Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Téli ruhából, csizmából mennyivel nagyobbat vegyünk, hogy kihúzzuk velük a telet?:)) fórum

Téli ruhából, csizmából mennyivel nagyobbat vegyünk, hogy kihúzzuk velük a telet?:)) (tudásbázis kérdés)


12. Bichi
2010. szept. 29. 09:45

Cipőből semmiképp ne vegyél nagyot, mert a láb ilyenkor fejlődik, és állati fontos, hogy kényelmes legyen. Gondolj bele, hogy milyen lenne neked egy egy számmal nagyobb cipőben járnod.

Szerintem ez az egyetlen, amin nem szabad spórolni, még akkor sem, ha a következő szezonig nem tart ki. Nekem is sokszor volt ilyen sajnos :o(

2010. szept. 29. 09:41

Én is javaslom, hogy legyen ott Veled a picur. Nálunk a leányzó kb. 100 cm és ezért 104-es nadrágot mondtam, hogy vegyenek névnapjára. Anyu hozott neki kettőt. Mindkettőben be volt írva, hogy 104 és az egyik nadrág 5 cm-rel volt rövidebb.

Ami a ruhát illeti, mindig egy számmal nagyobb kabát meg téli nadrág, mert addig még sokat nőnek. Tavaly jártunk úgy, hogy az októberi börzén vett kabát már januárban szűk volt. Nagyon kell figyelni, mert olyan fura némelyik nagykabát szabása, hogy hosszra jó, egyébként meg egy pulcsival sem lehet összecipzárazni (pedig az én lányom vékonynak mondható)

10. bumburka (válaszként erre: 7. - Pmjudit)
2010. szept. 28. 22:07
Ez igaz!!Ahány cipőgyár,annyi méretezés.Az olaszok teljesen eltérően méreteznek, mint a magyarok,vagy a kínaiak.Mindegyik más szabványt használ.
2010. szept. 28. 22:04

Ami a bakancsot,csizmát illeti,úgy vegyél,hogy amikor próbálod neki,férjen bele az egyik újjad.A termó zokni,harisnya miatt.Ez elég a lábbelinél,mert tavaszra úgyis tovább nő.

/Cipő-ruha boltban dolgozom./

8. bumburka (válaszként erre: 4. - Panka78)
2010. szept. 28. 22:00
Szerintem nem,mert úgy is aláöltözteted.Pulcsi,harisnya,stb.Még csak most érkezik az igazán hideg,ami február eleéig is tarthat.Addig úgyis nő a picurka.
7. pmjudit (válaszként erre: 4. - Panka78)
2009. szept. 24. 19:03

Próbáld rá, lehet , hogy elég a 86-92-es.

Nagyon már az egyes termékek méretállása - így a számokra nem lehet adni.


Cipőből sokkal nagyobbat nem érdemes venni, mert kényelmetlen neki.

6. Roni24 (válaszként erre: 4. - Panka78)
2009. szept. 24. 18:01

Mindenképpen úgy vedd meg, hogy a kislányod veled van, mert nem számít mi van beleírva, de szerintem ez a méret pont jó lesz neki! A lányom kapott olyan 12 hónaposra való rugikat, amikbe 3-szor belefér és másfél hónap múlva betölti az 1 évet.

A másfél éves unokatesójára talán jók ezek a rugik...

Szóval mindenképpen vele érdemes vásárolni, mert lehet hogy kisebb méret is elég, de lehet, hogy nagyobb kell, mint ami bele van írva!

2009. szept. 24. 17:57

Cipőből szerintem nem kell nagyobb, max. 1 számmal, hogy a vastag zokni beleférjen! Egy számmal nagyobb téliruha is elég, hogy egy telet kibírjon!

A fiam 4 éves, januárban még jó volt rá a kapucnis vastag télikabátja, de már most nem megy rá! :S 10 cm-t nőtt egy év alatt.

Szóval sokkal nagyobbat se érdemes venni, mert az még nem lesz jó, a kicsivel nagyobb meg nem fogja kibírni a jövő télig.

2009. szept. 24. 17:56
Az a rossz, hogy a lányom 90 cm magas. Az overállnál meg a köv. méret 98-104cm. Nem óriási?
2009. szept. 24. 17:54
Szerintem egsy számmal nagyopbbat egészen nyugodtan vehettek m,ert akkor talán még a következő télre is jó lesz a picurkának
2009. szept. 24. 17:49
Konkrétan kisgyerkőcökre gondolok!:D
2009. szept. 24. 17:48
Téli ruhából, csizmából mennyivel nagyobbat vegyünk, hogy kihúzzuk velük a telet?:))

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook