Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)
Szia!
Hát ez elég nehéz dolog, mondjuk függ attól is, h mennyire szélsőséges a hangulata. De sztem a tolerancia nagyon fontos, ill.az, h tudd nem ő választotta ezt, és ő is ugyanúgy szenved ettől. És sok-sok szeretet, és pozitív visszajelzés, ha esetleg vmi javulás áll be, ne úgy, h de jó, h most nincs sz@r kedved!
Ezeket azért írom le, mert én ezt várnám a páromtól, de eddig egyik sem tudott "kezelni", mindegyiknek elege lett, h sírok és sokszor passzív vagyok...
Sziasztok,
Már pár fórumon segítséget kértem, de nem igazán válaszoltak az emberek..Ti tudtok nekem segíteni?
A barátom borderline-s és nemrégen diagnosztizálták ezt nála, és segíteni szeretnék neki, de neten nem nagyon találok olyat, ahol leírják, hogy én hogyan tudok neki segíteni..
Ti tudnátok nekem segíteni?
Köszönöm:)
Szia!
Én amikor már úgy gondoltam, hogy teljesen szét vagyok esve, akkor ellátogattam a városi SZTK pszichiátriai szakrendelésére, ami beutaló nélkül igénybe vehető dolog volt és elkezdtem pszichoterápiára járni és gyógyszereket szedni.Nem mondom,h most nagyon jó és még egy szivárványnak is tudok örülni, de azért jobb.
Nem vagyok boldog. Csak örülni szoktam, és elégedett vagyok az életem egy bizonyos részével. Nem hiszem, hogy annyi szarsággal, amik vannak valaha is boldog lehetnék. Vagy csak nekem jelenti azt a boldogság, hogy az ember egyensúlyban van önmagával, a környezetével, és elégedett mindennel az életében?
Ja, valóban nehéz egy helyben maradni. Tizenéves koromban mindig mentem, mentem, és mentem, azt hittem, hogy lehagyhatom a lelkem. Most már a munkába, az olvasásba, és egyéb elfoglaltságokba menekülök bele, csak ne érezzek, és ne törjenek be a nemkívánatos dolgok a gondolataimba.
A munka a legjobb.
na, akkor én is leírom a történetemet.
13 éve kezdődött, akkor született a kisebb fiam.
kövér voltam, nekiálltam fogyózni.
szépen mentek is le a kilók, de nem tudtam leállni.
eufóriát okozott, ahogy láttam magam egyre vékonyabbnak.
egy idő után kimaradt a mensturációm.
nőgyógyászhoz mentem, mert azt hittem, terhes vagyok.
ő küldött először pszichiáterhez.
az anorexiából 2 év alatt sikerült kikeverednem, de akkor már tombolt bennem a borderline.
erre senki nem figyelt, talán nem is látszott, nem tudom.
elkezdtem bántani magam.
ha magányos voltam, szomorú,és nagyon fájt valahol legbelül, akkor pengével vagdostam magam.
én is sokszor kötöttem ki az ügyeleten.
tele van a karom hegekkel.
semmi nem tudta enyhíteni a kínjaimat, csak ha testi fájdalmat okoztam magamnak.
csak vágtam, újra, meg újra.
vérfürdőket rendeztem.
kb 6 éve beszedtem kb. 100 szem Xanaxot.
túléltem, fél órám lett volna még hátra,ha a férjem nem jön haza.
később jött a bipol is, pusztító és végletes pörgésekkel, utána a legmélyebb depivel.
életveszélyes helyzetekbe kerültem, vittem bele saját magam.
mindig szöktem.
éjszaka átmásztam a kerítésen, mezítláb rohantam, nem tudtam hova és miért.
aztán elkezdődtek a hallucinációk.
durvák, és félelmetesek voltak.
sokszor sírtam félelmemben, amikor késes embert láttam az ajtóban.
nem mertem meg se mozdulni, csak suttogtam,hogy ne bántson.
kb 1 éve kezdtem el szedni a Ketileptet (antipszichotikum), abbamaradtak a szökések.
viszont a hallucinációk egyre rosszabbak lettek, ezért novemberig folyamatosan emelték a Ketileptet.
aztán kiderült, hogy nem a borditól, vagy a bipoltól, hanem az epitől haluzok.
most elég sok gyogsit szedek, de a bordi, és a bipol rendesen meg van fékezve bennem.
igaz, az epi nagyon előjött.
a dr.nő cökkenteni akarta a Ketit, mert nem tez jót az epinek, de végül nem merte, mert ez fékezte meg a vagdosásokat.
nálam az van, hogy ha az egyik nyavalyámat megfékezik, akkor előjön a másik.
hát ez vagyok én.
Szia!
Ahhoz, hogy elfogadjanak minket, állandóan álarcot kell viselnünk, eljátszani, hogy normálisak vagyunk, és folyamatosan kontrollálni magunkat.
