Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)

Azt, hogy bordi-e, csak orvos tudja eldönteni.

Sokszor még a dokiknak sem könnyű diagnosztizálni, mert a bordinak 1000 arca van, mindenkinél mások a tünetek.

Mondjuk nálam világos volt, nem gondolkoztak sokáig a dokik

A párom el mondása alapján, miattam lenne szüksége most orvosra, hogyan kezeljen engem (betegségem miatt).

Érzékenyebb vagyok egy kicsit, majd minden jobb lesz.

Sziasztok!

Az egyik ismerősöm évek óta beteg, amit kifelé sosem mutatott. A történet onnan indult, hogy beleszeretett egy sofőrbe, aki nem viszonozta. Azóta csak ezek iránt a férfiak iránt érdeklődik, mindegy, hogy 20 éves, vagy 60. Közben nyugtatókat szed és iszik is. Most épp egy 60 éves "pasija" van (ő huszonéves), olyanokba megy bele, amikbe azelőtt sosem. Tudja, hogy ez nem normális, de nem tud rajta változtatni, a pszichiáter sem segít rajta. Szerintetek ő is borderline, vagy vmi más? Szeretnék segíteni, de nem tudom hogyan kezdjek neki, egyáltalán mivel állok szemben. Segítsetek légyszi!!

Nekem annak idején tegretolt adtak, de az nem használt, én most sem szedek csak xanaxot. De azt is csak szükség esetén. A feszültséget vagy az edzőteremben vezetem le vagy "hirtelen felindulásból" kitakarítok.:)

A bordik nem unalmasak valóban:)

Viszont a segítő beszélgetések nekem már nem hatnak, rajtam az életmódváltás segített.

Sziasztok!

Ő szeretné ha úgy járhatna orvoshoz, hogy ne keljen szedni a gyógyszert, régen nem köteleztek senkit a gyógyszer szedésre.

Sok jó tulajdonsága van, nem unalmas, okos, érdekes.....

Sziasztok!

Az is lehet, hogy először rossz gyógyszert írtak neki, és azért nem hajlandó bevenni, de ha nem hajlandó saját magát kezeltetni, akkor nem sok esélyt látok. Kb. 10 évig én is negáltam a "betegségemet". Együtt lehet ezzel élni, és akár még a saját javára is fordíthatja az ember. Mert nagyon sok jó tulajdonsága is van egy bordinak. Pl: nekem a megfelelési kényszerből lett maximalizmus.

Naná, hogy csak úgy vállalják el.

Egy bordinak muszáj gogyit szedni, nincs mese.

És ha jól értem, nem szed gyogyikat?

Pedig ha az, akkor kellett, hogy írjanak ki neki.

Kezelteti magát?

Jár orvoshoz?

Szed gyógyszert?

Sziasztok!

Nekem a párom borderline. Pár hónapja nem igazán toleráltam öt, mert magammal foglalkoztam. Mióta vége lett a kemonak sokat gondolkozok azon, hogy milyen vagyok én igazán, ki vagyok én.

Nekem ő nagyon fontos, szeretném vele le élni az életem úgy, hogy jobban tudjam kezelni a megnyilvánulásait.

Mindig sokat vitatkozunk, veszekedünk amit sokszor élvezek is, de mostanában érzékenyebb lettem így nagyon nehéz...

szeretem és gyűlölöm. Nem unalmas az biztos, de most kis nyugalom jó lenne.

Tudom, milyen érzés.

Én is sokszor vagyok így.

Hogy nagyon várok valamit, aztán ha sikerül, akkor jön a feszkó 1000-rel.

Sziasztok!

Valamikor március környékén jártam először és utoljára itt, vagy 2-3 hozzászólás erejéig, de most újra jöttem Hozzátok, ha nem baj.

25 leszek pár napon belül, és én még nem tudom, mi bajom van, csak azt tudom, hogy nem vagyok "százas", soha, mióta csak az eszemet tudom, nem voltam az. Többféle pszichés problémáról informálódtam, és eddig a depressziót mindenképp találónak érzem, illetve bizonyos jellegzetességek miatt a borderline-t is, bár ahogy nézem, ha nekem ilyenem van, az egy viszonylag enyhe verzió lehet.

Még év elején beadtam a jelentkezésem két egyetemi szakra, majd július 22-én derül ki, melyikből lesz valami, szerintem a másodikból. De hogy mi lesz velem?! Basszus... Eddig azon aggódtam, hogy jajj, nem fognak felvenni, újabb kudarcélmény, marad minden a régiben, most meg... sanszos, hogy felvesznek, és lassan már azért szurkolok, hogy csak adja az ég, hogy ne. És tudjátok, mindezt miért? Mert Pestre kellene mennem (ELTE), nekem, a kis falusi lánykának, aki képtelen távol lenni az otthonától. Áh, most nem is tudom, ezt miért írtam le, csak olyan jólesett végre kiadni és megosztani a paráimat meg a hülye gondolataimat, még ha csak ezen a téren is...

Remélem, Ti azért jobb formában vagytok nálam, engem ez most kikészít. Néha ok nélkül is befordulok, és kegyetlenül érzem magam, fáj belülről valami, de így, hogy még ez a "rágódás" is rátesz... hát nem egyszerű. :S

Szia!

Véleményem szerint érdemesebb először pszichológushoz menned, mert ő állítja fel a diagnózist és állapítja meg a betegségedet vagy személyiségzavarodat, ha van. Én pszichiáéternél kezdtem, ő küldött át egy pszichológushoz, aki helyben adott teszeteket megoldásra, illetve több oldalnyi tesztet küldött otthonra kitölteni és ő értékeli ki. A diagnózist kapta vissza a pszichiáter és az alapján kezdett el gyógyszerezni, ami be is vált. A depresszióra és a pánikra nálam a gyógyszer és az idő adott enyhülést, gyógyulást, így pszichiáterhez azóta is járok rövid helyzetfelmérésre, gyógyszer emelésre vagy csökkentésre.

