nekem komoly gyomorfekélyem is lett az anorexiától régen..

De több beteg gyomra meggyógyult a barnarizs kúrától,és az erjeszett papayától.

Mindegy,ha nem hát nem..

Én meg azt mondom,hogy az orvosoddal nem értek egyet.Még akkor sem,ha nekem olyan betegségem van,amit örököltem,például.Igenis még így is tehetek róla.Ugyan szinte biztos,h.ki jött volna életem során valamikor,de talán jóval később.. Kellett nekem szarrá dolgoznom magam,stresszelni,egész életemben fogyókúrázni.Evvel meggyorsítottam a folyamatot..

Nagy baj,hogy tényleg nem hiszitek,h.valaki segíteni akar.Rám is így reagáltatok,mint Tejbegrízre.. Nem lehet az anorexiával "szépen bánni",vagy különben nagyon kileszel,vagy belehalsz.Nekem nem hittetek,h.még ,most is szenvedek pár dologtól,ami ennek a betegségnek a következménye .. Pedig nagyon régen, több mint 10 éve kigyógyultam.

Nem hiszem el,hogy meg akartok gyógyulni.

Ehhez nagyon komoly elhatározás,és erő kell.Ugyan nekem sem esett jól régen,ha valaki tükröt mutatott/átvitt értelemben/,de idővel beláttam,hogy jót akarnak.Elkezdtem enni,és roboráló szereket szedni.És a lelkemet is gyógyítani.Később örültem már,hogy hízok.Hogy nőiesebb lett a formám.Bőven vékony voltam még 58-60 kilósan is a magasságomhoz,gyógyultan.

Most sem nyugszom bele,h.ilyen betegségem van.Több dologgal,és spec.kúrával segítem magam.Felelősek vagyunk magunkért..

Sajna valakinek igenis osztani kell az észt, mert ha olyan okosak lennétek nem tartanátok itt! Olvasd el amit írtál! Különösen a "Kettő:" utáni sorokat! A rossz szó ...lelkiállapot....csupa idiótaság az egész! Igenis csak Te tudsz magadon segíteni. Ha igazán meg akarsz gyógyulni, akkor a pozitív gondolkodás az első lépés, nincs olyan, hogy rossz lelki állapot! Nálam sokkal okosabb emberektől származnak a különböző szólások mint pl.: "minden rosszban van valami jó", vagy a "nézd a jó oldalát a dolgoknak" és még sorolhatnám...szerinted ezeket miért találták ki?

És tudod - bár sosem küzdöttem ezekkel a betegségekkel - igenis tisztában vagyok vele, hogy nem megy egyik napról a másikra a gyógyulás! Nagyon jól teszed, hogy szépen lassan lépésről-lépésre haladsz előre! DE ha nem vagy elég elszánt és nem tudsz elvonatkoztatni, felülkerekedni dolgokon és visszaesel akkor hiába az egész. Figyelj nekem nincs éppen súlyproblémám, de képzeld az én anyukám lépten- nyomon azzal jön nekem, hogy "jajj olyan kis sovány vagy hízzál már egy kicsit..." meg én is megkapom azt is, hogy "persze mert alig eszel.." és társai..... nálam is van amikor elszakad a cérna és olyankor kicsit erősebben reagálok, de lassan már nem érdekel és csak annyit mondok: Jajj már! Mellesleg az én szempontomból még rosszabb, mert én tényleg nem vagyok sovány és tényleg normálisan étkezem! 167cm és 56kg vagyok.

És ne haragudj, tényleg nem bántani akarlak sem téged, sem a többieket de fel kell fognotok, hogy SENKI más nem tud helyettetek dönteni és változtatni ezen az egészen! Látod Te magad írtad, hogy kicsiket eszel jóval többet mint régen stb...na ezt kell folytatni, nem kell foglalkozni azzal, hogy milyen megjegyzést tesznek mások a külsődre! Ha csak ismerős az illető és nem tud a problémádról rázd le annyival, hogy "az én testem és nekem így tetszik!" vagy "minek nézed ha nem jön be!" És ezzel a lendülettel már lépj is túl! Fel a fejjel, menni fog!

Látszik, h fogalmad sincs semmiről, tejbegríz! Mi lenne, ha nem osztanád az észt? Tudjuk, h betegek vagyunk, és gyógyulni akarunk - én la. biztosan. Csak ez nem úgy megy, h holnaptól eldöntöd, h n, akkor 360 fokos fordulat, és nem zabaálok, vagy épp eszek.

