Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Borderline személyiségzavar fórum

Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)


❮❮ ... 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 ... ❯❯
2714. c02a4cd8ac (válaszként erre: 2706. - Beta76)
2010. ápr. 2. 18:37
Detto ugyanez van nálam is... :( Hirtelen, ok nélkül jön ez, vagy valami hülye magány és nem tudok mit kezdeni magammal érzés, amely olykor úgy kínoz, hogy az már valami szánalmas.
2010. ápr. 1. 17:29
Én az ilyen összeveszések után vissza sem merek menni..:D A pszichológusok közül nem mindegyik okosabb mint egy ötödikes, sokan meg azonnal fröcsögnek a méregtől ha az ember valamivel nem ért egyet.
2712. Su00 (válaszként erre: 2711. - Beta76)
2010. márc. 31. 20:57
Itt mindig nagy a csend szinte..:( Miért vesztél össze velük? Már ha publikus?
2711. Beta76
2010. márc. 31. 11:48
Nagy a csend idebent! Nincs sekinek története? Én közben össze vesztem a Nap kör alapítvány, borderline csoportot vezető pszichológusnőkkel! Nem is én lennék, ha nem így történik! Most meg ég az arcom, mert ugye megyek még a csoportba!
2010. márc. 27. 08:38

Szörnyű érzés lehet az a magány érzés. És biztos nagyon ijesztő leheet az is, ahogy váltakozik...


Nekem is van időnként ijesztő ürességérzésem... De ezt a váltakozást nem csinálja...

2709. Beta76
2010. márc. 26. 15:51
Úgy érzem, már senki nem ért meg!
2708. Beta76
2010. márc. 26. 15:50
Jó lenne barátokat találni...
2707. Beta76
2010. márc. 26. 15:49

De a lényeg, hogy itt a tavasz!

Madárcsicsergés és virágillat...

És mégis bilincsben érzem magam...

2706. Beta76
2010. márc. 26. 15:47

Látom mindenki elcsendesedett! Vagy éppen magába fordult?

Elképesztő mennyire nehéz néha magamat is elviselnem olyankor amikor minden ok nélkül, hirtelen bezárkózom!

Délelőtt még keblemre mindenki, aztán délutánra már undorodom az emberi fajtól is!

Ez rettenetes!

2705. lilimia (válaszként erre: 2704. - E8c5e6111a)
2010. márc. 22. 22:00

Kitartást! Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy lélekben veled vagyunk, és átérezzük a fájdalmad!

Vigyázz magadra, és próbálj meg semmi rosszat nem csinálni!

Ölellek!

2010. márc. 21. 18:18

[link]


[link]


Nembírom

2703. e8c5e6111a (válaszként erre: 2702. - Beta76)
2010. márc. 21. 17:25
Kíváncsi vagyok! Hátha kibogozzuk, mi váltotta ki Nálad a zárkózottságot, írd le egész nyugodtan, én is mindent leírtam.. a 2.nap után apad a félelem, hogy a szotriból rámismer valaki és megfojt. Jót fog tenni, ha kiírod magadból, egészen biztos! :)
2702. Beta76 (válaszként erre: 2700. - E8c5e6111a)
2010. márc. 21. 17:18

Ha egy picit össze szedem magam, majd írok én is az édesanyámról! Jó kis történet lesz!

De félek is leírni!

2701. Beta76 (válaszként erre: 2700. - E8c5e6111a)
2010. márc. 21. 16:56

Kedves szadi!

Lélegzetvisszafojtva olvastam szavaidat.

Gondolataidból megértés és gyengédség sugárzik.

Erőt merítettem belőlük, amire most igen nagy szükségem van!

Köszönöm

2700. e8c5e6111a (válaszként erre: 2695. - Beta76)
2010. márc. 21. 16:28

Szia! Szomorú nagyon amit írsz, egy csomó motivációt nyújtottak a hozzászólásaid, szeretném, ha ez mindig így lenne. Úgyhogy semmit ne adj fel, semmiről ne mondj le. Őszintén úgy gondolom, nem menthetetlen a kapcsolatotok, viszont a legjobb az lenne, ha kiegyensúlyozottabbá válnál Te is kicsit függetlenebbül a párodtól. Olvastam az adatlapodon, hogy félsz az öregségtől, a haláltól. Úgy látom, arra mennek el az évek, hogy keresel valakit, aki kielégíti a szeretet-igényedet. De most megvan az a valaki, még mindig nem vagy boldog, mert úristen, mi lesz ha elhagy? Hű, nem engeded..! De a világ hatalmas, az élet nem erről szól! Rengeteg olyan dolog van, ami hivatásod lehet, boldoggá tehet, és ami a lényeg: ezek mind olyan dolgok, amiket valóban tudsz irányítani és kézben tarthatsz, mert az embereket nem tudod sajnos.

