Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)
Én annál erősebb vagyok. :)
20 évig éltem a nárci férjemmel.A legmélyebbről küzdöttem fel magam. Megcsináltam a magam életét. Most nem függök senkitől sem, a magam ura vagyok. Ezt a beteget is tisztán látom mit tesz, mit tett, hogy viselkedik. Nem érint meg annyira, hogy én kikészüljek tőle. Ebbe csak ő pusztulhat bele és bele is fog..
Régóta tudom, hogy ennek a kapcsolatnak én fogok véget vetni, csak az idő, hogy mikor, az volt kérdéses. Mostanra elérte ezt az állapotot. Én köszönöm, jól vagyok. :)
A törlést képletesen is gondoltam: kifelé az életedből (is)
Meddig szembesíted?
Amig, míg pszichiáternél nem kötsz ki?
Nem tiltom, hagyom hogy kijöjjön belőle az állat és majd később szembesitem a saját szavaival. Valamikor..
Amúgy ezt irtam neki: Nem töröllek és nem tiltalak az oldalamról. Végig fogod nézni,, ahogy szarba sem veszlek..
😰😰😰
Hogyhogy nincs még tiltva?
Ennél nem többet érsz?
Hát, nem tudom nehéz lesz-e vagy inkább könnyebb.
Most, reggel arra ébredtem, hogy a facebook-on rengeteg üzenetet küldött még az éjjel, amiben igy minősit:
" Ha holnap nem jössz, akkor soha többet nem látsz! Velem nem játszol. ha holnap nem beszélünk, akkor soha többet! De te tudod.. igy szart sem ér."
"Menj a k...a anyádba, te senki dagadék! Hányadék!"
"Igen, magamat sajnálom hogy egy ilyen rohadékba vagyok szerelmes. SZENVEDNI FOGSZ A HIÁNYOMTÓL ÉS ÉN SOHA TÖBBET NEM LESZEK NEKED!"
"Ha belehalok, akkor is tartom, hogy ha holnap nem látlak, akkor soha többet nem látlak és ez egy beteg esküje" Stb, stb.
Erre ébredtem ma reggel...
Ez volt este, éjjel. Ma reggel meg a szokásos "Jó reggelt Kedvesem!" Hát ezen én ki vagyok bukva..
Kitartás, most lesz szükséged rá.
Lehet, hogy tudsz rá így hatni, de
ennél az esetnél, még az egyedüllét is jobb.
Sok erőt kívánok, meg kitartást!
Ezek után nehogy kibékülj vele, mert lábtörlő leszel. Senki sem bántalmazhat téged, még akkor sem ha "beteg"! Ezt viszont felfogják és a következményeket is.
Így legalább lesz esélyed egy olyan férfit találni, akivel békében és szeretetben élhetsz, nem kell attól rettegj, hogy mikor borul ki. Nem jó állandó gyomorgörccsel élni.
Szia!
Nálunk PONTOSAN ugyanez a helyzet, szóról, szóra. Annyi a különbség, hogy az én párom utálja a munkáját, minden nap belehal kicsit. Ez tetézi a dolgokat . Nem lakunk együtt, ( ő nem akarja, mert nem akar függeni tőlem) igy amikor haza megy az üres lakásba, az utálatos munka után, összezuhan. Ilyenkor esténként, de egy héten egyszer biztosan összeveszünk és azt hajtogatja hogy én nem értem meg őt. Pedig próbálom, de ő jobban tudja, én mit érzek.
Lentebb irtam, mi történt most, és ezzel én befejeztem. Még most is írogat, már órák óta, amikre semmit nem reagálok. Egyre csúnyább, egyre sértőbb szavakat. Már fenyegetőzik, ha holnap nem megyek hozzá, nem lát, akkor soha többet ne menjek mert nem kíváncsi rám. Közben meg zokog mint egy taknyos kölyök. Itt tartunk most. És én holnap nem megyek hozzá, mert befejeztem vele. Elegem lett végleg. Ő is olyan mint a te párod, imádott, szeret, mindent megadott érzelmileg elsősorban, mert pénze neki sincs, ha van valamennyi, azonnal kifolyik a kezei közül.. De a szeretet az odafigyelés megvolt. Most meg a rágalmazás, a durvaság, a vádaskodás.. Mérlegelni kell.
Én most megtettem..
Azt hiszem, megtörtént..