Óriási szerencsémre sikerült olyan embereket találnom, akik elfogadnak akkor is, ha sírok, ha dühöngök, vagy ha épp katatóniás roham miatt kell felkaparni a földről. Akkor is, ha látják a sebeket az ökleimen, az alkaromon, a lábamon, a fejemen.
Fogalmam sincs miért vannak mellettem már évek óta, bár minden pszichés betegségemet elég jól megtanultam leplezni, és a mosolygás sem jelent gondot... Számomra az egész élet egy színjáték.
A férjem teljes mértékben elfogadott így, nagyon sokat segít, hogy mindig fogja a kezem, olyan, mint egy világítótorony.
A családom viszont soha sem értett meg, hiába magyarázták nekik a pszichiáterek, és a pszichológusok, hogy mi a helyzet.
A fizikai betegségeimet megértették, mert bizonyítékok vannak rájuk, de ha életem végéig magyaráznám nekik az érzéseim, az életem, akkor sem értenék meg.
Gyakorlatilag a kórházban nőttem fel, de soha meg nem kérdezték, hogy mit érzek belül.
Aztán látták ahogy szép lassan az elfojtott érzelmek, fájdalmak hatására változok. Eleinte azt hitték, hogy szimplán agresszív vagyok, pedig segítségért kiáltottam. 11 éves koromban egy neurológus az epilepsziámra napi 6-10 szem Andaxint írt fel, mondván ez majd ritkítja a rohamokat. Rászoktam fizikailag is, és később pszichésen is, mert rájöttem, hogy minél többet veszek be, annál kevésbé érzem a lelkem. 12 éves koromban volt az első öngyilkossági kísérletem. Hiába mondtam a neurológusnak, hogy rászoktam a gyógyszerre, és éjjelente rájárok. A szüleimnek bizonygatta, hogy az Andaxinra lehetetlen rászokni. Aztán jelentkezett a pánikbetegség is, majd fokozatosan jöttek elő a borderline tünetei is, mindamellett, hogy átállítottak Xanax-ra, ami persze méginkább elvágott önmagamtól, és a külvilágtól. 14 évesen kezdtem el drogozni, egyszerűen képtelenség volt megállni akkor azon a lejtőn, amin a professzor nő elindított. Sokszor ittam is a nyugtatókra. Még a gimnázium előtt kezdődtek az igazi rohamok, ami alatt én teljesen elveszítem a kapcsolatom a valósággal, és közben tudattalanul mindig bántom magam valamilyen formában. Vagdosom magam első sorban, de nem ám emo-s módon, elég sokszor megfordultam az érsebészeten... Ha nem találok valami kellő képen éleset, akkor van hogy konkrétan addig marom valahol magam, amíg az összes bőrréteget le nem nyúzom, sokszor verem a falat, vagy ököllel, vagy fejjel. Ha roham közben próbálnak megakadályozni abban, hogy kárt tegyek magamban, akkor verbálisan bántom az illetőt, de nem tudok összefüggően beszélni. Ha pl nem tudok kiszabadulni a férjem karjai közül, akkor szó szerint könyörgök neki, és mindent felajánlok, hogy elengedjen, és bánthassam magam. Persze soha sem szokott elengedni, pedig volt hogy órákon át kellett birkóznia velem.
Tizenéves koromban a pasijaim egyáltalán nem tudták kezelni egyik problémámat sem, így olyankor magamra hagytak szó nélkül.
A 'barátaim' szintén állandóan cserélődtek, mert ha épp nem tudtam tartani a bájvigyort, és nem tudtam eljátszani a vidám, vicces, ironizáló, kacér szerepem, akkor leléptek. Persze ha nekik volt valami problémájuk, akkor kötelességem volt segíteni... Megtettem mindent, hogy minél több ember legyen körülöttem, mert pokolian féltem a magánytól!
A szüleim 16 éves koromban vették észre, hogy a bal csuklóm, és a jobb combom tele van régi, és új hegekkel. Nem az ő hanyagságuk volt ez, hanem én rejtegettem, és véletlen buktam le.
Azt tudták, hogy keményen gyógyszerfüggő vagyok, de csak 17 éves koromban 'jöttek rá', hogy drogozok is. Édesanyám kíváncsiságból megkérdezte, hogy cigizek e, mondtam, hogy igen. Aztán megkérdezte, hogy mennyi gyógyszert, és miket szedek; erre nem válaszoltam. Aztán megkérdezte, hogy drogozok e; igen.
Az évek alatt nagyon sokszor próbáltak befektetni a pszichiátriára, de mindig kidumáltam magam valahogy. Egyszerűen rettegtem tőle, mert amikor 12 éves koromban egy pánikroham miatt a neurológiáról átvittek a pszichiátria zártosztályára, akkor begyógyszereztek, kikötöztek egy ágyhoz, majd bejött egy férfi ápoló, zaklatott, én pedig semmit sem tehettem ellene.
