Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Nálam egy 2001-es trauma indította el pszichés bajaimat. Félelmeim voltak, sokat fájt a fejem, nem mertem bemenni a munkahelyre, mert nem bíztam a képességeimben, hogy meg tudom csinálni a feladataimat. Teljesen leértékeltem magam. Édesanyám ezért elvitt egy orvoshoz (gyermekorvos, terapeuta) aki második alkalomkor relaxált állapotomban szexuálisan zaklatott. Ez az orvos azt mondta nekem, hogy hipnózis az amit csinált, de tudom, hogy nem az volt, mert mindenre emlékszem, tudatomnál voltam. Jól esett amit csinált (20 éves voltam akkor), csak rossz volt, mert kívántam én is Őt, ki akartam nyitni a szemem, csak az volt bennem ha kinyitom az orvos rájön, hogy nem vagyok hipnózisban. Féltem, ha teljesen átadom magam neki, tehát nyitott szemmel csináljuk, akkor terhes lehetek (nem szedtem fogamzásgátlót), meg attól is tartottam, hogy a következő alkalomkor amit megbeszélünk, ő már nem lesz jelen. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy ezt a szexuális játékot, az orvosnak kifizettem, mert megkérdeztem a végén, hogy mennyivel tartozom. Ő mondta, hogy 5000 ft. Azon az éjszakán teljesen kiborultam, az orvos, kérte, hogy ne mondjam el senkinek se amit csinált, de én elmondtam az édesanyámnak, de csak annyit hogy meztelenre levetkőztetett, többet nem mertem. Másnap reggelre, valamennyire lenyugodtam, megírtam életem első versét, és elhatároztam, hogy szeretnék továbbra is az orvoshoz járni, csak édesanyám elkezdett intézkedni, hogy ne járjak többet hozzá, felhívta Őt, és megtiltotta, hogy találkozzak vele. Erre vettem egy mobiltelefont, és telefonon felvettem vele a kapcsolatot. Nagyon ki voltam bukva, teljesen magamba voltam, mígnem édesanyám egy nap kivette a kirántotta a kezemből a telefont, amire nagyon haragudtam, és elkezdtem kiabálni, ordítani, mert fájt nagyon. Azon a napon azt hittem, hogy az orvos nekem berakta hímvesszőjét, és olyan volt mintha nekem gyerekem lett volna. (én eldöntöttem, hogy megszeretném az orvossal nyitott szemmel is tenni, mert olyan jó volt, amit csinált, szerettem volna én is látni az Ő testét). Zárt osztályra dugtak, ahol ágyhoz kötöztek, jól benyugtatóztak. Nagyon rossz volt azon a pszichiátriai osztályon, az orvosok, csak a felvételem után két héttel kezdtek el velem beszélgetni, akkor már késő volt, mert a gyógyszerektől nem tudtam, normálisan beszélni. Nőgyógyászati vizsgálatot, felvételem után egy hónappal csináltak. A diagnózis először skizofrénia. Átkerültem a Lipótra, ott is rendkívül rossz volt, elkaptam egy májgyulladást is. Ott a diagnózis mániás depresszió. 2001 decemberében a Klinikákra kerültem (sajnos), ahol hebephreniát (skizofrénia egyik fajtája) diagnosztizáltak). Rengeteg gyógyszert kipróbáltak rajtam, semmi nem segített. Beállítottak egy Risperdal Consta nevezetű injekcióra, amit kétszer is elhagytam) Fél évig nagyon jó volt minden, elkezdtem fogyni (a gyógyszerektől jól meghíztam, amitől nagyon még jobban negatív lettem, csúnyának, kövérnek tartottam magam), majd fél év után újra előjöttek a félelmek, magamba zárkóztam, elveszítettem az időérzékem, emlékezetkihagyásaim lettek. Újra pszichiátriai osztály, ahol olyan gyógyszerekre állítottak be, hogy a szívem majdnem megállt, volt olyan, hogy járni se tudtam. Sajnos az orvosok, a lelkemet sose nézték, hogy valójában mi bánt. Volt már elektrosokkos kezelésem is, amitől teljesen összezavarodtam, memóriazavarom lett tőle. Az orvossal 2005-ig tartottam a kapcsolatot, úgy hogy sokszor kijártam a gyermekorvosi rendelőjéhez, szerettem volna vele mindig beszélgetni, de Ő sose akart velem, mindig került. Volt néha olyan, hogy leültünk és meghallgatott, de az nem volt elég. 2005-ben Ő meghalt, én meg egyedül maradtam. Voltak azért az elmúlt évek alatt munkahelyeim is, most is dolgozok, van egy jó munkahelyem, nem szedek semmilyen gyógyszert, mégis belül egy picit fáj valami. A családomtól (szüleimmel, meg a nővéremmel élek), nem érzem a szeretetet. Nincsenek barátaim, az orvos óta nem volt normális szexuális kapcsolatom, amit már nagyon szeretnék végre, hogy valakivel én is együtt lehessek. Van egy férfi az életemben (az orvos után, akiben nagyon megbízok, csak az elmúlt pár hét alatt elveszítettem egy picit a bizalmamat iránta, emiatt öngyilkos akartam lenni. Olyan jó lenne, ha igaz barátom lenne, csak nem akarok ragaszkodni, mert az nem Szeretet. Sajnos Ő házas, 4 gyermekes családos apa, az a rossz, hogy ritkán szexuális gondolataim is vannak az ő irányába. Szerintem az orvosok nem jól kezelnek engem, az orvosomba egyáltalán nem bízom, csak a barátaimban ha lennének. Nem merem elmondani a doktornőmnek, hogy szerintem én nem hebephrén vagyok, a tüneteim amit látok magamon inkább személyiségzavar. Azért a tudatomba építgetem azt, hogy én egészséges vagyok, és semmi bajom sincs. Tudtok olyan terapeutát, (ne pszichiátert) aki lelkileg rendbe tud tenni? Talán egy férfi, akivel átélhetem az igazi szeretkezést? Csak olyan férfival tudok lefeküdni, akiben nagyon megbízok. Mindenkinek szép napokat, jó egészséget!