Tegnap illetve ma nagyon összevesztünk. Iszonyatosan. tegnap még nagyon sírtam. ma már kevésbé, most pedig már inkább megkönnyebbülést érzek.
Ma rettenetes szavakat vágott hozzám. Undorító, sértő, megalázó szavakat. Olyanokat, amiket tényleg nem érdemeltem meg, de nem hogy én, talán senki sem érdemel ilyeneket. És ez már nem az első ilyen volt, de most az utolsó. Mert most befejeztem vele. Hiába a szeretet.. ez már nem az. Részemről sem, de szerintem részéről sem az. Ez az ő részéről már csak egy kapaszkodó, egy ragaszkodás. Félelem az elhagyatástól.. Félelem az egyedülléttől.. Az ürességérzéstől..
Vádolt, szitkozódott, megalázott, vádaskodott,..
Azután ellökött magától, majd sirt, és könyörgött.. Mivel nem voltam partner ebben, újra sértegetett, megalázó módon beszélt velem, hozzám, majd fenyegetőzött.
Elérte, hogy gyűlöljem..
A pszichiáterek sem tudják a hogyanra a választ. Én azt látom, hogy amelyiknél a zsarolás (ha nem mész el szakemberhez, elhagylak) nem használ, annál az égvilágon semmi. Ezért választanak ösztönösen társfüggő párt.
A mentális betegségeknél az agy kémiája nem úgy működik, mint az egészséges agy, ezért teljesen irreális elvárni, hogy úgy viselkedjenek, mint ahogy elvárnánk.
Alkoholizmusra gondolsz mikor káros szenvedélyről írsz?
Szia! Nem, egyáltalán nem akarom rávenni, hogy más személyiség legyen. Olyan személyiségnek jó, amilyen. Csak nem szeretném, ha belezuhanna önkárosító dolgokba, kicsinálná magát rövid időn belül. És szeretném, ha ezt ő is észrevenné. És most ezt érzem kritikusnak, és nem tudom mit tegyek.
Borderline-osokról szóló cikkeket, könyveket olvasva azt megtudtam, hogy nem szabad elbíznom magam, és azt hinni, hogy én egyedül képes leszek erre. Mindenhol írták, hogy szakszerű segítség kell. És ő magának kell, hogy belássa, hogy szüksége van rá.
Csak a hogyanra nem kaptam választ. Hogyan tudom rávilágítani erre?
Miért ragaszkodom hozzá? Mert az esetek 95%-ában felemel, erőt ad, gondoskodik. Olyan sok szeretetet, kedvességet kapok tőle, nem unatkozunk, változatos az életünk. Ezeket még soha egyik párkapcsolatomban sem kaptam meg. Számomra az ideális párkapcsolat lenne, leszámítva az ilyen mélypontokat, amik most kezdtek sűrűbbek lenni. És ez aggaszt.
Hetekkel ezelőtt, amikor újra elkezdett dolgozni, akkor fordult meg vele a világ. Munka utáni napon totál kivan, akkor ilyen. Azt követően ismét a régi, kedves, szeretetteli, gondoskodó srác. És nem azzal van a bajom, hogy néha magába fordul és magával foglalkozik. Hanem azzal, hogy a káros szenvedélyeknek sokkal erősebben hódol és hogy ezt nem veszi észre.
A munkáját szereti. Pörgés van, amit szeret. Aztán hazajön, és nincs itthon senki. És belezuhan, csak ezt látja megoldásnak.
Amikor írtam a hozzászólást, akkor épp egy nagyon mély napon voltunk túl, így a pozitívabb dolgok valószínűleg nem annyira jöttek át.
Sziasztok!
Párommal egy éve vagyunk együtt, együtt lakunk. A srác 33 éves, borderline-os. Kétszer járt csoportos terápián, és személyes terápiákon. Utoljára kb. 5 évvel ezelőtt.
A segítségeteket, tanácsotokat szeretném kérni. (Próbáltam visszaolvasni a kommenteket, de rengeteg van, így ha már vannak hasonló tanácsok, jelezzétek, hogy hol keressem...)
A következő problémákkal küzdünk.
Az esetek túlnyomó többségében önzetlen, kedves srác, bármit megtenne értem. Megoszt mindent, én vagyok az első, elvisz olyan helyekre, ahova szeretnék, az én igényeim az elsők csak utána a övé. Bevásárol nekem, főz, munkába menet összecsomagol nekem, elkísér munkába, ha beteg vagyok, elkísér orvoshoz.