A borderline kezelésére nem kaptam gyógyszert, amiatt kezdtem pszichológushoz is járni, hogy terápiában is részesüljek.

Tehát az első a diagnózis(ok) felállításam utána úgyis megmondják a helyes folytatást, csak találj egy megbízható szakembert hozzá.

Pszichiáter, mert ő orvos, és írhat gyogyikat is.

A lógus nem orvos.

Szia!

Itt nem fogsz fogásokat ellesni, csak a történeteket hallani. Orvoshoz kell menni. Itt meg lehet beszélni mindent, de meg nem old semmit, az orvos tud segíteni, tanácsot adni. Ha unott pofa, ha nem, ő orvos, azért tanult vagy 15 évig, hogy segítsen az embereken. Nőgyógyászhoz nem ciki járni? Mennyivel különb a pszichodoki? Ritkán esznek embert reggelire:) Szedd össze a bátorságod és menj el.

Hát ennél egy leheletnyivel több megértésre számítottam.

Orvoshoz nem megyek, mert azok is csak emberek, és valószínű, pont egy unott pofát fogok ki. Önerőből is javult már az életvitelem.( igaz, pont most leszálló ágban van ) Itt sorstársakra szerettem volna találni. Az célom, ellesni fogásokat, amivel kordában tudom tartani a személyiségem. A másik nagy kérdésem, hogyan ne legyen negatív példa a lányom számára.

Hát, mivel nem vagyok orvos, azt nem dönthetem el, hogy ide tartozol-e, de hogy valami gáz van veled, az biztos.

Sürgősen menj el pszichiáterhez, mert ez egyre rosszabb lesz, ha nincs kezelve.

A bordival együtt járhat a halu is.

Arra gondolj, hogy a doki hallott már ennél furcsább dolgokat is.

Sziasztok,

Keresgélés után találta erre a fórumra, és remélem, hogy segítségre találok itt.

Nem tudom mi a baj velem, de a férjem sokszor mondja: menjél el orvoshoz…

Elsőszámú problémám, nem érzem magam jól sem a bőrömben, sem az életben. Mintha nem nekem találták volna ki. Olyan, mintha az agyam állandóan megviccelne, és valami rugó kiugrana a helyéből és emiatt nem úgy érzem magam, ahogy mások.

Kis előzmény: gyerekkoromban mindig a rosszról fantáziáltam, valaki meghal, baleset történi és ez nekem mennyire fáj. Amúgy átlagos életem volt, kivéve, hogy a szüleim elég frankón összeverekedtek éjszakánként, amikor mások inkább összebújnak. Féltem emiatt gondjaim lesznek a szexualitással, de nem lettek, sőt szerintem igen csak túlteszek pár emberen.

Kamasz koromban már nehezen toleráltam a kapcsolataimat, borzalmasan viselkedtem, egyszerűen idióta módon kapaszkodtam minden fiúmba, aki csak sörözni akart menni a haverjaival, pl. Született egy lányom és lenyugodtam. Aztán ahogy cseperedett és a kapcsolatomnak vége lett, belevetettem magam a férfiakban és hibát hibára halmoztam. Havonta egyszer tuti öngyilkosság szélén álltam, lesekedtem, kutattam, jól megvertek párszor, és még mindig makacsul ragaszkodtam. Kórosan féltékeny lettem, naponta sírtam.

Az élet egyéb területein nem látszottak a problémák-kifelé, befelé üvöltöttem nap, mint nap.

7év után valahogy talpra álltam, de a negatív gondolatok maradtak velem. Néha kiordibáltam magam jobb volt…Megismerkedtem valakivel, elmúlta féltékenységem, nagyon szépen éltünk, tényleg boldog voltam. 1 év után egy bulin előjött az egész, féltékenységestül, kiborulásostul, azóta küzdök újra ellene. A férjem nem az a nagyon megdumálós, de néhány hiszti után terelget az orvos felé, de nem bízom. Szóval igazából elnyűttnek, fáradtnak érzem magam, és olyan mintha sose lennék boldog, pedig azóta egy kisfiam is született. Megállapítatlan szülés utáni depresszióm volt, ijesztő gondolatokkal a babáról, szerencsére itt mindig kapcsoltam, hogy ez már csak a sötét oldalam, és nem fogom bántani. Ebből kilábaltam, de még mindig nem tiszta a kép. Néha, ha erőt veszek magamon, elvagyok, de jön egy pont és elsötétül minden. Hallucinációim olyasmik vannak, hogy hangok. Ha folyik a víz, mindig zenét hallok benne, fürdés közben, de az akváriumból is folyamatosan. Néha hallom a gyerekeim sírását, pedig nem is sírnak. A lányommal különösen telepatívak vagyunk, nem is kell szólnia, mert a fejemben hallom, ha rám gondol.

Tegnap sikerült jól éreznem magam egy kerti partin, de csak azért mert mindnki „átlagos” emberke volt, így nem gyötört a féltékenység.

A kérdésem szerintetek ide tartozom????

És mégis hogy menjek oda?

Dorkor úr én borderline vagyok és hallucinálok?!Még ki is röhögne

Szia!

El kell, hogy keserítselek, mert ha ez így van, akkor hallucinálsz 1000-rel.

És ez egyre rosszabb lesz, ha nincs kezelve, tapasztalatból mondom.

Nem fognak bezárni, én sem mertem sokáig elmondani.

Ezért hatalmasodott el rajtam.

menj el áterhez, a lógus nem sokat ér gyogyik nélkül.