Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)

Ez most komoly? Mármint tuti bele akar majd rondítani a magánéletembe? Mert most azt hangoztatja mindenfelé, hogy milyen jól elvan, végre van saját élete, meg milyen jókat bulizik és túl tette magát rajtam,stb...

A borderline-os együttélést azt tudom milyen, de az utána való életet még csak most fedezem fel...😉

...azt hiszem a nőknek kéne erről írniuk, de valószínűleg mindenkinek más és más leledzik a kelléktárában. Sosem voltam bejáratos a női wc-be, öltözőkbe.

Viszont a filmipar gyöngyszemei közül számodra mindenképpen megnézendő a Glenn Close és Michael Douglas által összehozott 1987-es klasszikus, a "Végzetes vonzerő". Természetesen fordítsd át a magad helyzetére.

[link]

Nem vettem róla tudomást...

Köszönöm a segítséget, és valószínűleg elmegyek pszichológushoz mert igazándiból le se lehetett vele zárni, mert a múltról nem lehetett vele beszélni, és így nekem nehezebb...

Hadd el, lassan megszokja az új helyzetet és nem fog zaklatni. De törölheted az ismerőseid közül, vagy telefonszámot is cserélhetsz.

Hátha ez az új nő lesz az igazi. :)

Addig jó, amíg tudsz/mersz kötődni. Sokan már nem mernek, ezért bántják egymást. Ha úgy érzed nehezen megy az extől a leválás, elmehetsz pszichológushoz, lerövidíti a leválás időszakát. De idővel egyedül is sikerül!

Úgy legyen. Bár sérültem rendesen a volt feleségem mellett...azon vagyok, hogy helyrehozzam magam. Sajnos nálam a kőtődés okozz gondot, mármint tudok normálisan kőtődni ahhoz a személyhez akivel párkapcsolatban vagyok és nekem nehezebben megy az elhagyás, leválás, lezárás...

Mondjuk most bekerült egy nő az életembe és a volt feleségem egyből elkezdett írogatni, jó alpárian, hogy reméli jót b@szok vele a ,,közös” ágyunkban, meg egy utolsó szemét patkány vagyok és jól szét fogja magát b@szatni mindenkivel, másnap meg írja, hogy reméli az új párom jobban fog velem bánni,mint ahogy ő bánt velem stb,...wtf?! 🤣 Elnézést a trágár szavakért!😉

Köszönöm. Én férfi fejjel

gondolkodok te meg nőivel. Van egy szint amire meg kell érni, meg kell ismerni önmagunkat, ehhez lehet krízísek kellenek. Máshogy nem megy sajnos....

Előbb figyeljen magára, legyen minél kiegyensúlyozottabb, aztán jöhet a párkapcsolat.

Az nagy kérdés, hogy mikor mondjuk meg a párunknak, hogy az átlagtól eltérő gondjaink vannak. Én úgy gondolom, hogy a másiknak joga van tudni, hogy kivel él. Akkor nincs gond, ha odafigyel az illető személy és dolgozik a saját mentálhigiénéjén, az a baj - ahogy írod - amikor nem veszi figyelembe az illető, hogy deviáns a viselkedése és nem kér szaksegítséget, ellenben megkeseríti a családja életét.

Mar hogyne talalnal szemelyes torteneteket, menj fol a Bura.hu-ra, most is porog a tema. Ott talalsz sorstarsakat is. A minap epp azon beszelgettunk, mennyire rossz a megitelese a borderline-nak, mert mindenhol azt szajkozzak, hogy kb. szornyetegek, pedig ez korantsem igaz. Valoban vannak nagyon durva esetek, de ott sulyos gyermekkori traumak huzodnak meg, es ezek extrem esetek. Beloluk gyakran hianyzik a belatasi kepesseg is es kezeletlenek.

Ha bdp-s is lennel, abbol nem kovetkezik torvenyszeruen hogy nem lehet parkapcsolatod, ezett hagyj fel a martirkodassal meg ezzel a jajj en inkabb nem ismerkedem senkivel mert csak bantanam attituddel.Engedd mar meg a masik embernek hogy eldontse, akar-e veled lenni. Persze tudom, hogy ez is onvedelem, mert nem akarsz csalodni es elutasitottnak lenni...