Kedves Mindannyiótok :) !

Köszönöm a bátorításaitokat.

Nagyon sokat gondolkoztam azokon amiket írtatok.

De sajnos nem lehet senkit az akarata ellenére meggyógyítani.Mert bár mondja,hogy akarja,de nem tesz érte semmit:((Lehet,hogy én jobban akarom az ő helyreállását,mint Ő!

Ha lesz valami változás,akkor majd jelzem Nektek.

Addig is még egyszer köszönet a segítségetekért és nektek is sok erőt,kitartást és derűs napokat kívánok!!

Marianna

Kedves winner413!

Én is nem rég tudtam meg, hogy a párom (akivel 3 éve vagyok együtt) BPD-s!

Nagyon hasonló a történetünk, leszámítva azt, hogy nálunk még nincs gyerek. Ugyanaz a "forgatókönyv": drog, alkohol problémák; másik nő, de emellett én jelentem neki az igazi társat mindenféleképpen... Visszafogadtam, illetve nem is kellett, mert nem voltunk külön. Nem vágtam soha a fejéhez a hűtlenségét, mert emberek vagyunk, velem is megtörténhetett volna (így is elég rosszul érezte magát miatta). Nem azt mondom, hogy nem esett rosszul, de ketten együtt túljutottunk rajta. Ezért teljes mértékben átérzem, hogy mit érzel. Ez a családtagoknak/barátoknak is elég kemény dolog, hogy mindig legyen egy plusz kis erő, amivel támogatni és biztatni tudják a szeretett "beteget".

Szerencsére a párom elkezdett járni egy csoportos terápiára. Már kezdem elhinni, hogy van fény az alagút végén. Ha szereted és mindennél fontosabb a férjed, akkor próbáld Te is elhinni magadról, hogy számára Te vagy a FÉNY! Sok KITARTÁST és ERŐT kívánok, a párodnak pedig jobbulást!

andulla

Az Amerikai úti kórházban vannak jók. Elvileg...

Én debreceni vagyok, szóval nem saját tapasztalatból mondom h vannak ott jók.

Köszi mindent Nektek!!

Bocsánat,de még egy kérdésem van:

A pszichiátriával az a gond,hogy a férjem mentős és ismeri ezeket a helyeket és az orvosokat is ott ahová tartozunk és totál nincs bizalma egyikhez sem,mert szerinte nem foglalkoznának vele komolyan.

Esetleg tudnátok ajánlani budapesti dokit,aki TB alapon kezelné és akiről jó a véleményetek?

Újra csak megköszönöm a segítségeteket!!!!!!!!!

Más városokban nincs olyan hogy városi pszichiátria? Vagy más néven lenne...?

Szóval: az a hely, ahol körzetekre vannak osztva a pszichiáterek lakcím (utca) alapján, és ahoz az orvoshot kell bejelentkezni, aki a címhez tartozik. Nah az ahol a pszichiáterek vannak, és rendelnek :D (kicsit már nagyon fáradt vagyok:D)

Nem a semmirevaló bentlakásosra gondoltam...Azt az ellenségeimnek sem... Pfujj...

