Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)

Örülök, hogy lefoglal a munka, és hogy közben rólunk se feledkeztél meg..:)

A huncutkodást meg akkor pótolni.:D

Lilimia,

ha jól érzem, hogy megbántottalak ezzel, akkor nagyon nem az volt a célom...ne haragudj akkor.

Igazából a mese arról szólna, hogy az a valaki, aki szívből szeret téged, az képes megláttani veled saját szépséged, még ha te magad 'el is vagy átkozva', és nem láthatod azt... de az ő szeretetéből számodra is nyilvánvaló lesz...

De kár a szóért, nem úgy sült el ez a mese dolog, ahogy terveztem....sajnálom, pont hogy felvidítani akartalak vele...:(((

De úgy látszik ez már csak az én formám...

nem huncutkodok... bár tehetném...gyakran :-)

tegnap volt nagybeszélgetésema párommal, mert megint bántottam...előőtte szetettem öleltem majdneki estem és szétcincáltama szavaimmal, utána rá percre megint jó voltam hozzá.. közben is szerettem amikor bántottam akkor is...

örökre...

Zizisicc, veled mi a helyzet? Jól vagy?

Remélem nincs nagy baj....

Blue Moon hol csavarogsz, mi van veled???

Remélem egy jó kiadós kis huncutkodás foglal le ennyire.:D

McCann, nem rossz ez a szöveg, nem ismertem...

Hogy vagy ma?

Most mondjátok azt, hogy nem cuki amúgy...

Nem tudom mi lelte, de remélem így marad.:)))

Lilimia!

Tudod, én is sokszor küzdök hasonló érzésekkel, mint te, többek között a napokban is, az önbecsülésem nincs a toppon, és ezt a kis történetet kaptam ma a férjemtől:

Mese a szeretetről, a tükörről és a szépségről

Mit most hallasz nem mese régi korok poros története, szakállas manók mesélik ha eljönnek az árnyak, csupán száz évben egyszer, mikor megpihennek a lábak. Mit kobold mondott, igaz, pont szó szerint írtam le, hát figyelmesen olvasd, íme:

Egyszer, messze földön, nagyon rég, egy királynak lánya született. Gyönyörű volt kicsinek is, s egyre szebb lett ahogy felcseperedett. Mire eladósorba került, olyan szép lett, hogy nem volt hozzá hasonló az egész földkerekségen. Messze földre vitték a szépség hírét a galambok, s a hírt, hogy a Hercegnőnek vôlegényt keresnek.

Nem messze a vártól lakott egy csúf tündér, irigy volt, gonosz s megkeseredett. Hallotta a szépség hírét és dühösen felkerekedett. Egész a várig ment, be is jutott, s ahogy meglátta a szépséges Hercegnőt, olyan dühös lett, hogy nyomban megátkozta.

Szebb és szebb legyél napról napra, ki rád néz, a valóságot lássa! Egyedül Te, csak Te légy az, ki minden tükörben csúnyát lát, egy csúf ocsmány banyát!

Szegény Hercegnő nagyon megijedt, berohant a várba s egyből tükröt keresett. Belenézett, s mit látott! Egy szörnyű ocsmányságot! Egy rút, vén banyát, rettenetes szörnyü pofát. Volt nagy sírás, nagy ijedelem, a király is megijedt, nem tudta mit tegyen. Aztán kiötlötték, hogy meghívják a jó tündért, hátha van segítség. Az igazság az volt, hogy az átok ellenére a Hercegnő szép maradt, de minden tükörben melybe belenézett, egy szörnyű vénasszonyt látott. Hiába mondták neki sokan, hogy szép, gyönyörű, nincs Hozzá fogható, nem hitte el senkinek. Magába roskadt, megkeseredett. Idővel megérkezett a jó tündér, de sajnos az átok olyan erős volt, hogy nem tudta feloldani, csak enyhíthetett rajta.

-Minden tükörben mely nem él csak a rútat láthatod, de az élő tükör majd megmutatja az igazságot, az képes lesz feloldani a varázslatot!

