Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)

Van hobbim. Le tudnám magam kötni. De gondolkodni is nehéz.

Amugy futok, eljarok sportolni..

Es nagyon nagyon remélem, hogy a 2018 sokkal jobb lesz...

A társfüggőket semmivel. Menj pszichológushoz, mert olyan szinten sérültél, hogy most csak kínzod magad.

Van valami hobbid?

1) Senkit nem kell és nem lehet meggyőzni semmiről, mert önmaga dönt mindenki, hogy a külső információkból mennyit fogad el, ill. mennyit utasít el.

2) Minden ember számára az önbecsülés mértéke és milyensége a vezérlő elv. (Ez egy húzós téma, erről - ha érdekel valakit -, egy hosszabb hozzászólásban fejteném ki a véleményemet.

3) Önmagad megbecsülése és tisztelete legyen a középpontban - ez nem önzés. Ez az ember természetes állapota.

Szia! Mivel tudod meggyőzni az embereket, hogy jobb egyedül, mint egy rossz kapcsolatban? Az én exem 15 évet házasságban élt... nehezen vált el. Jo vilt neki a rosszban, mert nem volt egyedul... félnek a birderek a magánytol... nagyon.

Majd jöttem én az életében es elvált miattam. Miattam vált el, és most engem is elhagyott. Tudod mire vagyok kiváncsi? Hogy a hatalmas szerelemben, -mert most azt élik, rozsaszin köd es ilyenek, - mikor mutatja ki a foga fehérjét es a no mikor jon rá arra, h beteg?

Mert most az uj nőért, az ujdonságért, a mundenségért még palástol. Ahogyan az elején nálam is tette. Csak egyszercsak nem ment zovább. Nem tudta a személyiségét visszafogni...nem tudom...

Ezért is neked kell eldöntened. Meg tudnálak győzni, hogy jobb egyedül, mint rossz kapcsolatban, de az nem a te döntésed lenne.

Szeretheti is a gyerek, hisz bármilyen ember az ő apja. Apának akár lehet jó is valaki, ha férjként nem vált be. Az egyiket nem zárja ki a másik, viszont állandó vitában élni kérdés, hogy kinek jó.

Szia!

Talán ebből a szempontból szerencsésnek tudhatom magam, nincsenek anyagi gondjaim, más az, ami miatt nem tudok dönteni. A gyermekem nagyon szereti az apját az állandó viták ellenére. A barátaink azt állítják, hogy nem látnak maguk körül normális kapcsolatot, amit lassan én is kezdek elhinni. Talán félek az egyedülléttől...

Szia!

Sajnos csak egyedül te dönthetsz, mi csak támogathatunk. Ha azon gondolkodsz, hogy kilépsz a kapcsolatból az első kérdés az, hogy el tudod-e magatokat tartani?

Szép estét mindenkinek! Köszönöm, hogy csatlakozhattam hozzátok.

Furcsa helyzetben vagyok, ugyanis még soha nem írtam ennyire személyes dologról egyetlen fórumban sem, viszont most tanácstalan vagyok, és talán van itt valaki, aki hasonló helyzetben van...Párommal több, mint tíz éve vagyunk együtt, van egy hét éves kisfiunk, előző házasságunkból pedig nekem két, a páromnak egy lány. A kapcsolatunk nagyon rapszodikus, és rendszeresen, minden egyes vita után azt hallom, hogy csakis én vagyok a hibás minden rosszért, minden vitáért, ugyanis nem vagyok elég kedves, elég simulékony, holott én csak azt érzem, hogy leginkább azért vannak vitáink, mert szinte indok nélkül dühöng ..., Nem szeretem, ha szitkozódik, azt sem, ha kiabál, amit rendszeresen el is mondok neki, viszont ő mindezt úgy el meg, hogy én provokálom, azért történik meg. Sajnos túl hosszú ideje ismerem, hogy lássam, hogy nem tud változtatni ezen, viszont nekem már kezd elegem lenni...Nem tudom mitévő legyek...

A lelki bántalmazás veszélyesebb, mint a fizikai. Igaz ritkán jár a fizikai egyedül.

A fizikai bántalmazásnál, ha vannak külsérelmi nyomok könnyebben ki lehet szabadulni a kapcsolatból, de ha te magad elhiszed, hogy még egy érzelmileg labilis embernek sem vagy elég jó, akkor az Isten sem tud rajtad segíteni.

Véletlenül elém került egy kitűnő olvasnivaló. Tessék, annak akit ez érint.

Miért vonzódnak a nők a seggfejekhez?

[link]

Az elejét nem értem, hogy miért nekem írtad. Én elhiszem, hogy nincs betegségtudata, volt szerencsém tapasztalni hasonlót.

A több éves kapcsolatokat szándékosan hagytam ki, teljesen ép embert is leépít több éves bántalmazás. Ha engem kérdeznél, én javasolnám neked a pszichológust. Egyedül visszanyerni a lelki épségedet nem nagyon fogod, vagy ha igen jó sokáig fog tartani.

Pedig hidd el, hogy az enyémnek sem volt betegségtudata. Pedig k8smillio papir született az orvosnál.

Egyszeruen ha egy koordináta rendszerben ábrázolod az érzelmi hullamvasutjait, akkor az egekből egy perc alatt a negativ tartomanyba zuhant. Nem megjátszotta amugy. Ezerszer meg ezerszer nézett a szemembe es állitotta, hogy imád.. szeretett. Csak ugyan ilyen erővel tudott gyűlölni is. Többször irtam már, de nem 2-3 nap jo a 365 ből. Egyszerűen én ennyi év után nem tudok egy vonalat huzni, hogy eddig szerettem, most innentől nem szeretem. A szívünk nagy úr. Ilyenek vagyunk. Érzékenyek nagyon. Rák jegyben születtem, telihold idején. Ugy hat rám a valtozás, hogy megőrülok. Nekunk amugy ez lett volna a 10. karacsonyunk.. :( de kigyógyulok. Azon vagyok. Nagyon fáj.. de tul leszek rajta.

Azért a nincs betegségtudat elég komoly dolog, akinek nincs annak a saját valósága a normális. Érdekesen magyarázta ezt a volt férjem, amikor kikerült a rögeszmés állapotból. Úgy magyarázta, hogy hitt a képzelt világában.

Képzeld el, hogy magad előtt látsz egy madarat a szobában. Hiába magyarázza mindenki, hogy nincs ott, hisz te a két szemeddel látod. A volt férjem éjjel egy órán kerestette velem a neten azt a cikket, amivel bizonyítani akarta az ő valóságát. Nagyszerű, de félelmetes dolog az elme.

Viszont van az a jelenség amiről írsz: a betegség nem mentesít a szabályok alól, nem gyilkolhatom le a családom, mert legyeknek nézem. Nem bántalmazhatom a társam, mert "beteg" vagyok. De itt a fórumon az zavar engem, hogy ennyi "társ" miért esik a saját csapdájába, miért gondolják azt, hogy őket alázni, megtaposni, elhagyni, majd visszamenni hozzájuk, szóval használni lehet? Mennyiben egészségesebb ez a hozzáállás, mint az, hogy ha nem becsülsz meg, mehetsz amerre látsz, mert én is szeretetre méltó ember vagyok? Ennyire kiéhezettek az emberek, hogy évi egy- két nap szeretetért hagyják bántalmazni saját magukat 364 napon keresztül?