Teljesen egyet értek Lilimiaval abban, hogy egyedül nem fog tudni megbirkózni az élettel. Én a pszichiátriától ódzkodom, de ez is jobb, mint a semmi. A "szerződés" nagyon jó ötlet, nálam is bevált. Mivel te szembe mersz már nézni ezzel a problémájával, feltárhatod, hogy te is keresed a megoldást, hálás lesz érte. Támogasd őt, ha hosszú boldog kapcsolatot akarsz. A leghűségesebb társad lehet, mert ha otthon megtalálja a támaszt, akkor nem fog keresni máshol.

A gyerekek szempontját is gondold át: nekik a legjobb az lenne, ha minden maradna a régiben - csak apu kicsit derűsebb lesz. Nagyon drukkolok, hogy legyen erőd megtenni ezt a lépést.

Szia!

Mivel szereti a gyerekeket ezért szerintem semmin nem változtat.

Az évek előrehaladtával a tünetek enyhülnek, pláne ha kezelik. Szerintem javasold neki, hogy menjen el a városi pszichiátriára, a magánorvos tapasztalataim szerint abszolút nem éri meg.

Szerintem rosszat tenne neki a magány. Egy BPD-s alapjáraton állandóan magányosnak érzi magát, és ha valójában is az, akkor súlyosbodhat az állapota.

Fontos lenne hogy ha leülnétek, elmondanátok a problémáitokat, az érzéseiteket minden indulat nélkül, és lefektetnétek a "szabályokat", valamint a "feltételek".

Tudom hogy pokolian nehéz a házastársnak is, látom, és érzem a férjemen, de ha valaki szilárdan áll a "beteg" mellett, akkor szintén javulnak a dolgok.

Minden jót!

Sziasztok!

Köszönöm a válaszaitokat!!!

Nem tudom a szemetekben ez változtat-e valamit,de nekünk nincs közös gyerekünk.Nekem van egy 12 éves lányom az előző kapcsolatomból,aki 4éves volt mikor megismerkedtem a férjemmel,aztán később nevelőszülők lettünk és ilyen módon van egy "közös" fiúnk akit 26napos kora óta nevelünk és most 2és fél éves,de szereti őket a férjem.Sőt ő mint kőkemény gyerek gyűlölő ezt a 2 gyereket mégis el tudta fogadni és szereti is őket a maga módján!

Egyébként nagyon igaz amit platty666 mondott: -Nélküled már talán nem élne. . .

Ezt ugyanis már sokaktól,főleg az Ő régi ismerőseitől és Tőle is hallottam már.

Csak abban szeretnék "biztosra menni"-már amennyire lehet,hogy vajon az évei előrehaladtával mire van nagyobb esély a jobbulásának,vagy az állapota rosszabbodásának,már csak a kora miatt is.És ha külön nem kér meg rá,attól én még ajánljak neki terapeutát,vagy hagyjam,hogy Ő keressen magának?Mi a jobb????

És vajon reális elvárás a részemről,hogy költözzön el albérletbe ettől a nőtől még mielőtt haza jönne??Hogy legyen lehetőségünk mindkettőnknek egymástól és másoktól függetlenül dolgozni magunkon és persze közben a kapcsolatunkon.Legalább egy kis időre.

Köszönöm a segítőkészségeteket,nagyon jól esik!!!!!!

Szia!

Szerintem ha beleegyezik abba, hogy kezeljék, eljár a kezelésekre, beszedi a gyógyszereket, és mindent megtesz amit javasolnak, akkor várj még egy kicsit a válással. Ha kezelik (antipszichotikum, nyugtató), akkor sokminden változni fog!

Rajtam nagyon észreveszi a férjem, hogy melyik gyógyszerek vannak rám jó hatással, és melyikek kevésbé, pedig engem súlyos esetnek minősítettek, és a tüneteim nagyon intenzívek, de az új gyógyszerkombináció nagyon jó :)

Szóval a helyzetleírásod alapján úgy gondolom, hogy kezeléssel változhat a helyzet abszolút pozitív irányba!

Minden jót! :)

Kedves Vinner végigolvasva a leveled azon gondolkoztam, mit is mondhatnék.

Tanácsot adni nem lehet, mert ez csakis a Te döntésed, felelősséged.

Pláne hogy vannak gyermekeitek.

Jó lenne tudni hogy alakul a sorsod, kívánok Neked helyes döntést,S ha még szereted, talán egy esélyt,A családnak, ami TI vagytok, ha nem sikerül, akkor el tudod mondani a gyermekeidnek, Én megpróbáltam.