Keress fol egy szakembert, tud segiteni hidd el, ne akard igy leelni a hatralevo eletedet. Ez a 21.szazad, kaphatsz segitseget, nem kell csondben szenvedni es onostorozni. Minden embernek van gyenge pontja, ha epp a psziche az, akkor el kell fogadni es gyogyitani. Maximalisan egyetertek cskkilannyal, ha eltorod a labad sem otthon borogatod hanem orvoshoz fordulsz.

Nem kell ezt reklamozni meg minden jottment orrara kotni, max. akit erinthet, szoval a stigmatol se felj. Ha megis megkapnad a diagnozist sem jott el a vilagvege, vegre neven neveztetek a gyereket. Batorsag! :)

A pszichés betegségeknél nem kell minden tünet stimmeljen, hogy az legyél, viszont minden ember más, nincs két egyformán működő agy, így a betegségei sem lehetnek ugyanolyanok.

Menj el pszichológushoz, ő nem orvos, viszont tud segíteni, hogy elindulj a jó úton. Nem is értem, hogy miért természetes, hogy ha a fogunk fáj rohanunk a fogorvoshoz, de ha a lelkünk, akkor olvasgatunk, de nem megyünk szakemberhez.

Azért voltam kíváncsi a történetedre, mert azt gyanítom, hogy én is ebben a betegségben szenvedek, de amilyen tüneteket az orvosok leírnak különböző oldalakon, azok csak részben igazak rám. Személyes, valódi történeteket pedig sehol nem lehet olvasni ezzel kapcsolatban, ezért keresgéltem a fórumok között. Amiket te írtál az exed viselkedéséről, abból is csak az igaz rám, hogy állandóan szakítani akartam a pasimmal, annak ellenére, hogy őrülten szerelmes voltam belé. 17 éves voltam akkor, ő volt az első (és egyben az egyetlen) szerelmem. Szóval nem azért csináltam, mert nem szerettem, hanem azért, mert már akkor sem volt önbizalmam, csúnyának, selejtnek éreztem magam, aki nem jó semmire és midenki jobb nála. Folyton azt hajtogattam neki, hogy keressen magának mást, mert nálam ezerszer jobbat érdemel. El akartam taszítani magamtól, mert nem akartam őt is tönkre tenni, épp elég volt, hogy saját magamnak annyi szenvedést okoztam. De ő persze nem hagyott el, mert ugyanolyan szerelmes volt, mint én és éppúgy meg akart menteni, mint te az exedet.

Visszatérve a tünetekhez: nekem nincsenek se alkohol, se drogproblémáim (sőt, soha nem is próbáltam egyiket se), nem beszéltem soha egyik barátommal sem úgy, mint a kutyával, nincsenek dühkitöréseim, nem verekszek, nem török-zúzok, nem költekezek eszeveszett módon, nem csereberélek szexpartnereket, nem vagdosom magam és még sorolhatnám, hogy mik nem igazak rám azokból a dolgokból, amiket leírnak a betegség tüneteiként. Ezek viszont jellemzőek rám: gyakori hangulatingadozások, beteges féltékenység, félelem attól, hogy elhagynak (ezért mindig én szakítok, mielött még a másiknak megfordulna ilyesmi a fejében), lenézem és csúnyának gondolom magam (annak ellenére, hogy mindenki az ellenkezőjét állítja és elég sok pasi csapja a szelet, én mégsem értem, hogy mit látnak bennem), állandón hasonlítgatom magam más nőkhöz és azt gondolom, miért kéne épp egy ilyen selejt valakinek, amikor ezerszer jobbat is kaphat. Amikor meg nálam csúnyább nőt látok, akkor azt gondolom, hogy én inkább ne szóljak egy szót se, örüljek, hogy úgy nézek ki, ahogy.