És a sok sok boldogság mellett is lehet Ő életed szerelme, és Ő szerethet Téged úgy, hogy közben éli az életét.

Ha megnyíltál, az csodálatos, de mások felé is megnyílhatsz, és hagyhatod, hogy megismerjenek, még Te sem fogsz belerokkanni, hidd el. Próbáld azt a sok szenvedélyt meg energiát megosztani az életed millió területén!

Most biztos elfáradt a párod nagyon, de gondolj bele, a rendelőben a betegei szapulják, otthon meg Te. Azt érezheti, hogy nonstop terapeutának fogadtad magad mellé, és azt szereted benne, ami belőled hiányzik. Meg fog nyugodni, és megbeszélitek, biztos vagyok benne, hogy lesztek Ti még együtt.

Nekem Anyu a beteges, elfuserálódott szeretetem tárgya, és Ő is összepakolt és kiviharzott innen, úgyhogy tudom mit érzel! Szerelmes ugyan nem vagyok/voltam az Anyámba nyilván, de nem tudtam eldönteni hogy Őt utáljam, és magamat sajnáljam, vagy fordítva.. Üres volt minden, velem együtt. Viszont bármilyen szar is volt, szükségem volt erre. Meg kell tanulni egyedül működni, egyedül jól érezi magunkat, felnőttek vagyunk.

Nem azt jelenti, hogy elveszíted Őt. Ha majd megnyugszik, akkor legyél nagyon-nagyon őszinte, és ne könyörögj, hagyd magad szeretni, ne erőltess semmit. Biztosan szeret, miért mondott volna igent Neked, miért lenne a menyasszonyod, ha nem így lenne? Bízz benne.

Képes vagy a boldogságra, bármi történjen is az életben. Ide is leírhatod az összes szépet meg rondát ami eszedbe jut, senki sem fog elítélni vagy lenézni semmiért! Mindenki eljutott idáig valahogy. Hosszú volt, és visszarázódni sem lesz gyors vagy egyszerű.

Viszont ha egyetlen emberrel foglalkozol, és az egész világot benne látod, akkor ugyan olyan zárkózott és beteg maradsz. De Te a társadalomba akarsz visszailleszkedni, ugye! Szerelmes úgy is lehetsz, ha mások felé, a világ felé is megnyílsz. És Te is boldog leszel, meg Ő is túléli.

Leszel majd 80éves, akkor tényleg minden tökmindegy lesz, most viszont próbálj megnyugodni és élni a SAJÁT életedet, nagyon szorítok hogy jobban legyél! A párod is lehiggad, megbeszélitek, Te pedig kicsit kifele is figyelhetnél.

2699. Beta76 (válaszként erre: 2698. - Tamaryn)
2010. márc. 21. 13:24

Ez a történet akár rólam is szólhatna!

Félelmetes!

2698. tamaryn (válaszként erre: 2692. - Lilimia)
2010. márc. 21. 11:34

Szia!