Így szólt, s ezzel távozott, azt mondta többet nem szólhat, segített ahogy tudott,érjék be annyival, hogy enyhítette az átkot.

Telt múlt az idő, senki nem értette a varázslatot. Az élő tükör, mi lehet az? Senki nem tudta, ezért aztán segíteni sem tudtak szegény Hercegnőn. Kipróbáltak sok-sok féle tükröt, messzi országokból hozattak különleges tükröket, furcsákat, nagyon drágákat, de a Hercegnő mindegyikben csak a csúfságot látta. Mások viszont napról napra szebbnek és szebbnek látták őt. Özönlött a kérők hada de a Hercegnő mindet visszautasította, magába roskadt, megkeseredett. A vártorony szobájából többet ki sem nézett. Őröket állíttatott a lépcsőkhöz, súlyos lakatokkal záratta le a szobát, senki-senki ne lássa csúfságát. A kérők lassan elmaradoztak, a Hercegnő jó ideje senkivel nem találkozott, magányában kesergett, búslakodott.

Élt egy távoli országban egy egyszerű legény, nagy volt a szíve, szerette a világot, minden mi élő a barátja volt. Szelek szárnyán

járt a hír a Hercegnőről aki gyönyörű, és az átokról ami miatt élve eltemetkezett, a legény is hallotta ezt. Nem bírta a szíve a szomorúságot melyet olyan távolról hallott. Felkerekedett hát, és csak úgy gyalogosan elindult, hogy megnézze magának a Hercegnőt. Sok vándorlás után, elérkezett a várhoz, ahol Hercegnőnk élt önnön rabságában. Megpróbált hozzá bejutni, de nem engedték, a Hercegnő paranesa szent volt, a szolgák még mindig azt lesték. A legény fejében egy terv fogant, jó hosszú kampós kötelet kerített, s várta az éjszakát. Mikor sötét lett, a legény nagy bátran a vártorony alá ment, óriás lélegzetet vett és teljes erőből hajított egyet, a kampó megakadt a vártorony tetején, szédítő magasságban. Elkezdett mászni a bátor, egyre feljebb és feljebb haladt, húzta magát rendületlenül felfelé, kíváncsi volt a szépre, amely rejtőzik előle. Mászott csak mászott rendületlenül,tenyeréről a bőr már rég lejött, fájt nagyon de ő ezzel nem törődött.

Mászott csak mászott az irdatlan mélység felett többször megcsúszott, de nem érdekelte semmi, csak előre, előre, már nem állíthat meg senki. Nincsenek éles fegyverek marcona őrök, villogó kések. Csak a kötél és a magasság, küzdött keményen hajtotta a boldogság. Végre feljutott, kifújta magát és az ablakhoz lopakodott, belesett. S mit látott, attól kővé dermedt, a szépségnek ilyen természetes, egyszerű megjelenését nem szokta ő meg. Órias ágyban, puha, gyönyörű ruhában egy tündér aludt ott. Arca mely régóta csak álmában mosolygott, szebb volt mindennél mit a legény eddig láthatott. Gyönyörű haja, hófehér karja elbűvölte a bátor lovagot. Nesztelen a szobába lépett és az ágyhoz osont. Órákon át nézte a szépséget lélegzetvisszafojtva, nem tudott betelni a látvánnyal melyet szeme látott. S egyszer csak, ki tudja miért? A Hercegnő felriadt, meglátta a fiút s nagyot sikoltott de a sikoly abban a pillanatban a torkára forrt, évek óta elôször egy szerető szempárban meglátta magát, s amit látott több volt mint egy szép arc, a mosolygó szempárban csodát látott. Hirtelen minden szépségét meglátta a legény szemében, egy szerető szempárban mely maga volt az élő tükör. Látta a szépséget amely addig rejtve volt, a varázs megtört es a várba újból boldogság költözött.

Ennyi volt mit a kobold mesélt, elmondta a szép Hercegnő történetét. Nem üveg s fém az, melyben az igazat láthatod, csupán az élő tükor képes megmutatni a valóságot.