Amikor mélyponton van, akkor olyan, mintha a teljes ellentéte lenne. És ilyenkor, mintha ezt nem is érezné...
Azért írok, mert az utóbbi időben több ilyen megzuhanása volt, és gondoltam, hátha tudtok tanácsokat adni.
- Egy ideig nem volt munkája. Most is csak részmunkaidős állást talált és nem a szakmájában. (A szakmájában is kerestünk, de egy-kettő elutasítás után általánosított, hogy ő nem kell sehova, stb. Illetve nem mer lépni, munkát keresni. Így az önéletrajzát én küldtem el több helyre. Volt olyan, ahova nem is ment el. Különböző indokokkal: Ő nem akar másoknak megfelelni, nem tud a gép előtt ülni huzamosabb ideig...) Ha valakinek van tapasztalata, milyen indokokkal lehet meggyőzni, hogy keressen, menjen el az interjúkra, stb.? Illetve milyen jellegű munkák felelnek meg a borderline-ok elvárásának?
- Több káros szenvedélye is van. Amit ő nem érez problémának. Ha én nem vagyok itthon, üresnek az érzi a napját, és akkor különböző káros szenvedélyeknek hódol, hogy eltöltse az időt. Eleinte ezzel indokolta legalábbis. Mostanában akár akkor is, ha itthon vagyok és vele lennék. Nem tudom, hogyan lehetne rávezetni, hogy segítségre lenne szüksége. Ilyenkor az indoka mindig az, hogy neki is kell a pihenés és így tud kikapcsolódni. A rengeteg gondolatot, ami az agyát lefárasztja, így tudja kikapcsolni. Nem robotolhat mindig. Hiába próbálom mondani, hogy nekem is ugyanolyan nehéz munkába menni mint neki, és nekem is ugyanolyan nehéz.
- Néhány hete van munkája egy kisebb kihagyás után. Sajnos azt látom, hogy a pénzt nem tudja megtartani, még többet költ a saját szenvedélyeire.
Ha felhozom a pénz témát, hogy először a kötelezettségeket kellene rendezni, sokszor megsértődik és úgy érzi, és ezt mintha támadásnak venné.
- Előre tervezni nem tud, az is zavarja, ha hó elején megpróbálom felvázolni, hogy mikre kellene félretennünk pénzt...
Bíztam benne, hogy ha lesz munkája, akkor jobban megbecsüli a pénz értékét. De sajnos egyelőre azt látom, hogy nem. Amikor nem dolgozik, akkor túl nagy a kontraszt: A munka után jön néhány üres nap, amikor egyedül van. Akkor még jobban belesüllyed a szenvedélyeibe. Ilyenkor senki más nem fontos, csak ő. Aztán ha ezen túllendül, akkor újra a régi lesz.
Tudnátok-e bármilyen tanácsot, ötletet adni? Akár konkrét eseteket, hogy titeket vagy ismerőseiteket hasonló helyzetekben mi lendített túl? Mi az, amivel lehet rá hatni? Hogyan lehet elérni, hogy ő jöjjön rá, hogy szakszerű segítségre van szüksége? Bármilyen ötletet, tanácsot szívesen fogadok.
Adhatsz még egy esélyt egy szép szerelemnek, nevezném "jutalomjátéknak" 😄 amiben nem azon kell filóznod, hogy meddig bírod még, hanem "csak" a szépet megéled.
Szerintem
Ha 50 múltál, akkor fiatal vagy.
Én úgy érzem, döntöttél már.
Hát ez nem egy perspektíva 😶
Szep, fiatal, intelligens nő vagy.
.....
Ez igy van. Jól látod. Igen, tudom, hogy nem direkt csinálja, de akkor ez nekem rosszul esik. Próbálom persze magamban ezt helyre tenni, hogy ő beteg, ezt nem akarja, de nehéz.
Mindig azt képzeli, hogy ő nem elég nekem, hogy én másra vágyom, nem rá. Hogy ha nem vagyunk együtt, akkor biztosan más jár az eszemben. Pedig nem.
Másfél éve vagyunk együtt. Előtte már ismertük egymást, gyerekkorunkban is szerelmesek voltunk, általános iskolába egy osztályba jártunk, 7-9-12 évesen. Azután elváltak útjaink és most, másfél évvel ezelőtt újra találkoztunk, és fellángolt a régi tűz. :) Mindketten sok mindenen átmentünk, és ez azért rányomja a bélyegét a kapcsolatunkra. :)
Mióta vagytok együtt?