A Mi történetünk nagyon hosszu és nem mindennapi.közel 300km távolság.Házas volt,amit letagadott,mert félt hogy elveszit.Bár a családtagjai szerint sem éltek együtt.Nevelte a gyerekeit,dolgozott,felesége nem lakott ott a gyakorlatban.Aztán beléptem Én.Mindent elsöprő szerelem!Időnként számomra érthetetlen viselkedés,gyanusitgatás,féltékenység,elszámoltatás.Sirásba torkolló jelenet hogy nem akar visszamenni,nem akar elvesziteni.Bő félévre hozzám költözött hátrahagyva mindent.Szószerint Mindent.Egy tünemény tudott lenni-olyan kedves és gondoskodó hogy nem hittem ilyen ember létezik."Cserébe"a birtokának tekintett,már egy fagyit se nyalhattam a barátnőmmel nélküle mert cirkuszolt hogy nem foglalkozom vele,nem szeretem eléggé.Utánamjött és letolt ott,hogy egyedül hagyom.Végtelenül érthetetlen és kinos volt.Közben vált,és az exe meghalt,mivel törvényesen még házastársak maradtak temettetés,stb.A gyerekei ott maradtak maguknak,nagykorura maradt a 16éves testvér./Az,aki elsőre gyülölt és üvöltött rám,le akart köpni,minden eszközzel ki akart irtani az apja életéből./Szóval együtt éltünk és össze akartunk házasodni.Előtte eljöttek a gyerekei,addigra csendesedett az ellenséges viszony.No Ő akkor négyszemközt szidott,lelkileg rámszórt mindent,ha nem ketten voltunk bűbáj volt.Nehéz ezt nem szándékosnak látnom.Nem akartam a gyerekek előtt jelenetezni,kibirtam csendben és ők tényleg elégedetten mentek haza.Aztán robban a bomba:eljátszotta azt is hogy telefonált a tanunak hogy ne jöjjön mert nem lesz esküvő.Rámkiabálta hogy én bezártam ide.Hogy soha nem álltam ki érte semmiben.Utolag azt mondom,egyértelmüen pszichozisos volt.Egész nap a hajamat fésülgette,kezemet fogta.Megmondta hogy nem enged el.Kiselőadást mondott a jó és rosszemberekről.Sirt sokat,aztán tárgyakat csapkodott a földhöz,egyszer a pólóját tépte le magáról hogy Őt mindenki bántja.Félelmetes volt.Akkor jöttem rá,ha higgadt maradok akkor tehetetlen és hatástalan a 'cirkusza' és könnyebben visszazökken.Közben kutatni kezdtem és rákerestem mi lehet a baja.Beszéltem egy pszichiáterrel,de nem tudtam hogy vegyem rá.Merthogy joga hogy akarja-e.Kezdtem hogy segitségre van szüksége,azt felelte hogy ha én mondom akkor a kedvemért megteszi.Semmiféle betegségtudata nem volt,csak miattam bólintott rá.Másnap nekem esett hogy én vagyok a beteg és kezeltessem én magam.Akkor láttam ugy hogy nincs sanszom segiteni,elviselni nem tudom,szakitok vele.Ugy megviselt hogy saját árnyékom lettem,szinte féltem tőle,mikor fordul ellenem tettleg.De soha nem bántott tettlegesen!/Még akkor sem mikor kinomban én pofoztam fel és üvöltöttem rá hogy nemnormális,mit képzel magáról.Ezt nagyon szégyellem azóta,magam előtt,mert nem vagyok agressziv./Szóval hazaállitott egy csokor virággal,én pedig megmondtam hogy el kell mennie mert ennek vége.Azt mondta végez magával.Mondom Te vagy felelős azért amit teszel.Kilógatta magát az ablakon.Halálnyugodtan mondtam h szálljon le,ezt nem kéne.Ha mentőt hivok,bemégy?'Ha nem hagysz el,igen.'Bekisértem,és hallgattam hogy fél az egésztől,közben imádkoztam h meg ne gondolja magát,mert akkor én fogok kiugrani az ablakon.Ügyelet,felvétel.Másnap előjegyzéssel 2hétre rá majd jelentkezzen :pszichoterápia,addig nyugtató.Ha rosszabbodik menjen hamarabb be.Levegő kellett,nélküle.Képtelen voltam élvezni azt hogy rajtam lóg 24et.Sikerült rávennem,felvették.Ugráltatott mint a majmot,mikor mi kell bentre,menjek mert egyedül van,nem birja.Szerettem volna az orvossal beszélni de nem engedte csak hatszemközt.Hiába tény,olyanmint valami terhelővallomás,köszi inkább nem.Közben ott lengett hogy hazaengedik.Elegem volt.Egy napon összepakoltam a cuccát,szóltam egy rokonának aki értejött és kiszálltam az egészből.Az volt a papirján posztraumás stressz,személyiségzavar.Kértem h kezeltesse magát/persze biztos voltam h nem fogja/és felejtsen el.

Az ahogy ujra összejöttünk,egy másik történet.Ha érdekel,szivesen megosztom.

Azt hiszem ez a lényeg itt e fórumon,hogy tudjunk egymástól tanulni.Adjunk utat a megismerésre.

Köszönöm h olvastad.