Semmi célom az életben, nem látom értelmét annak, hogy élek. Szinte minden nap belekezdek abba, hogy milyen jó annak, aki már a föld alatt van és de jó lenne már megdögleni. És ezt nem csak úgy mondogatom, hanem teljesen komolyan is gondolom. Olyannyira (most biztos komplett idiótának fogtok nézni), hogy minden este azért imádkozok Istenhez, hogy vagy gyógyítson meg, legyek olyan, mint más normális emberek és boldog legyek végre vagy adjon erőt ahoz, hogy meg tudjam ölni magam. Egyébként már gyerekkoromban is minden nap azt hajtogattam a szüleimnek, hogy a vonat elé ugrok. Az öngyilkos gondolatok azóta se múltak el. Ezen kívül sokat szorongok, "depis" vagyok, idegelem magam, alvási problémáim vannak, sokkal érzékenyebb vagyok az átlagnál és jelentéktelen dolgokon is képes vagok sírni. A tenyerem és a talpam mindig jég hideg, ugyanakkor a tenyerem sokszor izzad, de annyira, hogy olyankor csurom vizes (gondolom ez a szorongástól van). Orvoshoz egyáltalán nem járok, nagy ívben kerülöm őket. A gyerekekért nem rajongok, nem is akarok szülni, mert idegesítenek.

A dokik azt is írják, hogy a borderlinosok elviselhetetlenek a környezetükben lévő emberek számára is és hogy nem tudnak normális kapcsolatokat kialakítani. Rám ez sem igaz, mert nekem vannak igaz barátaim és idegenekkel is azonnal megtalálom a közös hangot. Nekem "csak" a párkapcsolataimban vannak problémák, amiatt hogy egyáltalán nem tudok megbízni a pasikban és azt gondolom róluk, hogy mind egyformák. A beteges féltékenykedésemmel és az önbizalomhiányommal lelkileg teljesen tönkre teszem magam és a páromat is kikészítem. Emiatt már 6 és fél éve egyedül vagyok, mert így jobban kijövök magammal, fele annyit nem terrorizálom magam és tudom, hogy ha lenne valakim, akkor minden sokkal rosszabb lenne és nem akarom, hogy megint szenvedjen valaki mellettem. Pedig pár hónapja végre megismerkedtem egy pasival, akibe úgy érzem, hogy talán bele is tudtam volna szeretni, de pár hét ismerkedés után inkább visszautasítottam, mert tudtam, hogy ha komolyabbra fordulnak a dolgok, akkor ugyanúgy szenvedni fogok a képzelt hülyeségeim miatt, mint a többiek mellett és ő sem egy beteg csajt érdemel, hanem egy normális, egészségeset. Szegény biztos elképzelni sem tudja, mi lehetett a bajom vele.... Pedig nagyon vágytam már a szerelemre, mert egyedül is nagyon rossz, de inkább úgy döntöttem, hogy megmentem őt magamtól, minthogy ilyen hosszú idő után jusson nekem egy kis boldogság, aminek az ára még több szenvedés, mint ami most van.

Na, jó sokat írtam, biztos unjátok már! A lényeg, hogy gyerekkorom óta tudom, hogy valami nem stimmel velem és tuti, hogy ez valami betegség, de hiába kutatom a neten, hogy mi lehet, nem találok olyat, aminek a tünetei 100%-ig illenének rám. Erről a borderlineról is csak véletlenül hallottam a tv-ben és felfigyeltem rá, hogy pár dologban van hasonlóság. Utánaolvastam a neten, de sok jellemzője egyáltalán nem igaz rám, úgyhogy teljesen bizonytalan vagyok. Ha valaki olyan olvassa ezt a hozzászólást, akinek ugyanezek a tünetei és tudja, hogy mi ez a betegség, akkor kérem, ossza meg velem, mert ez a bizonytalanság teljesen felőröli az embert. Legalább tudnám, hogy mi ez és mik a kilátásaim.

Bízok benne, hogy nem borderlin, mert ahogy olvastam, azon 4-5 év pszichiátriai kezelés tud csak segíteni, de alapjában gyógyíthatatlan és az embernek élete végéig együtt kell élnie vele. De ha 5 év múlva jobb is lenne, mint most, mire mennék vele!? Addigra már 40 éves lennék és a fiatalságomat már így is úgy is boldogtalanul kellett élnem. :((((

tmilos, köszönöm, hogy megosztottad a történetedet, biztos lesznek majd kérdéseim hozzád.

Általában nők szoktak beleesni a "majd én megmentem" csapdájába. Most már tudod, hogy nem járhatjó ez az út.

Ha itt is hangoztatod, hogy így egzisztencia, úgy egzisztencia találhatsz eltartandó jelenkezőket. ;)

Persze, hogy találsz!