Hét közben miért nem találkoztok?
Biztos, hogy nem játszma, ezt kellene magaddal megbeszélned. Akkor lenne játszma, ha nem lenne bipolár.
Valószínű, hogy rosszabb napjain ő keményen szenved attól, hogy hátha elhagyod, és nagyon mélyen megéli ezt. Tele van szorongással és önértékelési zavarral.
Igen.
Én szetetnék vele maradni. De nagyon nehéz sokszor. Nem lakunk együt, csak hétvégén találkozunk. Mondtam neki hogy költözzön hozzám, de nem akar. Azt mondja, ha összeveszünk, akkor megalázó módon neki kellene távoznia, vagyis ki lenne rúgva, és ezt nem akarja. Nagyon negatív. Miért is kell erre gondolni? Talán mert már kétszer ezt átélte és retteg ettől az állapottól. Nekem mondjuk eszembe sem jutna ilyen.
A munkam miatt én nem mehetek hozzá, amugy én saját tulajdonu 3 szobás lakásban élek Bp-en, vagyis egyértelmű, hogy az lenne a legjobb ha ő költözne ide. Ezeket csak azért irtam, mert ugye hétköznap nem találkozunk, és ilyenkor ő úgy érzi, hogy én eltávolodok tőle, hogy nem fontos nekem es hogy nem szeretem már őt, de legalábbis nem annyira, mint amikor együtt vagyunk. És ettől depis lesz es lehangolt. És akkor jön telefonban, hogy ha már nem fontos nekem, akkor legyen vége. Igaz, hogy ő nagyon szeret, de legyen vége ha én nem szeretem már annyira. És persze ez nem igaz, csak ő érzi igy. Ekkor jön a legyen vége, amire petsze ő azt várja, hogy azt bizonygassam hogy de igen fontos nekem és ugyanúgy szeretem. És ha ez megvan, akkor minden ok. Csak hogy ez nekem egy játszmának tűnik, amit viszont nem szeretek.
"Egy érzelmi hullámvasúton ül, és téged is rángat magával. Neked kell megszabni a határokat, hogy eddig, és nemtovább." Ez igy van pontosan. Szerencsére úgy érzem, én tisztán látom a helyzetet és csak az én döntésemen múlik, mikor vetek ennek az egésznek véget. Sajnos abban is igazad van, hogy ha ő nem lenne velem, akkor egyedül maradnék, mivel a nagyobbik lanyom mar önálló, családja van, a kisebbik lányom pedig külföldön van. Rokonaim sem nagyon vannak, de nyilván azok nem pótolnának egy társat.
Igen, őt is sajnálnám és magamat is, ha elválnánk. Minden probléma ellenére mondhatom, hogy soha ilyen őszintén szeretetteljes kapcsolatom nem volt.
Akkor egy megállapított pszichiátriai kórképpel eddig is együtt éltetek úgymond, vagyis a terheivel.
Amennyire én ismerem, a borderline alig tér el a bipoláristól.
Te mit szeretnél?
"De ugyanakkor ha megbeszéljük, akkor utána ugyanúgy képes és tud szeretni, mint előtte.."
Egy érzelmi hullámvasúton ül, és téged is rángat magával. Neked kell megszabni a határokat, hogy eddig, és nemtovább.
"más nem visené el ezeket a dolgokat tőle, amit én igen, a szeretet miatt. "
Azon is elgondolkodnék a helyedben, hogy kit sajnálsz jobban? Őt, ha elhagyod, vagy magadat amiért esetleg egyedül maradsz?
Bipoláris meg mániás depressziós?
Ezeket orvos állapította meg?
Mellé még borderline?
Az "szép" csokor együtt.
Nekem továbbra is fenntartásaim vannak.
Hitelesen utána kéne járni a dolgoknak, megnyugtatóbb lenne mindkettőtök számára.
És onnan lehetne tovább lépni.
Találgatásokból nem nagyon.
További ajánlott fórumok:
- Nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő férfi a párkapcsolatban
- Van olyan tévés személyiség, akitől rosszul vagy?
- Antiszociális (szociopata) személyiségzavar avagy a mérgező ember
- Nárcisztikus személyiségzavar vagy borderline. Mi a különbség?
- Minden, ami a Borderline személyiségzavarral kapcsolatos
- Budapesti szakembert ajánlanál, aki a Borderline személyiségzavarból segít kiutat találni? Tapasztalatok?