18 évesen pont akkor döntöttem el, hogy elég volt ebből a nemlétből, leszokok mindenről, amikor találkoztam a férjemmel.
Bementem Debrecen másik pszichiátriájára elvonóra és rehabra, de semmit sem csináltak, csak rontottak a pszichés állapotomon. Amikor a szerződésben foglalt 21 nap letelt, közöltem az orvosommal, hogy akkor legyen szíves megírni a zárójelentést, mert én itt nem maradok. Erre közölte, hogy nem, mert most jönnek a hallgatók, és ritkán kerül oda borderlineos, aki egyben pánikbeteg, endogén depressziós, függő, és a többi... Megfenyegetett, hogy ha bárkinek megemlítem, hogy elmennék, akkor leküld a zártra. Csapdában voltam. Csak hogy annak ellenére, hogy abszolút nem vagyok normális, nem ejtettek a fejemre! Elolvastam a házirendet, és pontról pontra látványosan elkezdtem megszegni mindet. Egy srác, aki szintén ki akart kerülni segített a dolgokban. A főbűn az volt, hogy ha két beteg kapcsolatot létesít egymással. Hát mi adtunk nekik, és az orvosi szoba előtt csókolóztunk, meg bárhol, amikor megláttunk egy alkalmazottat. Két hétig tűrték szemrebbenés nélkül a lázadást, majd egy reggel bejött az a qrva, és közölte, hogy ki vagyok rúgva, és 1 évre kitiltanak az osztályról. Erre nevetni kezdtem, olyan felszabadultan, mint talán még soha addig. De még volt egy dobásuk azért mert elüldöztem a hallgatókat: levitettek a zártra, mondván le akartam ugrani az 5. emeletről, csak hogy az épület 4 emeletes :) A zárt főorvosnője levágta, hogy mi a helyzet, mondta, hogy 24 órán át mindenképpen bent kell tartania a szabályzat miatt, de másnap fél 11-re készen lesznek a papírjaim, és hazamehetek.
Végül egyedül szoktam le. Mint utólag megtudtam, bármikor meghalhattam volna az első 3-6 hétben, mert crack-et is szívtam, és agyvérzést, vagy szívrohamot kaphattam volna, emiatt az első időszakban olyan gyógyszereket kellett volna kapnom, amik ezeket megelőzhetik.
4 éve és 4 nap híján 8 hónapja, hogy tiszta vagyok.
Persze a pszichés betegségek tünetei fokozódtak, de megtanultam valamennyire kontrollálni őket, és mindennek ellenére nem estem vissza.
Stabil a maszkom, és csak ritkán esek ki a normalitás szerepéből. Ebben segít az is, hogy két helyen is dolgozok, plusz a háztartás. A munka segít egyben maradni.
Kisregényt, és vázlatosan leírtam az életem, ahhoz képest, hogy csak azt akartam írni neked, hogy meg kell találni a megfelelő embereket, akik ilyennek is elfogadnak, és felfogják, hogy ha számukra nem egészen normálisan viselkedsz, vagy szomorú és dühös vagy, akkor az a betegséged megnyilvánulása, és nem az alap jellemed. A borderlinért pedig nem álltál sorba, nem te kérted... Vagy talán próbáld megértetni ezt a jelenlegi barátaiddal, ismerőseiddel! Hátha...
Ezt a poklot senki sem akarná magának!
Minden jót!
Nálam paranoid skizofréniát állapítottak meg,(azzal vagyok leszázalékolva),meg állítólag borderline személyiség vagyok.
Gyerekkorom óta nehezen viselem a kötöttségeket,állandó lázadó voltam,vagyok.
Az élet miértje,főként értelmetlensége foglalkoztatott mindíg.Hiszek egy felső hatalomban,nevezzük Istennek.Remélem ez a földi élet csak átmenet.
na de az, hogy vki képtelen megbarátkozni önmagával és a környezetével az nem szokványos. ez vmitől kialakul, vmi kiválthatja. mitől jön létre öngyűlölet? egyik nap felkel és azt mondja, hogy eddig jóban vtam magammal és ezután nem leszek jóban magammal hanem mától utálom magam?
a konkrét kiváltó okra lennék kíváncsi!!! a szervezetben jön létre vmi bilológiai változás? megbomlik vmi anyagarány? vagy mitől alakul ki konkrétan
Az önromboló impulzusok miatt jön létre. Az illető képtelen megismerkedni, megbarátkozni önmagával és a környezetével. Minél erősebb az öngyűlölet, annál rosszabb a helyzet.