2697. Beta76 (válaszként erre: 2696. - Tamaryn)
2010. márc. 21. 11:16

Köszönöm!

Szavaid jól estek!

2696. tamaryn (válaszként erre: 2695. - Beta76)
2010. márc. 21. 10:20

Szia!

Anno,mikor én kiléptem a Vele való együttélésből,saját megaláztatásom/szóbeli vádak,zsarolás,éjszakai folyamatos fentlétek,pszichés és fizikális csüngés rajtam,emellett érzelmi kettősség irányomba/ és az együttmüködés teljes elutasitása miatt tettem.Mellette és Vele voltam,a helyzet nem változott,sőt,megéltem a gyülöletét ugy,hogy ezt viseljem el mert el sem enged maga mellől.Pokoli ut volt oda eljutni hogy magára hagyjam.Fáj kimondani:megszabadulni Tőle.Levegő kellett,és az hogy "normálisként normális lehessek"!Ha azt mondta hogy örökre vége,akkor olyan fokon lát menthetetlennek mint én akkor a Páromat.Aztán arról álmodoztam mindig,hogy egyszer eljön a pillanat hogy ujra az lesz aki volt,valami Csoda,nem volt nap és perc hogy benne ne lett volna a fejemben mi van Vele.És azt is tudtam hogy szüksége lenne rám.Elcsitultak a telefonok,már nem hivott azért hogy 'dögöljmeg'.És eljött a perc hogy meg kellett keressem..


Most nem tehetsz mást,mint elfogadod a döntését és rábizod hogy lesz-e folytatás.Minél erőszakosabb lennél vele annál jobban kizár,menekül,a megnyugváshoz "magunkfajtánál"egyedül kell lenni.Mérlegre kell tennie azt is hogy mit jelentessz neki.Mi az ami hozzádköti és mi az amit nem visel el tőled.Nem tudom volt-e már szakitásotok és mióta áll melletted és mi az a konkrétum ami miatt fel akar számolni.Vagy egyszerüen felgyült benne.ADJ NEKI IDŐT,KÉRLEK!Ha olyan fontos vagy mint amennyire szeretnéd akkor nem enged el.Ha őszintén szereted hinned kell abban hogy keres.De fogadd el ha idő kell neki mig ujra nekilendül,tisztába kerül magával, és közelit feléd.Ezt az utat ehhez egyedül,belül járja be.Mi "átlagosak" márcsak igy müködünk.

2695. Beta76
2010. márc. 21. 07:48

Sziasztok!

Szeretném megosztani veletek fájdalmamat.

A tegnap este végig kellett néznem, amint életem szerelme összepakolja cuccait és elmegy!

Ez az érzés most más, mint a korábbiak. Ennek a lánynak életemben először, megnyíltam és beengedtem a lelkem legmélyére. Valahol meg értem Őt, végképp elege lett a folytonos bekattanásaimból. Most kétségbeesetten állok magammal szemben és úgy érzem nincs értelme az életemnek.

Rettenetes fájdalmakat élek át, állandóan a sírás fojtogat. Alkohol problémáim is vannak és félek, hogy mélyebbre csúszok mint valaha. A családom nem ért meg, barátaim nincsenek, teljesen magamra maradtam a fájdalmammal! Ez rettenetes!

2010. márc. 21. 07:43

köszönöm amiket leírtok, nagyon, nagyon sokat kapok belőle.


én, mint gyógyuló alkoholbeteg hozzátartozó szintén azt tanulom, hogyan lehet szeretettel - jó értelemben - elkülönülni az alkoholbetegtől, amikor rosszul van és hülyeségeket csinál.

Pont azt tudatosítom magamban, hogy a betegség csináltatja vele, ez most nem ő.

És az én higgadtságom segíthet neki visszajönni.


Ja, valami: én a párommal való kapcsolat elején azt gondoltam, micsoda erős f.sza csaj vagyok, hogy ezt kibírom, fű.


Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem bírok leszakadni a problémás(nak tűnő) emberről, hogy mindenáron segíteni akarok neki, különben bűntudatom van.


Na, kiderült, hogy velem is vannak bajok, benne vagyok a társfüggésben ezerrel. Ez ugyanúgy egy beteg állapot, mint bármilyen más betegség, csak kívülről kedvességnek meg szeretetnek látszik, amit teszek, ti. hogy nem hagyom ott azt, aki pokoli kínokat okoz nekem.