Baráti üdvözlettel:

Gyula

Sziasztok!Egy kis tanácsra lenne szükségem és előre is elnézést,ha hosszú leszek!!6év házasság után mikor most május végén elköltözött a férjem és pakoltam össze az itthagyott holmiját,hogy utána küldjem-megtaláltam a személyes cuccai közt egy 1997-es pszichológiai szakvéleményt,amiben diagnózisként szerepel:Borderline szindróma,autisztikus beszűküléssel.Mondanom sem kell,hogy ledöbbentem és persze utána is olvastam és így megértettem a férjem viselkedését amit eddig nem értettem a mindennapokban.És azt is,hogy bár elmondása szerint velem élte élete legszebb éveit és tisztában van azzal,hogy én vagyok a legértékesebb ember akivel valaha találkozott és azt is tudja,hogy külsőleg-emberileg-nőként-anyaként és minden tekintetben sokkal értékesebb vagyok mint az a nő akivel megcsal már egy ideje de ő mégis elmegy.Pedig a télen már 4hónapig külön éltünk,mert megelégeltem az állandó hazugságait,hogy napi szinten megaláz és a legkisebb mértékben sem törődik se velem se az érzelmeimmel.Akkor is ehhez a nőhöz ment bár könyörgött,hogy ne kelljen elmennie itthonról,akkor úgy éreztem,ha marad akkor én megyek el a gyerekekkel,különben belepusztulok.Az alatt a 4hónap alatt állandóan haza akart jönni,végül hazaengedtem.Aztán nem egész 3 hónapig itthon volt és elkezdtünk járni párterápiára,de nem járt sikerrel ez a terápia,mert Ő nem teljesítette a minimális feltételét a terápiának.Így aztán máj,24-én saját elhatározásából elköltözött,és akkor is mondta rólam azokat a pozitív dolgokat amiket máskor is sokszor mondott már.Azóta én elindítottam a válást,szept-ben lesz az első tárgyalás.Amióta megtudta,hogy válni akarok,azóta már többször hívott és mondta,hogy Ő nem akar válni és el akar költözni attól a nőtől és velem akar megöregedni,de mondtam neki,hogy eltitkolta előlem a betegségét,mert megtaláltam az orvosi papírját.Ezen ő meglepődött,mert állítólag nem tudta,hogy mi is a betegsége,mert bár járt pszichológushoz erős fejfájások miatt,de azt nem tudta,hogy mit is takar a Borderline,mert nem magyarázta el neki senki és kezelve sem volt soha.Neki mondjuk sosem voltak olyan durva dolgai,mint az önsebzés,vagy törés-zúzás,de voltak egyéb "enyhébb" tünetei amikről azt gondoltam,hogy ezek jellem hibák,vagy a 17évvel ezelőtti 15évig tartó piálása következményei,de csak most értettem meg,hogy azok tünetek voltak.

Sok dolog jár a fejemben és a kezdeti sokkon már túl vagyok és most nem tudom mit várhatok!?Vajon meg lehet ebből gyógyulni??Mert úgy olvastam,hogy 35-40 éves korra ez elmúlik,de a férjem már 47éves-igaz sosem kezelték!Szóval,ha elköltözik attól a nőtől és elkezd dolgozni magán,akkor van-e remény egy normális családi életre??Csináljam végig a válást,vagy húzzam a dolgot,hátha változik valami??Még mindig szeretem Őt,de tudom,hogy nem áldozhatom fel magamat és a gyerekeket is.Lehet kissé össze-visszára sikeredett ez a levél,de nem tudom,kihez fordulhatnék segítségért!Remélem itt jó helyen vagyok!Előre is köszönöm,ha válaszoltok!

Volt már kórházban is ,kétszer, munkája elvesztése után jött először elő, és egyszerűen nem képes, talpraállni.

Én úgy látom az akarás ami a legjobban hiányzik nála

Éppen akkor tudna véget vetni a folytonos önmaga ellen fordulásának, ha erre megtalálná az okot és a választ: miért nem fogadja el saját magát.

Általában gyerekkori elhanyagolás, elhagyás, megtagadás áll a háttérben, ami sokszor nem is tudatosulhat, mert nem volt látványos, kézzelfogható, csak a lélek sérült általa. Ezt felismerni szerintem nem képes önmaga, ide segítség kell. De ha látható is a törés az életében, annak feldolgozása és a megbocsátás önmagának szintén nem szokott egyedül sikerülni. A gyógyszerek csak arra jók, hogy elnyomják a késztetést a suicid hajlamra, eltávolodjon a problémától, de megoldást csak a feltáró terápia adhat. Ha segítséget keresel az ismerősödnek, írj priviben. A család, szülők, barátok szerepe nagyon fontos, de leginkább az elhatározás szükséges, hogy kikerüljön ebből a gödörből.

Úgy szeretnék segíteni, hiszen Ti is éppolyan hasznos emberek vagytok, csak magatok sem hiszitek el, itt a legnagyobb baj.