A gyógyulás útja abból áll, hogy az illető megfigyeli saját magát, tisztázza a jó és a rossz tulajdonságait, és ennek ellenére elfogadja saját magát.
Szia!
A gyűlölethez sokszor nem kell semmi előzmény, elég ha rágondolok a páromra, és nem szerelmet, hanem utálatot érzek, holott tudom, h szeretem. néha azt gondolom, h sokkal jobb lenne nélküle, és már a nyelvemen van a szakítás szó. máskor viszont el sem tudnám képzelni az életem nélküle.
A fájdalmak lelki eredetűek, ok nélkül vagyok szomorú, mint pl.most. már napok óta, úgy érzem, h lebegek a nagy semmibe, és alig beszélek. néha minden ok nélkül elfog a sírhatnék,állok egy boltban, és elsírom magam, vagy mélységes letargiába esek.
Amikor vkit bántok, ugye ált.azt bántjuk, akit szeretünk, akkor hatalmat érzek, mert tudom,h fáj neki, és hogy ezt én okoztam, és valszeg ő kellemetlenebbül érzi magát, mint én. fogalma sincs,h miért mondom azt, amit mondok, holott az előző percben még tök "normális" voltam.
Nem tudom van e még vmi kérdésed?
szia. szeretném megérteni, hogy ez a betegség miből is áll a gyakorlatban. ebben kérném a segítségedet.
írtad, h mélységesen tudsz gyűlölni néha. de minen kiváltó ok nélkül? vagy van vmi előzménye az egésznek?
és mitől vannak fájdalmaid? ezek fizikai fájdalmak? vagy esetleg lelki fájdalmak? és ha bántasz másokat verbálisan, akkor abban a pillanatban örülsz annak? ezt így érted?
"De mi van, ha nem szeretem magamat?
A szó valódi értelmében senkit sem szerethetek akkor. Az önmagával rossz viszonyban lévő emberről egy külön könyvet lehetne írni, mivel így élünk valamennyien. Csak egy-egy suhanó órára mondhatjuk, hogy a harmonikus jó viszony önmagunkkal helyreállt.
Íme, néhány tünet a kórképből:
A depresszió, a szorongás, mások kerülése nyilvánvaló jelei ennek a megromlott viszonynak. Ha csak futó pillantást vetsz az utcán a járókelők arcára, láthatod az árulkodó jeleket: a rosszkedv, a mosolytalanság vagy a
csakis másoknak szóló álmosoly, amely merő önvédelem; a feszültség, nemcsak az arcon és a szemekben, de a száj sarkában és gyakran az egész test görcsös izomtónusában... Látod, hogy boldogtalanok - sehol sem jó nekik
igazán. Nézz egyszer körül, ha magadban nem látod. A bántó irónia, a túl harsány jókedv, mely nem nevet, hanem röhög, s nem vidáman dalol, hanem önmagáról megfeledkezve üvölt. Egyáltalán az a szándék, hogy valaki itallal, droggal, ezer decibeles dübörgéssel akarjon megszabadulni az elviselhetetlen lelkiállapotától, jelzi, hogy
nem bírja ki önmagát. Öt perc után mindenki menekül magától."
/Müller Péter/
nekem más bajaim is vannak.
bipol, és epis is vagyok.
800 mg Ketileptet, 400 mg Lamolepet, 75 mg Velaxint,és Xana SR-t szedek.
Szia!
Hát a sokkoló történés tényleg meg volt, már 15éves korom óta járok pszichiáterhez depresszióval.Sajos a családom más tagjai is hajlamosak a mentális zavarora, és több öngyilkosság is törtnét a múltban.
több mint egy éve lett diagnosztizálva a Borderline és a skizoaffektív zavar. A következő DSM-nek nem is V. lesz a neve, hanem DSM-Cassie Ainswort :D
Akkor érdemes elmenni dokihoz mert mielőbb kiderül annál hamarabb ki lehet "kezelni"!
És nem feltétlen kell függőség (nekem sincs) És nekem se jut eszembe trauma ...mégis diagnosztizált borderes vagyok...úgyhogy érdemes megnézetni...főleg hogy ez elég összetett..nekem szorongás és depi is adódik hozzá ..:(
Szió.!
Megkérdezhetem neked milyen gyogyit írtak? és hogy használ?mert az enyémnél nem érzek nagyon semmit se....
További ajánlott fórumok:
- Nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő férfi a párkapcsolatban
- Van olyan tévés személyiség, akitől rosszul vagy?
- Antiszociális (szociopata) személyiségzavar avagy a mérgező ember
- Nárcisztikus személyiségzavar vagy borderline. Mi a különbség?
- Minden, ami a Borderline személyiségzavarral kapcsolatos
- Budapesti szakembert ajánlanál, aki a Borderline személyiségzavarból segít kiutat találni? Tapasztalatok?