Aztán arra is fény derült, hogy nem kell, hog otthagyjam, elég, ha leállok a megmentési akciókkal, és akkor esélyt adok neki rá, hogy ő elkezdhessen saját magával foglalkozni, és meggyógyulhasson.


AUUUUUUU

2010. márc. 20. 15:23

Amit Tamaryn írt, attól először elkapott a pulykaméreg. De végül is tapasztalat olvasni, hogy mások, kívülállók hogyan élik ezt meg.. Belátónak lenni meg kell még tanulnom, ez egészen biztos.

Lilimia, köszönöm, folyamatban vagyok... Az orvos készített ki, a konzultáción, több napig, de inkább másfél hétig nem tértem magamhoz amiatt, hogy mások előtt kell beszélni. Ez valami borzasztó. Hosszú távon javulás, meg blabla, de pillanatnyilag nem nyugtat meg. Halálfélelem.

2692. lilimia (válaszként erre: 2690. - Tamaryn)
2010. márc. 19. 23:40

Szia!


Tisztában vagyok vele, hogy nem bántónak szántad amit írtál! Sőt, nagyon hasznos ha minél többször szembesülünk a másik oldal érzelmeivel, és gondolataival, mert engem pl méginkább ösztönöz, hogy jobban tudjam kontrollálni a bpd-t, vagy késleltetni a rohamot, legalább addig, amíg egyedül nem leszek.

Butaság hogy kerülni kell a konfliktushelyzeteket! Ugyan úgy lehet velünk is élni, ahogy egy normális emberrel, csak meg kell tanulni kezelni a helyzetet, ha éppen a párod kiakad valamin, és begőzöl. A férjem egyszerűen olyankor becsukja a fülét, mert tudja, hogy az nem én vagyok. Abszolút nem figyel oda rám, ha a bpd miatt akadok ki, és ezzel, hogy nem reagál eléri, hogy a bpd ráunjon a tombolásra, és átmegy sírásba. Akkor mellém ül, átölel, és szépen lassan visszatérek önmagamhoz. Csak utána kiakadok magamon, hogy te jó és, hogy lehetek olyan szemét, hogy rákiabáltam, meg minden hülyeséget a szemére vetettem. Megígérem mindig neki, hogy nem haragszom magamra, és nem hagyom hogy bűntudatom legyen, mert nem én voltam, de sosem tudom betartani, mert nekem borzasztóan fáj, hogy -ugyan nem én- mégis én bántok valakit akit imádok.

Szerencsére ő nagyon határozott, kemény, és gyakorlatias, és ő 'fejlesztette ki', hogy hogyan kezelheti le a tombolásom, vagy épp azt, hogy úgy talál rám, hogy kiáll egy olló a lábamból, stb...

Arról, hogy pontosan mit is érzünk, azért próbálunk beszélni azoknak akiket szeretünk, mert bízunk bennük, és szeretjük őket, és éppen ezért, mint a normális emberekben is, bennünk is megvan az az ösztön, hogy ha bízok benne, és szeretem, akkor elmondhatom neki mit érzek, mennyit, mekkorát. Egyszerűen csak szeretnénk ha megértene minket valaki. Valaki akit szeretünk.

Szóval én pl nem azért mondom időnként a férjemnek, hogy legszívesebben bevenném az összes gyógyszert ami a lakásban van, vagy hogy alig tudom visszatartani magam, hogy ne vagdossam össze magam, ne szúrjam hasba magam, hogy sajnáljon, vagy fájjon neki, hogy nekem rossz, hanem azért mert számomra ő az akiben feltétel nélkül bízok, akit szeretek, és akiről tudom, hogy mellettem van, és vigyáz rám. Tudni kell, hogy egy bpd-s alapból nagyon zárkózott, ha a mélyebb érzéseiről van szó, és éppen ezért a férjem ezt a feltétlen bizalom jeleként éli meg. Persze fáj neki, hogy nekem rossz, de tudja, hogy már azzal is sokat segít, ha átölel. És mivel ő az első akinek betekintést engedtem a lelkembe, megtiszteltetésnek veszi, és ahogy mondta, még örül is neki, hogy beszélek ezekről az érzésekről.

Nem tudom hogy sikerült e érthetően leírnom, de talán az együttélés a bpd legnehezebb része mindkét fél számára.