Volt egy ismerősöm, többször követett el öngyilkosságot, hangulatjavítókon él,rengeteget beszélgettem vele,olyankor pár napig jól volt, nagyon rendesek a szülei, mellette állnak.

A legnagyobb hibája, nem fogadja el önmagát.

Köszönjük. Aki még nem olvasta, hasznos összefoglaló.

Kikászálódni belőle már nem annyira egyszerű.

A szerzővel azon vitatkoznék, hogy "a fiatalok betegsége, 35-40 éves kor táján kialszik."

NEM IGAZ! Csk addigra megtanul az ember együtt élni vele, takargatni, "viselkedni", pózolni És elássa, nagyon mélyen, hogy valami nincs rendben. Arra fekteti sz összes energiáját, hogy ki ne derüljön a rossz oldala. Aztán, ha valami történik, vége az egész színjátszásnak. Elkezd kapaszkodni, tapadni, keres, értelmet és függőséget, míg - ha szerencséje van - egy hozzáértő szakemberhez kerül (hiszen folyton keresi, miért történt, éppen vele, mikor már olyan jól elrendezte az életét...) és talán megtalálja az okot és a gyógyulást. Talál valakit, akinek elhiszi, hogy ő is ér valamit. Hogy ő is ember. Ettől kezdve nam kizárólag az öngyi-ben látja a kutat. Mert a bpd-s nem akar öngyilkos lenni, csak nem tud tovább élni - saját magával.

Kedves Gyula! Köszönjük, hogy törődsz velünk. Nagyon mély érzéssel áldott meg az Élet, ha kívülállóként ennyire fontosnak tartod, hogy segíts azoknak, akik önmagukkal küszködnek.

Törékeny én, heves indulatok - a borderline tünetekről

"

Ha ön borderline, elkeseredett kutatása a lényeg és értelem után, elvezetheti a kezeléshez. Terápia segítségével megtanulhatja az impulzusok féken tartását és a fájdalmas érzelmek elviselését elég hosszan ahhoz, hogy azok eredete feltárható legyen. A terapeutával való kapcsolaton keresztül megtanulhatja, hogy a törődés képes túlélni a csalódást. Amint egyre jobban bízik másokban, megtanul bízni önmagában is."

A borderline személyiségzavar (borderline personality disorder - BPD), melyet Magyarországon időnként érzelmileg labilis vagy határeseti személyiségzavarnak is szoktak nevezni, gyötrelmes állapot. Az okokat és gyógymódokat illetően egyelőre sok a kétség és a nézeteltérés, ám azt senki nem vitatja, hogy a borderline tünetek nagyon fájdalmasak, és elszenvedőiknek szakértő segítségre és környezetük támogatására van szükségük.

Bizonytalanság, káosz, düh

"Ha ön borderline, úgy érzi élete törékeny, reszkető, hiányzik belőle a szilárdság, az állandóság. Időnként fényes és intenzív érzelmekben élhet, máskor üresnek, unalmasnak látja az életét. Vadul kitörhet, kétségbeesett erőfeszítéssel követve impulzusait, hogy enyhítse a belső fájdalmat és létrehozzon egy szemernyi identitást." - írja a borderline-ok terápiájában sok éves tapasztalattal bíró Richard Moskovitz nagysikerű könyvében. Majd így folytatja:

"Borderline-nak lenni azt jelenti, hogy az ember kevéssé érzi, kicsoda valójában és mitől kap erőt. Szélsőséges esetben azt is jelentheti, hogy másokhoz kell fordulnia, jelzésekért, hogy mikor egyen, igyon, pihenjen, sőt nevessen vagy sírjon. Jelentheti azt, hogy erősen ragaszkodik egy emberhez, eszméhez vagy tárgyhoz az egyik napon, és teljesen elhanyagolja ugyanezt egy másikon. A saját énről, értékekről, szenvedélyekről való állandó kép hiánya a borderline személyiség alapproblémája. Véletlenszerű áramlás a térben a fent és lent bármilyen érzése nélkül, úgy, hogy térképpel sem rendelkezik, mely mutatná, hol van épp vagy hová tart. Borderline-nak lenni az érzelmek állandóságának hiányát, a pillanatról pillanatra való létet jelenti, mely folytonosság, bejósolhatóság és jelentés nélküli. Aki borderline, az életet töredékekben éli meg, inkább pillanatfelvételek sorozataként, mint mozgóképként. Élmények különálló pontjai, melyek nem állnak össze egésszé."