Sokunk emésztőszervrendszere olyan szinten kikészült, h csak na, így meg bromi nehéz kajálni. Puffad, fáj, hányinger, hányás (v órákon át tartó fetrengés a gyomorgörcstől), stb...

Kettő: elég egy rossz szó, mondat, lelkiállapot, és máris ismét visszaestél, hiába nem akarod. Én is elszántan gyógyulok, eszek, de mikor megkapom, h "alig eszel valamit", akkor van ki a fszom, és esek vissza az egész nemevésbe.

Más emberhez képest keveset eszek, igen, de a napi 1 tejeskv-alma-győri kex kombóhoz képest rengeteget. És zabáltatnának, gyógyítás címén, de nem értik, h fizikai fájdalmaim vannak tőle - és nem én vagyok az egyetlen, aki így érez.

Jajj és még valami mielőtt mindenki sírva fakad, hogy persze mert kövér vagyok, meg annyi jó kajálda van, meg annyi fogyi reklám.....

Fitness teremről még nem hallottatok???? Egészséges de ugyanolyan finom ételek??? Hahó senki????? Nem kell messzire menni elég ha itt maradtok a portálon és esetleg olvasgattok egy kicsit a "mozgás és fitness" fórumon! Kellemes olvasást!

Hahó! Edmina, Drusyl24, és mindenki más aki ezzel az önpusztítással él!!! Ébresztő!!!

Ti nem láttatok soha ilyen képeket, vagy műsorokat? 80%-ban tudjátok, hogy végződik? Halállal! És miért? Mert senki nem vágja az arcukba ezeknek az embereknek, hogy nem normálisak és segítségre szorulnak! Nem tudom hány évesek vagytok de jó lenne ha a fejetekhez kapnátok! Nyugató...aztán minek??? Ha itt tudtok irogatni gondolom van tető a fejetek felett ahol internet is a rendelkezésetekre áll! - Nézzétek meg a neten milyen az ahol igazi problémájuk van az embereknek! Háború, éhezés, nyomor....és még sorolhatnám! - Nos ha ezek megvannak gondolom ennetek is van mit mondjuk azt meg minek ha kicuccoljátok! Aztán a szüleitek tuti nem így képzelték el a jövőtöket, sem a sajátjukat miközben a temetéseteket szervezik! Ez lebegjen a szemeitek előtt mikor az ujjatok a torkotokban landol! És mielőtt kimondanátok, hogy persze mert könnyű mondani...... gondolkozzatok! Mindenkinek megvannak a maga problémái! Az embereknek azért van agyuk, hogy gondolkozzanak! Mi lenne ha mindenkinek akinek problémája van hányna, fosna, vagy piálna, vagy felkötné magát stb...? Minden agyban dől el! Csak saját magatoknak köszönhetitek, hogy ide jutottatok! De talán nem késő, hogy magatokba nézzetek és megállapítsátok, hogy mi a jó fenét csinálok magammal?! Normális vagyok????!!! Ha nem megy egyedül kérjetek segítséget a szüleitektől vagy pszichológustól. Én azért első körben a szülőket ajánlanám! Nem hiszem, hogy ha segítséget kér a gyermekük hátat fordítanának......És még egy utolsó gondolat: Akinek gyermeke van az tudja csak igazán mi az az anyai szertet ezért mint anya mondom, hogy van olyan amikor kiabálunk, leszidjuk gyermekeinket de csak azért, mert szertjük őket és a legjobbat akarjuk nekik és érdekel a sorsuk! A világon EGYETLEN olyan fájdalom van amibe egy ember belehalhat és az a gyermeke elvesztése!!!! Ez 2 oldalon kellene hasson rátok egyik, hogy mit éreznének a szüleitek ha veletek történne valami, a másik pedig, hogy Ti talán elvesztettetek egy gyermeket, hogy ilyen önpusztításba, depresszióba és egyéb másba süllyedtetek? Gondolkozzatok el ezen tényleg a ti problémáitok a legnagyobbak ezen a világon?!

Én most viszont egyre többet hányok és hashajtózom is és szinte biztos vagyok benne, hogy anyukám tud róla, de nem szól semmit, hanem mindig mosolyog és úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem durva? Én egyre szarabbul érzem magam emiatt. Bár mondjuk az sem lenne túl jó, ha cseszegetne miatta...

Én is találkoztam olyanokkal, akik ilyen problémával küzdenek, de velük lehetett erről beszélni és nagyon sokat beszélgettünk róla. Jó volt, hogy valaki megérti amin keresztülmész. :)