Ki kell találni egy stratégiát, hogy ha éppen a párod kiakad, akkor mi a legjobb amit tehetsz, és itt nem a babusgatásra és az együtt sírásra gondolok.

Szóval nem szándékosan bántjuk mi azokat akiket szeretünk, nem akarjuk, hogy nekik is rossz legyen, de amikor átbillenünk, akkor nincs önkontroll :/

Nem tudom hogy minden bpd-sre igaz e az, hogy nincs benne semmi szándékosság, de akiket én ismerek, azok sosem szándékosan bántanak másokat.

Azt nem vetted esetleg észre, hogy amikor a párod jobban van, akkor kedvesebb, és odaadóbb, mint amikor mondjuk stagnál az állapota a depresszióban?

Ha esetleg segítene, megkérhetem a férjem, hogy írja le ő mit érez, mit gondol egy egy roham alatt, és után, és hogy hogyan sikerült immunissá válnia a roham alatti dolgokra, és hogyan jött rá, hogy mi a legjobb stratégia, amivel kibillenthet a rohamból, és megnyugtathat.

Egyébként nálam nagyon ritka hogy mást bántok roham alatt, én önmagam ellen fordulok minden eszközzel. Nem jó, de úgy érzem/gondolom, hogy még mindig jobb egy seb rajtam, mint egy óriási tüske a férjem, családtagjaim, vagy barátaim szívében.


Mesélsz részletesebben az alap, a roham alatti, és az az utáni viselkedéséről, és a személyiségéről részletesebben? Akkor talán nem csak magyarázni tudnánk, hanem valami érdemi tanácsot is tudnánk adni!


Jó éjt! :)

2010. márc. 19. 23:32

Szia Tamaryn! Ha szeret a párod, azzal megadja Neked a lehetőséget, hogy potenciálisan kárt tegyél benne azzal, hogy elhagyod. És minél jobban szeret, annál jobban tönkremenne ha elveszítene, annál kiszolgáltatottabb. Ezért retteg, halálosan fél, hogy elveszít, és birtokolni akar. Megnyílni ezer százalékig nem tud, mert szégyelli is, hogy gyenge..

Te viszont normális emberként nem függsz ennyire Tőle, és ezt ő is tudja. Ha otthagyod, Ő fog jobban szenvedni, mert sérülékenyebb, Te pedig továbbállsz.. Bálványa és legfőbb ellensége vagy egy személyben.

A dührohamok kezelésén én is sokat gondolkodtam... A legjobb azthiszem, ha megvárod míg lehiggad, azután biztosítod róla, hogy itt vagy, és szeretnéd, ha kifejezné azt ami lejátszódik benne, mert szereted, és meg akarod érteni.

2690. tamaryn (válaszként erre: 2686. - Lilimia)
2010. márc. 19. 22:41

Szia!Mivel erősen érintett vagyok e témában,örömmel vettem amit irtál,és azt,hogy irtál.

Nem bántásként irom soraimat,távolálljon tőlem!Egyszerüen tudnom kéne a mechanizmust ahhoz hogy Őt kezelni tudjam.Köszönettel veszek bármi véleményt,tanácsot.

Valakinél olvastam hogy kerülni kell a konfrontálódást,ez valamelyest nálam is müködik.Persze ha nincs,csinálunk!Az indulat viszont indulatot gerjeszt.Ez a szavak szintjén is megvan,és inadekvát viselkedéssel hatványozódik a hatás.És a gond az hogy a többségi ember beáll egy vágányra,vagy szeret vagy nem szeret,de a kettőt nem váltakoztatja.Hisz értelmetlen és örömtelen összekuszálni a jót.Feltételezem hogy a provokációk teljesen tudatosak,és olyan társ kell aki manipulálható mert a megnyugvás csak igy érhető el.Vagy tévedek?Magyarul,ha szeretem megteszek érte bármit.Ergo bármit tesz,akkor is elfogadom.Márpedig szankciók vannak és lesznek,ha szenvedés ha nem.Nektek is.

Amit irtál a szenvedésről,huuuuu,az ismerős megfogalmazás,ezerszer hallottam Tőle.Sokszor az az érzésem hogy célirányosan azért fejti ki hogy nekem se legyen jobb mint neki,nem a kiutat keresi vagy segitséget vár,csak tenne rám egy keresztet ha már neki van legyen nekem is.Ha szenved hát szenvedjek én is.Ahhoz hasonló ez az elvárás,mint mikor egy negativ hangulatu ember nem azon töri magát hogy pozitivan szemléljen és kiláballjon a rosszpasszból, hanem azon mesterkedik ,hogy mindketten negativak legyünk.Elég célttévesztett módszer.Kivűlről ez jön le.És ott cirkulál,bármikor előjön.