Az élmények repedezettségét az érzelmek töredezettsége kíséri. A borderline-ok érzelmei drasztikusan megváltozhatnak egyik pillanatról a másikra, mind minőségükben, mind intenzitásukban. Mindezt az érzelmekre vonatkozó amnézia erősíti: úgy tűnik, az adott pillanatot uraló érzelem örökké fog tartani, a fájdalmas érzések így vég nélkülinek tűnhetnek. A borderline ember képtelen felidézni a múltbeli tapasztalatokat, és belátni, hogy a fájdalom átmeneti és "túlélhető".

A kapcsolatokat tekintve ez a sajátos emlékezeti zavar azt jelenti, hogy a legutolsó találkozás eseményei leképezhetik a kapcsolat egészét. Ha haragban váltak el, alávaló gazemberként emlékszik a partnerre, és keserűen várja a visszavágás lehetőségét. Ha az elválás kellemes volt, hőssé magasztosíthatja a partnert, és alig várja az újabb találkozást.

A stabil énkép kifejlődése azon múlik, hogy "magunkkal tudjuk vinni" a jó kapcsolatok emlékét, olyan emlékeket, melyek érvényesek maradnak függetlenül attól, hogy az adott pillanatban mi történik. Aki borderline, valószínűleg nem volt képes ilyen érzelmi emlékeket alkotni, és személyes értékét teljesen annak függvényében ítéli meg, hogy mi történik adott pillanatban a kapcsolatában. A kapcsolat elvesztésével elveszíti az azt kísérő belső jó érzést is.

Az önészlelés dramatikus ingadozása célok, értékek és barátok változásával jár. Így előfordulhat, hogy szabotálja a sikert épp egy fontos cél elérésének küszöbén, pl. kimarad az iskolából az utolsó félévben, vagy lerombol egy jó kapcsolatot, épp amikor az tartóssá válna.

Ugyanakkor az elhagyatástól való rettegés miatt a borderline-ok, nagyon messzire képesek elmenni, hogy elkerüljék az elválást, és túlérzékenyek az elutasítás bármilyen jelére. Szélsőségesen reagálnak, ha valamilyen elkerülhetetlen változás kerül egy tervbe, és elkeserednek vagy dühösen kitörnek, ha lemondnak valamilyen társas eseményt. Sokszor üresnek érzik magukat, unatkoznak, nem bírják önmaguk társaságát. Túl korán vonódnak be mélyen egy kapcsolatba: kiadják magukat és könnyen függővé, sőt "tapadóvá" válnak. Ez gyakorta elijeszti a reménybeli partnert, és épp a kezdetektől rettegett visszautasításhoz vezethet.

A borderline ember elkeseredett, impulzív cselekedetekhez folyamodhat a fájdalmas, végtelennek tűnő érzelmek (magányosság, düh) gyors megoldására. Ilyen viselkedés lehet alkohol vagy más tudatmódosító szerek fogyasztása, falásrohamok, impulzív szexuális viselkedés, szerencsejáték, vásárlási láz, bolti lopás, vakmerő vezetés és más olyan cselekedetek, melyek önrombolók, és további fájdalmas érzelmekhez vezetnek. Ilyenkor a dühe gyakran elűzheti azokat, akik a leginkább képesek lennének megnyugtatni.

Az erős érzések torzíthatják valóságészlelést is. Ilyenkor úgy képzelheti, szándékosan üldözik azok, akik miatt pusztán rossz kedve van. Időnként hangokat is hallhat, melyek megmondják, mit tegyen vagy gondoljon.

Az intenzív, szélsőséges érzések gyakorta változnak dühvé, mely mások felé kirohanások, vagy tettlegesség, önmaga felé öngyilkossági kísérletetek vagy szándékos önmegsebesítés, öncsonkítás formájában fordulhat. Az önmegsebzés és öncsonkítás a BPD legveszélyesebb és legijesztőbb jellemzője, de nem jelenik meg mindenkinél. A fizikai fájdalmat a beteg arra használhatja, hogy elterelje az érzelmi fájdalomtól, és szinte szüksége van arra a tudatra, hogy öngyilkos lehet, mert ez azt jelenti, van menekvés érzései elől.

A tünetek összefoglalása

A legszélesebb körben használt mentális megbetegedésekre vonatkozó kritériumrendszer, a DSM IV, az alábbiakban foglalja össze mindezt:

Borderline személyiségzavarban szenved valaki, ha kapcsolatai instabilak, állandóan változik az énképe, ingadozik a hangulata, és nem tudja impulzusait ellenőrzése alatt tartani. Ezt a mintázatot az alábbiak közül legalább öt maladaptiv vonás megléte fejezi ki:

Identitázavarok

1. A valós vagy elképzelt elhagyatás elkerülése érdekében tett kétségbeesett erőfeszítések.

2. Állandó ürességérzés.

3. Identitásproblémák: állandóan változó érzések azzal kapcsolatban, hogy kicsoda és miben hisz.

Hangulati zavarok

4. Érzelmi labilitás, hangulati ingadozás - intenzív szomorúság, ingerlékenység és szorongás váltakozásával.

5. Intenzív és erősen hullámzó kapcsolatok másokkal, melyeket az idealizálás és a leértékelés szélsőségei közti váltakozás jellemez.

6. A Harag mértéke gyakran nincs arányban a kiváltó körülményekkel, a düh kontrollálása nehézségekbe ütközik.

Észelelési zavarok

7. Stressz hatására, paranoid gondolatok (úgy érzi, üldözik), vagy súlyos disszociatív tünetek (úgy érzi, "elkülönül" önmagától, mintha álomban lenne) megjelenése.

Viselkedési zavarok

8. Az esetlegesen önromboló impulzusok (túlköltekezés, óvatlan autóvezetés, falásrohamok, szex, alkohol, drog) ellenőrzés alatt tartásának nehézségei.

9. Visszatérő öngyilkossági kísérletek, vagy önmegsebzés, öncsonkítás.

A BPD lefoyása

A borderline személyiségzavar a fiatalok betegsége, és rendszerint serdülő- vagy fiatalkorban kezdődik. Nem ritka betegség: a teljes népesség körében 2-3%-ban fordul elő. A betegek úgy négyötöde nő. Krónikus és nagyon súlyos betegségről van szó, ahol a problémák hosszú évekig jelen lehetnek és 10 betegből egy halálos öngyilkosságot követe el. Az életben maradóknál a hosszabbtávú javulás nagy változatosságot mutat. Egy kisebbség sikeres a munkájában, boldog házas és teljesen meggyógyul. Egy másik kisebbség nagyon súlyos tünetekkel küzd középkoráig. Az eddigi legnagyobb követéses vizsgálat eredményei szerint az első csoportba tartozók valószínűleg különösen tehetséges, vonzó külsejű emberek, esetleg olyan kényszeres személyiségjegyekkel, melyek az ön- és munkafegyelmet javítják, míg a különösen lassú javulás elsősorban a nagyon súlyos traumán átesett személyeket veszélyezteti.

A legtöbb esetben azonban mind az impulzivitás, mind az érzelmi labilitás idővel és fokozatosan csökken (vele együtt az öngyilkosság elkövetésének veszélye is), és a beteg végül viszonylag problémamentesen tud kapcsolatban élni és dolgozni. Azaz a betegség 'kialszik' a középkor elérésével, és a legtöbb beteg jelentősen jobban érzi magát 35-40 éves kora körül.

E javulás háttere egyelőre rejtély. Azonban más impulzivitással összefüggő zavarok, mint az antiszociális személyiség és a szenvedélybetegségek is alábbhagynak nagyjából ebben a korban.

A BPD nagyon megterhelő a családtagok számára. Különösen nehéz kezelni az öngyilkossági fenyegetéseket és kísérleteket. A szülők gyakran azt gondolják, az ő hibájuk a beteg állapota, és a beteg ? és vele a terapeuta is - gyakran a szülőt hibáztatja. Tudományos bizonyíték ugyanakkor egyelőre nem szól amellett, hogy a család lenne a kizárólagos felelőse a BPD kialakulásának.

A már idézett dr. Moskovitz ezt írja könyve bevezető fejezetének lezárásaképp: "Ha ön borderline, elkeseredett kutatása a lényeg és értelem után, elvezetheti a kezeléshez. Terápia segítségével megtanulhatja az impulzusok féken tartását és a fájdalmas érzelmek elviselését elég hosszan ahhoz, hogy azok eredete feltárható legyen. A terapeutával való kapcsolaton keresztül megtanulhatja, hogy a törődés képes túlélni a csalódást. Amint egyre jobban bízik másokban, megtanul bízni önmagában is."

Szeretni magunkat, elfogadni, már út a gyógyulás felé.

"Műller Péter Úr " ahogy írod, csak segíteni szeretne szavaival, de aki ezt nem így érzi azzal igazán baj van.

A jóindulat, optimista hangulat már elindíthat a gyógyulás felé.

A pesszimista gúnyos ember még önmagát sem fogadja el.

A döntés rajtad áll.

Sziasztok!

Pár éve borderlinet diagnosztizáltak, most teljesen jól vagyok. Már csak elfelejteni szeretném ezt az egészet. Ha érdekel valakit, hogyan gyógyultam meg, írj nekem a livia.homebaby@gmail.com e-mail címre, ha tudok, neked is nagyon szívesen segítek

sok szeretettel

Kedves Andulla!

A dühkitörések jellemző tünetei a bpd-nek. Az önbizalomhiány okozza. A pszichiátertől én ódzkodnék, de ez mindenki saját ügye. Nekem a kognitív terápia segített, gyógyszer nélkül, igaz, sok "ásással" és átsírt éjszakával. Szerintem nem lehet ezt megspórolni. A gyógyulást mindenki saját maga éri el, a segítség ahhoz szükséges, hogy megtalálja a leghatékonyabb módját és az igazi okokat, az ösvényt saját magához. A szeretet az alapja. Ha a környezetetétől kap szeretet (és most rád gondolok), akkor bele tud kapaszkodni a legsötétebb időszakban is ebbe. Ezután megtanulja szeretni saját magát, és innen már van kiút ebből a gödörből (vagy veremből, ahogy tetszik).

Ha privit írsz, megadom a segítségem elérhetőségét. Nagyon drukkolok, hogy párod mielőbb kilábaljon ebből a szörnyűségből. Addig szervezz közös tevékenységeket, kirándulásokat, esetleg munkát (kert, ház körüli teendők), élményeket szerezzetek, ez erősíti a kapcsolatot is és a gyógyulást is segíti. Legalábbis enyhíti a tüneteket. Ne érezze magát feleslegesnek. Az, hogy "hátba támadod", valóban reális veszély. Van, aki soha nem akar megnyílni a párjának (fél, hogy ettől értéktelenebb lesz a szemében, vagy eldobja), van, aki elmondja a bánatát. Azt hiszem, a te párod az előbbi kategória. Inkább világgá megy... Vigyázz rá, ha ilyen van, ne zsörtölődj, ne kérdezd, csak annyit mondj: milyen jó, hogy megint itt vagy. Ez neki azt fogja jelenteni, nemcsak megbocsátottál, hanem elfogadod a betegségét. Neked könnyebb úgy átvészelni ezt a helyzetet, hogy betegnek tekinted, de lehet, hogy neki jobb, ha nem így bánsz vele. Írj, ha segíthetek!

Köszönöm a választ!:)

Már azon a napon amikor először írtam előkerült!

Értem, amit leírtál és amúgy próbálok úgy is tenni, de ez nekem sem könnyű... mert nem tudom kiszámítani, hogy mi fog következni. Néha én is el tudok gyengülni és akkor jó lenni egy kis biztatás. De mindezek mellett nem adom fel, hiszen akit szeret az ember azért bármire képes!

Úgy néz ki, hogy ma végre rászánta magát és elmegy egy pszichiáterhez a dühkitörései miatt (legalábbis nekem ezt mondta). Ennyit mondott hiszen nem mondtam el neki, hogy tudok mindent, mert akkor lehet, hogy azt érezné, hogy hátba támadtam.

Előre is köszönöm a választ!

Sziasztok légyszi segitsetek,társaságra lenne szükségem.Most nagyon odavagyok...!

Azt hittem már kinöttem ezt a Borderlinet,de nem és ez nagyon megijeszt!

Évi:06702478473

Milyen alapon mondod, hogy nem az önelfogadás az alap probléma? Már ezt meglátni is nagy ásásokat igényel. Persze, soha nem múlik el nyomtalanul a bpd, de a korlátok lerombolhatók, ami a "normális" világtól elválaszt. Nem az agyaddal van a baj, hanem a világlátásoddal, a viszonyoddal. Mert a valóságnak nincs érzelmi kisugárzása, csak te generálsz érzelmeket a történésekkel és a külvilággal kapcsolatban. Nem így gondolod?

A gödör mélyebb, mint a verem. A veremből ki lehet ásni mnagad, a gödörből csak segítséggel tudsz kijutni. Bármelyiket érzed, az a gondod, hogy nincs erőd (nem érzel magadban) az elinduláshoz. Ahogy az előző hsz. mondta, a kilendülés a legnehezebb. Sokan leélik az életüket a veremben/gödörben, és még csak nem is látják meg, hogy hol vannak. Csak annyit érzékelnek, valami nincs rendben, sikertelenek és örömtelenek. Már a fájdalom is előrelépés, mint az akarat legparányibb megnyilvánulása. De nem szabad átengedni magunkat az önsajnálatnak, mert az nem visz előbbre. Abban lehet dagonyázni, de csak körbe-körbe jár az ember, míg végképp elveszíti a kedvét a kitöréshez. Én így látom.

Egy BPD-snek nem önmaga és a világ elfogadása a problémája... Hanem az agyának egy része ami tönkreteszi az életét, és nem lehet befolyásolni, elnyomni, kiműteni, kiírtani semmilyen módszerrel.

Az a bizonyos gödör csak a normális emberek számára van fenntartva. Nekünk a legmélyebb és legsötétebb verem jutott.