Neked is van ilyen élő tükröd tudtommal, tessék mélyen a szemébe nézni.:)

Mostanában a kispál és a borz egy száma jár a fejemben, munka közben ezt dúdolgatom:

"Hát de én vagyok az aki nem jó

A felleg-ajtó nyitogató.

...

Nyitogatom a felleget,

Sírok alatta eleget.

...

Hát de bolond volnék ha búsulnék

Ha a búnak helyet adnék.

...

Hát én a búnak utat adok,

Magam pedig vígan járok.

..."

Egy versszak és a "hájdádádádádád" részek maradtak ki, de a lényeg megvan. Már csak valahogy át kell ültetni a gyakorlatba a végét.

Lili: Igaza van a másik fórumozónak. Egy csoda vagy! És ne hagyd, hgoy mást higyj. Szerintem nagoyn sokan alá tudják támasztani ezt a véleményt és ha sokan mondják ugyan azt, akkor már valami valóságalapja kell, hogy legyen :) Ráadásul vedd figyelembe, hogy kb 3 hónap múlva férjhez mész és kötve hiszem, hogy a párod ennyire szeretne egy tehetetlen semmit. Nyilvánvalóan imád és okkal teszi! Ne gondolkodj az erényeiden vagy a milyenségeden, csak hidd el amit olyanok állítanak akik fontosak neked.

Ma ezt írták rólam egy másik fórumban:

"Lilimiáról azt gondolom, ilyen korán reggel, hogy egy csoda (így Karácson táján). Biztosan az angyalok hozták. . . . Biztos vagyok benne, hogy olyan embereknek, mint ő, tanítania kell másokat. Sokmindenre, nemcsak a betegségükkel kapcsolatban. Hanem arra, hogy nyitottak és elfogadóak legyünk. Én ezt rettenetes fontosnak tartom."

De nem érzem magam csodának :( Inkább olyan tehetetlen semminek...Na jó nem nyavajgok...

Borzalmasnak érzem magam. Lehet hogy akaratlanul is rosszat tett a dr nőm azzal hogy megszabta hogy hány kg-nak kell lennem. Nem tudom hogy de fogytam 2 kilót. Talán az állandó idegesség miatt. Sosem voltam fogyókúrázós típus, de most... Elkezdtem megint gyűlölni magam.

Megint mindenért én vagyok a hibás, a felelős. Megint elrontottam valamit.

Megint kell a plussz üzemanyag hogy ne vegyek be gyógyszert. Sok cigi, sok kávé, sok netezés, sok tévé, sok kell mindenből.

De mi az isten ez hogy késztetést érzek arra hogy fogyjak? Sosem voltam olyan típus aki ezzel foglalkozott volna. Mi a fene van? Mi van már megint?

Persze, hogy megtalálom :) Álompasi vagyok :) Minden párom azt hitte, hogy az álmaiból léptem ki, aztán valamiért rádöbbentek, hogy ez egy rémálom :(

Hát elég sok embertől függ, hogy mi lesz. Az időjárás és a gazdasági válság együttesen kihatnak ránk is és a főnöknek már veszteséges. Úgyhogy vagy a fizunkat csökkenti, vagy elbocsát valakit, dönthetünk róla...Jól nem jöhetünk ki a dologból. Nem biztos, hogy kirúgnak de ha elbocsátás lesz akkor van okom félni, én vagyok a legfrissebb munkatárs az 1 évemmel. Az a legfőbb gondom ezzel, hogy szeretem a munkámat.

Köszönöm, hogy próbálkozol, jól esik :$ Remélem magadat is sikerült egy kicsit felvidítani :) Gondolj arra, hogy Neked most jó lesz, az alant leírt pozitív élményeid elég erősek, hogy kitartsanak még pár hónapig, addig meg jönnek még újabbak ;)

Örülök, ha vannak barátaid, sok BPD-snek nincsenek. Viszont különleges igényünk van arra, hogy szeressenek bennünket, és látom ez nálad is áll. Most tudom nehéz ezt pozitívan látni, de te is megtalálod a párod, akit szeretsz és aki téged is legalább annyira szeret. Persze tudom ez most csekély vígasz...

De hidd el így lesz...

Sajnálom ha a munkáddal gondok vannak, remélem nem veszíted el.

Ez is egy pozitívum például, hogy tudsz dolgozni, én már egy ideje nem tudok sajnos.

Tudom most nehéz a jó dolgokat észre venni, csak próbállak valahogy jobb kedvre deríteni.:)

Meg magamat is:)

Voltak kisebb-nagyobb szociális problémáim, valamint jóval érzékenyebb voltam a krízishelyzetekben. Én csak szeretném, ha szeretnének. Az összes szakításomba belehaltam, de azóta vagyok ilyen kezelhetetlenül lent, mióta kidobott a hölgy. Eddig még tudtam uralkodni magamon. A dühömet sosem eresztettem ki, pedig nagyon sok olyan alkalom volt amikor konkrétan bántottam volna valakit. Vannak remek barátaim, akik vigyáznak rám és lehetőségeik szerint ott vannak, ha kellenek. A családom annyit tud, hogy személyiségzavarom van, de semmi mást. Kb le is szarják. Egyébként a szüleimnél lakom, de már nagyon szeretnék elköltözni innen, csak egyedül nem megy.

Januárban elmegyek valami dokihoz, de az ünnepek közt nem nagoyn akarok, ráadásul most a melóval is gondok vannak, úgyhogy nemtudom mi lesz.

Nagyon drukkolok, hogy összejöjjön :) Megérdemelnéd :)

Szia McCann!

Szomorúan olvastam, hogy ennyire nem vagy jól, viszont annak örülök, hogy legalább kicsit ki tudod írni magadból, talán az is segít valamennyit.

Én továbbra is amondó vagyok, hogy egy jó pszichiátert kéne keresned, lehet anélkül nem fog sikerülni. Mindenesetre drukkolok, hogy kilábalj valahogy.

Az időjárás is rátesz egy lapáttal az tuti, nekem szétmegy a fejem is, szóval valahol a nagy negatív gondolataim közepette, most az a tudat segít kicsit, hogy a hülye frontok szedik szét az agyam, és ahogy elvonunak, talán már nem leszek ennyira lökött...

Majd kiderül...

Én is csak annyit tudok mondani neked, amit te nekünk, hogy kitartás Máté!

És lett volna még egy kérdésem, lehet hogy már írtad, akkor bocsika, csak most felvetődött bennem, hogy csak azóta van ez nálad, mióta a lánnyal volt a szakítás, vagy már fiatalabb korodban is érezted, hogy valami nem ok?

És egyedül élsz, vagy van valaki a környezetedben, aki megérti a problémád, és esetleg tud némileg segíteni?

Bocsika, ez már két kérdés volt....remélem nem túl személyes, ha az akkor nyugodtan hagyd figyelmen kívül.

Ja, és a kilátásban lévő szeretkezés....remélem igazad lesz...majd beszámolok.:DDD

Elmegyek dolgozni és máris adtok olvasnivalót :)

Sagitta: Gratulálok, nagoyn örülök a jóhíreidnek :) Ha így folytatódnak a dolgok, hatalmas szeretkezések vannak kilátásban :)

Lili: Láttam a képeid és hidd el, gyönyörű ifjú hölgy vagy akin lehetetlen felfedezni a kövérség jeleit. Mindazonáltal biztosítalak, hogy rám elég mély benyomást tettél és be merlek sorolni abba a kategóriába, akit NAGYON sokáig nem szeretnék elfelejteni :$ Nálam ez már sokat jelent, mert rettenetes memóriám van.

Zizi: Hogy érted, hogy "elvesztetted a másik feled"? Remélem sikerül visszaszerezned :)

Kicsit úgy érzem, hogy nem véletlenül hívták régen az őrülteket "holdkóros"nak. Elég kellemetlen, hogy így érezzük az időjárást. Mire elmúlik a defekt, már a csontjainkban és az izületeinkben jön elő mindez, mert megöregszünk. Addig csak az agyunk van...

Szóval az én történetem. Akár kezdhetném úgy is, mint az amerikai filmekben az anonim alkoholisták. Szijasztok, Máté vagyok és már 4 napja nem vágtam meg magam. Pénteken eléggé elintéztem magam. Elmentünk partizni és jól éreztük magunkat. Aztán táncoltunk. A többiek visszaültek és egy óra múlva rángattak ki a táncparkettről. A barátom üvöltött velem, hogy ne csináljak ilyet mégegyszer, aggódtak, nem tudták hol vagyok(valahogy arrébb táncikáltam a terem másik végébe). Aztán elkezdett ráncigálni a mosdó felé. Lemosta az arcom és akkor vettem észre a félelmet és a kétségbeesést az arcán. Megkérdeztem miért mossa az arcom. Magamra néztem és a teljes bal oldalam véres volt, a kezemről még mindig csöpögött. Összeestem és sírásban törtem ki. Rettenetesen féltem. Alig bírtak arrébb vonszolni. Teljesen kiesett az egész, nem tudom mikortól egész addig, míg ki nem citáltak. Nagyjából 2 és fél órán keresztül bőgtem megállás nélkül. Azóta szarul vagyok. Félek megvágni magam, de egyre kevesebbet alszom, egyre kevesebbet eszem, nincs kedvem semmihez, a családi beszélgetéseimet minimumra szorítottam, mert már ha rámköszönnek is ideges leszek és nem akarok veszekedni velük. Már nehezemre esik egyedül lenni, mert állandóan előmászik a gondolat, hogy senki sem szeret, senki sem törődik velem és még elég sok remek negatív érzés. Egyszerűen nem tudok uralkodni a gondolataimon. Nagyon félek, nem akarom ezt az egészet. Sírnék, de még mindig ne mtudok.

Próbálok sorozatokba és filmekbe mélyedni, hogy valamennyire jobb legyen, de nem figyelek rájuk, csak nyitogatom meg egymás után a közösségi portáljaimat és nézem, hogy írt-e valaki valamit, de semmi. Amikor csak van időm kitakarítom a szobám, rendet rakok és utána visszahányok mindent a szoba közepére, hogy követekzőleg is legyen mit csinálnom. Már nem tudok mit kezdeni magammal és egyre több a zabadidőm az alvás hiánya miatt. Nagyon elfáradtam :( Olyan szívesen kipihenném magam. Megint a hölgy jár a fejemben szakadatlanul és rettentő fájdalmakat okoz. Ennél már az is jobb volt, amikor szeleteltem a karom, de képtelen vagyok rá. Nem akarok mégtöbb fájdalmat okozni a barátaimnak, rettegek, hgoy így is túlfeszítem a húrt.

elegem van magamból.

asszem itt abbahagyom, mert már oskat írtam és hamarsoan ismétlésbe csapna át, bár lehet megkéstem vele.

Kitartás hölgyeim, legyetek erősek! puszi

látom uccsó pillanatba én is eszedbe jutottam...

köszike...

örülök, hogy jobban alakulnak a dolgaid!

Én is remélem...

Én gyűlölöm a havat...

Remélem azért később kicsit enyhül majd ez a rossz szériád..:(((

Talán ha kicsit jobb lenne az idő...bár én inkább a havat várom.:)

Időnként tudom kontolálni, de pl most is éhes vagyok de nem tudok enni :(

És mégis ki kell mennem fél 2-re a klinikára mert a drnőm is meg akar vizsgálni :/

Nagyon nincs kedvem menni :(

A mászkálással az is baj, hogy sokszor nagyon kedvem van hozzá, fel is öltözök, de amikor elérek az ajtóig nem merek kimenni, még Ádámmal sem :( Csak akkor tudok elindulni, ha iszonyatosan muszáj :( De akkor is nehezemre esik :(