A betegség szó arra is jó hogy mentség legyen a megcsuszamlásra.Aki nem beteg,annak mi lehet a mentsége ha nem az elvárás szerint cselekszik?


Hiszek abban hogy a szeretetre bárki képes.

Szeretet csak szeretettel érhető el.Nem kéne elfelejteni sohasem!

Köszi.

2689. lilimia (válaszként erre: 2682. - Beta76)
2010. márc. 19. 21:28
Szuper lenne! De a VII. ker. kicsit messze van :(
2688. lilimia (válaszként erre: 2676. - E8c5e6111a)
2010. márc. 19. 21:27

Szia!


Szerintem mielőbb intézkedj, mert aggasztó amit írsz!

Vigyázz magadra!

2687. lilimia (válaszként erre: 2675. - Keresem magam)
2010. márc. 19. 21:26

Szia!


Én csak a másik oldalt ismerem. Mármint a terapeutám volt szerelmes belém. Én akkor abbahagytam a terápiát, első sorban, mert volt párom, másod sorban mert egy kiborulásnál könnyen a nyakába borulhattam volna, amit nem akartam.

Csak évekkel később találkoztam vele újra, amikor már tudtam, hogy menyasszonya van.


Szerintem úgy korrekt, ha elmondod neki mit érzel. Egyébként tényleg valószínű, amit már előttem is írtak, hogy ezek nem valódi érzelmek, egyszerűen csak arról van szó, hogy ő ért meg, benne bízol, vele beszélhetsz nyíltan, és ő nem ítél el.

Én amikor nem tudtam kimondani valamit terápián, akkor leírtam egy darab papírra, és gyorsan odaadtam, még mielőtt meggondolhattam volna magam.

Biztos hogy nem dobna ki, nem nevetne ki, nem nézne le! A bizalom viszont erősödne közöttetek. Szerintem...

2686. lilimia (válaszként erre: 2684. - Tamaryn)
2010. márc. 19. 21:20

Szia!


Azt ne felejtsd el, hogy a bpd mondatja, és cselekedteti velünk, azokat a dolgokat, amik elhangzanak, és megtörténnek. Nem mi kiabálunk, nem mi átkozódunk, nem mi nem kérünk segítséget, nem mi vagdossuk össze magunkat, nem mi verjük a fejünket a fajba. Mindezt a bpd teszi velünk.

Tisztában vagyok azzal is hogy milyen egy kívülállónak/hozzátartozónak, de csak egy pillanatra próbáld elképzelni azt a mérhetetlen kínt, amivel minden nap, minden pillanatában együtt kell élnünk. A kívülállók megtehetik, hogy ha épp nem tetszik nekik valami, felállnak, és ránk zárják az ajtót, de mi nem tudunk kilépni önmagunkból, és nem tudjuk kitépni a bpd-t sem, bármennyire is szeretnénk. Ne hogy azt hidd hogy az szenvedés amin neked át kellett menned mellette!

Ezt ne felejtsd el...

2685. 052c295741 (válaszként erre: 2682. - Beta76)
2010. márc. 19. 21:16

sziasztok, nagyon örülök, ha tetszik nektek az ötlet!


de miért gondolja bárki is, hogy a pszichoterápia meg az önsegítő kizárja egymást?

a kettő meghatványozza egymás hatását!!!!! Mind a kettőt lehet csinálni egyszerre :-D


az önsegítő pedig attól önsegítő, hogy nincs benne szakember.

fontos, hogy mindenki azt érezhesse, hogy nincs "megmondó" ember a csapatban, mindenki egyenrangú - ez a pszichoterápiás hatásának a lényege.


egyébként én azért is érdeklődöm ennyire, mert van egy kedves önsegítőcsoportos barátnőm, akinek a kislány BDP-s. Én ismerem azt a lányt, egy fantasztikus tehetséges, okos csajszi. Ha anyukája nem mesélnl el, hogy időnként bekattan, akkor el sem hinném...


ölelés

❮❮ ... 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook